Márton, a pók

Az a jó a népnemzeti globalizációban, hogy lehet ünnepelni a hagyományos alkalmakat is és a beszivárgó amerikás újdonságokat is. Lényeg, hogy mozgásban tartsuk a kreatív kertvárosi anyukákat és ezek belvárosi anyukáit. Így történhet meg, hogy egy évben két kreatív jelmezt is ki lehet találni, egyet farsangra, egy másikat Halloweenre. Október lévén ez utóbbi került most sorra, hozzátéve, hogy a tavalyi szellem jelmez természetesen már nem pálya, másikra van szükség. Márton különben is pók akart lenni az idén. Nem gond! Legyen pók!

Az első nagyon fontos kérdés, hogy hány lába van a póknak. Szerencsére Márton tudja, nyolc. Ebből a gyerekhez szériatartozék négy, tehát már csak négy hiányzik - pofonegyszerű. A következő nehezebb ügy, hogy a nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar elméletben hol helyezkedik el a pók - hát sehol. A pók, az pók, illetve pókosztály. A hármas fej-tor-potroh tehát nem játszik, csak két testrésze van a szerencsétlennek (köszönjük wikipedia!). Ezután már csak a csápok és szemek kérdését kell

tisztázni, hogy az embernek legalább némi fogalma legyen (köszönet a Google Pictures-nek). Nem mintha az óvodásokat annyira izgatná a pókok anatómiája - de nehogy már tök hülyének nézzen ki a gyerek egy esetleg oda nem illő testrész miatt. Nem is beszélve az agysebész szülőtársakról, akik nyilván mind tudják hogy is néz ki egy igazi pók.

Az elv tehát adott, már csak a gyakorlati kivitelezés maradt hátra. Ez egy adag kartonpapír, vatta, fekete harisnyazokni, olló, ragasztó, spárga, tűzőgép, tű és cérna segítségével gyerekjáték a kreatív kertvárosi anyukáknak és ezek belvárosi anyáiknak. Bence hathatós segítségével el is készül a nagy mű, már csak azon kell drukkolni, hogy Márton ne legyen beteg a buliig, kár lenne a szuper cuccért.

El is érkezik a nagy nap, senki nem beteg, kreatív kertvárosi anyuka még csokis kekszet süt előző nap este, hogy legyen mit vinni az ovis buliba. Reggel még egy gyors maszk készítés, mert Marci nem engedi feketére festeni az arcát. Nembevállalós kertvárosi menedzser apuka otthon marad bébivel, mert ő nem vállalja az-óvodai-öltözőben-kétszáz-másik-gyerek-társaságában a jelmezbe öltöztetés kínjait. Kreatív kertvárosi anyukáknak persze ez smafu! (mondjuk nem baj, hogy Bence nem volt ott)

A buli remekül sikerül, pók nincs egyse - pláne nem anatómiailag ennyire tökéletes! Délután aztán szülők vissza az oviba, indulás mindannyian együtt cukrot gyűjteni. Az-óvodai-öltözőben-kétszáz-másik-gyerek-társaságában jelmezből ki - kabát, sapka, cipő - jelmez vissza. Indulás! (ismét nem fáj annyira Bence égető hiánya)

A gyerekek nagyon helyesek, becsöngetnek a kijelölt szomszédokhoz (azokhoz, akik nem akarják kiutálni az utcában található ovit), angol és magyar nyelvű dalokat énekelgetnek és el is mutogatják őket, bár ezt a T. szülők nemigen látják hátulról,

csak a nyomulósabbak (ez nem jelen sorok írója). A kedves

szomszédok és egyéb, előre felbérelt szülők az autókból gumicukrot, csokit osztanak. Az ovisok lelkesednek nagyon. Háromnegyed az egész. Kár, hogy a pók feje eddigre kissé elválik a testétől, de Márton azért hordja becsülettel.

