Mikulás

Kezd kis baj lenni ezzel a Mikulás-üggyel...
Ott kezdődik, hogy túl sok van belőle. Másfelől viszont, közelebbről is szemügyre véve őket, kísértetiesen hasonlítanak egyes ismerősökre.

Tekintsünk el egy pillanatra a plázák, hipermarketek, adventi vásárok és egyéb kereskedelmi intézmények ál-mikulásaitól, ezekről még egy ötéves számára is nyilvánvaló, hogy nem az igaziak, csak "Beöltözöttek".
De ott van az, akibe a lépcsőházban lehet belebotlani 5-én este, hazafelé jövet, amint éppen a szomszéd gyerekhez csönget be, és amely Mikulásnak volt annyi lélekjelenléte, hogy a földbegyökerezett lábú Mártontól megkérdezze, hogy jó volt-e. Marci jó volt, így biztosan nálunk is csönget mindjárt. De nem jött. - Nem jött, mert majd éjszaka jön, amikor senki sem látja, amikor mindenki alszik. Nem jött, mert túl sokáig maradt Kristóféknál és még máshova kellett mennie, mielőtt idejön. Nem jött, mert lehet, hogy mégsem ő az Igazi Mikulás... ez is csak egy "Beöltözött".
De aztán éjszaka tényleg itt járt, reggelre mindenki csizmája megtelt, még melléjük is kellett ajándékot tenni, mert nem fért beléjük minden, pláne nem Bence 21-es cipőjébe!

És akkor még mindig ott van az, aki az óvodába érkezett 6-án, a csendespihenő után, és aki minden gyerekről pontosan tudta, hogy hogy viselkedett, mit csinált. Csak kicsit lányos volt a hangja... "Szerintem az Ildiék (óvónéni) becsaptak minket, ez egy női Mikulás volt."
Végül 6-án este beállított a Télapó a Huszár utcába is. Csak hát kis híján a mamával együtt jött, a szakálla a szeméig be volt húzva, a hangja is ismerős volt és a szemüvege meg a botja olyan volt, mint a nagypapáé. "Szerintem ez a Dönci papa volt, az Igazi Mikulásnak nincs is szemüvege!"

És arról még szó sem esett, hogy Katula Balázs szerint egyáltalán nem is létezik a Mikulás, hanem a Püspök hozza az ajándékokat (bárki legyen is ő)!

Zűrös egy ügy ez!

Mi volt ma az oviban, Marci?

"Semmi."

(Ha nem számítjuk, hogy jött egy új óvóBÁCSI, aki csak angolul tud és nem mellesleg nigériai, tehát teljesen fekete bőrű...)

Bence (majdnem) mindent ért

...ezért lassan már vigyázni kell, bár hál'isten egyelőre visszamondani a hallottakat nem tudja (ezügyben Márton a veszélyforrás)

A kérdésre, hogy kér-e kekszet, Bence a megfelelő konyhaszekrényhez rohan és nyújtózkodik felfelé hangos Adde, adde felkiáltást hallatva. Ezután jön a megfelelő típusú keksz kiválasztása, van a sós téglalap alakú, a kézreálló piskóta-szerű és a kerek édes, ezek egyenkénti felmutatásával megállapítható, hogy Bébinek éppen melyikre fáj a foga, a nem megfelelő darabnál ugyanis erőteljesen rázza a fejét.

Arra a kérdésre, hogy joghurtot kér-e Bence a hűtőhöz rohan, majd a joghurt megszerzése után a kiskanalas fiók érintésével felmászik Márton gyerekszékére, hogy türelmesen megvárja a hadtáp érkezését.

Mindemellett Bébitől arra az összetettebb problémára is választ kaphatunk, hogy egyáltalán éhes-e. Amennyiben igen, határozott Mammammam hangoztatással az etetőszékhez rohan. (közlekedni ugyanis csak rohanva tud)

A "Gyere Bence, indulunk / kiszívjuk a orrodat / kicseréljük a pelenkádat / felvesszük a nadrágot, cipőt, pulcsit!" felszólításokra az Alany nagy tempóban az ellenkező irányba kezd haladni, esetenként nem-nem-nem felkiáltással nyomatékot adva véleményének, miközben igyekszik a lehető legkisebb zugba, legeldugottabb sarokba, legmegközelíthetetlenebb szék alá bebújni, természetesen egy kaján vigyor társaságában.

Az "Építsünk tornyot!" ajánlatra Bence a megfelelő játszószőnyeghez szalad és vadul gyűjtögetni kezdi a Montessouri torony darabjait, melyeket aztán egyesével a játszótárs orra alá dug (a szó legszorosabb értelmében).

Álmosságában Bébi a füle tövét vakargatja (ami nem tévesztendő össze a kezdődő középfülgyulladás hasonló tünetével) ilyenkor a "Gyere, menjünk aludni!" javaslatra a lépcső aljához rohan és megvárja míg a torlasz eltűnik és valaki felveszi, illetve kézen fogja.

Legfontosabb mégis mindig az a kérdés, hogy Marci hol van? A felvetésre Bence őrült tempóban megindul bátyja vélt vagy valós tartózkodási helye felé, miközben mutató ujját előrenyújtva kiabálja, hogy "Á BBá", ami Bencéül éppenséggel a Marci megfelelője.

Generációs mozgósítás

Recept haladóknak

Végy egy hosszú hétvégét valamely, Budapesttől nem túl messze eső kies vidéken, egy wellness szállodában, félpanzióval.
Szórd szét egyenletesen gyermekeidet a nagyszülők között és ígérd meg, hogy a vasárnapi futamra hazaérsz. - mozgósítás 1
Az utolsó napodat és éjszakádat (a kettőből!) rontsd el egy alapos hasmenéses vírusbetegséggel és rohanj haza reggeli és további fürdőzés nélkül.
Útközben hívd fel a nagyszülőket, hogy később mész a gyerekekért. Legjobb, ha a másfél évest még egy éjszakára távol tartod, szentül megígérve, hogy hétfőn reggel 9-ig odaérsz érte (amennyiben a nagyszülők vasárnap esti programmódosítása, némi mozgósítással megoldható - és megoldható)- mozgósítás 2
Intézd úgy, hogy a nagyszülők hozzák haza az ötévest, hogy el lehessen rohanni a patikába meg ropiért, háztartási kekszért. - mozgósítás 3
Mire a futam elkezdődik az ötéves is hazaér. Ahogy a nagymama kiteszi a lábát a lakásból kitör rajta is a kór, az ominózus ...
Azonnal telefonálj a másfél évest őrzőknek, hogy a bébi nem jöhet haza, mert járvány van, maradjon keddig. - mozgósítás 4
Szervezd meg, hogy hétfőn a nagymamák passzintsák össze programjaikat (mert soha nem érnek rá...), vigyázzanak a másfél évesre itt-ott, bárhol csak haza ne kerüljön - mozgósítás 5
A harmadik körnél, mikor láthatólag már semmi folyadék nem maradt a gyerekben, hívd fel a gyerekorvost vasárnap este (hála néked mobiltelefon), hogy akkor most mi legyen. - mozgósítás 6
Mikor kiderül, hogy nincs megfelelő gyógyszer otthon, jöhet a következő szint. A nagyszülőknél vendégeskedő nagybáty és nagynéni, ezen hétvégén másodszori, mozgósítása. Ez egy "gyorskör", vasárnap este egy-másfél óra alatt megjárható: doktornénihez a receptért - szentendrei ügyeletes patika - óbudai ügyeletes patika (mert Szentendrén sem lehet minden...) - Pomáz. - mozgósítás 7 (8,9,10)
Ha mindezzel megvagy, már csak magadnak kell összekalapálnod otthon a családot, néhány nagyobb ívű takarítás után, éjjelente félóránként három kortyot itatva a kiskorúval.

Jelenleg mindenki gyógyultnak néz ki, Bence is úgy tűnik megúszta ezúttal. A recept bevált. Köszönet a hozzávalóknak!

A denevér

Nyitány
Márton idén - hosszas tépelődés, gondolkodás és mérlegelés (v.ö. dilemma) után - úgy határozott, hogy az esedékes óvodai Halloween partira félelmetes denevérnek öltözik, a nem kevésbé félelmetes csontváz helyett. Döntésének mozgatórugója eleddig ismeretlen.

Miután a jelmez-munkacsoport mind pszichikailag, mind anatómiailag, mind olcsó fekete póló vásárlásilag felkészült a csontváz jelmez elkészítésére, Márton előállt a farbával, miszerint ebből most mégis inkább denevér kellene, hogy legyen. Nagy szerencse, hogy a Halloween ünnepkör alapszíne viszonylag egysíkú, jelesül fekete.
Hála néked internet, sikerült is ráakadni egy, a denevér-jelmez készítés rejtelmeit a nyilvánosság számára felfedő, amerikai kreatív kertvárosi anyukákat célzó honlapra, ahonnan még az óvoda által óhajtott, az ünnepkörhöz kapcsolódó, sütemény receptet is sikerült lehalászni.
A titok (a denevér alapjául szolgáló fekete pólón kívül) a fekete, kínai gyártmányú esernyőben rejlik (megengedve, hogy az amerikai háziasszonyok nem biztos, hogy kínai terméket használnak...) Ezenkívül már csak némi krepp papírra van szükség és egy vállalkozó szellemű nagymamára, aki a munkacsoport állandó tagjaként mindezt beszerzi.
Fontos még, hogy a krepp-papír álarcból több készüljön, mivel nevezett óvodai eseményeken különböző rendű és rangú balesetek tudnak történni, megfelelő álarc nélkül hagyva a denevért, ami pedig nyilvánvalóan megengedhetetlen.
A leveles tésztából készült csontalakú sütiket pedig érdemes előző héten barátaink házibuliján tesztelni. Mégse adhatunk akármit az óvodásoknak...

Dilemma

Mindenki, aki azt állítja, hogy az ötéves óvodásoknak könnyű az élete, szálljon mélyen magába és próbálja meg eldönteni, hogy az óvodai Halloween partira denevérnek avagy csontváznak öltözzön-e!
Ha ez sikerült, szembe lehet nézni a problémával, hogy mi legyen az esetben, ha a világbajnokság végéhez közeledvén, kedvenc Forma 1-es pilótánknak már MATEMATIKAI esélye sincs a világbajnoki cím megnyerésére. Önnön tükörképét szembeköpve (bár ez Bencére jellemző inkább) átáll-e az Ötéves Óvodás valamelyik világbajnok-esélyes, ámde eleddig ellenséges pilóta pártjára.
És ha ez sem lenne elég, kell-e és hogyan lehet palástolni, ha nevezett Ötéves Óvodásnak igencsak megtetszik egy méltán népszerű tévés tehetségkutató tizenegy éves "szopránja". Hogyan lehet elérni, hogy az ember fennmaradhasson legalább Anna daláig, ha az eredményhirdetést nem is várhatja meg, anélkül, hogy bevallaná, hogy miatta kell fennmaradni?!
Nem beszélve az egyik legsúlyosabb kérdésről, miszerint mi legyen akkor, ha az Ötéves Óvodás a vasárnapi meccsnézés közepette, nem ugyanannak a focicsapatnak drukkolna szíve szerint, akinek drága édesapja - teszemazt az emtékának, hanem annak a csapatnak, amelyik nyerésre áll, neadjisten a ferencvárosnak... (hozzátéve, hogy ezen felvetés erősen hipotetikus, ilyen a gyakorlatban sosem fordulhat elő)
Ráadásul a fent felsoroltak még csak a nagyobb kaliberű problémák. Az Ötéves Óvodás ezeken felül is kénytelen szembenézni rengeteg hétköznapinak tűnő, ám korántsem egyszerű dilemmával. Levegye-e például az óráját tornaórán, mikor Dani nem veszi le, holott nem biztos, hogy az óvónénik megengedik, hogy fent maradjon. És ha már egyszer leveszi, bevigye-e a csoportszobába a szekrényre, vagy feltegyük-e inkább az öltözőpolcra, mindkét esetben az elkavarodás fenyegető rémével szembenézve.

Legyen újra ötéves óvodás, akinek van mersze!

