Itthon-otthon - szemelvények

Szerencsére a gyerekeknek nincsenek rossz beidegződéseik, előítéleteik és ítéleteik, így Mártont sem zavarja egyáltalán, hogy "Amikor hazamegyünk Budapestre otthon leszünk" és "Amikor majd hazajövünk Königsteinbe itthon leszünk". Az ember ott van otthon, ahol a kispárnája/alvókája van, és Hünyők ezeket speciel hurcolják magukkal mindenfelé.

Az őszi szünet hazautazása közlekedési eszközök tekintetében vegyesre sikeredett, a család türelmetlenebbik része repülővel indult neki, míg a csomagok a Fekete Sárkánnyal érkeztek, a család tizenórás autóutakat jobban tűrő egynegyedével.

A kétgyerek-egyfelnőttes repülésnek az a nagy előnye, hogy tuti, hogy történik valami kis kellemetlenség, ami valószínűleg a felnőtt utazónak fel sem tűnik, de egy kétéves számára komoly bosszúságot okoz. Ilyen például a fapados terminál, ahol pár négyzetméteren kell osztozni három különböző járat pár száz utasával, egy tax-free-vel és két büfével. Egyáltalán nem lehet rohangálni, mert jobbra a biztonsági kapu van, amin ugye kifelé nem átjárható (befelé is zűrös...), míg balra a három beszálló kapu, amelyeket botor módon mindössze egy kötéllel zárnak le, mintegy jelzésértékűen. A felnőttek ezt különben úgy tűnik értik is. Marad tehát az egyetlen 50 cent meghajtású játékrepülőgép, már amíg az ötvenesek tartanak.

Aztán ott van a repülőtársaságok kedvenc társas(ági) játéka, a beültetek mindenkit a gépbe, mindenki a helyére, öveket becsatolni, asztalokat felhajtani, de nem indulunk el még 20 percig és nem is kapcsolunk be levegő befújást. Ezt a három éven alattiak viszonylag rosszul tűrik, Bence a 10 perces nyugtonlevéssel, rajzolással, énekléssel rekordernek számít a kategóriában. Marci persze inkább segítség, de azért neki is van kabátja, táskája, ő is leejt mindefélét és enne-inna, ezt-azt.

Végül persze mindig elérkezik a leszállás pillanata, sajnos ilyenkor ki kell kapcsolni a dvd lejátszót, ami a füldugulással, beszíjazással, ülésben üléssel együtt nem optimális kombináció. Ezután már csak a csomagra várást kell abszolválni, egyik kézben Bence, a másikkal a bőröndöt leemelni, Mártont győzködve, hogy ne az út közepén ücsörögjön a földön, mert másodpercek múlva fejbe csapja valaki egy bőrönddel.

Megjöttünk, a kinti, boldog világban már vár a felmentő sereg!

Úti csomagok

Marci,saját maga által pakolt úti csomagjának tartalma:
- 1 db sárga műanyag távcső
- 1 pár piros kapuskesztyű
- Kb 3-5 db kisautó
- 1 db képeskönyv  Bence számára
- 1 db újság saját részre
- ismeretlen mennyiségű sós ropi
- nagyobb darabszámban mese-dvd és cd

Bence, Marci által összekészített úti csomagja:
- 7-9 kisautó, döntően a Verdák című film szereplőiről mintázva
- 1 db képeskönyv, közepes állapotban
- 1 db üres ivóka (mert, ugye a repülőgépre nem viszünk folyadékot)
- 1 db Kisvakond
- 1 db elemes fejlámpa

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban V

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Nyugat-Ausztrália - a világ végétől kicsit balra

Mivel az időjárás nem teljesen az elvárásoknak megfelelően alakult, 30 fok helyett 25, szélcsend helyett szél, a strandolós nyaraló programokat némi környékbejárással kellett helyettesíteni. Természetesen figyelembe véve a kiskorúak igényeit.
Sajnálatos módon az óceánban való fürdőzés nem bizonyult megfelelő gyerekprogramnak, lévén a hullámok partközelben már két-marcinyi magasságokba csaptak. Szemben a fagyizóba oltott játszótérrel, ami minden szempontból meglehetős lelkesedést váltott ki, és nem csak a gyerekek körében.
Márton megközelítőleg egy órát töltött azzal, hogy az akkor éppen 35 fokos melegben, egy lejtő és emelkedő gerendasoron végigegyensúlyozzon, mialatt Bence ki- és bepakolta a homokot egy erre alkalmas vödörből és -be.

