Turizmus marketing

Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogy lehet két kisgyerekkel utazni, ráadásul egy ötévessel, akinek már akarata van, határozott elképzelése és érdeklődési köre és nem lehet babakocsiban altatni. Mert a gyerek "szenved", ki van zökkentve, nem érzi magát komfortosan, unatkozik, nyűgös, ráadásul semmi nem érdekli, amit meg kellene nézni.
A válasz nem is olyan bonyolult, marketing kérdése az egész. Először is kell hozzá jó koncepció, másodszor megfelelő szöveg - ezt M minden körülmények között tudja hozni.

A repülés jól eladható, ez már az előbbiekből kiderült. A legkritikusabb pont ezután az első nap. Ilyenkor a "legolcsóbb" a legjobb elv alapján (mármint marketing szempontból) az itthonról gondosan kiválasztott élményparkok egyikét kell megcélozni. Ezzel aztán a nyaralás, mint tevékenység elfogadtatása megoldott, ráadásul a későbbiekben hivatkozási alapot is szolgáltathat, a "visszamegyünk, ha ezt meg azt megnéztük, megcsináltuk, láttuk, bejártuk". Külön szerencse, ha ez a bizonyos élménypark egyben úgynevezett Minimundus funkciót is ellát, tehát bizonyos híresnek mondott épületek, jellemzők kicsinyített mása megtekinthető - így a magunk megnyugtatására kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen hasznos is volt a kirándulás.
Ezután jöhet a városnézés, kultúrprogram. Amennyiben személygépkocsival közelítettük meg a nyaralás helyszínét, legegyszerűbb, ha csomagolunk motort/rollert/kerékpárt/játék babakocsit, így a séta tulajdonképpen egy játszótér menettel egyenértékű, elfogadtatása szó szerint gyerekjáték. Nehézség, ha az említett közlekedési eszközöket nem áll módunkban magunkkal vinni - teszem azt repülővel megyünk. Ilyen esetben marad a kreatív marketing: A várak, kastélyok lakóinak, történetének kiszínezése (a gyerek úgysem érti az idegenvezetőt), szigorúan szellemektől és gonosz erőktől mentesen, amennyiben az idegen körülményekhez képest nyugodt éjszakára vágyunk... Templomok, vallások részletes ismertetése, különös tekintettel az istenre/istenekre és tetteikre, valamint a szent állatokra. Állatkertek és akváriumok rendszeres beiktatása. Borkóstolók kakaóval, pogácsával és kártyajátékkal való felturbósítása. Szélsőséges esetben a bizánci mozaikok rekonstrukciós múzeumának átminősítése óriás kirakós kiállítássá. A módszer működik, sőt, Márton a mai napig emlegeti a látottakat. Természetesen azért minden gyalogos városnézés után kötelezően jár a fagyi...
Ezek után már csak a beígért élmény park meglátogatása marad hátra az utolsó napon, de addigra úgyis elég a kövekből.

Bence egyelőre ennél még egyszerűbb eset, tulajdonképpen kizárólag az étkezések megfelelő időben történő biztosításáról kell gondoskodni - amúgy minden érdekli.

A Wizzair új arca(i)

Köszönhetően az elsőbbségi beszállásnak Bence jóelőre el tudta foglalni az Őt megillető helyet a repülőn, szigorúan a folyosó mellett. Apja ölében állva épphogy felérte az előtte lévő ülés támláját rákönyökölés céljából, innen aztán lelkes tapsikolással, pápázással és sikongatásokkal üdvözölte a beszálló tömegeket, nem elhanyagolható sikerre szert téve. Az utaskísérő hölgyek egy idő után fel is adták. Ezzel a fogadtatással nem tudták felvenni a versenyt, akármilyen bájosan mosolyogtak is.
Márton ezzel szemben az odaút előtt furcsán viselkedett, izgett-mozgott, nem bírt magával, semmi nem tetszett neki - később kiderült, hogy félt a repüléstől, pláne amikor megtudta, hogy még a füle is be fog dugulni. Aztán amikor arra is fény derült, hogy ez ellen gumicukorral és Donald kacsás Pez cukorkával remekül lehet védekezni megnyugodott kicsit. A gondosan az ablak mellé ültetett Marci felszálláskor véletlenül sem volt hajlandó kinézni, inkább a cukorkákkal játszott, számolta, hogy mennyit ehet még meg, hogy a leszálláshoz is maradjon. Aztán visszafelé, immár rutinos utazóként, lelkesen figyelte a fényeket, házakat, fákat, matchbox-nyi autókat. A turbulencia nem izgatta, csak a biztonsági öv ki- és becsatolása, folyamatosan fixírozta a öv bekapcsolását jelző fényeket.
Az út fénypontja természetesen a vacsora volt, Márton oda is és vissza is bepakolt egy-egy nagyobb adag sonkás-sajtos szendvicset némi narancslé társaságában, természetesen közben morzsákat vetve öccsének, aki minden jó falatért hálásan lengette karjait. Amúgy Bence bármeddig remekül tud utazni, amíg a babakeksz - almalé páros bírja. Az evés közti rövid szünetekben az előtte és a háta mögött ülő utasokkal barátkozik - a széksorok ideális helyszínei a kukucs játéknak. Amennyiben pedig az utastársak nem mutattak kellő érdeklődést, Márton kedvesen figyelmeztette őket, hogy az öccse hozzájuk beszél. Erre persze nem volt szükség a két idősebb hölgy esetében, akik a hazaúton mögöttünk ültek. Miután könnyű húsz perc alatt berendezkedtek ketten a három ülésen, ezzel megközelítőleg 50 másik utast feltartva, megtudták kis családunktól, hogy San Marino mégsem sziget, sőt tengerpartja sincsen, hogy Bence Bence és Marci Marci, hogy Marci középsős és Pomázon lakik, viszont Ürömre jár óvodába és igen, szeret oviba járni. Ezek után további rendkívül érdekes konverzáció következett, amelyből M minden tőle telhető trükkel igyekezett kivonni magát és amely során a hölgyek még néhány hasonlóan fontos információval gazdagodtak.
Mindenesetre Márton ebből a röpke félórás intermezzoból a következő konzekvenciát vonta le:
"Azért is jó repülni, mert az ember új barátokra tesz szert."
Hááát, igen...

