Bence, a természettudós

Bence valahol a fizikai és a biológiai érdeklődés között hezitál mostanában.
Természetesen rendkívüli módon érdekli minden ami mozog, pláne ami él is és észre is vesz mindent.
Nagyon érdekli a zamárdi-i szomszéd ugató, rohangáló kutyája, folyamatosan az ajtóra mutogat és odarohan, ha meghallja az ugatást, hangos vává felkiáltással.
Imádja a csorgó vizet és a hangját, a zuhanyt, a kannát, a kispoharat.
Minden, a nyaralónál elhaladó, vonat hangjára felfigyel és mutatóujja határozott feltartásával jelzi, hogy ábbá.
A Balatonban fürödve a nádas felől szálló madarakat kutatja és mozgásukat hangos bábá felkiálltásokkal kommentálja.
A hirdetéseket húzó repülőgépek hűlt helyét sokáig mutogatja minden arra járó tudatlannak.

Mégis legvalószínűbb, hogy antilopológus lesz belőle. A veszprémi állatkertben sok tízpercet töltött - teljes extázisban - az antilopok ketrece mellett, a babakocsiban ücsörögve, lelkesen beszélgetett és kiabált velük (nyilván köztük is vannak süketebbek), magyarázott szakadatlan, az állatok meg odagyűltek és hallgatták, néha talán bólogattak is. Egy idő után a látogatók már nem is az állatokat nézték...

Zamárdi

Abból is látszik, hogy a srácoknak majdhogynem olyan szomorú gyerekkoruk van, mint szüleiknek volt, hogy az ovi-szünet egy részét, sőt már a szünet előtti heteket a Balatonon kell átvészelniük.
Nagyon fura helyzet, ha az embert ismeretlen ismerősök lépten-nyomon nevén (!) szólítják (hogy honnan emlékeznek?!) és közlik, hogy jé, akkora voltál mint a gyerekeid, mikor itt nyaraltatok a nagymamával. A jelenlévő Márton mondjuk ezt abszolút nem érti, de nagyon kedvesen mosolyog a nénikre, bácsikra.
Aztán a séta közben megtudja - nyilván őrülten érdekli - hogy anya ebbe a trafikba járt Judittal Népszabadságért a sánta bácsihoz; hogy itt volt a kis közért, ami közelebb van, mint a nagy közért, ezért sokkal jobb; hogy a Rózsa utcában kicsit vizes volt a fagyi, de legalább csak egy utcányira volt; hogy itt és itt veszett el a gumicsónak-pár egy darabja és a nagymama (dédi) nagyon mérges volt miatta; hogy itt volt a homokozó, amíg az első szomszéd orvul ki nem sajátította a területet; hogy még látszik a helye, ahol Tomi és Peti kalapáccsal leverték a falat (szintén az első szomszéd, úgyhogy utólag úgy kell neki); hogy az Orosz-Tóthéknál, a kék házban, mindig volt cukorka; hogy a wc helyén bunker volt és a konyhapult helyén fal és így tovább.
Az érdekesség, hogy Marci és Bence azt fogják majd mesélni a gyerekeiknek, hogy a Nagypapa medencét építtetett a teraszba, amiben vízilabdázni lehet, csak az építő bácsik kicsit lassúak voltak; hogy a bácsi, aki a parabolát szerelte beállított négy gyerekadót és tökéletes vételben lehet nézni a forma 1-et és a vb-t; hogy anya mobil-internetje lassú volt és ez sok bosszúságot okozott az internet bankban; hogy patront kellett szerezni a nyomtatóba Siófokon, és alig találtunk; hogy itt volt a Patkó büfé és Marci ennél a padnál verte ki a fogát háromévesen; hogy az olasz fagyizóval szembeni gépi fagyi az igazi, csak nagy tölcsérben kell kis adagot kérni, stb...
Egy dolog azonban biztosan örök, e téren az emlékek és a tapasztalatok megegyeznek: a nagy közért egy ötévesnek igenis messze van gyalog!!!