Rejtélyes okoknál fogva a híres Margaret River régió kiváló vörösborai, illetve a borászatok építészeti sajátosságai és nagyszabású rózsakertjei nem izgatták fel túlságosan a figyelembe veendő kiskorúak kedélyét. A négy pincészetből kettőt hősiesen végigőrjöngtek, különös tekintettel Bencére, mígnem egy idő után sajnálatos módon elfogyott a türelem, valamint a ropi és az almalé utánpótlás. Ekkor Márton és Bence a nagyszülők oldalán visszavonultak átmeneti rezidenciájukba, szerencsére a pár száz négyzetméteren volt lehetőség az átmozgatásra.
A világítótorony megtekintése a világ végén már érdekesebb programnak bizonyult. Bence nyilván rendkívül lelkes volt, hogy az Indiai-óceán és a Déli-tenger találkozásánál időzhet, bár benyomásainak hangot adni, legalábbis érthetően, még nem tudott, a lépcsőzés lehetősége viszont kifejezetten felizgatta. Márton ezzel szemben valós érdeklődést mutatott a földrajz tudományok eme látványossága iránt és a két tenger közötti határvonalat is látni vélte.
A legizgalmasabb kalandnak végül mégis a kenguru "vadászat" bizonyult. Alkonyatkor ugyanis a kenguruk megtámadják a helyi házak veteményeseit és földjeit, hozzátéve, hogy ettől a jelenségtől a helyi erők nem annyira lelkesek, mint az európai látogatók. Elsősorban persze Márton, aki minden bátorságát összeszedve lopakodott a szabadon legelésző kenguruk felé, meg-meg torpanva, ha valamelyik megmozdult. Nehéz volt eldönteni, hogy ki tart jobban a másiktól. Bence eközben, midőn az izgalom a tetőfokára hágott, a kocsiban aludt.
Az ausztrál kaland méltó lezárásaként végül Márton és Bence még megtekintették a perth-i állatkert kínálatát is, újabb koalákkal, kengurukkal és emukkal gazdagítva a tapasztalati gyűjteményüket, kizárólag persze a komparatív analízis kedvéért.

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban II.

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Repülés - A Nagy Utazás kritikus pontja.