Utazás repülővel

A kisgyerekkel repülésnek kevés látható előnye van, az egyik mégis, hogy míg balga türelmetlenek 20 Euro-ért váltják meg az örökkévalósággal felérő "priority boarding"-ot (értsd elsőbbséget élveznek a beszállásnál), addig a kisgyerekkel utazók automatikusan elsőbbséget élveznek. Ezzel az előnyök nem hosszú sora nagyjából le is zárult.

Addig azonban, míg az ember abba a kivételezett helyzetbe kerül, hogy beszállhat - elsőként - a repülőgépbe, hosszú út vezet. A repülőtérre kijutás nem nagy ügy, az ember bepakolja kis kocsijába a pár bőröndöt, hátizsákot, babakocsit, majd kimegy a reptérre. Itt a két gyerek és Felnőtt 1 kiszáll és fél órát sétafikál, uzsonnázik, nézelődik, telefonál mialatt Felnőtt 2 elviszi az autót a parkolóba, majd a csomagok zömével visszafuvaroztatja magát az indulási oldalra. Ekkor jön a check-in, lévén XXI. század, ez már interneten elintézve, pikk-pakk be lehet adni a bőröndöket, maximum húsz perc a sorbanállás - hiába nem mindenki internet-függő.

Ezután irány a biztonsági ellenőrzés - na, ez a gyerekkel repülés netovábbja. Tekintve, hogy mindent át kell világítani, kipakolni, feltenni, levenni és átmenni, ez a fázis alapos szervezést igényel. Vegyük Felnőtt 1-et, aki a két gyerekeket "intézi", azaz felteszi a szalagra a gyerek-súlyú hátizsákot (telepakolva szigorúan a legszükségesebbekkel), majd a gyerekről lefejtve a kisautóval teli kis hátizsákot, mindezt egyik kezével, míg a másikkal a bébit fogja és az ötévest terelgeti, és eközben még belekóstol a cumisüveg tartalmába, amitől nevezett Bébi meglehetősen zord hangulatba kerül - lévén ő nem kap belőle.

Eközben Felnőtt 2 lekapkodja magáról az összes fémet, eddigre persze már telefon és apró nincs a zsebében, így csak az öv és az óra marad, kipakolja a babakocsiból a takarót és az esővédő fóliát, a tálcába helyezi a család négy kabátját, kirámolja a notebook táskát, összecsukja a babakocsit, majd átvonul a kapun.

A kapu túloldalán villám pakolás együtt, egy kézben bébi, ötévest a falhoz támasztani, babakocsi kinyit, visszapakol, óra, öv, kistáska, nagytáska, notebook - és kész! Jöhet az elsőbbségi beszállás! (egy gyors pisilés, pelenkacsere után)

Repülés.

