Nem baj, ha a magyar iskolába kell mennem. Ott is tudok németül számolni...
Óvodalátogatás:
- Na, Bence tetszett az ovi?
- Igen, jó vót! Jó vót az ovi.
- És van kedved jönni nyáron?
- Nem, nem oviba megyünk megint
Marci, jössz kalózni?
- Akarok Piros Verdát nézni.
- Szeretnék...
- Szeretnék, akarok Piros Verdát nézni.
Ho-hóó, a nénik, a bácsik úsznak a kemencében!
(Bence jön ki a konyhába segíteni) "Ne félj, Anya, itt vagyok!"
(Bence a kislétra tetején)
- Én elmentem a repülőtérre, Anya. És repülök és szárnyalok. Tudunk repülni, Anya!
- Gondolod, hogy tudunk?
- Igen, gondolom!
2012. február 28., kedd
2012. február 20., hétfő
Márton hétéves - folyt.
És eljöve a Nagy Nap, amit annyira vártunk. Márton kb. négynapos kialvatlansággal vágott neki a bulinak, mázli, hogy még nem tud borostás lenni... Szerencsére Bencének megadatott a lehetőség, hogy kimaradjon a partiból, hogy, hogy nem pont a nagyszülők németországi látogatására szerveződött rá az esemény - hogy milyen véletlenek vannak! Utólag aztán többízben bizonyossá vált ezen döntés helyessége, például amikor nyolc darab hétévest kellett kergetni a negyvenezres stadion lelátójának jeges lépcsőin - onnan tényleg már csak Bence hiányzott!
De ne szaladjunk ennyire előre!
A különleges izgalom okozója az alapstresszen kívül (hétévesek, fiúk nagyobb számban, születésnap, idegen hely/kultúra/nyelv, eljönnek-e, jól érzik-e magukat, tényleg kapnak-e enni, inni a megbeszéltek szerint, stb) az az apró intermezzo is borzolta a kedélyeket, hogy a meghívók átnyújtásakor az osztálytársak egyhangú fújolásba (errefelé Buuuu) kezdtek az Eintracht logó láttán - lévén ebben az országban, lakhelytől és származástól függetlenül minden 12 év alatti Bayern München drukker. Ezek után megkönnyebbülés volt, hogy az ünneplő közönségből mindössze egy gyerek jelent meg Bayern München logós sapkában és a többiek is csak néhány esetben fújoltak az Eintracht nevének említésekor - ezeket különben a Múzeum dolgozói elnéző mosollyal nyugtáztak. Lehet, hogy nem először futottak bele hétéves német kisiskolásokba...És elkezdődött a körbevezetés. A múzeumlátogatást meglepő figyelemmel és fegyelmezettséggel abszolválta a kis csapat, néhány vitrint toltak csak arrébb, viszonylag keveset ordibáltak, egészen figyelmesen hallgatták, az amúgy birkatürelmű vezetőt, kellő áhítattal csodálták meg a kupákat és hatalmas ujjongásban törtek ki, amikor az 1932-es felvételen a Bayern München 2:0 arányban legyőzte az Eintracht Frankfurtot.
A kultúra után aztán jöhetett végre az érdemi szórakozás, egy rövid versenyfutással egybekötött őrjöngés a bejárat előtt, majd a várva-várt stadionlátogatás. Lelátó felülről, kissé deres sajtóhelyek, jeges lépcsők némi csúszásgátlóval. Nyolc darab hétéves, amint rohangál fel-le, ide-ül, oda-ül, sajtópáholyból "közvetít", székeket próbál ki és beszél-beszél-beszél. Aztán jött a sajtószoba, öltöző. Itt ki ül? Ott ki ül? Nem felmászni a masszázsasztalra, lábakat az ülésekre nem feltenni, nem beleugrani a kádakba, kinyitni a csapokat, nem hozzányúlni a zuhanyozóhoz, nem kergetőzni a folyosón az éppen forgatni készülő stáb már felállított kamerái és világítótestei között! Majd a játékoskijáró, a kispad, a PÁLYA, a lelátó alulról. Mint az az első e-mail váltás során kiderült, a "szent fűre" nem szabad rálépni, nem lehet rajta rúgni egyet, csak egyetlen egyet, és erre a meghívók hivatottak előre figyelmeztetni a meghívottakat (na, majd legközelebb...)