A legrémesebb utas
Többekben felmerült a kérdés, hogy hogy fog egy másfél éves kibírni / végigcsinálni egy olyan repülőutat, amely még egy felnőtt számára is megterhelő. - Úgy, hogy még jobban leterheli a vele utazó felnőtteket. Bárki, aki úgy érzi, hogy hosszú repülőutakon unatkozik, vigyen magával egy másfél évest, jó társaságban garantáltan elrepül az idő (is).
A Budapest-London viszonylat két és fél órája relatíve eseménytelenül telt (a brit repülőtársaság reggeli szendvicseiről ne ejtsünk szót!), Bence még talán aludt is kicsit, biztatóan indult a kaland. Londonban aztán a K227-es és a Z385-ös gate-ek között, egy, az almalé tartalékok feltöltésére irányuló hadművelet során a korábban már emlegetett Spongya Bobnak sajnálatos módon nyoma veszett, bendőjében nagy értékű extrudált kukoricapehellyel. Az eset tragédiáját némileg enyhíti, hogy nevezett hátizsák valószínűleg a One World VIP várójában tengeti napjait azóta is - ha fel nem robbantották, mint gyanús töltetű elhagyott csomagot :-(. Utólag elmondhatjuk, hogy S.B. volt a Nagy Utazás első és legértékesebb vezéráldozata (ez különben jónak mondható statisztika) - A képen kisBence a nagyHeathrow-n, még S.B. társaságában.
Az első hosszabb távú tétel előtt meglehetősen sok szervezést és energiát kellett befektetni a földi személyzet meggyőzésébe, hogy bár Bence valóban elmúlt másfél éves, olyannyira, hogy 19 hónapos is megvan, mégis biztosítsanak olyan ülőhelyet, ahol van "gyerekágy". Ez az egység egy, a repülőgépek belső "falára" szerelt lenyitható bölcsőszerűség, amely hosszában valóban nem felel meg a 19 hónapos korosztálynak, viszont egy másfél évesnek pont ugyanannyira kicsi, amennyiben a másfél éves nem 8 hónapos. Leszerelhető viszont az egyik oldala, ahol a delikvens alkalom adtán kényelmesen kidughatja 22-es lábait. Sajnálatos módon a London-Hongkong útvonal személyzete, az utasok átállását megkönnyítendő, az út nagy részére teljes elsötétítést alkalmazott, hogy amikor majd a londoni déli indulás után másnap délelőtt megérkeznek Hongkongba frissek és kipihentek legyenek. De egy másfél évest nem lehet holmi sötétítéssel átverni! Bence egészen pontosan tudatában volt, hogy most nappal van és ennek megfelelően is viselkedett - élénk volt. Történt, hogy mégis elaludt ölben, ám ekkor naiv és óvatlan szülei megpróbálták belehelyezni az erre kialakított, nagy nehezen kialkudott készségbe. Ezt persze nem tűrhette. Megörült viszont a lehetőségnek, hogy megfelelő rálátást biztosító szögből idézhet szózatot a repülőgép népéhez és függetlenül attól, hogy a nagyközönség közönyösen tovább aludt (mert semmi érzékük...) hosszasan kifejtette véleményét erős gesztikulációkkal kísérve mondandóját (az előadás témája sajnos ismeretlen).
Minden további elalvási kísérletnél aztán arra jött egy kedves légiutaskísérő egy tálca itallal, almával vagy csokival és éles fejlámpával. Alvásnak annyi. Mikor Bence már-már elszunyókált volna biztos, hogy Mártonnak hirtelen ki kellett mennie, műsort kellett váltania, meg kellett keresnie elgurult ceruzáit. Vagy ha más nem, hát megjött a reggeli. Bébi végül a hongkong-i repülőtér felett 15000 méterrel aludt el és a szállodáig fel sem ébredt, inkluzíve a leszállás, kiszállás, útlevél-ellenőrzés, csomagvárás, babakocsi-reklamálás, taxi keresés, taxizás.
A Hongkong-Sydney út Bence számára ezek után ujjgyakorlatnak bizonyult, kilenc órás, nappali repülőutakkal, mindössze három óra időkülönbséggel nem foglalkozunk... A sydney-i repülőtér csomagváróját a két gyerek mindenesetre fényesre csúszta-mászta.
Sydney és Perth között minden simán ment volna, ha az utolsó húsz percben, az övek bekapcsolását jelző fény felkapcsolása előtt (vagy után ?) másfél perccel Bence nem dönt úgy, hogy sürgős pelenkacserére sarkallja a vele egy légtérben ülőket.
A repülőutak negatív csúcspontjára Perth és Szingapúr között került sor. Bence mentségére legyen mondva, hogy második napja enyhe hasmenéssel küzdött, különben sem volt jó passzban, a repülőtérre menet sajnálatosan kialudta magát - félig, ráadásul a leszállás után 20-30 percig nem lehetett elhagyni a gépet, viszont a légbefúvást sajnálatosan beszüntették (30 fok, 80% páratartalom). Ez volt az a pont, amikor Bébi először és utoljára komolyan kiakadt. Tekergette magát ordított, sem karban tartani, sem letenni nem lehetett és minden, a megnyugtatására tett kísérletet erőteljes karlendítésekkel és felháborodott kiabálással utasított vissza. Mivel a kapitány közlését, hogy mi is történik valójában nem lehetett hallani, Bence viselkedése akár pánikra is okot adhatott volna, szerencsére ez elmaradt. Ha a földi személyzetnek rálátása van a gép belsejében történtekre, biztosan jobban csipkedik magukat.
A legnagyobb kihívásnak tekintett éjszakai Szingapúr Frankfurt járaton viszont mind Bence mind Marci, több széken kényelmesen elnyúlva, várakozáson felüli majd' kilenc órát aludt, hogy aztán Frankfurtban az ötórás átszállást frissen és üdén végigrohangálják, folyamatosan mozgásban és ébren tartva kissé csüggedt szüleiket és nagyszüleiket.
Ezek után a budapesti úton Bence a géphez szállító buszon már elaludt és csak a reggelire ébredt fel, de a másfél órás utakat nem is számítjuk.
Összességében Bence főbb tevékenységei a repülőutak alatt a következőkben foglalhatók össze: a távirányító gombjainak nyomkodása (az utaskísérőt hívó gomb takarandó), filmnézés, az övcsat ki- és becsatolása, a fülhallgató bedugása és kihúzása, filmnézés, az érintőképernyő lábbal való kezelése, ivás, filmnézés, sétálás, wc ajtók kaparászása, filmnézés, rajzolás és folyamatos hablatyolás.

