Alexander Tschicar újra száguld

Röpke két és fél évvel azután, hogy Márton először fociedzésen vett részt a pomázi pampákon, hosszas szervezés, kérdezősködés és tanakodás után csütörtök délután beállt a BW (Blau-Weiss!!!) Schneidhain 2005/2006-os korosztály edzésére.
Marci lába még nem érintette a műfüvet, amikor odament hozzá egy szimpatikus kor- és sporttárs (Bogdan - M szerint nyilván valami külföldi h.gyerek lehet...) és közölte vele, hogy azonnal húzzon le a pályáról, mert itt abszolút semmi keresnivalója nincs. Na, annyira jól ért Márton németül, hogy ezt azonnal fogta és már-már kezdett komolyabban elszontyolodni (bár küzdött derekasan), mikor is befutott Ben, az osztálytárs, aki azonnal a nyakába ugrott és nem is engedte el egy méternél messzebb magától az edzés végéig.
A tréning amúgy ezután már igazán jó hangulatban zajlott, volt futás, szlalomozás labdával, passzolgatás, stb., aztán a második részben sor került az elmaradhatatlan meccsre is, amely során Márton gólt szerzett az uv-sárga mellényes csapatnak. ("Ezek a németek túl sokat cselezgetnek, így elvittem a labdát a szélre") Vivát!
Közben M "felszedett néhány kilót" a pálya szélén az egyik segédedző és sportszövetség vezetőjének párbeszédét (ki)hallgatva, mely szerint " Ez egy új gyerek? " - "Igen, én ismerem az iskolából a Martont, nagyon ügyes" - "Hú, akkor gyorsan igazoljuk le!"
Így most a jövő héten azért "megtekintjük" még egyszer az edzést, mert láttunk mi már karón varjút... de ha minden jól megy a húsvéti szünet utánra Marci a német Bundesliga 268-ad osztályú bajnokság schneidhain-i csapatának oszlopos tagja lesz (némi papírmunka a leigazoláshoz, egy kevés hozzájárulás a sportszövetségnek, biztosítás kötése után - mert a németek nem viccelnek!)
Mindezek fényében úgy tűnik a magyar labdarúgás utánpótlás nevelés szintje mélyen alulértékelt, ha már két pomázi féledzés után így kapkodnak a német klubok a gyerek után.

Hajrá Schneidhain sálakra, kereplőkre és mezekre rendelést felveszünk...

Márton, a sportember

A végén csak kialakul...
A héten úgy tűnik megtaláltuk azt a sportot, ami Márton ízlésének is megfelel, nem veszélyes, mint a dzsúdó és nincsen rengeteg - idegen - gyerek, mint a focin. Vagy, eltelt a bizonyos fél év, aminek el kellett telnie. Mindenesetre a teniszezés egyelőre nyerőnek tűnik. Szerencsés alakulása a folyamatoknak, illetve gondos szervezés eredménye, hogy az öt fős csoportból hárman ovistársak, az edző pedig az ovis síoktató - telente. (nem mellesleg akg-s testnevelőink fia - de ez már igazán csak hab a tortán).
Marci egyelőre nagy lelkesedéssel vágott bele a heti két edzésbe, még rövidújjú pólót is hajlandó volt felvenni ezen jeles alkalommal - márpedig ezt minden tavasszal hosszas csatározások eredményeképpen lehet csak elérni nála. Még az sem zavarja, ha nem sikerül eltalálnia vagy átütnie a labdát, de ha mégis, akkor lelkesen rohan át a túlsó térfélre összeszedni, a partvonalon ülő szülők hangos ovációjától kísérve, büszke félmosollyal az arcán. Amúgy is majdnem az egyetlen a csapatban, aki szinte kizárólag futva közlekedik. Az egyensúlyozási feladatokat kellő fifikával oldja meg, ahelyett, hogy a labdát az ütőn egyensúlyozná miközben a pályán köröz, rájött, hogy ha beteszi az ütő fejének és szárának háromszög alakú találkozási pontjába, akkor nem esik le és lehet tempósan haladni - akár másokat megelőzve. A teniszütős léggitározást is már mesterien űzi, természetesen a saját ritmusérzékének megfelelően.
Bence mindeközben a sportolás jegyében, a babakocsiban ülve elfogyaszt egy megfelelő adag gyümölcs pempőt, 5-10 dkg apróra vágott trappista sajtot, némi almalevet, két csörgőt, egy Elmo babát és amikor már minden elfogyott a kistestvér-kolléga bébikekszét. Bébi is kedveli a teniszleckéket...
Ezzel az átütően sikeres választással Marci hete sport szempontjából immár teljesnek mondható. Hétfőn jógázik az oviban és teniszezik délután, kedden úszás, szerdán lovaglás az oviban és tenisz délután, csütörtökön ovis torna és néptánc, a péntek a jól megérdemelt pihenés napja - némi óvodai rohangálással, mászókázással.
Természetesen azért délutánonként az oviból, teniszről hazajövet még lent kell maradni az udvaron motorozni, biciklizni kicsit, hogy a napi energiaszint maradéka is biztosan elfogyjon.

Dzsúdó

Ezúton internetbe véssük az utókor számára, hogy mi sok mindent megpróbáltunk!
Pénteken például elmentünk Mártonnal megtekinteni egy dzsúdóedzést. A siker érdekében bevetettük minden fortélyos pedagógiai ravaszságunkat: Bence nélkül mentünk - ez már önmagában nem kis szervezés; Barnus szüleivel összebeszélve, közösen mentünk - hogy majd a két jóbarát együtt, stb, stb.; olyan helyre mentünk, ahova egy kicsit idősebb óvodástárs jár - példakép elmélet; elmeséltük, hogy ki mindenki dzsúdózik, hogy mennyire erős és ügyes lesz az ember fia, hogy milyen klassz ruhájuk van a dzsúdósoknak és hogy mekkora mulatság is ez. Aztán odaértünk, megálltunk a lépcső tetején és figyeltünk. A két hőscincér (Márton és Barnabás) annyira volt hajlandó, hogy leültek a lépcsőfordulóban és néztek - nem nagyon figyelmesen. A cipőjüket nem voltak hajlandóak levenni, hogy kicsit közelebb lehessen menni a tatamihoz, a beállásról meg egyáltalán szó sem lehetett. Kb 40 perc után aztán eljöttünk, Marci szerint ez a dzsúdó dolog "nagyon veszélyes".
Annyi előnyt kovácsoltunk az eseményekből, hogy lehet, hogy mégegyszer elmegyünk megnézni a focit - ezúttal Barnussal.