Kifelé aztán már semmi az egész, mindössze a két bőröndöt kell még hozzácsapni a csomagok sorához. A csomagolásnál otthon gondosan elvégzett kinek-hány-keze-van-ami-hány-csomagot/gyereket-bír-el számítás most jól jön. Jól jön akkor is, mikor kiderül, hogy lángelméjű olasz barátaink egy Alfa Romeo sportváltozattal lepték meg a deklaráltan két gyerekkel utazó négyfős kis csapatot. Mindenesetre este tízkor, egy órányi autóútra a szállástól, két gyerekkel az ember nem áll le autót cserélni - inkább küzd. Kb negyedórányi ki-be pakolászás, számolgatás, méricskélés után bent van a két bőrönd és az egy babakocsi az autóban, igaz a nagyobbik bőrönd a két gyerek közé szorul - mint utóbb kiderült nem is haszontalanul.

Külön köszönet a kedves hangú gps-es "hölgynek" a kiváló útbaigazításért, azért, hogy nem kellett egész Emilia Romagna-t végigbolyongani a szállásig.

Anyák napja

Volt némi esély, hogy tekintettel arra, hogy Bence tavalyhoz képest már kívül tartózkodik - olyannyira, hogy Pomázon maradt az ünnepség idejére - idén nem kell majd annyira sírdogálni az óvodai anyák napi műsoron. Nem így lett, kellett.
A nagy napot hatalmas várakozás előzte meg, a műsort óriási titok lengte körül, Márton gyakorlatilag azt sem volt hajlandó elmondani, hogy mi volt az oviban az ebéd, nehogy elszólja magát. Aztán egy héttel az ominózus szombat előtt kiderült, hogy Dani anyukája tud valamit - dráma! Honnan tudhatja?! A felvetésre, hogy nyilván Dani elszólta magát felháborodott tiltakozás volt a válasz - Dani soha nem mesélné el a kalapokat - hoppá, de csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.
Az utolsó pénteken Márton komoran jött haza, általánosságban nem jól sikerült a próba. Még a főpróba-előadás viszonylatának közhelye sem dobta fel, mi lesz szombaton?! "Tuti nem fogom tudni a szerepemet..." Mindenesetre meg kellett ígérni, hogy semmilyen körülmények között nem fogok copfot viselni másnap – ez különben nem okozott nagy nehézséget.
Szombat reggel süteménnyel és narancslével felfegyverkezve gyülekezett a tömeg az óvoda előtt, a gyerekek talpig ünneplőben izgultak. Kék szoba, zöld szoba, rózsaszín szoba, pisilés, cipő csere, stb. Mindenkinek és mindennek megvolt a kijelölt helye, anyukák az első két sorba, apukák, nagyszülők hátra, kistestvérek a másik szobába, narancslé a harmadikba.
Az előadás kezdete előtt az első két sorban ülő mamák árgus szemekkel figyelték, hogy hol ül várandós anyuka, az a sarok tuti sírós lesz. Vihogás a reggeli sminkelésről, tavalyi, karácsonyi sztorik, az óvónénik közben gondosan körbeadtak egy zsepivel teli kosárkát. Végül a jelenlévő nagymamák is kiharcoltak maguknak székeket - bár csak a harmadik sor jutott nekik – zsöllye.
Majd jött az előadás, huszonpár három-hat éves gyerek vonult be színes papírmasé kalapokban a Mamma mia slágert énekelgetve, táncolva, majd mindenki megállt egy-egy kisszék előtt és kezdődött a show. A keretjáték szerint egy kalapszalonban a házaspár új kalapot választana a férjnek, meglévő baseball sapkája helyett. A gyerekek egyenként mutatják be a modelleket, amiket a vevők mind visszautasítanak, míg végül kiválasztják az eredeti sapkát - mindezt ékes angol nyelven. A modellek pörögnek, forognak a zenére, kínálgatják fejfedőiket, a műsor-rész végén természetesen a gyerekek anyukáiknak adják a kalapokat - no comment.
Ezután még minden gyerek szaval egy-egy versikét magyarul is. Márton szépen, érthetően mondja a magáét Barnussal az oldalán, természetesen nem bakizott, nem hibázott és nem felejtette el a szöveget sem (sosem szokta...)
Minden más esetben a kritika hatásvadász, giccsbe hajló amerikai álomról szólna - de a mi gyerekeink mások, ők tényleg nagyon helyesek!

Bence tanulmányai 6

Miután fizikai tanulmányaiban Bence az elmúlt időben jó tempóban tudott haladni, belehúzott kicsit szellemi fejlődés területén is.
Legújabb felnőtt-fűző mutatványa a tapsikolás. Mint minden korabeli csecsemő, Bence is nyújtott, szétfeszített ujjakkal, széles mosollyal, párhuzamosra állított tenyérrel tapsol. Természetesen, többek között, a méltán népszerű tapsi-tapsi felszólításra, illetve bizonyos zeneszámok végén. Ezenkívül akkor kezd lelkes figyelem-elterelő tapsikolásba, amikor valami rossz fát tesz a tűzre és lebukás fenyegeti - konnektorban kotorászik, elektromos berendezéseken matat, zoknit húz le. Ezt a típusú bájolgást a pápá integetéssel kombinálva is elő tudja vezetni - de akkor már tényleg valami nagyon gyanúsat művel.
Esetenként viszont a pápá felszólításra lelkes tapsikolásba fog, illetve fordítva, néha összeakad még a rendszer...