Bence indulófélben

Össze még nem csomagolt, de határozottan indulófélben van.

Ellentétben az eddig tapasztaltaktól (Márton), Bence a két lábon járás elsajátítását nem a szülőtől szülőig vagy bútortól bútorig és vissza módszerrel kezdte. Először is a felegyenesedés fejlődési fázisát gyakorolta be: ülő alaphelyzetből előrehajol, két kezével megtámaszkodik, lábait hátra gyömöszöli nagy terpeszbe és kinyújtja, így popsiját az égnek emeli és lassan elemeli tartó kezeit a földtől. Olykor visszahuppan, olykor hátraesik, egészen addig, míg a pelenka és a pocak egyensúlyba nem kerül, lehetőleg úgy, hogy a feje középtájon legyen.
Amikor már, biztosnak nem mondható, két lábon áll, nagy terpeszben, elkezd járáshoz hasonlatos mozdulatokkal próbálkozni. Kb mint egy díjnyertes szumó birkózó (ezt a képzetet a pelenka és csak a pelenka, viselése nagyban elősegíti) és egy lépegető exkavátor keveréke. Jobbra-balra-jobbra, kettőt-hármat dülöngél aztán puff, vagy ahogy ő mondja pfff.
A valamitől vagy valakitől konkrét cél elérése érdekében járás nem érdekli, pontosan tudja, hogy ilyen esetekben a négykézláb közlekedés sokkal célravezetőbb és veszélytelenebb.
Lassan jöhet az eszközhasználat...

Foci vébé

Márton az elmúlt egy hónapot foci vébé lázban töltötte. Minden előzetes felkészítés nélkül, teljesen magától kattant rá a sportágra - talán a példakép-effektus kis behatására.
A csoportmérkőzések idején nem akart óvodába menni, nehogy lemaradjon a délutáni meccsről. Volt olyan is, amit fel kellett venni neki. Minden este külön harc volt a lefekvés, volt hasfájás, fejfájás, meleg, hideg, szúnyogok, pisilés, csak hogy Márton a szobájából kiszabadulva megtudja az aktuális állást és újfent bebiztosítsa, hogy másnap reggel első dolgunk lesz beszámolni az eredményekről.
Az esti családi beszélgetések a következőképpen alakulnak mostanság:

m: Én megismerem a Thomas Müllert, ő az, a tizenhármas.
Zs: Honnan tudod, hogy ő a tizenhármas?
m (felháborodva): Hát láttam már játszani a németeket, nem emlékszel?!
(Hát én is láttam...)

m: Ezt a szabadrúgást tuti kapura rúgja.
M, Zs kórusban: Nem valószínű, nagyon messze van a kaputól, be fogja ívelni.
(Hát, kapura rúgta...)

A favoritok kiválasztása azonban, csakúgy mint egyéb sportágak esetében (Massa ma is hatalmasat "bénázott"), még mindig nem megy. Marci sajnos a szimpatikus csapatoknak drukkol - legalábbis a 89. percig - nem azoknak, akik nyernek. Brazília, nem is véletlenül, most is abszolút favoritnak számított, ez eleinte jó választásnak is tűnt, benne volt a világbajnoki esély, megnyugodott a család, hogy ezúttal nagyobb csalódások nélkül ússzuk meg a drukkolást. Igenám! De jöttek a holland sajtevők és kiverték nagy reménységünket. Új kedvenc után kellett nézni, itt kúsztak képbe az uruguay-iak, hogy miért pont ők, rejtélyes... Ennek a fellángolásnak ismét a hollandok vetettek véget - ideiglenesen. A bronzmérkőzés komoly dilemmát eredményezett, hogy melyik ujjába is harapjon az ember(gyerek), Forlánnak, az új sztárnak drukkoljon, vagy a rokonnak, Mülleréknek.
A másik ág sem volt könnyebb, ott a spanyolok voltak a favoritok, meg a németek is, az egymás elleni meccs szintén egy meghasonlással volt egyenértékű.

