Változatlanul

Vannak dolgok az életben, amik hat év alatt sem változnak.

Az egyik ilyen a hordozóka, ami továbbra is hordozhatatlan. Érdekes, hogy megannyi okos kütyü, helyettünk gondolkodó és az életet könnyíteni hivatott készség mellett a tudomány még mindig adós a kényelmesen cipelhető bébi-autósülés kifejlesztésével. Egyetlen könnyebbség egy henger alakú, tépőzáras párnácska, amit a hordozóka hordozókarjára lehet felerősíteni annak érdekében, hogy kicsit kevésbé nyomja az ember csontját. Ez még biztosan nem a végső megoldás!

Másik ilyen ügy az útlevél intézés. Mint nyári gyereknek, természetesen Lilinek is azonnal szüksége lett egy útlevélre, amint intézkedőképessé vált. Annyiban változott a rendszer, hogy sikerült időpontot szerezni a központi okmányirodába és nem magunkkal vinni a két másik gyereket. Így tehát, egy nem kevéssé meleg nyári hétfő reggel bevonultunk Lilivel a Visegrádi utcába. Az első meglepetés akkor érte kis csapatunkat, mikor az okmányiroda egyik vezetője hozatott a biztonsági őrrel egy széket, hogy le tudjunk ülni az előtérben és ne kelljen bemenni Bébivel a zsúfolt váróba. Ezután a fényképet intéző hölgy türelme és segítőkészsége ejtett ámulatba, midőn negyvenkilencszer kattintgatta a gépet, hátha el tudja kapni az Igénylőt a megfelelő pillanatban. A mostani követelményrendszer szerint sem lehet ölbe venni a kiskorú Igénylőt, hanem oldalvást kell kitartani, úgy, hogy mögötte fehér legyen a háttér - ld textilpelenka. A tartó szülő keze, valamint az Igénylő keze nem látszódhat a képen, nyitott szemmel, nem ordítva a kamerába kell nézni, cumi nélkül. Bagatell. Így A jelű szülő ül a fülke sarkában, kitartva az Igénylőt mögötte egy pelenkával (fehér háttér), másik kezével lefogja a reflex-szerűen kalimpáló kezeket, amíg B jelű szülő énekel, táncol, csettinget és egy váratlan pillanatban kikapja az Igénylő cumiját. A fotót abban a pillanatban kell elsütni, amikor az Igénylő még kellően meglepett, de még nem bőg. Katt! Az ügyintéző hölgy nagyon profi volt. Kis probléma, hogy A jelű szülő, az Igénylő kezét lefogó, keze belógott a képbe, de a nagyon szimpatikus hölgynek sikerült addig fotosoppolnia, míg ez nem látszott és nagyon szimpatikus szoftver elfogadta. Nagyon fontos, hogy jól sikerüljön egy ilyen igazolványkép, a kétéves gyerek nyilván könnyen azonosítható lesz ez alapján...
Hát, így lett Lilinek három évre útlevele.

Fog 2

Végül eljött a szomorú, de elkerülhetetlen pillanat, amikor fájdalmas búcsút kellett vennünk Fog 2-től is. Egész sokáig bírta, bár az utóbbi időben elég rosszul állt a szénája, az pedig végképp betett neki, hogy Marci az oviban ráharapott vele a "somkás" kenyérre - ettől aztán Fog 2 komoly mozgásba lendült. Tulajdonképpen meg sem várta, hogy eljussunk a fogorvosig, kiesett szerdán magától. Márton szerint a tea miatt, amit éppen ivott. Mindezek ellenére kis fogorvos-látogató különítményünk ismét nekivágott a Szentkirályi utcának, hamár volt időpontunk, hogy megmutassuk a doktornéninek a foghíjat.
Okulva Fog 1 tanulságos történetén, ezúttal időben indultunk, hogy ne késsünk el és ne legyen idegeskedés sem. Így esett, hogy a decemberben várható szokásos forgalom fájó hiánya okán fél órával előbb értünk a tett színhelyére, ahol majdnem a bejárat előtt találtunk parkolóhelyet - egyből. Fogtuk hát hordozhatatlan hordozókát és fogatlan gyereket, majd bepréseltük magunkat a már jól ismert 2 nm-es liftbe. Ide, egy egész emelet erejéig, még egy kedves fogbetegtárs is benyomakodott, vészesen Bence feje fölött lóbálva a táskáját, vihorászva, hogy milyen kicsi a lift. Mondjuk, nem kifejezetten mi kértük, hogy szálljon be. A maradék négy emeletet szerencsére már édes négyesben tölthettük. A rendelőben semmi izgalom nem történt, a doktornéni a lényegre tapintva konstatálta, hogy kiesett a másik egyeske is - sebaj, majd kinő a maradó, úgy két-három év múlva, a kellemetlenség esztétikai csupán. Az egész történet már senkit nem rázott meg, Marcit a legkevésbé, legalább nem kell többet vigyáznia erre a kettőre, az esztétika meg, bármi legyen is az, nem annyira érdekli úgyse.
Mindeközben Bébi türelmesen várt kint a folyosón a nagymamával, ahol is egy szemfüles fogorvostan-hallgató szinte rögtön rájött, hogy ezúttal biztos nem Bence a fogorvosi páciens. Nem hiába taníttatjuk őket...
Tekintettel a közelgő Mikuláshoz kapcsolódó meglepetés-sorozatra, valamint a dupla adventi-kalendárium nyújtotta ajándék és csoki dömpingre a vigaszdíj választás ezúttal elmaradt, ráadásul most amúgy sem volt szükség vigaszra. Fogelvesztő rutinunk már-már felülmúlhatatlan.