A legkulturáltabb utas
A fentiekkel ellentétben Mártonról nincs sok beszámolni való. Aludt, ha kellett, evett, ha kellett, játszott, ha kellett. Megnézte 123-szor a gyerektévék kínálatát, a Disney meséket angolul és a Nickelodeon idevágó kínálatát. Játszott parkolósat, megfejtette a kapott rejtvényeket, biliárdozott M-mel, amőbázott a Nagymamával, mindenféle állatokat animált mindenféle utasításokra a kütyüvel. Az étkezésekkel sem volt gond, a Q biztosra ment, a gyerekmenü rendszerint Bolognai spagetti vagy csirkefalatok volt, a salátákat udvariasan átengedte a felnőtteknek. Egyszóval Marcival bárhova, bármikor el lehet utazni. Persze egy egyéni szórakoztató rendszer nem árt...

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Előszó

Hosszas mérlegelés, fontolgatás, latolgatás és gyerekelemzés után kis családi kupaktanácsunk, minden előzetes figyelmeztetés, jajongás, nemvagytoknormálisakozás ellenére úgy döntött, hogy belevág egy kisebb, félvilág körüli útba, tizenórás repülőutakkal tarkítva, pár időzónát átszelve. Mindent a családért!

A döntés egy kellemes szeptemberi napra esett, Eger felé félúton, abban a meggyőződésben, hogy Mártonnal nem lesz gond - hiszen sosincs, Bence meg addig rengeteget változik majd - előnyére természetesen - türelmesebb lesz, könnyebben leköthető, kevésbé mozgásigényes és a hisztit is kinövi négy hónap alatt. Különben is velünk lesznek a nagyszülők, jelentősen javítva a felnőtt-gyerek arányt.

Több internetes (zömmel angolszász) fórum és repülőtársasági oldal áttanulmányozása után kiderült, hogy kisdeddel hosszú repülőutakra indulni - stílusosan fogalmazva - gyerekjáték. Nem kell mást tenni, mint vinni a kedvenc játékait, kekszeit és alvókáját. Alvásidőben pizsamába kell öltöztetni és akkor majd alszik. Ha meg ébren van, eljátszogat majd a gondosan becsomagolt kedvenc játékaival, miközben szeretett kekszét majszolja. Jetlag-je (időzónaváltás-szindrómája) a kisgyerekeknek meg nincs is!

A további felkészülés jegyében a család összes tagját szitává lyuggattuk oltásokkal, különös tekintettel Bencére, akinek ezek egybe estek az amúgy kötelezően beadandó oltásaival - ezt az akadályt jól vette, az ő combjaiban egy-két oltás gyorsan fel tud szívódni.

A közvetlen előkészületek során beruháztunk pár ezer forintnyi gyerek dvd-re, valamint ha ez nem lenne elég, M letöltötte Bence és Marci kedvenc rajzfilmjeit, animációs filmjeit és a gyerek tv különböző epizódjait mind a notebookjára, mind egy usb adathordozóra - mert az ördög, ugye, nem alszik!

A pakolást egy kéthetes próbálás-mosás-szárítás-vasalás procedúra előzte meg, mely folyamat elején Mártonra fel kellett próbálni az összes tavalyi nyári ruháját, illetve Bencére Márton négy évvel ezelőtti készleteit - Bence esetében a ruhapróbának nem volt nagy sikere, szerencse, hogy előreláthatólag nem ő lesz a menyasszony, ha eljön az ideje. Végül sikerült a család ruhatárát két nagy-közepes bőröndbe zsúfolni, három heti adag tápszer, bébi inhalátor készülék (ismételten csak az ördög miatt), két patikányi gyógyszer és kúp, egy bébiphone készlet, tetemes mennyiségű kisautó, kártya és társasjáték, úszófelszerelés több korosztály számára és egyéb, a világ másik felén nyilvánvalóan hiányzó felszerelések társaságában.

Nem bízva a légitársaságok precizitásában és ismerve Bence ruhakoszolási tempóját, valamint a mai papírpelenkák felvevő képességét, a kézipoggyászba került vagy három váltás bébiruha és plusz nadrág azok számára, akik majd ölben tartják a kisdedet, több típusú dvd-t és filmet lejátszani képes készülék, nagyobb tömegű játék, egy kisebb vegyesboltnyi keksz, ropi, tápszer és almalé, a kötelező pelenkázókészlet mellé természetesen. A két hátizsák az összes feltétlenül szükséges kellékekkel megpakolva nem lehetett több egyenként 6-8 kilónál.

Ezt kísérte Márton kis hátizsákja szintén játékkal tömve és Bence Spongya Bobos hátitáskája kedvenc zacskó "sós-kukijával" (extrudált kukorica csemege).

