Márton hétéves

Azon kívül, hogy hogy rohan az idő, és hét évvel ezelőtt ilyenkor mi történt és mit nem, és ilyesmi, Márton születésnapjának évek óta állandó sarkalatos pontja a születésnapi zsúr, esetünkben Geburtstagsparty.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.

Folyt. köv.

Parti-arcok

Az elmúlt néhány hét során Mártonnak sikerült három óvodai születésnapi parti vendéglistájára is felkerülnie - hiába, no, népszerű a gyerek... - és ezzel Bencét is bejuttatta a tutiba, mint az a bizonyos skót.

A legújabb trendek szerint a születésnapi bulikat ugyanis hatalmas játszóházakban tartják (-juk!), ahol a gyermekek több száz négyzetméteren őrjöngenek megközelítőleg három órán keresztül, néha vonulnak csak vissza az erre kijelölt termecskébe melegszendvicsezni, tortázni, esetleg megünnepelni az születésnapost.

Márton ezekre a születésnapokra már napokkal előre készül, számolja, hogy hányat kell aludni, számon tartja, hogy kik lesznek ott és terveket sző a saját születésnapi bulijára vonatkozóan - függetlenül attól, hogy ez megközelítőleg tíz hónap múlva lesz, azaz kb 307-et kell még addig aludni.

A megérkezés második pillanatában aztán Marci szőrén-szálán eltűnik, néha lehet csak egy villanásnyi időre látni amint éppen csúszik, kúszik, mászik, csüng, ugrik, de leginkább rohan. Néha bekap egy falat melegszendvicset vagy pogácsát és rengeteg gyümölcslevet dönt magába. A tortáktól általában távol tartja magát, bár hősiesen énekel és remekül ad át ajándékot. Pár percnyi megállást csak a méltán népszerű arcfesték felvitele jelenthet (minden kevésbé gyakorlott szörnyülködő megnyugtatására: ez szappanos vízzel nyom nélkül eltávolítható). Tulajdonképpen szülői szempontból remek a program, három óra trécselés, bámészkodás - is lehetne...

Bencével kiegészülve ugyanez már kicsit mozgalmasabb. Gyakorlatilag egy másodpercre sem lehet szem elől téveszteni, ez ugyanis fél órás keresést jelenthet a három-bencényi gyerekekkel zsúfolt ugrálóvárak, égig érő mászókák, giga-csúszdák és mélységesen mély labdamedencék tengerében, hangos és teljesen felesleges "Benő, hol vagy?" felkiáltásokkal tarkítva a rohangálást.
Megkönnyítette a helyzetet, hogy Bence, apja nagy örömére, az utóbbi két alkalommal kinézte magának a Barbie-rózsaszínre festett lányszobát, ahol felfedezett egy méretben hozzá hasonló Mickey Egér figurát (nevezett "Egéke"), amit aztán Gulliverként megetetett a kisszékben a kisasztalnál, majd kiszívta az orrát a kis rózsaszín porszívóval, hogy ezután elvigye sétálni a rózsaszín kiskocsiban körbe-körbe játszóház-szerte. Amikor aztán Egéke megunta a sétát, egy megfelelően férfias motort kiválasztva, Bence egyedül indult felfedező útra egy apart kis rózsaszín táska társaságában.

Kevésbé szociális lévén Bence egyelőre a közös evés-ivásban és ünneplésben nem vett részt és énekelni sem énekelt. Így azt a tíz perc szabadidőt sem engedélyezi, amit ilyenkor lopni lehetne.

Annak ellenére, hogy Márton szinte egyáltalán nem igényel felnőtt részvételt, a születésnapi zsúr látogatás mégis két emberes feladat. Hacsak az ember nem akar három - három és fél órán keresztül gyakorlatilag megállás, evés, ivás és egyéb vegetatív funkciók ellátása nélkül körbe-körbe rohangálni, miközben a hozzá beszélő szülőtársaknak egy-egy szót vagy fél mondatot odavakkant, maximálisan lemaradva így a jobbnál jobb óvodai pletykákról.

Kalózparti

Ha elég üzleti szellem lobogna bennünk, mint ahogy nem lobog, már régen magas százaléknyi jutalékot kértünk volna az Új Udvarban található Kópévár játszóháztól (ez itt megint az ingyenreklám helye). Februárban ugyanis itt tartottuk a Márton negyedik születésnapját ünneplő zsúrt és azóta pénteken immár a negyedik óvodástárs tartotta a bulit ugyanitt. Én nagyon megbecsülném magunkat a helyükben.
Mindenesetre BorsBence, a születésnapos, hat éves lett, ezt ünnepelte meg méltón a nagyérdemű. Mellékszál, de van egy olyan érzésünk, hogy BorsBence Benyó ötlet- és névadó "atyja", Márton valószínűleg az ő tiszteletére találta ki a Bence nevet. Egy másik verzió szerint egy kisebb csoportba járó, helyesnek tartott, kisebb gyermek ihlette meg, de az biztos, hogy az oviból valamelyikük.
A parti kalózbuliként aposztrofálódott, így rögtön az első fél órában előkerültek a fej- és szemkötők, valamint a kipukkasztandó lufik. A mi kalózunk, kevéssé bátor lévén, a lufipukkasztást speciel nem szereti, így ezt a részt (szó szerint) anyja szoknyája mögött töltötte. Benyó mindeközben édesdeden szunyált a babakocsiban, őt pont a lufipukkasztás nem zavarta (ahogy más sem). Bébi különben megint egyszer remekül viselkedett, szinte végigaludta a zsúrt, függetlenül attól, hogy hány óvodáskorú gyerek ordított és rohangált mellette.
A parti további része egész zökkenőmentesen zajlott, volt sorverseny, itt csak majdnem tört el a mécses, játék, pizza, torta - itt egy kicsit eltört, mert a parfétorta nem Márton favoritja. Aztán már csak indulás előtt volt kis pityergés, mikor kiderült, hogy már nincs lehetőség a születésnapos új Hot Wheels pályájával játszani.
Összességében, ahhoz képest, hogy egy teljes, udvarral és vízicsúszdával tarkított óvodai nap után még három órát zsúroztunk, vér nem is folyt.
(a képen Barnus kalózzal, az örök haverrel)