Mosógép

Bence egyik legjobb barátja a mosógép, persze szigorúan az elöltöltős, mozizós verzió.
Ha üres és nyitva van a szuper kerek ajtó, beledugja a fejét, majd a fél törzsét is, hogy csak a pelenka és a lábai lógnak ki belőle és odabent karattyol, talán a visszhang tetszik neki.
Ha csukva van az ajtó a gombokat is előszeretettel nyomogatná, de ezt csak titokban, ezt ugyanis nem szabad, annak ellenére, hogy nyomkodásra pirosan és zölden világítanak, villognak - nehéz az ily gonosz szülőkkel...
Ha Bence meghallja, hogy a mosógép mos, beront a fürdőszobába - amit szintén nem nagyon szabad - és odaguggol a gép elé, széttárja a karjait és odabújik az ajtóhoz. A vízszívásnál viszont úgy megijed, hogy nagyot ugrik hátra, amitől zömmel fenékre ül és zavarodottan magyarázni kezd. Mosásnál viszont, ha forog a dob, kopogtat az ajtón és lelkes beszédet tart a környezetének, a gépre mutogatva, kezeit néha széttárva, valószínűleg a ruhák forgásának csodáját ecsetelve.
A centrifugázás persze a legviccesebb, amikor az ember odatapasztja a kezét a géphez, és rázatja magát a nagy hangzavarban.
Kár, hogy a mosógép otthona a tiltott zónában van...

Tanuljunk bencéül - 1. lecke

addide
tita
titő
Apppa
Aggya
mammammam
pápá
epü
tyütty
iiiinta

Márton gyanakszik...

"Apa, kicsit azért fura a fociban, hogy mindig én nyerem az elsőt, te a másodikat és én a harmadikat, nem?!'

Marci aranyköpései VI.

• A babák hogy köszönnek? Mindig úgy, hogy pá-pá? Mert az inkább olyan elköszönős.
• Tévéreklám: "Ha már elmúltál 18, de még nem vagy 30, jelentkezz az xy műsorba" m:"Anya, te nem fogsz jelentkezni, mert már több vagy, mint 30, ugye?"
• Apa, te legyél a Vasas, én meg a Diós Györggyel vagyok.
• Apa, gyere! Tata Banya játszik Györggyel.
  
• Elaludtam, mint a parázs.
• "Apa, játsszunk ma IGAZI focit." - "De Marci, csak ketten vagyunk!" - "Na jó, de lesni azért tudunk!"
• Állatkertben: "Anya, nem látom a medvét, pedig a medvék nem alszanak őszi álmot!" - "Nem, a medvék téli álmot alszanak." - "Aha, akkor biztosan lelőtték..."
  

Márton és a zsidóság

Helyszín: Hessenpark, skanzen Németországban

- Látod, Márton, ez egy zsinagóga, egy zsidó templom. Nem kereszt van rajta, hanem csillag.
Felismered valamelyiket a betűk közül? Ugye nem? Képzeld el, ezek másmilyen betűk és nem is balról jobbra (erről arra), hanem jobbról balra kell olvasni (arról erre).
És képzeld, ez egy olyan templom, ahol az emberek nem leveszik a sapkájukat, hanem felveszik, ha bemennek.
Jegyezd meg, úgy hívják, hogy zsinagóga.

Két nappal később

- Anya, hogy is hívják azt a házat, amit láttunk?
- Nem tudom. Melyik házat?
- Hát azokét, akik mindent fordítva csinálnak.

BÚÉK!

Márton, a nagyágyú

Bodeni-tói megfázása óta Márton kissé süket lett. Ez különbözőképpen nyilvánul meg. Ha nem arra fordul, ahonnan szólnak hozzá, észre sem veszi, hogy valaki beszél. A tévét állandóan hangosítani kell. Ha nyilvánvalóan hozzá beszélnek, akkor vagy visszakérdez kétszer (Miii? - Nem mi, hanem tessék!) vagy az adott szituáció alapján megtippeli, hogy miről is lehet szó. Így fordulhatnak elő a következőhöz hasonló párbeszédek:
Este az ágyban, M az ajtóból elköszön: "Szia, Marci, jó pihenést", mire Márton: "Igen, csukd be!"
Ezek utólag ugyan viccesek, de menet közben kicsit aggasztóak. Mindenesetre az ügy megért egy Bethesda-menetet: fülorrgége - audiológia - fülorrgége - röntgen - fülorrgége -> másfél óra (szerencsére Bence nélkül). Az audiológus szerint Marci úgy hall, mintha épp vízből bukkant volna elő. A diagnózis középfül- és arcüreg gyulladás. Se láz, se fájdalom, se takony... teljesen látens középfülgyulladás, egy közepesen süket szülő tán észre sem veszi...
Az eredmény óvodamegvonás és egy rakat gyógyszer, hogy jól kioltsák egymás (mellék)hatásait.
Egy gyerek gyógyszerezése persze nem úgy néz ki, mint egy felnőtté, hogy bekapom, lenyelem, megiszom, bedöntöm és kész. Marci granulátum-bevétele megközelítőleg 10-15 perc: "Idd meg, nincs rossz íze.", "Idd már, így sosem fog elfogyni!", "Igyad, almalé, nem érezni mást benne!", "Idd meg, így nem fogsz meggyógyulni!" és végül "Addig nem kapsz reggelit, míg meg nem iszod". Mindez háromféle gyógyszerrel, naponta kétszer. Ezen kívül már csak az antibiotikum kiszipkázása és az orrcsepp háromszori "túlélése" a napi rutin, persze nem mindegy, hogy mi van evés előtt, után és étkezések között - kell a napirend a hűtőszekrény ajtajára! Ha minden megvan, jöhet az infralámpa, szigorúan nem levegőre menés előtt, a "ne nyisd ki a szemed", "ne hajolj túl közel", "ne menj túl messze" utasítás-sorozat gyakori ismételgetése mellett.
Ezután Bence napi 3-5-szöri spriccelés, lefogás, orrszívás, orrcsepp tortúrája már csak hab a tortán...
Mindehhez - szerencsére - egyiken sem látszik semmi egyéb tünet, csak az ősz jött meg.

Paleontológia

Á.G.-nek ajánlva

Kicsit rejtélyesnek tűnő okoknál fogva, az óvodáskorú fiúgyermekek nagy része bizarr vonzalommal viseltetik a dinoszauruszok iránt. Mártont jó darabig elkerülte a kísértés, annak ellenére, hogy legjobb barátja, Barnus igencsak szenvedélyesnek mondható viszonyban állt az őshüllőkkel. Kívülről tudta a latin elnevezésüket - bár gyaníthatóan más nyelven nincs is elnevezésük - hogy mit ettek és mekkorák voltak.
Frankfurti kirándulásunk alkalmával azonban Marci az előzetesen vártnál nagyobb lelkesedést tanúsítva kapva-kapott a lehetőségen, hogy nagy-nagybátyja társaságában (némi anyai támogatással) megtekintse a grosse dinoszaurusz kiállítást .
Ez a program különben egy halandó (értsd nem kifejezetten természettudós beállítottságú) ember (értsd kísérő) számára nem kis kihívást jelent. Nem könnyű okosakat mondani olyasmiről, amiről valójában fogalmunk sincs, maximum a józan ész határain belül találgatni tudunk. Gabi mindenesetre hősiesen végighallgatta a német audio-guide útmutatásait, hogy aztán releváns információval tudjon szolgálni a kiállított csontvázak / rekonstruált dinoszauruszok viselt dolgairól, megtalálási helyéről és körülményeiről, némileg zömített verzióban. Márton eközben lelkesen rohangált csontváztól csontvázig, újabb és újabb számokkal előállva, hogy mit kell majd meghallgatni. Gyaníthatóan a 200 millió évvel ezelőtt kitétel súlyával nem volt tisztában.
A látogatást mindenesetre gyakorló paleontológusokat megszégyenítő következtetéssel zárta kis felfedező csapatunk, miszerint a hosszú nyakú magasak növényevők, a rövid, izmos nyakú, két lábon álló, nagy-fogúak a húsevők.

Bence, a természettudós

Bence valahol a fizikai és a biológiai érdeklődés között hezitál mostanában.
Természetesen rendkívüli módon érdekli minden ami mozog, pláne ami él is és észre is vesz mindent.
Nagyon érdekli a zamárdi-i szomszéd ugató, rohangáló kutyája, folyamatosan az ajtóra mutogat és odarohan, ha meghallja az ugatást, hangos vává felkiáltással.
Imádja a csorgó vizet és a hangját, a zuhanyt, a kannát, a kispoharat.
Minden, a nyaralónál elhaladó, vonat hangjára felfigyel és mutatóujja határozott feltartásával jelzi, hogy ábbá.
A Balatonban fürödve a nádas felől szálló madarakat kutatja és mozgásukat hangos bábá felkiálltásokkal kommentálja.
A hirdetéseket húzó repülőgépek hűlt helyét sokáig mutogatja minden arra járó tudatlannak.

Mégis legvalószínűbb, hogy antilopológus lesz belőle. A veszprémi állatkertben sok tízpercet töltött - teljes extázisban - az antilopok ketrece mellett, a babakocsiban ücsörögve, lelkesen beszélgetett és kiabált velük (nyilván köztük is vannak süketebbek), magyarázott szakadatlan, az állatok meg odagyűltek és hallgatták, néha talán bólogattak is. Egy idő után a látogatók már nem is az állatokat nézték...

Zamárdi

Abból is látszik, hogy a srácoknak majdhogynem olyan szomorú gyerekkoruk van, mint szüleiknek volt, hogy az ovi-szünet egy részét, sőt már a szünet előtti heteket a Balatonon kell átvészelniük.
Nagyon fura helyzet, ha az embert ismeretlen ismerősök lépten-nyomon nevén (!) szólítják (hogy honnan emlékeznek?!) és közlik, hogy jé, akkora voltál mint a gyerekeid, mikor itt nyaraltatok a nagymamával. A jelenlévő Márton mondjuk ezt abszolút nem érti, de nagyon kedvesen mosolyog a nénikre, bácsikra.
Aztán a séta közben megtudja - nyilván őrülten érdekli - hogy anya ebbe a trafikba járt Judittal Népszabadságért a sánta bácsihoz; hogy itt volt a kis közért, ami közelebb van, mint a nagy közért, ezért sokkal jobb; hogy a Rózsa utcában kicsit vizes volt a fagyi, de legalább csak egy utcányira volt; hogy itt és itt veszett el a gumicsónak-pár egy darabja és a nagymama (dédi) nagyon mérges volt miatta; hogy itt volt a homokozó, amíg az első szomszéd orvul ki nem sajátította a területet; hogy még látszik a helye, ahol Tomi és Peti kalapáccsal leverték a falat (szintén az első szomszéd, úgyhogy utólag úgy kell neki); hogy az Orosz-Tóthéknál, a kék házban, mindig volt cukorka; hogy a wc helyén bunker volt és a konyhapult helyén fal és így tovább.
Az érdekesség, hogy Marci és Bence azt fogják majd mesélni a gyerekeiknek, hogy a Nagypapa medencét építtetett a teraszba, amiben vízilabdázni lehet, csak az építő bácsik kicsit lassúak voltak; hogy a bácsi, aki a parabolát szerelte beállított négy gyerekadót és tökéletes vételben lehet nézni a forma 1-et és a vb-t; hogy anya mobil-internetje lassú volt és ez sok bosszúságot okozott az internet bankban; hogy patront kellett szerezni a nyomtatóba Siófokon, és alig találtunk; hogy itt volt a Patkó büfé és Marci ennél a padnál verte ki a fogát háromévesen; hogy az olasz fagyizóval szembeni gépi fagyi az igazi, csak nagy tölcsérben kell kis adagot kérni, stb...
Egy dolog azonban biztosan örök, e téren az emlékek és a tapasztalatok megegyeznek: a nagy közért egy ötévesnek igenis messze van gyalog!!!

Bence indulófélben

Össze még nem csomagolt, de határozottan indulófélben van.

Ellentétben az eddig tapasztaltaktól (Márton), Bence a két lábon járás elsajátítását nem a szülőtől szülőig vagy bútortól bútorig és vissza módszerrel kezdte. Először is a felegyenesedés fejlődési fázisát gyakorolta be: ülő alaphelyzetből előrehajol, két kezével megtámaszkodik, lábait hátra gyömöszöli nagy terpeszbe és kinyújtja, így popsiját az égnek emeli és lassan elemeli tartó kezeit a földtől. Olykor visszahuppan, olykor hátraesik, egészen addig, míg a pelenka és a pocak egyensúlyba nem kerül, lehetőleg úgy, hogy a feje középtájon legyen.
Amikor már, biztosnak nem mondható, két lábon áll, nagy terpeszben, elkezd járáshoz hasonlatos mozdulatokkal próbálkozni. Kb mint egy díjnyertes szumó birkózó (ezt a képzetet a pelenka és csak a pelenka, viselése nagyban elősegíti) és egy lépegető exkavátor keveréke. Jobbra-balra-jobbra, kettőt-hármat dülöngél aztán puff, vagy ahogy ő mondja pfff.
A valamitől vagy valakitől konkrét cél elérése érdekében járás nem érdekli, pontosan tudja, hogy ilyen esetekben a négykézláb közlekedés sokkal célravezetőbb és veszélytelenebb.
Lassan jöhet az eszközhasználat...