Jövőre denevér, ha semmi nem jön közbe... (addig is februárban farsang)

Bence jobb és bal keze

Történt egyszer, hogy fent nevezett M.B. kiskorú két végtagja összeveszett. Amúgy sem voltak nagyon jól koordinált végtagok, általában össze-vissza lengtek, kapáltak. Kisgazdájuk tanulmányai folytán mutatkozott ugyan némi fejlődés együttműködésükben és tevékenységükben, ám ezen a furcsa napon nagyon nem értettek egyet.
A konfliktus kiváltó oka a nagybajuszú lila rozmár volt, felnőtt nevén hűthető rágóka - ezen veszett össze a két kéz. Az egyik, a jobbik, be akarta tömni Bence szájába a nevezett rozmár fejét, a másik, a balik, egy kicsit messzebbre akarta tolni, hogy a nagyfőnök jobban szemügyre vehesse. Ám a két dolog együtt nem ment. Lett is nagy veszekedés, dulakodás, mérgelődés, sehogy sem tudott a két kéz kisgazdája kedvére tenni. Ezért hát, nagyot csalódva, el kellett hajítani Rozmár urat jó messzire.
Nagy szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jobbik és a balik egyetért abban az egy lényegi kérdésben, hogy almaevés esetén minden falatot, mindkettőjüknek, gondosan után kell tömködni - akár kanalastul is.

Zúzunk a kocsiban

Mivel Bence este hat és hét körül menetrendszerűen kiakad, amit a kocsiban mellette ülő Márton meglehetősen nehezményez, megoldást kellett találni a problémára. Különös tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy Ausztriában a kirándulásokból hazavezető út pont erre az időpontra esett. Bence tehát ordít, Márton bosszankodik: „Jaj, de nehéz egy kistestvérrel…” „Nem hallok semmit Bencétől” „Mikor hagyja már abba?!”, stb. Egy idő után az aktuális mitfahrer, élete kockáztatásával hátranyújtózik a cumi után, ami biztos, hogy a vajas kenyér elvhez hasonlatosan a gyerekülés legtávolabbi zugában van, az üvöltő csecsemő popsija alatt. Egy tornamutatvány, és meg is van az ominózus cumi – ez persze már a tartalék dugó, az első számú még a kirándulás során valamikor a porban landolt. Ezután már csak bele kell találni, az amúgy a menetiránynak háttal utazó, csecsemő szájába sréhen hátrafelé, majd és kicsit bent tartani a cumit, hogy rákapjon, de még éppen ne fulladjon meg. Siker esetén 20-25 másodperc csend a jutalom, ekkor a család kicsit fellélegezhet. Ezután jön a tehénke trükk – hasonló mozdulatsorral le kell húzni zenélő tehénkét, hogy a kisded elérje a lábát és azt a szájába tudja tömni – ezt viszonylag gyakran kell ismételni, mivel tehénkének megvan az a rossz szokása, hogy zenélés közben egy rugó felhúzza, mintegy kiszakítva Bence kezéből és szájából a zsákmányt. Ha ezt az ügyes mitfahrer nem előzi meg, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ez a trükk úgy két-három percre elégséges, hatvan kilométerre semmiképpen. A végső megoldás előtti utolsó szakasz, amikor az akrobata mitfahrer menet közben, (szülők ezt a részt hagyják ki!) a hátsó ülésen lévő dolgokat eltakarítva hátraül a két gyerek közé és beszélget, énekelget Bencének, miközben szóval tartja Mártont és viccelődik vele – némileg Bence rovására. Ebből a mozzanatból kitalálható, hogy a sokat emlegetett mitfahrer nem Apa.

Ez a módszer kitart még 10 percig. Ekkor jön az utolsó, kevéssé humánus megoldás, mikor is a vezető pozícióban lévő szülő tökig felhangosítja a zenét, annyira, hogy hangosabb legyen, mint az üvöltő kisded. Ahhoz persze, hogy ez Mártonnak is megelégedésére szolgáljon, az ő kedvenc cd-je kell hogy szóljon. Így tehát az utolsó ötven kilométeren, Bence legnagyobb meglepetésére és Marci hatalmas örömére a Verdák rock-blues számaira nyomja a család. Ekkor az Ordibátor döbbenten elhallgat és elkerekedett szemmel figyeli, hogy nyomja a bátyja a gyerekülés stabilitását erősen próbára téve, sajátos angol kiejtésével, hogy „Mama told me wasonbáj” (a valódi szövegrészlet sajnos rejtély maradt mindezideig) meg, hogy „Life kubicsi…” (ezt ismerős: Life could be a dream). A módszer tehát, ha nem is tűnik pedagógiailag tökéletesnek, működik.