Mostanság Bence kedvelt tornagyakorlata a mindenféle lépcsőn való felmászás. Hatalmas lelkesedéssel indul neki a lépcsőfokoknak, popsiját az égnek tolva mászik és mászik, hangos kurjongatások közepette. Egyetlen apró hiba van a mutatványban, hogy olykor lelkesedésében hátrafordul és a mélybe veti magát - résen kell lenni. A legurulás megakadályozására két módszer van, az egyik, hogy az ember szoros emberfogással követi bébit felfelé - ez kissé macerás. Illetve, hogy a szobában fellelhető bútorok egy halmazával elbarikádozza a lépcsőt, állandó átmeneti jelleget kölcsönözve ezzel a lakásnak.
Itthon a barikád nemes feladatát a járóka és a puff látja el, a Prés utcában például egy fotel, két szék és egy napozóágy párna.
Lassanként a felülés is valahogy kialakult. Míg Marci félévesen hetekig gyakorolta, hogy popsi fel, oldalra leejt, félkönyökkel feltápászkodik, örül, addig Bence tíz hónaposan, miután megtanult felállni és innen letérdelni / fenékre huppanni, egyszer csak tudott felülni is. Senki nem látta, hogy történt, mikor és hogyan, egyszer csak megtört a jég, azóta jön-megy, felül, feláll, leül - egész álló nap, miközben folyamatosan kommentálja minden ilyen irányú - és egyéb - tevékenységét.
Jól láthatólag Bence következő, nem kis, projektje a járás elsajátítása lesz. Eddig az asztal körül oldalazásig jutott, elsősorban persze erős motiváció hatására - ez döntően Márton játéka vagy vacsorája, aki korához képest amúgy remekül tűr.

Márton, a sportember

A végén csak kialakul...
A héten úgy tűnik megtaláltuk azt a sportot, ami Márton ízlésének is megfelel, nem veszélyes, mint a dzsúdó és nincsen rengeteg - idegen - gyerek, mint a focin. Vagy, eltelt a bizonyos fél év, aminek el kellett telnie. Mindenesetre a teniszezés egyelőre nyerőnek tűnik. Szerencsés alakulása a folyamatoknak, illetve gondos szervezés eredménye, hogy az öt fős csoportból hárman ovistársak, az edző pedig az ovis síoktató - telente. (nem mellesleg akg-s testnevelőink fia - de ez már igazán csak hab a tortán).
Marci egyelőre nagy lelkesedéssel vágott bele a heti két edzésbe, még rövidújjú pólót is hajlandó volt felvenni ezen jeles alkalommal - márpedig ezt minden tavasszal hosszas csatározások eredményeképpen lehet csak elérni nála. Még az sem zavarja, ha nem sikerül eltalálnia vagy átütnie a labdát, de ha mégis, akkor lelkesen rohan át a túlsó térfélre összeszedni, a partvonalon ülő szülők hangos ovációjától kísérve, büszke félmosollyal az arcán. Amúgy is majdnem az egyetlen a csapatban, aki szinte kizárólag futva közlekedik. Az egyensúlyozási feladatokat kellő fifikával oldja meg, ahelyett, hogy a labdát az ütőn egyensúlyozná miközben a pályán köröz, rájött, hogy ha beteszi az ütő fejének és szárának háromszög alakú találkozási pontjába, akkor nem esik le és lehet tempósan haladni - akár másokat megelőzve. A teniszütős léggitározást is már mesterien űzi, természetesen a saját ritmusérzékének megfelelően.
Bence mindeközben a sportolás jegyében, a babakocsiban ülve elfogyaszt egy megfelelő adag gyümölcs pempőt, 5-10 dkg apróra vágott trappista sajtot, némi almalevet, két csörgőt, egy Elmo babát és amikor már minden elfogyott a kistestvér-kolléga bébikekszét. Bébi is kedveli a teniszleckéket...
Ezzel az átütően sikeres választással Marci hete sport szempontjából immár teljesnek mondható. Hétfőn jógázik az oviban és teniszezik délután, kedden úszás, szerdán lovaglás az oviban és tenisz délután, csütörtökön ovis torna és néptánc, a péntek a jól megérdemelt pihenés napja - némi óvodai rohangálással, mászókázással.
Természetesen azért délutánonként az oviból, teniszről hazajövet még lent kell maradni az udvaron motorozni, biciklizni kicsit, hogy a napi energiaszint maradéka is biztosan elfogyjon.