Foci vébé

Márton az elmúlt egy hónapot foci vébé lázban töltötte. Minden előzetes felkészítés nélkül, teljesen magától kattant rá a sportágra - talán a példakép-effektus kis behatására.
A csoportmérkőzések idején nem akart óvodába menni, nehogy lemaradjon a délutáni meccsről. Volt olyan is, amit fel kellett venni neki. Minden este külön harc volt a lefekvés, volt hasfájás, fejfájás, meleg, hideg, szúnyogok, pisilés, csak hogy Márton a szobájából kiszabadulva megtudja az aktuális állást és újfent bebiztosítsa, hogy másnap reggel első dolgunk lesz beszámolni az eredményekről.
Az esti családi beszélgetések a következőképpen alakulnak mostanság:

m: Én megismerem a Thomas Müllert, ő az, a tizenhármas.
Zs: Honnan tudod, hogy ő a tizenhármas?
m (felháborodva): Hát láttam már játszani a németeket, nem emlékszel?!
(Hát én is láttam...)

m: Ezt a szabadrúgást tuti kapura rúgja.
M, Zs kórusban: Nem valószínű, nagyon messze van a kaputól, be fogja ívelni.
(Hát, kapura rúgta...)

A favoritok kiválasztása azonban, csakúgy mint egyéb sportágak esetében (Massa ma is hatalmasat "bénázott"), még mindig nem megy. Marci sajnos a szimpatikus csapatoknak drukkol - legalábbis a 89. percig - nem azoknak, akik nyernek. Brazília, nem is véletlenül, most is abszolút favoritnak számított, ez eleinte jó választásnak is tűnt, benne volt a világbajnoki esély, megnyugodott a család, hogy ezúttal nagyobb csalódások nélkül ússzuk meg a drukkolást. Igenám! De jöttek a holland sajtevők és kiverték nagy reménységünket. Új kedvenc után kellett nézni, itt kúsztak képbe az uruguay-iak, hogy miért pont ők, rejtélyes... Ennek a fellángolásnak ismét a hollandok vetettek véget - ideiglenesen. A bronzmérkőzés komoly dilemmát eredményezett, hogy melyik ujjába is harapjon az ember(gyerek), Forlánnak, az új sztárnak drukkoljon, vagy a rokonnak, Mülleréknek.
A másik ág sem volt könnyebb, ott a spanyolok voltak a favoritok, meg a németek is, az egymás elleni meccs szintén egy meghasonlással volt egyenértékű.

A foci így az autóverseny mellé a szimulációs játékok sorába is belépett. Márton amikor nem a Forma1 futamot játssza újra, focizik. Focizik a kertben, a teraszon, a szobában, a medencében és közben fejhangon közvetít. Általában ő Forlán, Thomas Müller és Fernando Alonso - nem, nem tévedés, ez Xabi Alonso és Fernando Torres összevont csatársora, igen, tudjuk, hogy Fernando Alonso egy autóversenyző! A spanyolok például a múltkor 58 - 0-ra verték a németeket a medencében.

Jelenleg, a döntő szünetében, nulla-nulla állásnál is a spanyoloknak drukkolunk, kivéve, ha a hollandok nyernek.

Bence tanulmányai 7

A sorozat előző bejegyzéséhez képest nem látványos a fejlődés, de annál szórakoztatóbb.

Bence az önálló járás elsajátításánál ugyan még nem tart, mégis mindenhova eljut ahova akar. Erre több módszert is kifejlesztett. Az első, legkényelmesebb verzió, hogy felkéredzkedik egy felnőtthöz - ezt felfelé nyújtott karral, erőteljes ppá-ppá felszólítás kíséretében teszi (ez akar a hoppá lenni) - a helyzet félreérthetetlen - majd mutatóujjával határozottan rámutat, hogy merre is kellene orientálódni, illetve hangos visítással jelzi, ha valaki irányt téveszt. Második, kicsit kényelmetlenebb, de annál szórakoztatóbb módja a közlekedésnek, ha az ominózus felnőtt a klasszikus derékölő módszerrel két kézen vezetgeti, szigorúan arra amerre ő akar menni. Ez esetben mutogatásról értelemszerűen nem lehet szó, így Bence határozott testbeszéddel és a már említett visítással irányítja a menetet. Harmadik, kényszer-verzió, a négykézlábra kapaszkodás és gyors tempókkal haladás - ennek a módszernek megvan az az előnye, hogy nem kell a felnőtteket jobb belátásra bírni - az ember(gyerek) oda megy, ahova akar, akkor amikor akar.

Az egyéves védőnői státusz-felmérés egyik, határozottan intelligens, kérdése volt, hogy Bence segít-e öltözködni. Esetenként valóban nyújtja a karját vagy a lábát, de a segít kifejezés még azért nem adekvát, inkább a hátráltat jellemezné megfelelően öltözködési szokásait. A harmincfokos nyárban Bencét átpelenkázni és felöltöztetni - egy szál body-ba - felér egy félórás fitnesz edzéssel, ami után a folyadékpótlás elengedhetetlen.
További kérdés volt, hogy pakolászik-e ki és be. Nos, ki - egyértelműen, be - kevésbé... Amennyiben nem számítjuk a cumi pelenkavödörbe való tuszkolását.

"Egyszerű felszólításokat, tiltásokat megért-e." Igen, láthatólag megérti és kaján vigyorral nyugtázza - szerencsére az nem volt kérdés, hogy aszerint is cselekszik-e.

A felszólításra Bence amúgy is jól reagál, igazi "clown". Felkérésre pá-pá-t integet, tapsikol - olykor pár perces spéttel ugyan, de jól felismerhetően. Saját fejét tapogatva megmutatja hol a baba. Csüccs! vezényszóra leül és ünnepelteti magát. Monotóniatűrése határtalan, szerencsére Marci ebben partner, együtt akárhányszor tudják elismételni a mutatványokat.

Bébi a kanál-kezeléssel is egész jól halad, bár azonkívül, hogy nem mindig talál bele a szájába, az is nehézséget jelent, hogy a kanál szárát tunkolja a tányérba és a fejét nyalja le - nem túl hatékony, de maszatos.

Összességében Bence még mindig üzemszerűen működik, az akarata is egyre erősebb, érdekérvényesítése kifogástalan és tüdővel is bírja...

Breaking news - Bence és a csendespihenő

Csak erős idegzetűeknek

Ma délután M.Bence pomázi kiskorú hangos vinnyogással adta a világ tudtára, hogy elege volt az ágyban tartózkodásból.
A gyanútlan belépőt az ágy végében ácsorgó, a rácsba kapaszkodó kétségbeesett szerecsen gyerek várta. Arca barna, karjai barnák, lábai barnák, és ellentétben Bodri kutyával még az orra hegye is... - de nem a kellemes délutáni napsütésben sült le.
M.B. kiskorú valamilyen furmányos módon pihenés helyett, csendben leépítette magáról a pelenkát és a továbbiakban minden rendű és rangú termést egyenletes mértékben, jobb szobafestőket is túlszárnyaló alapossággal kente szét szűkebb környezetében - saját magán, a matracon, az ágyon, a rácsokon, a takarókon, a fejvédőn és a kis állatkákon, ezzel a tevékenységével az ukrán skanzen pottyantós mellékhelyiségeit megszégyenítő ájert idézve elő.
A gyerek lecsutakolása és a mű eltakarítása nem tartott tovább egy fél óránál, még néhány nagy levegős szünetet beiktatva sem - hála a XXI. századnak, köszönve a mosógép értő segítségét.
Reméljük minden tétel kibírja a minimum 60 fokot...

A szülőkről szóló hasonszőrű történetek közlését a szerkesztőség cenzúrázza!

Ki kinek a példaképe?

Bencének egészen biztosan Marci.

Az utolsó mozdulatig mindent utánoz.
Ha Marci vacsorázik, neki is harapnia kell valamit - mégpedig azonnal, lehetőleg Márton tányérjából egyenest. Ha Marci örül, Bence lelkesedik. Ha Marci a kanapén ugrál, Bence azonnal ott terem, hogy felküzdje magát a hónaljáig érő bútorra - annyi apró különbség van kettejük közt, hogy Bébi fejjel előre közlekedik lefelé is - ebben kicsit Micimackó a példaképe.
Ha Marci felmegy a lépcsőn, Bence a barikád túloldalán vinnyog. Ha Marci mesét néz, Bence lelkesen táncol a főcímre. Ha Márton a Forma 1-et rekonstruálja az autós szőnyegen, Bence azonnal ráveti magát a legértékesebb versenyzőre - ez talán az egyetlen, amit Marci tehernek érez példakép mivoltában.

Generációjának doyenjeként, Marci másoknak is példaképe lett a családban. Például a tizenöt hónapos Mateonak, Márton és Bence eleddig egyetlen unokatestvérének. Röpke itt-tartózkodása során Máté rögtön rájött, hogy Marci rengeteg minden érdekeset tud. Gyorsan mozog, hirtelen helyváltoztatásokra képes, remekül játszik a kockákkal és állva pisil a wc-be (!).
Aztán Márton ideiglenes távollétében Mateo-ból is példakép lett - volna, ha hagyja magát. Legalábbis Bence megpróbálta magáévá tenni. De Máté orvul kihasználva négy hónapnyi helyzeti előnyét, miszerint járni tud, folyton odébb ment, már-már elfutott. Bence mindent megpróbált, rácsimpaszkodott, belekapaszkodott a nadrágja szárába, tapsikolva lelkesedett, megkísérelte szó szerinte levenni a lábáról.. Mateo meg örült, hogy mehet, úgy tűnik még nincs teljesen tisztában a példakép lét felelősségének súlyával.

Marci esete már összetettebb.

Ő jobban el van látva példaképekkel. Ott van mindjárt Massa, akinek mostanában kicsit kopik a fénye, már-már halovány. Vagy ott van Atesz, a sítábori síoktató, vagy Ákos a teniszedző, aki Marcit professzornak szólítja és minden alkalommal megkérdezi tőle, hogy hol a foga. Fiatalabb kiadásban Jónásákos vagy Borsbence, akik már hat (!) évesek, illetve Dani, aki ugyan még nincs hat, de már látta a Csillagok háborúja összes részét - többször is.
Aztán persze a család. Apa, mert ha Marcinak nem is áll módjában mindig szót fogadni, M véleménye szent. - Apa biztos nagyon boldog lesz, hogy ilyen jól ment a tenisz. - Apa biztos nagyon fog örülni, hogy ilyen ügyesen viselkedtem. - Apa biztosan csodálkozni fog, hogy milyen szép új ütőm van. - Apa, te kinek bukkolsz? (drukkolsz) -Apa, te mit fogsz enni? - Apa, te mikor fekszel le?
Meg Pali papa, aki biztos tudja és majd segít és Dönci papa, aki biztos szeretne már focizni, társasozni, autózni, mert "már biztos hiányzom neki".
Meg Peti, aki biztos akarna dominózni, csak most alszik, most kel fel, most fekszik le, most dolgozik, most mit is csinál éppen?
Nehéz a példaképekkel...

Marci aranyköpései VI.

• Az a jó a repülőgépben, hogy az ember új barátokra tesz szert - mondta Marci a mögöttünk ülő kedvesen tolakodó, rém zűrös hatvanas hölgyekre
• Elhajtunk egy esküvői fogat mellett. "Nézd, Marci, itt viszik a menyasszonyt és a vőlegényt a fogaton!" - "Aha, biztos valami koncertre mennek"
• Gondolom nem alhatok ma az új teniszütőmmel...
• "Hol van az új teniszpálya?" - "Az Árpád-híd lábánál" - "Akkor gondolom majd vigyáznunk kell, hogy ne találjuk el a lábát..."
  
• Márton jobb sorsra érdemes hangyát próbál kimenteni a medencéből - későn. "Azt hiszem ez már nem él." - "Nem, valószínűleg nem." - Pedig biztos haza akart menni a családjához" - a szülők már épp a dráma enyhítésére készülnek, mikor Marci hozzáteszi - "Hát pedig, ez nem fog..."
• "Massa úgy jön föl, mint az olaj"
• "Aláástam magam..."
• "Bence, tudom, hogy most érdekeset reggelizek, de akkor sem kaphatsz belőle."
• "... meg azt is láttuk, amikor fejett a tehén, vagyis fejte a tejet a tehén ..."
  