Hiába „Life is a high-way…”

Formaidőzítés II. – Bad practice

A már sokat emlegetett formaidőzítés legfontosabb eleme a pontos tervezés. Elvi irányok nélkül felét nem éri az egész. Az alsó-ausztriai odaút terve is napokkal korábban megszületett, természetesen magasabb szempontrendszerek alapján. Egyrészről a szállást csak délután négytől lehet elfoglalni és az út, az útvonaltervező alapján 4-4,5 óra, ez a kiscsaládnak tehát kb. 5-5,5 lesz. Másrészről a kedd munkanap, reggel úgyis korai a kelés, tehát indokolt a reggeli pakolás – ráadásul rengeteg dolgot kell vinni, ami még az éjszaka használatban van (összes alvóka, légzésfigyelő, hálózsák, miegyebek). Ezeken kívül figyelembe kell még venni Márton és Bence alvási szokásait. Ha tehát 11 körül van az indulás, ez pont Bence délelőtti alvásideje, eszik indulás előtt, alszik a kocsiban két-három órát, Márton ezalatt filmet néz, játszik. Ezután Bencének úgyis megint ennie kell, ami pont a család többi tagjának az ebédideje. Ha olyan helyen van az ebédszünet, ahol Marci kicsit ugrálhat, játszhat (ilyet találni Ausztriában nem gond), akkor amíg Bence ebédel, Márton fárad, ebéd után tehát alszik kicsit a kocsiban és kész, odaértünk. Tiszta ügy!

De…

Bence a tervekkel szöges ellentétben, ébredés után nagyon hamar beadta a kulcsot és még itthon az ágyában elaludt (természetesen az elpakolni való légzésfigyelőn). Muszáj volt viszont még leugrani a patikába beadni a recepteket, hogy jövő hétre meglegyen és reggelire valót is venni kellett, mert ez az előző nap nem jött össze. Ezek után az indulás csúszott egy órát, dél lett belőle, nade ez még nem a világ vége. Már az autópálya elején kiderült, hogy tankolni kell és akkor már matricát venni, ráadásul mindenki éhes – fél egy. Most már nem megállni, menni – legyen tehát drive-in, Márton legalább lelkes nagyon. Egy-két tételt leszámítva pontosan érkezik a rendelés, van játék is a Boldog Falatokhoz, irány Ausztria. Ebéd után Bence és Marci tervszerűen el is alszanak, de a szülő is ember, muszáj megállni. A motor le nem állítása ellenére is felébred Márton, aki a pisilés elleni tiltakozás hevében felébreszti Bencét. Akkor viszont bébinek ennie kell, de izibe – már Bábolnánál járunk. Hála Schengennek a határon való átjutás legalább nem akadály, Parndorfnál viszont újra meg kell állni, Mártonra is ráfér a mozgás, a dvd lejátszó is lemerült – akkor viszont körül is lehet nézni kicsit. Végülis mindegy, hogy az ember ötre vagy hétre ér a szállásra, így is úgy is sötét lesz. A vásárlás legalább sikeres, egy-két elengedhetetlen dologra sikerül szert tenni, Bence is csak az utolsó pár boltot érzi túlzásnak. Vissza a kocsiba, bébi Schwechatnál kezd újra üvölteni – éhes, Marci is harapna valami uzsonnát, de előbb ki kell keveredni a Bécset elkerülő autópálya-halmazból – benzinkút, szendvics, szoptatás. Most aztán már irány Litschau. Közben besötétetik, jön a hat órás kiakadás, az út vége istenesen kanyargós, lassan lehet csak menni, a Citroen sem nagyon bírja az emelkedőket – úgy látszik mégsem sikerült megjavítaniuk a szervízben. Már látszik, hogy kései érkezés lesz ebből, úgyhogy vacsorára is szert kell tenni, egyértelmű, hogy egy vendéglátóipari egységben elköltött vacsora ki van zárva. Billa, pelenkacsere, Márton szórakoztatás. Este nyolcra érkezünk meg, az utolsó fél óra idegölő, Bence ordít, Márton panaszkodik.

Ember tervez…

UI: A hazafele út 4 és fél óra volt, egyszeri pelenkázós, etetős megállással, minden különösebb sírás vagy panaszkodás nélkül. Márton filmet nézett, olvasott, mesét hallgatott, aludt. Bence aludt, aludt, tehénkézett, Tökfejezett, beszélgetett Buzz-zal, aludt.

