Ember tervez...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétvége... nagyon sűrű hétvégének indult, volt benne szó karácsonyról, hanukáról, vacsoráról, születésnapról - eredetileg

Az úgy kezdődött, hogy szombat délelőttre volt meghirdetve az óvodai karácsony, ahol Bence, mint régimódi kisfiú komoly négysorost volt hivatva előadni, pár közös dallal, játékkal körítve. Fél tíz körül már háromnegyed készültségi állapotban volt a család, srácok kiglancolva, sütemény a süteményes dobozban, ajándék becsomagolva, harisnya, nyakék, vasalt ing... és ekkor jön a telefon - Üröm tükörjég, az óvoda megközelíthetetlen korcsolya nélkül, buli alma. De legalább a karácsonyi kekszek megmaradtak, mert inkább kárba vesszenek, mint pocsékba - ahogy a klasszikusok mondanák.
Ezek után szombat ebéd után sikerült áttelepíteni a gyerekeket a nagyszülői bentlakásos napközibe, így alkalom nyílt némi karácsonyi készülődésre, már ha a szombat nem lett volna munkanap. De munkanap volt... így égtek a notebook-ok. Délután aztán sikerült elszabadulni a számítógépek fogságából és nekiindulni a pesti éjszakának, társadalmi eseménynek számító gyertyagyújtásnak, szarvascomb levesnek, sült hátszínnek. Harisnya, nyakék, vasalt ing... és a telefon - Bence hányós-hasmenéses. U-fordulat a pomázi sztrádán, gyerekösszeszedés, cipelés, pelenka, lavór, ropi, tea. A vasalt fehér ing szerencsére megúszta, lényegesen jobban járt, mint a nagypapa egy félórácskával azelőtt...
Vasárnap családi buli a dédnagymama 93. születésnapja alkalmából, ritka alkalom, hogy együtt az egész banda a pár négyzetméteren - most sem volt teljes a kép, mivel a nagy mulattató otthon kényszerült maradni.  Bence és M ezúttal kihagyták a hagyományos libamájat, amely sajnálatos esemény Bencének esett kevésbé rosszul.

Karácsonyi húzás

- Na, Bence, kit húztál karácsonyra az oviban?
- A Bentét.
- Értem, hogy te húztál, de kinek kell ajándékot adni karácsonykor?
- A Bentének... És a Bente én vagyok!

(Szerencsére az óvónénik megírták e-mailen a helyes választ...)

Mikulás - felkészülés

- Anya! A Mikulásnak nem lehet mondani, hogy idióta?
- Hát nem, azt nem lehet neki mondani.
- Igen, az csúnya, akkor elvisz a rendőr...

Tüntetni vagy nem tüntetni...

M: Hát, szitál a köd, esik kicsit... Akkor demokraták vagyunk, vagy nem vagyunk demokraták?
Zs: Én demokrata vagyok, de te meg influenzás...
Marci: Nna, akkor mindkettőtöknek van valami baja!

Hazafelé...

- Voltatok ma lovagolni?
- Voltunk.
- És hogy hívták a lovat?
- Kiscsikó.

(Marcinak fájt a torka) Bence:
- Csak fáj a szájam nekem is, mert megütötte a vál.
- A vár???
- Nem a vál! A VÁL!
- A váll???
- Nem! A váál!
- Milyen vál?
- A königsteini vál.

Empátia

Egy közepesen kellemes torokgyulladás következtében múlt héten teljesen elment a hangom.

A kommunikáció fenntartása végett Marcival egy letörölhető táblán leveleztünk, (ezt ő amúgy e-mailezésnek hívja), egyszer csak elém tolja a táblát - De, Anya, mi van ideírva? Nem tudom elolvasni... ja, bocs! nincs is hangod!

Bence talál valami fontos mütyűrt, odadugja az orrom elé:
- Anya! Mi ez?
- Kugli bábu - suttogom elhalóan
- Anyaa! De mi ez??
- KUGLI BÁBU - "üvöltök"
- Hé Anyaaa! Nem hallasz? Mi ez? - üvölti ő.

Új Élet - Óvoda

Minden reggel:
- Anya, én nem akarok óvodába menni!
- És, miért nem akarsz, Bence?
- Nem akarok.
- De miért nem akarsz?
- Fogunk alszani?
- Igen, fogtok.
- És miért?
- Mert délelőtt annyit játszotok, hogy elfáradtok és akkor ebéd után kipihenitek magatokat.
- Jó, de te ottmaradsz velem?
- Nem, én eljövök, tudod.
- És miért? Mert, ha mindenkinek ott marad az anyukája, akkor az óvodások már nem férnek be?