Mérleg

avagy, Bence ma egyéves!

Ebben az életkorban már éppen ideje, hogy az ember számvetésbe fogjon. Tekintve, hogy Bence még nem tud beszélni, legalábbis nem értjük és írni még annyira sem - ez viszont biztos, végezzük el ezt a feladatot helyette.
Egy évvel ezelőtt Bence egy hirtelen döntésű császármetszés során látta meg a napvilágot a MÁV Kórház berkeiben. Ágyszomszédja egy arab kisfiú volt, Mohamed, sűrű fekete hajjal és négy nagy-testvérrel. Kivételesen ne ecseteljük e helyt a globalizáció ártalmait és előnyeit a következő generáció életének tükrében!

Egy év óta Bence rengeteg mindent megtanult és még mindig alig tart valahol...

Születésekor alapvető funkciókat tudott csak ellátni. Úgyis mint az input, output, alvás, csuklás, sírás. Azóta megtanult kiabálni, veszekedni, kérni, nevetni, mosolyogni, csócsálni, gagyogni. Rámutat arra, amit szeretne és küzd érte, mindenre lelkesen közli, hogy baba és megörül az érkező embereknek, újra és újra felfedezett tárgyaknak.
Megtanulta felemelni a fejét, megfordulni hasról hátra és hátról hasra, tud kúszni, már mászni is. Feláll, leül, felül, térdel, állva oldalaz.
Mindent kipakol, lepakol, ide rak, oda tesz és közben magyaráz szakadatlan.
Utál öltözni, pelenkát cserélni, utálja az ivó poharat, de szereti a cumisüveget, nem issza a vizet, csak almalével. Imád enni, de főleg inni, pancsolni, hangoskodni, zenélni, táncolni, kacagni.
A legnagyobb lelkesedést mégis az váltja ki belőle, ha Mártont nyúzhatja. A nyakába ugrik, gyömöszöli, harapdálná, ha lehetne, ráfekszik és diadalittas kiáltozásokat hallat mindehhez. Marci meg élvezi és közben látványosan szenved...
Már látszik, hogy erős az akarata, keresztülviszi amit elképzel, megrögzött szokásai vannak, amikből nem enged. Ugyanakkor nagyon barátságos, imádja a társaságot, kifejezetten kedves is tud lenni - bárkit az ujja köré csavar, ha úgy tartja kedve.

Összességében kijelenthetjük, hogy Bence teljesen üzemszerű egy évet tudhat maga mögött. Sok tanulással és még több tanulnivalóval.

Turizmus marketing

Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogy lehet két kisgyerekkel utazni, ráadásul egy ötévessel, akinek már akarata van, határozott elképzelése és érdeklődési köre és nem lehet babakocsiban altatni. Mert a gyerek "szenved", ki van zökkentve, nem érzi magát komfortosan, unatkozik, nyűgös, ráadásul semmi nem érdekli, amit meg kellene nézni.
A válasz nem is olyan bonyolult, marketing kérdése az egész. Először is kell hozzá jó koncepció, másodszor megfelelő szöveg - ezt M minden körülmények között tudja hozni.

A repülés jól eladható, ez már az előbbiekből kiderült. A legkritikusabb pont ezután az első nap. Ilyenkor a "legolcsóbb" a legjobb elv alapján (mármint marketing szempontból) az itthonról gondosan kiválasztott élményparkok egyikét kell megcélozni. Ezzel aztán a nyaralás, mint tevékenység elfogadtatása megoldott, ráadásul a későbbiekben hivatkozási alapot is szolgáltathat, a "visszamegyünk, ha ezt meg azt megnéztük, megcsináltuk, láttuk, bejártuk". Külön szerencse, ha ez a bizonyos élménypark egyben úgynevezett Minimundus funkciót is ellát, tehát bizonyos híresnek mondott épületek, jellemzők kicsinyített mása megtekinthető - így a magunk megnyugtatására kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen hasznos is volt a kirándulás.
Ezután jöhet a városnézés, kultúrprogram. Amennyiben személygépkocsival közelítettük meg a nyaralás helyszínét, legegyszerűbb, ha csomagolunk motort/rollert/kerékpárt/játék babakocsit, így a séta tulajdonképpen egy játszótér menettel egyenértékű, elfogadtatása szó szerint gyerekjáték. Nehézség, ha az említett közlekedési eszközöket nem áll módunkban magunkkal vinni - teszem azt repülővel megyünk. Ilyen esetben marad a kreatív marketing: A várak, kastélyok lakóinak, történetének kiszínezése (a gyerek úgysem érti az idegenvezetőt), szigorúan szellemektől és gonosz erőktől mentesen, amennyiben az idegen körülményekhez képest nyugodt éjszakára vágyunk... Templomok, vallások részletes ismertetése, különös tekintettel az istenre/istenekre és tetteikre, valamint a szent állatokra. Állatkertek és akváriumok rendszeres beiktatása. Borkóstolók kakaóval, pogácsával és kártyajátékkal való felturbósítása. Szélsőséges esetben a bizánci mozaikok rekonstrukciós múzeumának átminősítése óriás kirakós kiállítássá. A módszer működik, sőt, Márton a mai napig emlegeti a látottakat. Természetesen azért minden gyalogos városnézés után kötelezően jár a fagyi...
Ezek után már csak a beígért élmény park meglátogatása marad hátra az utolsó napon, de addigra úgyis elég a kövekből.

Bence egyelőre ennél még egyszerűbb eset, tulajdonképpen kizárólag az étkezések megfelelő időben történő biztosításáról kell gondoskodni - amúgy minden érdekli.

A Wizzair új arca(i)

Köszönhetően az elsőbbségi beszállásnak Bence jóelőre el tudta foglalni az Őt megillető helyet a repülőn, szigorúan a folyosó mellett. Apja ölében állva épphogy felérte az előtte lévő ülés támláját rákönyökölés céljából, innen aztán lelkes tapsikolással, pápázással és sikongatásokkal üdvözölte a beszálló tömegeket, nem elhanyagolható sikerre szert téve. Az utaskísérő hölgyek egy idő után fel is adták. Ezzel a fogadtatással nem tudták felvenni a versenyt, akármilyen bájosan mosolyogtak is.
Márton ezzel szemben az odaút előtt furcsán viselkedett, izgett-mozgott, nem bírt magával, semmi nem tetszett neki - később kiderült, hogy félt a repüléstől, pláne amikor megtudta, hogy még a füle is be fog dugulni. Aztán amikor arra is fény derült, hogy ez ellen gumicukorral és Donald kacsás Pez cukorkával remekül lehet védekezni megnyugodott kicsit. A gondosan az ablak mellé ültetett Marci felszálláskor véletlenül sem volt hajlandó kinézni, inkább a cukorkákkal játszott, számolta, hogy mennyit ehet még meg, hogy a leszálláshoz is maradjon. Aztán visszafelé, immár rutinos utazóként, lelkesen figyelte a fényeket, házakat, fákat, matchbox-nyi autókat. A turbulencia nem izgatta, csak a biztonsági öv ki- és becsatolása, folyamatosan fixírozta a öv bekapcsolását jelző fényeket.
Az út fénypontja természetesen a vacsora volt, Márton oda is és vissza is bepakolt egy-egy nagyobb adag sonkás-sajtos szendvicset némi narancslé társaságában, természetesen közben morzsákat vetve öccsének, aki minden jó falatért hálásan lengette karjait. Amúgy Bence bármeddig remekül tud utazni, amíg a babakeksz - almalé páros bírja. Az evés közti rövid szünetekben az előtte és a háta mögött ülő utasokkal barátkozik - a széksorok ideális helyszínei a kukucs játéknak. Amennyiben pedig az utastársak nem mutattak kellő érdeklődést, Márton kedvesen figyelmeztette őket, hogy az öccse hozzájuk beszél. Erre persze nem volt szükség a két idősebb hölgy esetében, akik a hazaúton mögöttünk ültek. Miután könnyű húsz perc alatt berendezkedtek ketten a három ülésen, ezzel megközelítőleg 50 másik utast feltartva, megtudták kis családunktól, hogy San Marino mégsem sziget, sőt tengerpartja sincsen, hogy Bence Bence és Marci Marci, hogy Marci középsős és Pomázon lakik, viszont Ürömre jár óvodába és igen, szeret oviba járni. Ezek után további rendkívül érdekes konverzáció következett, amelyből M minden tőle telhető trükkel igyekezett kivonni magát és amely során a hölgyek még néhány hasonlóan fontos információval gazdagodtak.
Mindenesetre Márton ebből a röpke félórás intermezzoból a következő konzekvenciát vonta le:
"Azért is jó repülni, mert az ember új barátokra tesz szert."
Hááát, igen...

Utazás repülővel

A kisgyerekkel repülésnek kevés látható előnye van, az egyik mégis, hogy míg balga türelmetlenek 20 Euro-ért váltják meg az örökkévalósággal felérő "priority boarding"-ot (értsd elsőbbséget élveznek a beszállásnál), addig a kisgyerekkel utazók automatikusan elsőbbséget élveznek. Ezzel az előnyök nem hosszú sora nagyjából le is zárult.

Addig azonban, míg az ember abba a kivételezett helyzetbe kerül, hogy beszállhat - elsőként - a repülőgépbe, hosszú út vezet. A repülőtérre kijutás nem nagy ügy, az ember bepakolja kis kocsijába a pár bőröndöt, hátizsákot, babakocsit, majd kimegy a reptérre. Itt a két gyerek és Felnőtt 1 kiszáll és fél órát sétafikál, uzsonnázik, nézelődik, telefonál mialatt Felnőtt 2 elviszi az autót a parkolóba, majd a csomagok zömével visszafuvaroztatja magát az indulási oldalra. Ekkor jön a check-in, lévén XXI. század, ez már interneten elintézve, pikk-pakk be lehet adni a bőröndöket, maximum húsz perc a sorbanállás - hiába nem mindenki internet-függő.

Ezután irány a biztonsági ellenőrzés - na, ez a gyerekkel repülés netovábbja. Tekintve, hogy mindent át kell világítani, kipakolni, feltenni, levenni és átmenni, ez a fázis alapos szervezést igényel. Vegyük Felnőtt 1-et, aki a két gyerekeket "intézi", azaz felteszi a szalagra a gyerek-súlyú hátizsákot (telepakolva szigorúan a legszükségesebbekkel), majd a gyerekről lefejtve a kisautóval teli kis hátizsákot, mindezt egyik kezével, míg a másikkal a bébit fogja és az ötévest terelgeti, és eközben még belekóstol a cumisüveg tartalmába, amitől nevezett Bébi meglehetősen zord hangulatba kerül - lévén ő nem kap belőle.

Eközben Felnőtt 2 lekapkodja magáról az összes fémet, eddigre persze már telefon és apró nincs a zsebében, így csak az öv és az óra marad, kipakolja a babakocsiból a takarót és az esővédő fóliát, a tálcába helyezi a család négy kabátját, kirámolja a notebook táskát, összecsukja a babakocsit, majd átvonul a kapun.

A kapu túloldalán villám pakolás együtt, egy kézben bébi, ötévest a falhoz támasztani, babakocsi kinyit, visszapakol, óra, öv, kistáska, nagytáska, notebook - és kész! Jöhet az elsőbbségi beszállás! (egy gyors pisilés, pelenkacsere után)

Repülés.

Kifelé aztán már semmi az egész, mindössze a két bőröndöt kell még hozzácsapni a csomagok sorához. A csomagolásnál otthon gondosan elvégzett kinek-hány-keze-van-ami-hány-csomagot/gyereket-bír-el számítás most jól jön. Jól jön akkor is, mikor kiderül, hogy lángelméjű olasz barátaink egy Alfa Romeo sportváltozattal lepték meg a deklaráltan két gyerekkel utazó négyfős kis csapatot. Mindenesetre este tízkor, egy órányi autóútra a szállástól, két gyerekkel az ember nem áll le autót cserélni - inkább küzd. Kb negyedórányi ki-be pakolászás, számolgatás, méricskélés után bent van a két bőrönd és az egy babakocsi az autóban, igaz a nagyobbik bőrönd a két gyerek közé szorul - mint utóbb kiderült nem is haszontalanul.

Külön köszönet a kedves hangú gps-es "hölgynek" a kiváló útbaigazításért, azért, hogy nem kellett egész Emilia Romagna-t végigbolyongani a szállásig.