Formaidőzítés I. – Best practice

Ahogy a sportban, úgy a gyerek „tartás” esetén is az egyik legfontosabb feladat a megfelelő formaidőzítés. Ha ez nem sikerül bukik az előadás, legyen az családi rendezvény vagy utazás. Talán ilyenkor bizonyosodik be leginkább az örök érvényű igazság, hogy két gyerek nem egy gyerek.

Családi rendezvény

Tegyük fel, hogy egy családi rendezvény öt órakor kezdődik – szigorúan hipotetikusan. Ekkor, a két gyerekes szülők legfőbb feladata, hogy délután öt óra és este nyolc között mindkét gyerek a legjobb formáját hozza. Tegyük fel, szigorúan hipotetikusan, hogy az egyik gyerek négy és fél éves, a másik négy hónapos.

A négy és fél éves már nem minden délután hajlandó aludni, ha viszont nem alszik, akkor estére nyűgös lesz – ez tehát elkerülendő. Meg kell oldani, hogy aludjon, ennek pedig egyetlen módja, hogy jó alaposan kifáradjon délelőtt. Tegyük fel, továbbra is hipotetikusan, hogy apja elviszi a vízi élményparkba kifáradni. Ekkor már csak arra kell figyelni, hogy hazafelé a kocsiban ne szunyáljon, otthon rögtön kapjon ebédet és mielőtt átlendül a holtponton elaludjon. Lehetőleg mindezt elég korán ahhoz, hogy legyen ideje kialudni magát indulásig, de ne közvetlenül indulás előtt kelljen kelteni, mert attól morózus lesz.

Ezzel párhuzamos projekt a négy hónapos felkészítése. Ez már nehezebb dió, mivel az etetéseket is kicsit igazítani kell, nehogy teli hassal rossz időpontban aludjon el a bébi. A legjobb megoldás, ha a szokásos dél körüli alvás minél előbbre kerül – ez persze nem könnyű feladat, némi szerencse kell hozzá. Aztán az alvás és a menetrendszerű evés után gyorsan autóba kerül a kisded, hogy ő se a tizenöt perces út alatt aludjon, így ébren átkerül a tett színhelyére. – Szerencsés esetben a nagyobb gyerek eddigre már alszik otthon. – Itt aztán némi fárasztás után, újabb etetés hatására a csecsemő megkezdi délutáni – rövidebb – alvását, lehetőleg minél később, inkább belenyúlva a vendégség kezdetébe, annak érdekében, hogy az esti kiakadás is kitolódjon.

Ha mindez összejön és hat és nyolc között van elég kéz, aki a bébit szorongatja és a gyereket szórakoztatja, elérhető, hogy sikeres legyen az este és az összes családtag elégedetten konstatálja, hogy mennyire rendes is ez a két gyerek.

Bence és az első kanál alma

Marci hathatós segítségével fűszerezve...

Ákombákom

vagy, ahogy Bagoly írta:
"MG SK LYN BLDG SZLTSNPT KVNK"

Bence és a csendespihenő

Tekintettel a nem könnyű hétvégére és az utóbbi pár nehéz éjszakára, Bence délutáni "csendespihenőzőjéhez" (Márton után szabadon) csatlakozni jó ötletnek tűnt, annak ellenére, hogy rendes htb anyuka ilyet nyilván nem tesz. Parancsra aludni különben sem egyszerű, de a szükség nagy úr, a nagy szükség még nagyobb.
Bence le is feküdt, el is aludt, közben volt még némi pakolnivaló, mosogatás, telefon, egyebek, de aztán irány az ágy. 10, azaz tíz perc múlva motozás, nyökögés hallik - hátha még a cumival menthető az ügy - ágyból ki, cumi be, ágyba vissza - alvás! Öt perc elteltével ugyanez. Aztán megint.
Ok, taktikát váltunk, Bence beköltözik a franciaágyba (szerencsére forogni még ugye nem tud), majd a meleg takaró-tejszag-anya szentháromság visszaaltatja. Bence ettől természetesen őrült lelkes lesz, be nem áll a szája, mondja, mondja, közben rötyög saját viccein és persze koordinálatlanul kalimpál kezével, lábával.
Majd egyszercsak csend és nyugalom - kiörömködte magát és elaludt talán. De nem, kiderül, hogy csak koncentrált - ez később a félreérthetetlen hangokból és illatokból egyértelműnek látszik. Ágyból ki, pelenkacsere - Bence örül, ágyba vissza, utolsó kísérlet. Marci különben is nemsokára hazaér.
Bence remekül érzi magát, hangosan cuppog - ez jó, hátha ettől elalszik. Aztán egyszer csak, nagyon kedvesen, nyáltól csöpögő öklöcskét dug hálótársa szájába.
Ez vetett végleg véget a csendes pihenőnek.