Második hét:
Nagy nehezen leül uzsonnázni a kb 20 db óvodás, nagy nehezen csönd lesz, végre mindenki a helyén falatozik, ekkor feláll Bence, a legfiatalabb, és elkiáltja magát: Idióták!

Három hét óvoda után, a dadus-váltás napjaiban:
- Anna néni, mikor jön az Anya?
- Uzsonna után, de én a Manci néni vagyok.
- Neeem, te az Anna néni vagy!

Úton az óvodába:
- Anya! Tolass vissza, nem hoztuk a képet!
- Milyen képet, Bence?
- Hát, ami nincs itt!
- De melyik kép nincs itt?
- HÁT AMIT ELFELEJTETTÜNK! Nem érted, Anya?!

Új Élet - Iskola

Azért jó, ha az ember egy kezdő általános iskolással évente kétszer költözik, mert háromszor lehet végigcsinálni az iskolaválasztás szörnyű kínjait.
Először, midőn az ember még bizonytalan a következő pár hónap országválasztásában és igyekszik az itthoni nem túl bőséges és kevéssé biztató kínálatból a legkisebb kompromisszumok árán a legmegfelelőbbet kiválasztani. A kritériumok ismertek, az eredmény nem tükrözi a korábbiakban felvázolt feltételrendszer gyakorlatilag egyetlen pontját sem. A tanítónéni kedves ugyan, az iskola sincs nagyon messze, csak éppen a legnagyobb reggeli dugó vonalán helyezkedik el. A többiről nem beszélünk... de mindegy is, mert Márton magántanuló lesz és Németországban kezdi meg az első osztályt.
Azaz, csak elméletileg az elsőt. Miután Németországban mind a kéttannyelvű magánintézmény, mind a körzetes iskola feltételül szabta a német nyelv ismeretét, Márton - mint ismeretes - egy speciális, öt éves korban kezdődő általános iskola második évfolyamában találta magát. Ennél az intézménynél viszont még választani sem lehetett volna jobbat.
Miután Marci felfoghatatlan profizmussal beilleszkedett a német iskolába, focicsapatba, születésnapi bulik rendjébe és barátokat is szerzett, akikkel az utolsó időben már gyakorta és nagy lelkesedéssel összejárt, egy hirtelen huszárvágással ismét szembe kellett néznie egy újabb iskolaválasztási procedúrával.
A kritériumok hasonlóak hozzátéve, hogy a megszerzett német tudás el-nem-felejtését is biztosítani kell. Na, ilyen iskola itthon már tényleg nincs.
Így történt, hogy Márton az Első Óbudai Általános Iskola - Erste Altofener Grundschule (!) polgára lett, egy két tanítási nyelvű, hatalmas, téglaépületes, nem is nagyon közel eső, teljesen hagyományos rendszerű iskoláé. A tanítónéni viszont (no. 3) továbbra is helyes - Mártontól holtversenyben megkapta az első helyet Frau Erken mellett.
És Marci ismét döbbenetes alkalmazkodókészségről tett - immár teljes tudatossággal - tanúbizonyságot. Augusztus 29-én kijelentette, hogy "Anya, én úgy fogok illeszkedni az új iskolában, ahogy tavaly Németországban."
És így is tett. Hajlandó volt egész nyáron a magyar folyóírást gyakorolni. Az első tanítási héten az udvari szünetekben rohangált körbe-körbe, meg-megállva és saját elmondása szerint "megfigyelte, hogy hogy játszanak a gyerekek", majd a második héten már beállt kidobósozni, focizni, rohangálni. Kedvence továbbra is a tornaóra és a matek, meg persze a német, ahol komoly sikerei vannak, amire nagyon büszke. Már szeptemberben részt vett az első születésnapi bulin és lelkesen cserélgeti a Németországból importált focista-kártyákat az itthon kapható EB válogatottak gyöngyszemeire. Jár sakkszakkörre, teniszezni és persze focizni is. Mennek a napközivel moziba, színházba, kiállításra és kirándulni és ugyanúgy nem eszi meg az ebédet, ahogy a többiek...

...csak a főneveket írja még mindig nagybetűvel.