Anyák napja

Volt némi esély, hogy tekintettel arra, hogy Bence tavalyhoz képest már kívül tartózkodik - olyannyira, hogy Pomázon maradt az ünnepség idejére - idén nem kell majd annyira sírdogálni az óvodai anyák napi műsoron. Nem így lett, kellett.
A nagy napot hatalmas várakozás előzte meg, a műsort óriási titok lengte körül, Márton gyakorlatilag azt sem volt hajlandó elmondani, hogy mi volt az oviban az ebéd, nehogy elszólja magát. Aztán egy héttel az ominózus szombat előtt kiderült, hogy Dani anyukája tud valamit - dráma! Honnan tudhatja?! A felvetésre, hogy nyilván Dani elszólta magát felháborodott tiltakozás volt a válasz - Dani soha nem mesélné el a kalapokat - hoppá, de csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.
Az utolsó pénteken Márton komoran jött haza, általánosságban nem jól sikerült a próba. Még a főpróba-előadás viszonylatának közhelye sem dobta fel, mi lesz szombaton?! "Tuti nem fogom tudni a szerepemet..." Mindenesetre meg kellett ígérni, hogy semmilyen körülmények között nem fogok copfot viselni másnap – ez különben nem okozott nagy nehézséget.
Szombat reggel süteménnyel és narancslével felfegyverkezve gyülekezett a tömeg az óvoda előtt, a gyerekek talpig ünneplőben izgultak. Kék szoba, zöld szoba, rózsaszín szoba, pisilés, cipő csere, stb. Mindenkinek és mindennek megvolt a kijelölt helye, anyukák az első két sorba, apukák, nagyszülők hátra, kistestvérek a másik szobába, narancslé a harmadikba.
Az előadás kezdete előtt az első két sorban ülő mamák árgus szemekkel figyelték, hogy hol ül várandós anyuka, az a sarok tuti sírós lesz. Vihogás a reggeli sminkelésről, tavalyi, karácsonyi sztorik, az óvónénik közben gondosan körbeadtak egy zsepivel teli kosárkát. Végül a jelenlévő nagymamák is kiharcoltak maguknak székeket - bár csak a harmadik sor jutott nekik – zsöllye.
Majd jött az előadás, huszonpár három-hat éves gyerek vonult be színes papírmasé kalapokban a Mamma mia slágert énekelgetve, táncolva, majd mindenki megállt egy-egy kisszék előtt és kezdődött a show. A keretjáték szerint egy kalapszalonban a házaspár új kalapot választana a férjnek, meglévő baseball sapkája helyett. A gyerekek egyenként mutatják be a modelleket, amiket a vevők mind visszautasítanak, míg végül kiválasztják az eredeti sapkát - mindezt ékes angol nyelven. A modellek pörögnek, forognak a zenére, kínálgatják fejfedőiket, a műsor-rész végén természetesen a gyerekek anyukáiknak adják a kalapokat - no comment.
Ezután még minden gyerek szaval egy-egy versikét magyarul is. Márton szépen, érthetően mondja a magáét Barnussal az oldalán, természetesen nem bakizott, nem hibázott és nem felejtette el a szöveget sem (sosem szokta...)
Minden más esetben a kritika hatásvadász, giccsbe hajló amerikai álomról szólna - de a mi gyerekeink mások, ők tényleg nagyon helyesek!

Bence tanulmányai 6

Miután fizikai tanulmányaiban Bence az elmúlt időben jó tempóban tudott haladni, belehúzott kicsit szellemi fejlődés területén is.
Legújabb felnőtt-fűző mutatványa a tapsikolás. Mint minden korabeli csecsemő, Bence is nyújtott, szétfeszített ujjakkal, széles mosollyal, párhuzamosra állított tenyérrel tapsol. Természetesen, többek között, a méltán népszerű tapsi-tapsi felszólításra, illetve bizonyos zeneszámok végén. Ezenkívül akkor kezd lelkes figyelem-elterelő tapsikolásba, amikor valami rossz fát tesz a tűzre és lebukás fenyegeti - konnektorban kotorászik, elektromos berendezéseken matat, zoknit húz le. Ezt a típusú bájolgást a pápá integetéssel kombinálva is elő tudja vezetni - de akkor már tényleg valami nagyon gyanúsat művel.
Esetenként viszont a pápá felszólításra lelkes tapsikolásba fog, illetve fordítva, néha összeakad még a rendszer...

Mostanság Bence kedvelt tornagyakorlata a mindenféle lépcsőn való felmászás. Hatalmas lelkesedéssel indul neki a lépcsőfokoknak, popsiját az égnek tolva mászik és mászik, hangos kurjongatások közepette. Egyetlen apró hiba van a mutatványban, hogy olykor lelkesedésében hátrafordul és a mélybe veti magát - résen kell lenni. A legurulás megakadályozására két módszer van, az egyik, hogy az ember szoros emberfogással követi bébit felfelé - ez kissé macerás. Illetve, hogy a szobában fellelhető bútorok egy halmazával elbarikádozza a lépcsőt, állandó átmeneti jelleget kölcsönözve ezzel a lakásnak.
Itthon a barikád nemes feladatát a járóka és a puff látja el, a Prés utcában például egy fotel, két szék és egy napozóágy párna.
Lassanként a felülés is valahogy kialakult. Míg Marci félévesen hetekig gyakorolta, hogy popsi fel, oldalra leejt, félkönyökkel feltápászkodik, örül, addig Bence tíz hónaposan, miután megtanult felállni és innen letérdelni / fenékre huppanni, egyszer csak tudott felülni is. Senki nem látta, hogy történt, mikor és hogyan, egyszer csak megtört a jég, azóta jön-megy, felül, feláll, leül - egész álló nap, miközben folyamatosan kommentálja minden ilyen irányú - és egyéb - tevékenységét.
Jól láthatólag Bence következő, nem kis, projektje a járás elsajátítása lesz. Eddig az asztal körül oldalazásig jutott, elsősorban persze erős motiváció hatására - ez döntően Márton játéka vagy vacsorája, aki korához képest amúgy remekül tűr.

Márton, a sportember

A végén csak kialakul...
A héten úgy tűnik megtaláltuk azt a sportot, ami Márton ízlésének is megfelel, nem veszélyes, mint a dzsúdó és nincsen rengeteg - idegen - gyerek, mint a focin. Vagy, eltelt a bizonyos fél év, aminek el kellett telnie. Mindenesetre a teniszezés egyelőre nyerőnek tűnik. Szerencsés alakulása a folyamatoknak, illetve gondos szervezés eredménye, hogy az öt fős csoportból hárman ovistársak, az edző pedig az ovis síoktató - telente. (nem mellesleg akg-s testnevelőink fia - de ez már igazán csak hab a tortán).
Marci egyelőre nagy lelkesedéssel vágott bele a heti két edzésbe, még rövidújjú pólót is hajlandó volt felvenni ezen jeles alkalommal - márpedig ezt minden tavasszal hosszas csatározások eredményeképpen lehet csak elérni nála. Még az sem zavarja, ha nem sikerül eltalálnia vagy átütnie a labdát, de ha mégis, akkor lelkesen rohan át a túlsó térfélre összeszedni, a partvonalon ülő szülők hangos ovációjától kísérve, büszke félmosollyal az arcán. Amúgy is majdnem az egyetlen a csapatban, aki szinte kizárólag futva közlekedik. Az egyensúlyozási feladatokat kellő fifikával oldja meg, ahelyett, hogy a labdát az ütőn egyensúlyozná miközben a pályán köröz, rájött, hogy ha beteszi az ütő fejének és szárának háromszög alakú találkozási pontjába, akkor nem esik le és lehet tempósan haladni - akár másokat megelőzve. A teniszütős léggitározást is már mesterien űzi, természetesen a saját ritmusérzékének megfelelően.
Bence mindeközben a sportolás jegyében, a babakocsiban ülve elfogyaszt egy megfelelő adag gyümölcs pempőt, 5-10 dkg apróra vágott trappista sajtot, némi almalevet, két csörgőt, egy Elmo babát és amikor már minden elfogyott a kistestvér-kolléga bébikekszét. Bébi is kedveli a teniszleckéket...
Ezzel az átütően sikeres választással Marci hete sport szempontjából immár teljesnek mondható. Hétfőn jógázik az oviban és teniszezik délután, kedden úszás, szerdán lovaglás az oviban és tenisz délután, csütörtökön ovis torna és néptánc, a péntek a jól megérdemelt pihenés napja - némi óvodai rohangálással, mászókázással.
Természetesen azért délutánonként az oviból, teniszről hazajövet még lent kell maradni az udvaron motorozni, biciklizni kicsit, hogy a napi energiaszint maradéka is biztosan elfogyjon.

Bence, a nagy kommunikátor

Múltkorjában a játszótéren egy anyuka-társ jóvoltából kiderült, hogy létezik csecsemő-jelbeszéd. Jeles anyuka gyermekei például ennek segítségével már hat hónapos korukban kiválóan tudtak szüleikkel kapcsolatot teremteni.
Jókat dumálhattak...
Ezenkívül arra is fény derült, hogy a módszernek hála mindketten maximum egy-másfél évesek lehettek, amikor már szobatiszták voltak. Az Unilever mindenesetre nem fogja támogatni a csecsemő jelbeszéd terjesztését...
Másrészről a verbális kommunikáció elsajátítása láthatóan erősen visszavethette a két kisfiú fejlődését, mert az indulásra felszólító utasítás-sorozatot például egyértelműen nem értették.
Mivel Bencének nem adatott meg egy fejlesztő pedagógus anyuka, ő kénytelen a saját kis primitív eszközeivel kommunikálni - megjegyzendő, ebben elég sikeres, a végén általában az történik, amit ő akar.
Verbális és non-verbális kommunikációjának legfontosabb mérföldköve az ennivalóért való küzdelem. Függetlenül attól, hogy mikor és mennyit evett előzőleg, ha valakit enni lát, nem ismer tréfát. Reggelente a dohányzóasztalnál állva nézi ki apja szájából a falatot, ez pont kényelmes, könyöklő magasság számára, ahhoz, hogy megfelelő erővel csapkodhassa az asztalt és kiabáljon, hogy (h)ada (h)ada (a h néma marad). Ez esetben még a leggyengébb kommunikációs képességgel bíró szülők is egyértelműen vennék az adást, márpedig M nem tartozik ezek közé, így aztán nagy egyetértésben csócsálják a szénhidrátszegény zsírégető kenyérmorzsákat a továbbiakban.
Hasonló jelenetek játszódnak Márton vacsorájánál is, mikor is Marci nagy műgonddal kiválogatott és összegyúrt gusztusos kis kenyérgalacsinokat juttat öccsének (aki akkorra már túl van némi főzeléken és tejen).
A csapkodás és kiabálás mégis azon esetekben éri el csúcspontját, mikor Bence már az etetőszékben ücsörög, de a papi még nincs kész. Bébi általában függetleníti magát attól a ténytől, hogy miatta nem tudott elkészülni az ebéd és haragosan veszekszik, döntően a mikróval vagy a botmixerrel (szerencséje, hogy csak ezekkel...).

Amikor Bence éppen nem az éhhalál szélén táncol, de mégis úgy érzi, hogy a társaság kicsit hanyagolja, hangos bábábá kiáltásokkal hívja fel magára a figyelmet, majd ha valaki végre ránéz bájosan mosolyogva kattog, illetve csettinget és jobb kezét felemelve ökölbe szorított kezét nyitogatja ütemesen mintegy integetésképpen. Ezzel a módszerrel bárkit bármikor meg lehet fűzni, amivel egy tízhónapos már teljesen tisztában van és tudatosan él vele, akkor például, ha valami turpisságon kapják (növényt tépdes, tévét kapcsolgat, telefont rág).
Az avatatlan szem számára amúgy üdvözlésnek tűnő gesztust sokszor és szívesen alkalmazza, kivéve azon eseteket, ha valaki megjön vagy elmegy. Ilyenkor a pápá felszólításra Bence kedvesen mosolyog vagy nem nagyon okosan néz, majd mikor a távozók már Budakalászon vannak, lelkesen integetni kezd. Leginkább persze Marci érkezésének szokott örülni. Mikor bátyja hazaér az óvodából lelkesedésében kezeivel és lábaival kapál, hangosan kurjongat és komoly fizikai erő kell hozzá, hogy szó szerint ne ugorjon Márton nyakába.
Összességében Bence minden csecsemő-verbális és non-verbális eszközt bevet, hogy érvényre juttassa akaratát és kifejezze tetszését vagy nem tetszését, sőt egyértelműen jelzi, ha úgy érzi pelenkacserére van szüksége. Lehet, hogy mégis tud csecsemő-jelül?!