Spongya Bob lett aztán hosszú, félvilág-körüli utunk első vezéráldozata. (De ez már egy másik mese.)

Turizmus marketing

Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogy lehet két kisgyerekkel utazni, ráadásul egy ötévessel, akinek már akarata van, határozott elképzelése és érdeklődési köre és nem lehet babakocsiban altatni. Mert a gyerek "szenved", ki van zökkentve, nem érzi magát komfortosan, unatkozik, nyűgös, ráadásul semmi nem érdekli, amit meg kellene nézni.
A válasz nem is olyan bonyolult, marketing kérdése az egész. Először is kell hozzá jó koncepció, másodszor megfelelő szöveg - ezt M minden körülmények között tudja hozni.

A repülés jól eladható, ez már az előbbiekből kiderült. A legkritikusabb pont ezután az első nap. Ilyenkor a "legolcsóbb" a legjobb elv alapján (mármint marketing szempontból) az itthonról gondosan kiválasztott élményparkok egyikét kell megcélozni. Ezzel aztán a nyaralás, mint tevékenység elfogadtatása megoldott, ráadásul a későbbiekben hivatkozási alapot is szolgáltathat, a "visszamegyünk, ha ezt meg azt megnéztük, megcsináltuk, láttuk, bejártuk". Külön szerencse, ha ez a bizonyos élménypark egyben úgynevezett Minimundus funkciót is ellát, tehát bizonyos híresnek mondott épületek, jellemzők kicsinyített mása megtekinthető - így a magunk megnyugtatására kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen hasznos is volt a kirándulás.
Ezután jöhet a városnézés, kultúrprogram. Amennyiben személygépkocsival közelítettük meg a nyaralás helyszínét, legegyszerűbb, ha csomagolunk motort/rollert/kerékpárt/játék babakocsit, így a séta tulajdonképpen egy játszótér menettel egyenértékű, elfogadtatása szó szerint gyerekjáték. Nehézség, ha az említett közlekedési eszközöket nem áll módunkban magunkkal vinni - teszem azt repülővel megyünk. Ilyen esetben marad a kreatív marketing: A várak, kastélyok lakóinak, történetének kiszínezése (a gyerek úgysem érti az idegenvezetőt), szigorúan szellemektől és gonosz erőktől mentesen, amennyiben az idegen körülményekhez képest nyugodt éjszakára vágyunk... Templomok, vallások részletes ismertetése, különös tekintettel az istenre/istenekre és tetteikre, valamint a szent állatokra. Állatkertek és akváriumok rendszeres beiktatása. Borkóstolók kakaóval, pogácsával és kártyajátékkal való felturbósítása. Szélsőséges esetben a bizánci mozaikok rekonstrukciós múzeumának átminősítése óriás kirakós kiállítássá. A módszer működik, sőt, Márton a mai napig emlegeti a látottakat. Természetesen azért minden gyalogos városnézés után kötelezően jár a fagyi...
Ezek után már csak a beígért élmény park meglátogatása marad hátra az utolsó napon, de addigra úgyis elég a kövekből.

Bence egyelőre ennél még egyszerűbb eset, tulajdonképpen kizárólag az étkezések megfelelő időben történő biztosításáról kell gondoskodni - amúgy minden érdekli.

A Wizzair új arca(i)