Bence tanulmányai 2

A következő nagy attrakció, aminek megfigyelésével a család elfoglalja magát, hogy Bence mikor fog teljes tudatossággal megfogni valamit. Értsd: meglátja, kiszemeli, akarja, kinyújtja a karját, megragadja (nem engedi), majd magához húzza.
Gyaníthatóan erre addig nem kerül sor, amíg rá nem jön, hogy a folyamatosan mozgó két hajlítható, duci rúd végén az öt-öt vastag kis pálcikában végződő ügyes szerkezet hozzá tartozik, sőt, irányítani is lehet.
Egyelőre ott tart, hogy kalimpálás közben esetenként beleütközik valamibe - ez általában eléggé meglepi, de reprodukálni nem tudja. Arra is rájött már, hogy mindkét két keze nagyon érdekesen mozog, nagyon finom, és pont praktikusan befér a szájába - mindkettő! Ha véletlenül sikerül elkapnia valamit, ami "arra jár", azt villámgyorsan a szájába tömi (elsősorban a ruhaneműt). Sose lehet tudni, éhen halni azért nem kell!
Arra viszont még nem jött rá, hogy ha valamire szemet vet, a megszerzés legjobb módja a megragadás, egyelőre inkább a fejét próbálja közelebb juttatni. Feltételezhetően be akarja kapni.

Bence videóüzenete a Nagyvilágnak

Bence tanulmányai 1

Míg Marci jógázik és nemfocizik, Bence a hasra fordulás művészetét gyakorolja - lelkesen. Eddig odáig jutott, hogy hanyatt fekvésben hátraszegi a fejét, annyira, hogy a "golyóbis" oldalra forduljon. Aztán az egyik lábát általveti a másikon - ilyen combok esetében ez nem is annyira egyszerű - és ugyanezen oldali karját keresztbe helyezi, mindezektől a popsija is kicsit megbillen, miközben maga alá gyűri az alsó oldali lábhoz tartozó kart. Innen hiányzik még egy nagyobb löket, hogy sikerüljön az átbillenés, azután már csak az alsó karját kellene kibányásznia maga alól és kész is lenne - de erre még várni kell. Addig is szorgalmasan gyakorol - fej hátravetés, lábátvetés, kar keresztbe, lendület, és puff, vissza a hátára. Ezt a sorozatot úgy 10-15-ször tudja ismételni, mielőtt végleg begurul, ekkor egy kis popsitolással lehet segíteni a lendületvételen, hogy ne adja fel a csüggedést.

Marci aranyköpései II

• Bence sírdogálni kezd a kocsiban, mire Márton: "Van vele gondod elég, mi?!"
• "De ha nem vesztek nekem James-t, akkor most mihez kezdjek nélküle?"
• "Bencének adom a kisvakondot, szegény már annyi hétvégét töltött vakond nélkül"
• "Mi volt ma az ebéd az oviban?" - "Leves, amit bezzeg én nem szeretek!"
• Bence most unta meg a sajtot. (értsd banánt)
• "Én már elég nagy vagyok, leér a lábam a földig" - "Ha nem érne le a lábad madár lennél" - "De én embernek születtem"
• "Anya, teszel tejet a kulacsomba?" - "Kulacsba nem lehet tejet tenni." - "Nem anyatejet! Olyan tejet, amit EMBEREK isznak."
• "Ha majd megint allergiás leszek, beteszed nekem a Micimackót?" (ezt mi sem értjük...)
  

Mahatma

Márton tegnap egész este a lótuszülést gyakorolta, majd az esti mesét is ebben a pozitúrában "fogyasztotta" az ágyában.
Ennyi, no comment....