Márton a kétkerekűn

Tavaly, hosszas mérlegelés után, a Felnőttek Tanácsa úgy határozott, hogy Márton ráér tavasszal megtanulni kétkerekűzni ezzel a döntéssel sikeresen elodázva egy nagyobb falatnak tűnő feladatot. A határozatnak megfelelően aztán, gondos előkészítés és kutatómunka után Marci a születésnapjára megkapta első "igazi" kétkerekű biciklijét , ami azon melegében betárolódott a nagyszülők garázsába.
A tavasz közeledtével aztán kialakulni látszott az oktatási terv is, miszerint először roller, aztán kétkerekű pedál nélküli kisbicikli, majd kétkerekű pedálos kisbicikli, ezután jöhet az "igazi, nagyfiús" bringa.
A roller bejött, lassan le is válthatja a városnéző műanyag motort, kis helyen elfér, csomagtartóban, babakocsi aljában, praktikusan összecsukható és villog is. Egyedül az udvari "randalírozás" esetében tartja még magát a lábbalhajtós klasszikus.
Mint kiderült, a következő fázis, a kisbiciklin való tanulás legfőbb akadálya, hogy a kisbicikli a földszinti tárolóban lakik és ahhoz, hogy a pótkerekektől meg tudjon szabadulni vagy le kell vinni a szerszámokat (ki tudja milyet) vagy fel kell hozni a biciklit. Mindkettő nehéz ügy, nem beszélve a ház urának, a szerelés iránti affinitásáról.
Végül a múlt heti esős, szeles szombaton (mert mostanság ilyenek a szombatok), nagy lélegzetvétel után feljutott a kisbicikli élete csúcsára, a második emeletre, egyenesen az előszobába, és megkezdődött a kerékfosztás. Szerencsére még időben érkezett a segítség Pali papa személyében, így a kétkerekűsítés, bár közepesen indult, jól végződött. Olyannyira, hogy nem kicsit lelkes Márton azon "melegében" megtanult biciklizni, csak belső pulóverrel megakadályozható szél általi fagyási sérüléseket okozva a Nagypapának, aki egy ideig testmozgás-szerűen futott a bicikliző gyerek mellett, ám a nebuló, egy idő után sajnálatosan lehagyta mesterét. Ezután már csak induláskor kellett kicsit egyensúlyban tartani és kapacitálni Marcit, hogy Pomáz méltán népszerű millenniumi emlékművét ne csak jobbról balra, de balról jobbra is kerülgesse.
Másnap aztán Márton megtanult elindulni is a kisbiciklin és minden irányból minden irányba remekül kacsázik. Nem tartott tovább, mint a sífelvonózás elsajátítása.
Jöhet a nagybicikli, ami persze még mindig a nagyszülők garázsában van, még mindig pótkerekestül...

Belátó-e egy ötéves?

Nem, de nagyon igyekszik.

Ez a hét ismét a két gyerek társaságában telt, Marci ahelyett, hogy kullancsoltást kapott volna kedden, inkább itthon marasztalódott középfül majdnem-gyulladással egész hétre. Bence meg a szokásos obstruktív bronchitis-szel küzd, lázas, taknyos, köhög.
Természetesen munka is döntően akkor torlódik fel, ha mindkét gyerek otthon sündörög - de ez egy másik, döntően a nagyszülőkről szóló, poszt tárgya.

1.
Vendégek jönnek, kellene kicsit készülődni, rendet rakni. M főz. Bence nyűgös, csak kézben hajlandó létezni, dobálja a cumiját, nem nagyon hajlandó enni. Természetesen zuhog az eső, nem lehetett délelőtt Marcit levinni fárasztani. Nagy nehezen végül sikerül rávenni, hogy autózzon egy kicsit egyedül, Bencét is eltávolítjuk, hogy ne falja fel az összes versenyautót és ne tépje ki a földön heverésző bátyja haját - mert Márton a szobájában persze nem hajlandó játszani, csak a nappaliban. Tíz perc elteltével már meg is jelenik Marci:
- Anya, nézd meg, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t!
- Ne haragudj, most nem érek rá, később megnézem.
- Jó, akkor Apa nézze meg.
- Most ő sem ér rá, ebédet főz.
- Jó, addig gyakorolnak.
Egy perc elteltével:
- Anya, már jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Mindjárt megnézem, csak megetetem Bencét, kicsit rendet rakok, megterítek és megpucolom a cukkinit. Utána jövök.
- Jó.
Fél perc múlva:
- Anya, kész vagy? Jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Marci, még mindig nem tudok jönni, rendet rakok, megterítek, megpucolom még a cukkinit és jövök.
- De mennyi ideig tart a cukkinipucolás?
- Nem sokáig, de még megterítek és rendet rakok kicsit.
- Jó. Akkor most jössz?
- Jövök. (és Massa tényleg megelőzte Barrichello-t)

2.
- Marci,többször kértük, hogy ne hagyd elől a lego-autókat, mert Bence lenyeli a pici alkatrészeket. Most is a szőnyegen találtam egyet.
- Nekem nem baj. Van másik is.

3.
Bence lázas, nem tud aludni, ölben is kínlódik. Marci igazából jól van, élvezi, hogy otthon lehet:
- Anya, hozol nekem inni?
- Mindjárt hozok, csak megpróbálom elaltatni Bencét.
- De nagyon szomjas vagyok.
- Egy kicsit kibírod.
- Nem bírom ki, szorít a torkom.
Kap almalevet.
- Én nem almalevet kértem, hanem narancsot!

- Anya, társasozunk?
- Most nem tudok, mert Bence nincs jól, ha elalszik majd társasozunk.
- Miért, a másik kezeddel tudsz játszani!

4.
- Anya, lemegyünk biciklizni?
- Most nem tudunk, mert Bence még lázas volt, fúj a szél, nem tudjuk levinni.
- Akkor hívjunk valakit, aki levisz engem, vagy vigyáz rá, amíg lemegyünk.

Figyelmeztetés!
Mindezekkel együtt és ellenére egyelőre nem szükséges a gyámügyhöz szaladni, akadnak Mártonnak olyan kívánságai is, amik teljesülnek záros határidőn belül.

Bence tanulmányai 5

Bence ma felállt. Nem lépcsőnél, nem emberen, nem kézbe kapaszkodva. Felállt a kis asztalnál, a járókában, a járókán kívül, a puffnál, a tv állványnál - természetesen a dvd lejátszóba és a műhold vevőbe kapaszkodva és különben mindenhol, ahol kapaszkodás esett.
Nem, felülni még mindig nem tud. LEülni viszont igen. És nézzünk mélyen magunkba, hányszor fordul elő, hogy a földön fekvésből fel kell ülnünk és hányszor, hogy állásból kell leülnünk. Akkor, ugye, most melyik a hasznosabb tudás?! Bence egyszerűen pragmatista.
A család meg kezdi lepakolni az alsó polcokat, kis asztalokat, puffokat.

Kire ütött ez a gyerek? - II.

Borkóstoló II.

avagy látogatás a Heimann vidámparkban

Nagyon fontos, hogy a gyerekek már zsenge ifjúságukban megszeressék a borkóstolás és a bortúra műfaját. A bort is megpróbálhatják megszeretni, de ez ráér. Márton például egy meglehetősen jó nevű és nem is túl olcsó vörös cuvée-re közölte fintorogva, hogy nem nagyon finom.
Az egyik legjobb módja mindenesetre a gyermekkori borkultúra fejlesztésnek egy, a Heimann pincében tett vizit, már akinek megadatik. Marcinak megadatott. A borüzemben tett látogatást úgy kezdte, hogy a Mikulásra erősen emlékeztető, nagyon kedves házigazda, Mártonnak csak per Zoli, már a bejáratnál felszólította, hogy álljon fel a kiskocsira, amit majd ő húz. És húzta. Ezek után Marci belemászott egy üres acéltartályba és ott trappolt körbe-körbe néha kikémlelve egy-egy kimenő vagy bejövő nyíláson. A pincében aztán a hordók között megkereste a rosszabb időkre elraktározott sonkákat, felállt a nagy forgóasztal közepére forogni, bebújt a nagy hordó mögötti titkos kamrába és megszámolta az összes fellelhető hordót.
A borkóstolás alatt leiskolázta a feleket Fekete Péterben és Verdás Melyik betű hiányzik a szóból? játékban és fél percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már vissza a pincébe.
Ebédre aztán megevett majd' fél kiló lókolbászt - azt nem tartotta senki szükségesnek, hogy ennek az eredetét hosszasan ecsetelje - aztán főfogásként elcsócsált egy kis bélszín-hamburgert, rokfort szószt nem kért rá, mert a sajtot nem szereti... Nehéz gyerekkora van, nna.

Lévén ebédidő, ezen a kóstoláson már a kisebbek is aktívabban részt tudtak venni, Miska jó érzékkel ráhajtott a háziasszonyra - nem kis sikereket elérve. Bence pedig tornaórát tartott az egybegyűlteknek, hangsúlyt fektetve a derék és hasizom tájékra (miszerint mindent ledobott a földre, ami a keze ügyébe került). Reméljük pár év múlva ők is részt vehetnek a pince-élménytúrán és nem lesz kifogásuk a lókolbász ellen sem.

Összességében senki nem állíthatja, hogy gyerek nem való bortúrára... a fent említettek legalábbis valók.

Borkóstoló I.

Komoly társadalmi kérdés, hogy a kisgyerekes szülőknek van-e joga borkóstoláson részt venni. Tegyük fel, hogy lehetősége van.
Szerintünk joga is, a másik, a múlt hétvégi borkóstoláson szintén részt vevő, megközelítőleg harminc huszonéves véleménye itt most nem számít.
Tény, hogy a kisgyerekes szülők közül általában az egyik nem iszik - jelen esetben az anya. Tény továbbá, hogy a másik szülő is igyekszik a lehetőségekhez mérten keveset inni - jelesül az apa. A borásznak így már biztosan megéri. Tény továbbá, hogy a gyerekek általában felforgatnak egy ilyen eseményt - de nem Márton és Bence, na és persze Miska.
A négyhónapos Mihályról gyorsan kiderült, hogy ő igazából egy nyári borkóstoló, mert korrektül elaludt odafelé a kenguruban, de mivel hatszáz réteg ruha volt rajta, így inkább először kint-, majd végül távolmaradt az eseménytől. Így persze egy anyukával máris kevesebb vett részt az ominózus borkóstoláson. Rutinos Bence csak addig aludt, amíg a huszonévesek utolsóként szállingózó tagjai, röpke egy órás késéssel befutottak. Ez alatt az idő alatt Márton nagy lelkesedéssel megivott egy forró csokit, a rozéból nem kért. Mire a borkóstoló elkezdődött a kakaó is elfogyott, Bence is felébredt, Miska is hazaért. Kezdődhetett a móka. A röpke másfél órás borbemutató alatt Bébi kiválóan elücsörgött apja ölében, csörgette a csörgetnivalókat, rágta a rágnivalókat és elcsipegette a borkorcsolyának szánt pogácsa neki vetett morzsáit (mert glutént, ugye még nem eszik). Marci ezalatt meghallgatta Pom-pom meséit, benyomott egy kosár pogácsát, mert ő eszik glutént, nem is olyan röpke látogatást tett a női mosdóban (ezzel egy vörösbor megkóstolásától megkímélve anyukáját), majd mindenkit megvert Fekete Péterben. A huszonéves társaságban sajnos kevés volt a hölgyvendég, így a Bence - M párosnak csak hármat sikerült befűznie az este folyamán, a vendéglátó csodálatát viszont mindkét gyerek bezsebelte - asszem ilyet még ő sem lőtt.