Bence vásárol

Sajnálatos módon Bencének még nincsen foga és az étrendje sem elég változatos ahhoz, hogy kiflicsücsköt rágcsáljon a bevásárlókocsiban ülve. Nem beszélve arról, hogy ülni sem tud. Így hát több feltétel is hiányzik a klasszikus gyerekkel-vásárlás megvalósításához.
Kisebb közértekben nincs gond, a bevásárlókosarat (ha van) kiválóan el lehet helyezni a babakocsi bizonyos pontjain. Nehézség a nagybevásárlásnál adódik - ez inkább kétemberes feladat. Ha ugyanis Bencét hordozhatatlan hordozókástól teszi az ember a bevásárlókocsiba, akkor a vásárolt áru nem fér el - ez nagybevásárlásnál nem praktikus. Ha viszont Bence babakocsiban jön, akkor ki tolja a nagy kocsit? Marad tehát a kétkocsis megoldás, ami egyben két felnőttet is feltételez.
Ha mindez megoldódott, így télvíz idején, jön a kicsomagolás problémája. Mert ugye a bébi úgy fel van öltöztetve, hogy még egy, csak nagyjából fűtött helyen is bemelegszik. Sebaj, a kezeslábasok zömmel praktikusak, Mátyás királyi megoldással lehet úgy kigombolni, hogy le is legyen véve meg nem is.
Kell még cumi, rágnivaló Rozmár, Zenélő Tehénke, mindez természetesen kiadós etetés, pelenkázás után, úgy időzítve, hogy a végén még Marciért el kell menni az óvodába a következő etetés előtt. (egy izzócsere a szervízben esetleg még így is belefér)
Az áruházban aztán, amikor a szórakoztatási készletek kimerülnek, Bence ügyesen feltalálja magát. Magához ragadja a legelső árucikket, ami befér még a hordozóka mellé - legyen ez például egy duplacsomagolású konyhai papírtörlő. Ekkor már csak arra kell figyelni, hogy a dugó mindig bent legyen, annak érdekében, hogy ne a műanyag csomagolás legyen Bence életében a harmadik féle íz, amit megkóstol (a tej és az alma után).
A következő félóra nyugodt unalomban telik, a bevásárlókocsi aljáról halk cuppogás és zörgés hallik. Méltatlankodás legközelebb csak a pénztárnál van, amikor az új kedvenc a szalagra kerül.

A Fog 1

Történt pedig, tavaly ilyentájt, hogy Márton sikertelen kísérletet tett egy sörpad megmászására a Balatonon és kvázi kitörte a két első fogát, felül. Ez a történet egy külön posztot érdemelne, talán egyszer visszamenőleg is megírjuk, bár nem vidám ügy. Mindenesetre azóta is szorgalmasan járunk a Szentkirályi utcába Rácz doktornőhoz kontrollra. Azért jó a Szentkirályi utca, azon kívül, hogy ott van a Gyermek Fogászati Klinika, és ők a traumás esetek nagymesterei, mert biztosan majdnem lehetetlen megközelíteni és tuti nincs parkolóhely. A megközelíthetetlenség augusztus közepén is érvényes, néhány váratlan lezárás és itt-ott megfordulás után szinte a Klinika előtt kaptunk parkolóhelyet - ez két gyerekkel praktikus, különösen, ha az egyik egy hordozhatatlan gyermekhordozóban alszik, babakocsi viszont nem fér be a Klinika 2 nm-es liftjébe. Mindenesetre kis különítményünk, nagymamával kisegítve, sikeresen feljutott az ötödik emeletre. Csak egyszer szorította be a liftajtó Anyu karját és a hordozhatatlan hordozókát. Itt már flottul ment minden, a doktornő rögtön felmérte, hogy az egyik elmozdult fogat ki kell húzni, és ezt pár perc leforgása alatt abszolválta. Márton rendkívül fegyelmezetten tűrte a megpróbáltatásokat - állítólag ez nem fáj... - egyedül ült a fogorvosi székben, utólag keseredett csak el kicsit. Mint kiderült azért mert azt hitte, hogy a hatalmas géz darab most már örökké ott marad a foga helyén. Az örökkének ezúttal tíz perc után vége lett. Így lett tehát Marciból "fogatlan oroszlán", meglehetősen csibészes ábrázattal. Bence köszöni jól tűrte a megpróbáltatásokat, végig szunyált.
Ezután a megrázó kaland után felkerekedtünk, hogy vigaszképpen Márton választhasson magának valami elengedhetetlent. Tény, hogy nem a legjobb játékboltot sikerült kiválasztanunk, lévén a szempont a fedett parkolási lehetőség volt, esett ugyanis, mégis Marci egyetlen esélyese és végül választottja egy második számú piros Villám lett. (Az első számú a pelenkás táska aljában lapult) Igaz, hogy ennek fehér az abroncsa! Ég és föld!!! A gyerek becsületére legyen mondva, hogy bár az első kettő másodpercben ezt a vigaszdíjat nézte ki, némi unszolás után hajlandó volt végignézni a játékbolt, majd a szomszédos könyvesbolt választékát is, de 20 perc mászkálás után, valahol a mese dvd-k és a társasjátékok között félúton, szomorú szemmel rám nézett és közölte: "Semmi másra nem tudok gondolni, csak a másik piros Villámra." - ez hatott. Fogtuk magunkat visszamentünk a játékboltba és megvettük Piros Villám II-t. Végülis az ő foga volt...