Köszönhetően az elsőbbségi beszállásnak Bence jóelőre el tudta foglalni az Őt megillető helyet a repülőn, szigorúan a folyosó mellett. Apja ölében állva épphogy felérte az előtte lévő ülés támláját rákönyökölés céljából, innen aztán lelkes tapsikolással, pápázással és sikongatásokkal üdvözölte a beszálló tömegeket, nem elhanyagolható sikerre szert téve. Az utaskísérő hölgyek egy idő után fel is adták. Ezzel a fogadtatással nem tudták felvenni a versenyt, akármilyen bájosan mosolyogtak is.
Márton ezzel szemben az odaút előtt furcsán viselkedett, izgett-mozgott, nem bírt magával, semmi nem tetszett neki - később kiderült, hogy félt a repüléstől, pláne amikor megtudta, hogy még a füle is be fog dugulni. Aztán amikor arra is fény derült, hogy ez ellen gumicukorral és Donald kacsás Pez cukorkával remekül lehet védekezni megnyugodott kicsit. A gondosan az ablak mellé ültetett Marci felszálláskor véletlenül sem volt hajlandó kinézni, inkább a cukorkákkal játszott, számolta, hogy mennyit ehet még meg, hogy a leszálláshoz is maradjon. Aztán visszafelé, immár rutinos utazóként, lelkesen figyelte a fényeket, házakat, fákat, matchbox-nyi autókat. A turbulencia nem izgatta, csak a biztonsági öv ki- és becsatolása, folyamatosan fixírozta a öv bekapcsolását jelző fényeket.
Az út fénypontja természetesen a vacsora volt, Márton oda is és vissza is bepakolt egy-egy nagyobb adag sonkás-sajtos szendvicset némi narancslé társaságában, természetesen közben morzsákat vetve öccsének, aki minden jó falatért hálásan lengette karjait. Amúgy Bence bármeddig remekül tud utazni, amíg a babakeksz - almalé páros bírja. Az evés közti rövid szünetekben az előtte és a háta mögött ülő utasokkal barátkozik - a széksorok ideális helyszínei a kukucs játéknak. Amennyiben pedig az utastársak nem mutattak kellő érdeklődést, Márton kedvesen figyelmeztette őket, hogy az öccse hozzájuk beszél. Erre persze nem volt szükség a két idősebb hölgy esetében, akik a hazaúton mögöttünk ültek. Miután könnyű húsz perc alatt berendezkedtek ketten a három ülésen, ezzel megközelítőleg 50 másik utast feltartva, megtudták kis családunktól, hogy San Marino mégsem sziget, sőt tengerpartja sincsen, hogy Bence Bence és Marci Marci, hogy Marci középsős és Pomázon lakik, viszont Ürömre jár óvodába és igen, szeret oviba járni. Ezek után további rendkívül érdekes konverzáció következett, amelyből M minden tőle telhető trükkel igyekezett kivonni magát és amely során a hölgyek még néhány hasonlóan fontos információval gazdagodtak.
Mindenesetre Márton ebből a röpke félórás intermezzoból a következő konzekvenciát vonta le:
"Azért is jó repülni, mert az ember új barátokra tesz szert."
Hááát, igen...

Utazás repülővel

A kisgyerekkel repülésnek kevés látható előnye van, az egyik mégis, hogy míg balga türelmetlenek 20 Euro-ért váltják meg az örökkévalósággal felérő "priority boarding"-ot (értsd elsőbbséget élveznek a beszállásnál), addig a kisgyerekkel utazók automatikusan elsőbbséget élveznek. Ezzel az előnyök nem hosszú sora nagyjából le is zárult.

Addig azonban, míg az ember abba a kivételezett helyzetbe kerül, hogy beszállhat - elsőként - a repülőgépbe, hosszú út vezet. A repülőtérre kijutás nem nagy ügy, az ember bepakolja kis kocsijába a pár bőröndöt, hátizsákot, babakocsit, majd kimegy a reptérre. Itt a két gyerek és Felnőtt 1 kiszáll és fél órát sétafikál, uzsonnázik, nézelődik, telefonál mialatt Felnőtt 2 elviszi az autót a parkolóba, majd a csomagok zömével visszafuvaroztatja magát az indulási oldalra. Ekkor jön a check-in, lévén XXI. század, ez már interneten elintézve, pikk-pakk be lehet adni a bőröndöket, maximum húsz perc a sorbanállás - hiába nem mindenki internet-függő.

Ezután irány a biztonsági ellenőrzés - na, ez a gyerekkel repülés netovábbja. Tekintve, hogy mindent át kell világítani, kipakolni, feltenni, levenni és átmenni, ez a fázis alapos szervezést igényel. Vegyük Felnőtt 1-et, aki a két gyerekeket "intézi", azaz felteszi a szalagra a gyerek-súlyú hátizsákot (telepakolva szigorúan a legszükségesebbekkel), majd a gyerekről lefejtve a kisautóval teli kis hátizsákot, mindezt egyik kezével, míg a másikkal a bébit fogja és az ötévest terelgeti, és eközben még belekóstol a cumisüveg tartalmába, amitől nevezett Bébi meglehetősen zord hangulatba kerül - lévén ő nem kap belőle.

Eközben Felnőtt 2 lekapkodja magáról az összes fémet, eddigre persze már telefon és apró nincs a zsebében, így csak az öv és az óra marad, kipakolja a babakocsiból a takarót és az esővédő fóliát, a tálcába helyezi a család négy kabátját, kirámolja a notebook táskát, összecsukja a babakocsit, majd átvonul a kapun.