Bence tanulmányai 4

Hát négykézláb még mindig nem mászik, és felülni sem tud, fejlődésnek nem látványos, de annál szórakoztatóbb Bence legújabb pár mutatványa.
A felülés helyett úgy tűnik inkább a felállást fogja választani - mégiscsak akkor a legmagasabb (kb. 72 cm). Ezt egyelőre a lépcsőnél gyakorolja - hol máshol?! Felkapaszkodik az első fokra a két kezével, majd puszta karizomból felhúzódzkodik, maga alá húzza a hasát és a lábát, hogy fel tudjon térdelni. Amikor ez megvan térdből kinyomja a popsiját, miközben immár előrehajolva továbbra is az első lépcsőfokot szorítja. Ennek az attrakciónak háromféle kimenetele lehetséges - szülői szemmel egyik sem ideális.
1. Kicsúszik a lába hátrafelé, így visszazuhan térdre, majd hasra.
2. Törzsből kicsit elfordul, így popsira huppan - ez a legkisebb rossz, de nagyon meglepődik.
3. Törzsből nagyon elfordul, így elveszíti az egyensúlyát (lévén farnehéz) és hanyatt esik a lépcsőre, majd innen a földre - ez elég nagyot koppan.
A lépcső nagy előnye, hogy szőnyeg borítású, nagy hátránya, hogy körív alakú, ezért az elkerítéséhez, úgy tűnik, mégiscsak szükség lesz a kör négyszögesítésére.
Az elmúlt pár hétben Bence a kúszás tudományát is tökélyre fejlesztette, ha felveszik a légióba, biztosan felderítő lesz, mert olyan gyors, hogy észre sem lehet venni és egyik pillanatról a másikra már a szoba / sivatag másik felén van. Kicsit félő csak, hogy az "ellen" mégis felfedezi majd, mikor időnként megáll (hason fekve) egyik kezét a magasba emeli, utánanéz és hangosan magyarázni kezd. Bábábábá. Ha meg nem figyelnek rá, akkor még hangosabban elismétli. A szókincse ugyan még hagy némi kívánnivalót maga után, de az intonációja már lenyűgöző. Tud haragosan, éhesen, jókedvűen, kedvesen, vitatkozva, elkeseredetten bábábázni, ahogy a szituáció éppen megkívánja. Néha hangosan rákiabál az éppen beszélgető felekre, hogy BÁBÁBÁ vagy az etetőszékben ülve a kanállal püföli az asztalt és perlekedik. Jobb nem belegondolni, hogy ezt mind a felnőttektől lesi el, akkor tényleg szégyellhetjük magunkat...
Legszórakoztatóbb mégis Bébi humora. Saját poénjain is hatalmasakat tud kacagni (bábábábá), de a legjobb vicceket persze Marci szállítja. A felnőtt szem számára láthatatlan poénok sora hatalmas, gurgulázó nevető rohamokat eredményeznek - mindkét fél részéről. Fekszenek hason egymással szemben és majd szétveti őket a jókedv. Mert a nevetés nevetést generál, most már ez is biztos.

Marci aranyköpései V.

• Már 100 éve pihen... vagy 1000... vagy fekvő nyolc
• "Marci, te szereted a görög konyhát?" - "Nem, én az ételeket szeretem"
• Bence beborult kissé.
• Követsz, mint a borravaló
• Ez nyilván nettó 20
• "Hogyhogy ma rántott húsit csináltatok ebédre? Azért, mert a tegnapi ebéd nem volt megfelelő a számomra?"
• "Semmi, csak a tévének válaszoltam. Kérdeztek valamit."
• Bemaradt egy kivesző.
• "Bence most meg a függönyre ment rá. Én mondom neked, ez katasztrófa"
• "Szerintem nem esik a hó, de hidegni hideg van."
• "Bence egyre inkább azt a játékot fogja akarni, amivel te játszol" - "Hát, lehet, hogy én azt nem fogom szeretni"
• - "Anya, áramszünet van" - "Miből gondolod?"- "Nem működik a hotwheels-em" - "De az elemmel működik." - "Akkor elemszünet van"

Síelés III.

Az önfeláldozó szülők

- Síelés, felvonózás Mártonnal
Nagy kérdés, hogy hogy lehet a legügyesebben megoldani a kabinos felvonóba való be és kiszállást, ha az ember egy ötévessel síel együtt. Adva van, ugye az ötéves síbakancsban, ami nem könnyíti meg a mozgását. Van ezenkívül az embernél egy hátizsák - csak a legszükségesebbekkel, egy pár felnőtt léc, egy pár gyerekléc, egy pár felnőtt bot, esetleg még egy pár gyerek bot is.
A feladat, úgy beszállni a tolakodó tömeg közepette a mozgó kabinba, hogy a léc a helyére kerüljön kívül, a gyerek ne essen hasra -belül, és lehetőleg ugyanabba a kabinba szálljon, amibe a szülő.
Barnabás apukával ezt egyszer majdnem sikerült elvétenünk. Izgalmasnak indult, de inkább fellöktünk három hollandot, hat magyart és négy szlovákot és beugrottunk a két gyerek mellé, akik anélkül szálltak be a liftbe, hogy erre utasítást kaptak volna - pedig ez már a negyedik napon volt.
Kis családi csúcsunk mégis a két ötéves, egy bébi, egy babakocsi, egy felnőtt léc, két gyerek léc, egy pár bot, két hátizsákból álló kis kompánia volt, amikor Barnus nem várta meg a szüleit, hanem "beugrott" a kabinba hozzánk.

- Síoktatás
Az egyik legnagyobb nehézség a gyerek síelni taníttatása okán, amikor nevezett gyereknek abszolút nem akaródzik síelni, inkább sírdogál helyette és a szülő anorákját szorongatja. Szerencsére Mártonnál ez csupán a legelső nap fordult elő, amikor is meglehetősen szőrös szívű szülei otthagyták az oktatóra mind a gyereket, mind a problémát. - Azóta Marcit le se lehet szedni a lécről.

- Ebédidő
Az ebédidő nem egyszerűen megugorható feladat elé állítja a síelő és nem síelő szülőket. Az ebédeltetés jó időben nem vészes, ha az ember ott tudja hagyni a bukósisakosokat egy padon, amíg a teli tálcával síbakancsban kiegyensúlyoz az önkiszolgáló étteremből.
Nehézség a rossz idő, ilyenkor ugyanis nemigen akad ülőhely, így a tálca-egyensúlyozás mellé a síbakancsos gyerekterelés gyakorlata is megjelenik.
A legneuralgikusabb pont mégis talán a kötelezően választható pisiltetés (és egyebek). Közhely a női és a férfi mosdó előtt álló sorokat összehasonlítgatni - ezért ettől most el is tekinthetünk. Figyelemre méltó viszont a síbakancsban, anorákban, harisnyában, bukósisakkal, kesztyűkkel, sállal, hátizsákkal küzdő szülő esete. A leghidegebb órákban is kellemesen izzasztó a feladat.

- Bence altatása
Napközben ez a nem kis feladat döntően M-re hárult, aki hősiesen küzdött hegyen át, völgyön át, hütték teraszán pékségeken innen és túl, több-kevesebb sikerrel.

- Két gyerek, négy gyerek
Vannak előnyei, ha az ember az óvodával megy síelni. Például, hogy a reggeli, délutáni szórakoztatás megoldott. Az ötéveseket nem töri le nagyon a 4-5 órás intenzív síelés. Gond nélkül tudnak őrjöngeni az összenyitható apartmanban még vagy este kilencig. Természetesen a két és fél éves Bogi és a nyolc hónapos Bence támogató sikoltozása, rikoltozása közepette.

Azért persze volt síelés, pasziánsz, olvasgatás, napozás, és késői ebédek, mert hamár a gyerek úgyis síóvodában van... legalábbis az egyik.

Síelés II.

Bence, a hütte bajnok

A hüttézést sem lehet elég korán kezdeni. Van aki forralt borozik, van aki rántott húst eszik és van, aki tápszert, esetleg anyatejet fogyaszt. Bence ez utóbbi körhöz tartozik, egészen pontosan ahhoz a körhöz, aki egy bizonyos hőfokú langyos tápszerre esküszik - ha nincs más.
A hüttézés ugyanakkor kevés számú, de meglehetősen jelentős hátránnyal is bír, miszerint rengetegen vannak, nagy bakancsokkal dobognak a fapadlón és rémes zene üvölt. Ezért Bence csak abban az esetben volt hajlandó hüttézni, amikor levonult a nagy ebédidős zűrzavar és végre szűk családi, baráti körben tölthette az időt, míg a többiek síeltek. A rumlit inkább a hüttén kívül, a babakocsiban ringattatva magát vészelte át.
Bébi felvonózni is remekül tud. Igaz, hogy Murau-ban nem volt elég egy felnőtt, hogy babakocsistól feljusson a csúcsra, tekintve, hogy a babakocsit csak becsukva lehetett a liften szállítani. Csakhogy amíg az ember, esetünkben k. Apuka, becsukja a babakocsit nem tudja hova tenni a gyereket, illetve, amíg a gyereket fogja, nem tudja becsukni a babakocsit. Ördögi kör...
A lift tetején aztán már egyszerű az élet, a pár centis hóban el kell juttatni a babakocsit, gyerekestül az étteremig, nehezítő körülmény lehet a lejtő vagy domb, a szűzhó és az ezerrel száguldó síelők - de k. Apuka ezt is ügyesen megoldotta.
Nagy általánosságban elmondható, hogy Bence és M kapcsolatának kifejezetten jót tett a síelés - nem mintha erre külön szükség lett volna, de a hét végére egészen összeszokott kis felvonózó-hüttéző csapatot alkottak. Nem is beszélve a kora reggeli, pékségbe vezető túrákról és az altató jellegű több órás sétákról. Merthogy Bence továbbra sem alvóbajnok...

Síelés I.

Márton, a síbajnok

Eddig is gyanús volt, de most már egészen bizonyosnak tűnik, hogy a síelést gyerekkorban kezdők nagyon gyorsan megtanulják, készséggé fejlesztik ezt a sportot.
Hosszas tépelődés, gondolkodás, számolgatás, elvi és gyakorlati megfontolások mérlegelése után a kis családi kupaktanács úgy határozott, hogy ahelyett, hogy a barátainkkal mennénk a jól bevált, jól megszokott, kedvelt sítúrára, az ovis szervezésű oktatással egybekötött utazást választjuk. Mégiscsak az a jó a gyereknek, ha a saját barátaival, ismerős oktatóktól tanul síelni. És tényleg ez volt a jó neki!
Az első óra bemutatkozó síelésén három méteren kettőt esett a bébi pályán. Délután már egyedül felvonózott a köteles felvonón.
A második nap délelőtt a kék pályán síeltek, délután már egyedül ment a csákányos felvonón.
Harmadik nap lezúztak a középfelvonóhoz, másnap már bottal gyakoroltak.
Az ötödik napon köd volt és hóvihar. Míg a szülők a hüttében próbálták átvészelni az oktatás időtartamát, az ötévesek szép libasorban kanyarogtak Atesz, az oktató után, miközben Virág, aki hátulról biztosította a különítményt, összeszedte a hóban hentergőket.
A négyórás síelés és az esti, Barnussal egyeztetett levezető mozgás eredményeképpen (értsd: rohangálás az apartmanban) Marci minden nap bevágott egy adag wiener sniclit sültkrumplival, soha meg nem unva ezt az összeállítást.
Esténként aztán Márton szárazföldi bemutatót is tartott, az apartman parkettás talaján szimulálta az eséseket és felállásokat, a csúszást és a kanyarodást is, majd később, az ágyból, megtekintette a téli olimpia idevágó közvetítéseit és megígérte apjának, hogy jövőre mindenképpen megtanítja síelni.
Majdnem mindegy, hogy jövőre mire fog emlékezni a tanultakból, de síelni már biztosan szeret.

Születésnap

Nagy kérdés, hogy hogy lehet méltóképpen megünnepelni egy olyan születésnapot, amire az ünnepelt több, mint fél éve készül ("Még hányat kell aludni a születésnapomig?" - "Még 263-at" - "Aha, az már nem olyan sok").
Az persze egyértelmű, hogy a gyerekzsúr kihagyhatatlan elem - kis kellemetlenség, hogy a kijelölt időpontra nem csak a vendégsereg 80 százaléka, de még az ünnepelt is megbetegedett, így a buli három héttel elhalasztódott. Ugyanezen okból az óvodába vitt torta és ottani ünneplés is elmaradt.
A nagy napon viszont az egész család útra kelt az ovis sítáborba, így valamilyen road-fiesztát kellett kitalálni. Szerencsére a születésnapi kalendárium (a méltán sikeres adventi mintájára) kellő alapot biztosított az egész napos megemlékezésre.
Hogy, hogy nem, mire reggel Márton felébredt kis csomagocska várta az ágya mellett - a gikszer csak annyi volt, hogy Marci az éjszaka közepén, nyilván az izgatottságból adódó álmatlanság okán, átköltözött a szülői ágyba és a szobája felé sem nézett reggelig. Akkor is csak erős ráhatásra - ennyit a Nagy Ébredéskori Meglepetésről.
Útközben aztán sikerült fokozni az ünnepi hangulatot, rögtön egy kellemesnek közepesen mondható gyorséttermi reggelivel - az ötévesek persze ezt kicsit máshogy látják. Márton aztán minden megállóhelyen kapott valami apróságot, vagy nem is annyira apróságot - így "született" például Heli, az osztrák mentőhelikopter, az ÖMV ajánlásával. Nagy szerencse továbbá, hogy az A2 autópálya melletti Oldtimer személyzete is megfelelően volt felkészítve, így Marci csokifagyijához tűzijáték is került. Este aztán Barnus és b. családja kíséretében, néhány szelet Sacher torta összevonásával és egy újabb tűzijátékkal sikerült lezárni az ünnepi megemlékezés-sorozatot - aznapra, hogy aztán itthon családi ebéddel, majd születésnapi zsúr-pótlással háromhetesre nyújtsuk a születésnapi forgatagot.