A legnagyobb sikere persze mind közül a kispadnak volt mindenki kipróbálta a (fűthető!) üléseket, mindenkinek kijárt a gólöröm. A múzeumba visszafele menet azért elcsíphető volt egy-egy elismerő sóhaj is az ifjú Bayern drukkerek ajkáról.A neheze tehát megvolt, jött az ajándékbontás, virsli evés, gyertya, torta, némi csocsózás és gombfoci ráadásnak - ez az etap már viszonylagos nyugalomban telt - elfáradtak talán kicsit a fiatalok. A német anyukák percre pontosan érkeztek a Mercedes kisbusszal, a szállításra nekik rendelt gyerekekért, akik a búcsúcsomagban rejlő Eintracht Frankfurt játékosok dedikált képeit nem azonnal tépték szét. (A klubtól még nem jött meg a hálálkodó e-mail...)
Kész! Jövő februárig...
...hogy a Sportszelet ízlett-e, azt sajnos soha nem fogjuk megtudni.
Extra feladvány: Mi "nem illik" a képbe?
Köszönet Gabinak a szuper képekért!
2012. február 15., szerda
Márton hétéves
Azon kívül, hogy hogy rohan az idő, és hét évvel ezelőtt ilyenkor mi történt és mit nem, és ilyesmi, Márton születésnapjának évek óta állandó sarkalatos pontja a születésnapi zsúr, esetünkben Geburtstagsparty.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.
Folyt. köv.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.
Folyt. köv.
2012. február 5., vasárnap
Küldjetek tiszit!
Aki hallja, adja át! Bence kéj szépen tiszit!
A "tiszi" mibenléte az elmúlt pár hét alatt sajnálatos módon még nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy feltehetőleg ennivaló és, ha van itthon, akkor a konyhában, a kenyértartó polcán a helye, ha mégsem, akkor esetleg a spájzban.
Bence az utóbbi időben alkalmanként kaján vigyorral közli, hogy kér szépen tiszit. Majd a következő párbeszéd után...
"Bence, mi az a tiszi?" - "Tiszi!" - " Bence, mit kérsz? kekszet kérsz? kiflit? muffint? maceszt? bogyót? mogyorót? ropit? stb."
...az ominózus konyhapolchoz vezet, felfelé mutogat és fejét rázva kijelenti, hangosan, hogy a hülyék is meghallják, hogy "NEEEM, TISZIT! "
Amennyiben pedig, emelés hatására, a konyhapolccal egy szintre kerül gondosan körülnéz, mindent alaposan megvizsgál, majd ellentmondást nem tűrően közli, hogy "Pájzba nézzük!", ahol természetesen szintén nem találja, amit keres. Ebben az esetben, és csak ebben az esetben, hajlandó Bence elfogadni valami fajta vigaszdíjat, pl. kekszet, kiflit, muffint, mogyorót, különös tekintettel arra, hogy sajnos a tiszit pótolni nem áll módunkban, lévén nem értjük, hogy mi az...
Ja! és nem, nem kifli!
Szóval, aki tud, küldjön egyet!
A "tiszi" mibenléte az elmúlt pár hét alatt sajnálatos módon még nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy feltehetőleg ennivaló és, ha van itthon, akkor a konyhában, a kenyértartó polcán a helye, ha mégsem, akkor esetleg a spájzban.
Bence az utóbbi időben alkalmanként kaján vigyorral közli, hogy kér szépen tiszit. Majd a következő párbeszéd után...
"Bence, mi az a tiszi?" - "Tiszi!" - " Bence, mit kérsz? kekszet kérsz? kiflit? muffint? maceszt? bogyót? mogyorót? ropit? stb."
...az ominózus konyhapolchoz vezet, felfelé mutogat és fejét rázva kijelenti, hangosan, hogy a hülyék is meghallják, hogy "NEEEM, TISZIT! "
Amennyiben pedig, emelés hatására, a konyhapolccal egy szintre kerül gondosan körülnéz, mindent alaposan megvizsgál, majd ellentmondást nem tűrően közli, hogy "Pájzba nézzük!", ahol természetesen szintén nem találja, amit keres. Ebben az esetben, és csak ebben az esetben, hajlandó Bence elfogadni valami fajta vigaszdíjat, pl. kekszet, kiflit, muffint, mogyorót, különös tekintettel arra, hogy sajnos a tiszit pótolni nem áll módunkban, lévén nem értjük, hogy mi az...
Ja! és nem, nem kifli!
Szóval, aki tud, küldjön egyet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)