A kapu túloldalán villám pakolás együtt, egy kézben bébi, ötévest a falhoz támasztani, babakocsi kinyit, visszapakol, óra, öv, kistáska, nagytáska, notebook - és kész! Jöhet az elsőbbségi beszállás! (egy gyors pisilés, pelenkacsere után)

Repülés.

Kifelé aztán már semmi az egész, mindössze a két bőröndöt kell még hozzácsapni a csomagok sorához. A csomagolásnál otthon gondosan elvégzett kinek-hány-keze-van-ami-hány-csomagot/gyereket-bír-el számítás most jól jön. Jól jön akkor is, mikor kiderül, hogy lángelméjű olasz barátaink egy Alfa Romeo sportváltozattal lepték meg a deklaráltan két gyerekkel utazó négyfős kis csapatot. Mindenesetre este tízkor, egy órányi autóútra a szállástól, két gyerekkel az ember nem áll le autót cserélni - inkább küzd. Kb negyedórányi ki-be pakolászás, számolgatás, méricskélés után bent van a két bőrönd és az egy babakocsi az autóban, igaz a nagyobbik bőrönd a két gyerek közé szorul - mint utóbb kiderült nem is haszontalanul.

Külön köszönet a kedves hangú gps-es "hölgynek" a kiváló útbaigazításért, azért, hogy nem kellett egész Emilia Romagna-t végigbolyongani a szállásig.

Zúzunk a kocsiban

Mivel Bence este hat és hét körül menetrendszerűen kiakad, amit a kocsiban mellette ülő Márton meglehetősen nehezményez, megoldást kellett találni a problémára. Különös tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy Ausztriában a kirándulásokból hazavezető út pont erre az időpontra esett. Bence tehát ordít, Márton bosszankodik: „Jaj, de nehéz egy kistestvérrel…” „Nem hallok semmit Bencétől” „Mikor hagyja már abba?!”, stb. Egy idő után az aktuális mitfahrer, élete kockáztatásával hátranyújtózik a cumi után, ami biztos, hogy a vajas kenyér elvhez hasonlatosan a gyerekülés legtávolabbi zugában van, az üvöltő csecsemő popsija alatt. Egy tornamutatvány, és meg is van az ominózus cumi – ez persze már a tartalék dugó, az első számú még a kirándulás során valamikor a porban landolt. Ezután már csak bele kell találni, az amúgy a menetiránynak háttal utazó, csecsemő szájába sréhen hátrafelé, majd és kicsit bent tartani a cumit, hogy rákapjon, de még éppen ne fulladjon meg. Siker esetén 20-25 másodperc csend a jutalom, ekkor a család kicsit fellélegezhet. Ezután jön a tehénke trükk – hasonló mozdulatsorral le kell húzni zenélő tehénkét, hogy a kisded elérje a lábát és azt a szájába tudja tömni – ezt viszonylag gyakran kell ismételni, mivel tehénkének megvan az a rossz szokása, hogy zenélés közben egy rugó felhúzza, mintegy kiszakítva Bence kezéből és szájából a zsákmányt. Ha ezt az ügyes mitfahrer nem előzi meg, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ez a trükk úgy két-három percre elégséges, hatvan kilométerre semmiképpen. A végső megoldás előtti utolsó szakasz, amikor az akrobata mitfahrer menet közben, (szülők ezt a részt hagyják ki!) a hátsó ülésen lévő dolgokat eltakarítva hátraül a két gyerek közé és beszélget, énekelget Bencének, miközben szóval tartja Mártont és viccelődik vele – némileg Bence rovására. Ebből a mozzanatból kitalálható, hogy a sokat emlegetett mitfahrer nem Apa.

Ez a módszer kitart még 10 percig. Ekkor jön az utolsó, kevéssé humánus megoldás, mikor is a vezető pozícióban lévő szülő tökig felhangosítja a zenét, annyira, hogy hangosabb legyen, mint az üvöltő kisded. Ahhoz persze, hogy ez Mártonnak is megelégedésére szolgáljon, az ő kedvenc cd-je kell hogy szóljon. Így tehát az utolsó ötven kilométeren, Bence legnagyobb meglepetésére és Marci hatalmas örömére a Verdák rock-blues számaira nyomja a család. Ekkor az Ordibátor döbbenten elhallgat és elkerekedett szemmel figyeli, hogy nyomja a bátyja a gyerekülés stabilitását erősen próbára téve, sajátos angol kiejtésével, hogy „Mama told me wasonbáj” (a valódi szövegrészlet sajnos rejtély maradt mindezideig) meg, hogy „Life kubicsi…” (ezt ismerős: Life could be a dream). A módszer tehát, ha nem is tűnik pedagógiailag tökéletesnek, működik.