Téli levegőzés két gyerekkel

Történt pedig, hogy mind Márton, mind Bence elkapták ugyanazon vírust - láss csodát! Így Marci két teljes hetet itthon töltött, a másodikat elsősorban preventíve, nehogy a síelésre megint elkapjon valamit. Mivel Bencének obstruktív bronchitis-e van (Hoppá!), amire a legjobb a hideg levegő, és mivel Marcinak a mozgáshiányon kívül a második héten már kutya baja sem volt, adódott a nagyszerű lehetőség, hogy egy napsütéses téli hétköznap nekivágjunk hármasban Pomáz city-nek. Már ekkor elvi probléma adódott, hogy ugye Márton havazni, rohangálni szeret, Bence viszont a babakocsiban trónol, amit a 30 centis szűzhóban tolni legalábbis kihívás. Így megszülethetett a nagyszerű kompromisszum, miszerint motorozunk kicsit az udvaron, majd elsétálunk kakaós csigát venni a pékségbe. Ezt a tervet megközelítőleg fél óra leforgása alatt sikerült minden fél számára kielégítő módon kidolgozni.
Ezután kezdődtek az előkészületek az előkészületekhez, úgyis mint etetés, pisilés, pelenkacsere, orrszívás, orrfújás, orrcsepp.
Majd jött az öltözés. Persze a nagykönyv szerint a bébit kell utolsónak felöltöztetni, csak arról nem ír a nagykönyv, hogy csizmában, nagykabátban hány liter vizet veszít k. anyuka, míg felöltözteti a nyolc hónapost és elvégzi az utolsó simításokat az ötévesen. Ennél már az öltöztetés, erkélyajtó nyitás is jobb ötlet, így legalább a szellőztetés is egy kalappal meg van oldva.
Ekkor jön a lehurcolkodás a második emeletről, a kicsit több, mint kilenc kilós Michelin babának beöltöztetett bébivel, pelenkástáskával - mert anélkül sehova, plusz amit még Márton mindenképpen hozni akar. Ajtózárás - amennyiben a kulcsot nem felejtette el az ember.
A babakocsi természetesen az autó csomagtartójában hever összecsukva. E ponton két lehetőség adódik: 1. az ember fél kézzel kirángatja a babakocsit és ugyanezzel az egy kezével rögtön ki is nyitja, 2. bébit belehelyezi a autósülésbe, amíg az előző műveletet két kézzel végrehajtja - ennek az a rizikója, hogy Bence az autósülés miatt erősen elkeseredik és így már a babakocsit sem fogja jól tűrni. Eközben Márton motor után kutat a hóban, majd közli, hogy egyik sem jó, neki a sajátja kéne, ami fent van a másodikon, a lépcsőházban - erről nagyon gyorsan kell lebeszélni.
Némi motorozás, egy helyben fagyoskodás után elindul a kis különítmény a sétára. Tekintve, hogy Pomáz cityben a járda csak egy nyomtávon van letakarítva - ha egyáltalán, Márton vagy a babakocsi előtt bukdácsol meg-megállva, vagy hátul poroszkál - ez utóbbi még idegesítőbb, ha lehet, mint az előbbi. Szembejövő forgalom esetén baj van.
Mégis sikerül elvergődni a pékségig, Bence is elalszik, a babakocsi is csak két-háromszor ragadt be a hóba / latyakba. Hazafelé még kerülünk a tér felé, ahol Marci hóangyalkákat készít a szűzhóban és zacskózik a mini lejtőn.
A hazaérkezés és az indulás őrülete közötti különbség elenyésző. Ismét adódik a kérdés, hogy kire melegedjen rá a téli öltözet, Marcinak mindenéről csöpög a hó, tipeg-topog az előszobában, amit levesz egyedül azt is csiga lassúsággal teszi, Bence ordít, éhes is már, meg utálja az anorákot, a hosszú paplan-kabát is elég meleg tud lenni a 22 fokban... Az ebédeltetés meg még csak most jön!
Tisztelet a négyévnél is kisebb korkülönbségű gyerekek anyukáinak!

Müller közlegény

Bence ma megtanult kúszni. Minden előzetes bejelentés vagy figyelmeztetés nélkül, egyszer csak ment neki. Reggel, mikor M munkába indult bébi még szorgosan úszott a szőnyegen, kalimpálva, pocakján himbálózva. Délután, mire M hazaért már körbe-körbe forogva jött-ment, intézkedett.
Most úgy néz ki, hogy kommandósnak edz. Hajlított alkaron közlekedik, rendkívül szabályosan, felváltva húzza maga mellé a lábait, ettől a popsija az égnek áll és menet közben jobbra balra billeg, fejét lesunnya. Időnként azért megáll kutyázni - a légióban várhatólag erről majd le kell szoknia. Meg lehet, hogy a cumiról, mint útitársról is...

Farsang

Kreatív Kertvárosi Anyukák legnagyobb rémálma vált valóra, mikor kiderült, hogy Belvárosi Nagymama nem átall farsang idején Indiába vonulni - ráadásul önként. Ezen merénylet ösztönző tudatával kellett idén Márton jelmezét megtervezni és összeállítani. A varrás, mint munkafázis, legalábbis a gépi, így rögvest kiesett.
Az első lépés minden beöltözős esetben Marci irányított jelmezválasztása. A nem kellően menedzselt választás olyan óhajokat eredményez, mint pl. a közlekedési rendőr. Nosza, irány a számítógép, internetes játékboltok, aukciós oldalak, google képkereső - rondábbnál rondább jelmezek, magasabbnál magasabb árakon. Az ember megalapozatlan ellenérzéséről , hogy a gyerek egyenruhás szervnek öltözzön, már nem is beszélve. A megoldásra végül nem vezető, következő mentőöv egy gyengének bizonyuló kísérlet volt a nyomozónak öltözésre - végülis az is rendőr, kicsit Sherlock-osra véve még vicces is, erős karakterisztikájánál fogva talán nem oly bonyolult kivitelezni. Márton természetesen nem ismeri a nagy mesterdetektívet, számára a rendőr az, akinek tányérsapkája van, egyenruhája és a sarkon áll (a klasszikus sarkon állókat Marci inkább a Budakalász-Üröm viszonylatból ismeri). Összegezve tehát az eddigieket mindennemű rendőrfélét kilőttünk.
Ekkor kezdődött a nagy ötletvadászat. Rejtély, hogy anyáink és nagyanyáink hogyan oldották meg a farsang kérdéskört internet nélkül! Mindenesetre hosszú napok keresése után több remekbe szabott, megvalósíthatónak látszó ötlet is előkerült, úgyis mint dobókocka vagy Túró Rudi. Természetesen, ami egy felnőtt számára viccesnek tűnik, az egy gyereknek rémesen ciki, unalmas, kényelmetlen, de leginkább értelmetlen. Így lett Mártonból, a dobókocka után szabadon, robot. Mert annak legalább van értelme...
Következett a kivitelezési fázis. Nagy szerencse, hogy a robot jelmez biztosan nem jár varrással, doboz, alufólia és ragasztó meg mindig akad egy Kreatív Kertvárosi Háztartásban. A remekbe szabott amerikai internetes oldalaknak és a gyerekkori Bádogember emlékképnek köszönhetően gyorsan összeállt a vízió. Az eredmény, minden szerénytelenség nélkül, elsöprő siker lett, mind a gyerekek, mind az óvónénik körében. Pici hátránya volt a jelmeznek, hogy egész nap a földön csúszni-mászni nem könnyű benne.
Külön köszönet Vicának, aki néhány mosogatószivacs személyében, az utolsó pillanatban megoldás talált a lötyögő fejfedőre (míg Bálint megszerelte az internetet) - már megérte vendégeket hívni.

A két kalózzal, Barnussal és Danival.

Bence (k)úszik

Bence meglehetősen sok időt tölt a földön henteregve. Kedvenc helye Márton, a szoba közepén kiterített autópályás szőnyege, de nem veti meg a földre terített pokrócot sem. Ilyenkor nagyobb mennyiségű játékot kell köré rakni, amiket felváltva felemel, forog velük és természetesen a szájába tömi őket.
Egyik fő elfoglaltsága továbbá, az asztal alatti polc lepakolása, ezért Marci apró darabos kirakói és társasjátékai önkéntes száműzetésbe kellett, hogy vonuljanak. A mutatvány úgy néz ki, hogy mindkét kezével megmarkolja a polcot, felhúzódzkodik ezzel kb. 45 fokban meghajlítva a derekát, hogy aztán egyik kezével magára húzza a polc tartalmát.
Bármely szőnyegen a legnagyobb feladat a kartávolságon kívül eső színes játékok begyűjtése. Itt kell megjegyezni, hogy Bence esetében szinte az egyetlen elem, ami megkülönbözteti a majomtól, az a bizonyos eszközhasználat. Nagy találmány, hogy Bébi az egyik játékkal próbálja becserkészni a másikat. Tekintve azonban, hogy egyik játék sem mágneses, illetve nem áll rendelkezésére kampós eszköz, ez a művelet csak elméleti síkon működik. Gyakorlatilag, ha egy csörgőszerű tárggyal, kapáló mozdulatokkal megkocogtatunk egy kisautót, a hőn óhajtott játék ezzel csak még távolabb kerül. Ekkor kúszásra emlékeztető nyújtógyakorlatokkal próbál Bence előbbre jutni. Ellentétes lábát és kezét nyújtja a levegőben előre, illetve hátra. Ez meglehetősen látványos, ám haladás szempontjából kevéssé hatékony (nagyon egészséges viszont!). Ezen módszer óriási hibája továbbá, hogy a kissé koordinálatlanul lengő kinyújtott kar gyakorta inkább odébb löki az elérni kívánt játékot.
Ha már semmi nem használ, akkor jön a légúszás. Bence két karját és lábait felemelve hatalmas lelkesedéssel kalimpál, miközben pocakján billeg előre-hátra, mint egy megfeneklett hadihajó. Haladni, így sem halad - nyilvánvalóan a közeg rossz.
Kétségtelenül vannak alkalmak azonban, amikor kellő kitartás eredményeképpen a fent nevezett módszerek valamelyike mégis sikerre visz. Bencét ilyenkor egyértelműen az akaraterő hajtja, fizikailag ugyanis semmi nem indokolja, hogy akár pár centimétert haladjon előre.

Külön köszönet Gabinak a mesteri illusztrációkért!

Bence, a gourmet

Mostanában kezdi Bence bővíteni az eddig reszelt almából álló repertoárját. A doktornéni és a védőnő nyomatékos tanácsára bébi a bio-vegán étrend kombinációt választotta (nem számítva persze az anyatejet, amely esetben az ember hajlamos azzal hízelegni magának, hogy az nem állati fehérje, bár növényinek biztosan nem mondható)
Így télvíz idején a melegházi, nitrátos répa és krumpli helyett Bence inkább a bio zöldségeket preferálja, illetve az ezekből készült bébiételt. Ez eddig nem a legolcsóbb verziója a gyereketetésnek, szerencse, hogy a mélyhűtőben nyár óta tárolt őszibaracknak is nagy a sikere. Érdekes módon a cukkinis krumpli és a brokkolis krumpli közül a brokkolis a nagyobb favorit (ebben a választásban nem apjára üt), annak ellenére, hogy a kétféle bébiételnek, a külső, avatatlan szemlélő számára, teljesen ugyanolyan íze van.
Bence a kanál intézménye iránt is korának megfelelő érdeklődést mutat, nagy lelkesedéssel próbálja a főzeléket a szemébe dugdosni, illetve leszedni a papit és azt inkább kézzel a szájába juttatni. Ha meg már egyszer bejutott egy adag, az komoly csócsálásnak van kitéve, ki-be ki-be, majd kis utántömködés. Végül is egy ilyen főzelékféle trutymákot jól meg kell rágni.
Azért figyelembe véve Márton rajongását a ropogós (értsd: rántott) húsi iránt, van remény, hogy Bence ballagási menüje sem bio-céklasaláta lesz.

U.I.: Feltétlen várjuk azon szülők jelentkezését, akiknek nincsen nagyon helyes, maszatos képük gyermekükről.