A foci így az autóverseny mellé a szimulációs játékok sorába is belépett. Márton amikor nem a Forma1 futamot játssza újra, focizik. Focizik a kertben, a teraszon, a szobában, a medencében és közben fejhangon közvetít. Általában ő Forlán, Thomas Müller és Fernando Alonso - nem, nem tévedés, ez Xabi Alonso és Fernando Torres összevont csatársora, igen, tudjuk, hogy Fernando Alonso egy autóversenyző! A spanyolok például a múltkor 58 - 0-ra verték a németeket a medencében.

Jelenleg, a döntő szünetében, nulla-nulla állásnál is a spanyoloknak drukkolunk, kivéve, ha a hollandok nyernek.

Bence tanulmányai 7

A sorozat előző bejegyzéséhez képest nem látványos a fejlődés, de annál szórakoztatóbb.

Bence az önálló járás elsajátításánál ugyan még nem tart, mégis mindenhova eljut ahova akar. Erre több módszert is kifejlesztett. Az első, legkényelmesebb verzió, hogy felkéredzkedik egy felnőtthöz - ezt felfelé nyújtott karral, erőteljes ppá-ppá felszólítás kíséretében teszi (ez akar a hoppá lenni) - a helyzet félreérthetetlen - majd mutatóujjával határozottan rámutat, hogy merre is kellene orientálódni, illetve hangos visítással jelzi, ha valaki irányt téveszt. Második, kicsit kényelmetlenebb, de annál szórakoztatóbb módja a közlekedésnek, ha az ominózus felnőtt a klasszikus derékölő módszerrel két kézen vezetgeti, szigorúan arra amerre ő akar menni. Ez esetben mutogatásról értelemszerűen nem lehet szó, így Bence határozott testbeszéddel és a már említett visítással irányítja a menetet. Harmadik, kényszer-verzió, a négykézlábra kapaszkodás és gyors tempókkal haladás - ennek a módszernek megvan az az előnye, hogy nem kell a felnőtteket jobb belátásra bírni - az ember(gyerek) oda megy, ahova akar, akkor amikor akar.

Az egyéves védőnői státusz-felmérés egyik, határozottan intelligens, kérdése volt, hogy Bence segít-e öltözködni. Esetenként valóban nyújtja a karját vagy a lábát, de a segít kifejezés még azért nem adekvát, inkább a hátráltat jellemezné megfelelően öltözködési szokásait. A harmincfokos nyárban Bencét átpelenkázni és felöltöztetni - egy szál body-ba - felér egy félórás fitnesz edzéssel, ami után a folyadékpótlás elengedhetetlen.
További kérdés volt, hogy pakolászik-e ki és be. Nos, ki - egyértelműen, be - kevésbé... Amennyiben nem számítjuk a cumi pelenkavödörbe való tuszkolását.

"Egyszerű felszólításokat, tiltásokat megért-e." Igen, láthatólag megérti és kaján vigyorral nyugtázza - szerencsére az nem volt kérdés, hogy aszerint is cselekszik-e.

A felszólításra Bence amúgy is jól reagál, igazi "clown". Felkérésre pá-pá-t integet, tapsikol - olykor pár perces spéttel ugyan, de jól felismerhetően. Saját fejét tapogatva megmutatja hol a baba. Csüccs! vezényszóra leül és ünnepelteti magát. Monotóniatűrése határtalan, szerencsére Marci ebben partner, együtt akárhányszor tudják elismételni a mutatványokat.

Bébi a kanál-kezeléssel is egész jól halad, bár azonkívül, hogy nem mindig talál bele a szájába, az is nehézséget jelent, hogy a kanál szárát tunkolja a tányérba és a fejét nyalja le - nem túl hatékony, de maszatos.

Összességében Bence még mindig üzemszerűen működik, az akarata is egyre erősebb, érdekérvényesítése kifogástalan és tüdővel is bírja...