Hiába „Life is a high-way…”

Formaidőzítés II. – Bad practice

A már sokat emlegetett formaidőzítés legfontosabb eleme a pontos tervezés. Elvi irányok nélkül felét nem éri az egész. Az alsó-ausztriai odaút terve is napokkal korábban megszületett, természetesen magasabb szempontrendszerek alapján. Egyrészről a szállást csak délután négytől lehet elfoglalni és az út, az útvonaltervező alapján 4-4,5 óra, ez a kiscsaládnak tehát kb. 5-5,5 lesz. Másrészről a kedd munkanap, reggel úgyis korai a kelés, tehát indokolt a reggeli pakolás – ráadásul rengeteg dolgot kell vinni, ami még az éjszaka használatban van (összes alvóka, légzésfigyelő, hálózsák, miegyebek). Ezeken kívül figyelembe kell még venni Márton és Bence alvási szokásait. Ha tehát 11 körül van az indulás, ez pont Bence délelőtti alvásideje, eszik indulás előtt, alszik a kocsiban két-három órát, Márton ezalatt filmet néz, játszik. Ezután Bencének úgyis megint ennie kell, ami pont a család többi tagjának az ebédideje. Ha olyan helyen van az ebédszünet, ahol Marci kicsit ugrálhat, játszhat (ilyet találni Ausztriában nem gond), akkor amíg Bence ebédel, Márton fárad, ebéd után tehát alszik kicsit a kocsiban és kész, odaértünk. Tiszta ügy!

De…

Bence a tervekkel szöges ellentétben, ébredés után nagyon hamar beadta a kulcsot és még itthon az ágyában elaludt (természetesen az elpakolni való légzésfigyelőn). Muszáj volt viszont még leugrani a patikába beadni a recepteket, hogy jövő hétre meglegyen és reggelire valót is venni kellett, mert ez az előző nap nem jött össze. Ezek után az indulás csúszott egy órát, dél lett belőle, nade ez még nem a világ vége. Már az autópálya elején kiderült, hogy tankolni kell és akkor már matricát venni, ráadásul mindenki éhes – fél egy. Most már nem megállni, menni – legyen tehát drive-in, Márton legalább lelkes nagyon. Egy-két tételt leszámítva pontosan érkezik a rendelés, van játék is a Boldog Falatokhoz, irány Ausztria. Ebéd után Bence és Marci tervszerűen el is alszanak, de a szülő is ember, muszáj megállni. A motor le nem állítása ellenére is felébred Márton, aki a pisilés elleni tiltakozás hevében felébreszti Bencét. Akkor viszont bébinek ennie kell, de izibe – már Bábolnánál járunk. Hála Schengennek a határon való átjutás legalább nem akadály, Parndorfnál viszont újra meg kell állni, Mártonra is ráfér a mozgás, a dvd lejátszó is lemerült – akkor viszont körül is lehet nézni kicsit. Végülis mindegy, hogy az ember ötre vagy hétre ér a szállásra, így is úgy is sötét lesz. A vásárlás legalább sikeres, egy-két elengedhetetlen dologra sikerül szert tenni, Bence is csak az utolsó pár boltot érzi túlzásnak. Vissza a kocsiba, bébi Schwechatnál kezd újra üvölteni – éhes, Marci is harapna valami uzsonnát, de előbb ki kell keveredni a Bécset elkerülő autópálya-halmazból – benzinkút, szendvics, szoptatás. Most aztán már irány Litschau. Közben besötétetik, jön a hat órás kiakadás, az út vége istenesen kanyargós, lassan lehet csak menni, a Citroen sem nagyon bírja az emelkedőket – úgy látszik mégsem sikerült megjavítaniuk a szervízben. Már látszik, hogy kései érkezés lesz ebből, úgyhogy vacsorára is szert kell tenni, egyértelmű, hogy egy vendéglátóipari egységben elköltött vacsora ki van zárva. Billa, pelenkacsere, Márton szórakoztatás. Este nyolcra érkezünk meg, az utolsó fél óra idegölő, Bence ordít, Márton panaszkodik.

Ember tervez…

UI: A hazafele út 4 és fél óra volt, egyszeri pelenkázós, etetős megállással, minden különösebb sírás vagy panaszkodás nélkül. Márton filmet nézett, olvasott, mesét hallgatott, aludt. Bence aludt, aludt, tehénkézett, Tökfejezett, beszélgetett Buzz-zal, aludt.