Új Élet - részmunkaidő

Egy új munkakör felvételét mindenképpen érdemes a nyári szünet vége előtti pár hétre időzíteni. Egyrészt, hogy az iskola- / óvodakezdési kérdések és intéznivalók még folyamatban legyenek. Másrészt, hogy az átvételi időszak alatt - amikor még lassabban mennek a feladatmegoldások, sokat kell utánajárni mindennek és negyvenháromszor átnézni azt, ami az ember kezén átmegy - mindenképpen mindkét gyerek legyen otthon. (még így sem lebecsülve a nagyszülői segítséget, ami Németországban pl. nemigen adatott meg)
Vegyünk egy, az átlagosnál csak valamivel zűrösebb napot augusztus utolsó hetéből:
Reggel gyors e-mail, bank, telefon, amíg tart a Minimax varázsa, Marci bármeddig bírná, de Benő rajzfilm-befogadási képessége véges. Közben reggeli, pisilés (ez Bence esetében különös fontossággal bír), fogmosás, öltözés, összepakolás (szigorúan csak a legszükségesebbek egy kisebb sporttáska méretű egységbe gyömöszölve).
Első pont, irány a Heim Pál - Bence bőrgyógyászati kontrollja a feladat. Útközben az Alanyt meg kell győzni, hogy a doktornéni már alig várja őt, hogy nem fog fájni, hogy gyorsan végzünk és hogy aki ügyes, az igen, kap valami jutalmat is (és igen, a bátyja is). Az indulás sikerül, parkolóhely is akad az Üllői úton, van a nyárnak, negyven foknak előnye. A bejelentkezés zökkenőmentes, egy pillantás a papírokba az üvegen túlról és az is kiderül, hogy Bencéé a harmadik időpont, még ha csúsznak is, ez jól néz ki... Még arra is van idő, hogy Hünyők biztonsági-pisilést eszközöljenek  a rendelőintézet Csak Ne Nyúlj Semmihez!!! mosdójában.
Végül sikerül belőni a megfelelő szobát is, ajtaja fölött, a kóbor apácák megtévesztésére, a "Sebészet" felirat található - de hát értjük a bennszülöttek nyelvét. Pár méterrel arrébb hely is van, jöjjön a Pijos Vejda kalandjai!
A rendelés kezdése sajnálatos módon csúszik, a doktornő nem végzett még az osztályon a vizittel, de végül háromnegyed óra múlva befut és behívják az első delikvenst. Ez az a történelmi pillanat, amikor Marci közli, hogy neki wc-re kell mennie. "De nem bírod ki még egy kicsit? - Nem." Rohanás a folyosó túlvégére, közben Benő lepasszolása a szomszédos szimpatikus-anyukának-nagylánnyal, gyors wc takarítás, legfontosabb irányelvek megosztása ("De semmiképp ülj rá!"), sajnos muszáj Mártont egyedül hagyni a problémával és egy adag egyéb papírkellékkel. Vissza Benőhöz, hátha még nem csúsztunk le a harmadik helyről - és nem! Szupergyorsan vissza lehet még hívni az informatikust jelszavakat és telepítendő szoftvereket egyeztetni, mikor is felhangzik a varázslatos Müller Bence hívószó, eddigre Marci is visszaér, állítólag minden rendben. Benő kicsit húzódozik a rendelőbe lépés okán, de az elmúlt hónapok fehér-köpenyes hisztijeihez képest ez csak jókedvű csevej. Kell majd még valami krém hatására várni - vissza a folyosóra Pijos Vejdához. Közben Bencének kell pisilni -  folyosó vége, szokásos... Aztán két órai wc-re járás, Verda olvasás és bátorság próba után szabadon távozhat a kis csapat. Már csak a kórház gyógyszertárába kell beugrani kenőcsért.
Közben a negyven fokban folyóssá olvad a táskában az eldugott jutalom, még a meglepetést se lehet kinyerni belőle - sebaj, majd otthon lefagyasztjuk. Nem akkora a csalódás, mint várni lehetett.
Kezdődhet a nap további programjainak lebonyolítása, a nehezén talán túl vagyunk.
Irány az iroda, pár nagyon fontos dolgot meg kell beszélni, el kell intézni még aznap délelőtt, nem tűr halasztást, és össze is kell szedni a felturbózott, telepített, jelszavasított gépet. Eközben M veszi át az ügyeletet, 40 fokban, ingben, hosszú nadrágban tereli a két gyereket. Márton ipadezik - mert még ez is belefért szupertáskába - Bence a flipchartot firkálja össze (ez nem a táskából jött) - gyerekbarát iroda... Néha eltűnnek a mosdók irányában...
Másfél óra elteltével már nehéz eldönteni, hogy Benő éhesebb vagy fáradtabb, de jöhet végre a jól megérdemelt ebéd a Sárgában, szósszal, ajándékkal, szívószállal, majd negyedóra őrjöngés a gyorsétterem dühöngőjében - amíg tart a kávé.
Következő programpont, irány az iskola - tankönyvvásár van, csak ma, csak most. Talán a tanítónénit is el lehet kapni - a nyár folyamán szintén csak ma, csak most - hátha csepegtet bármi kicsi infót az iskolakezdésről. Némi sorban állás után kiderül, hogy Ja, Mártonnak egyáltalán nem rendeltek könyveket, mert február 28-án, amikor a rendelést le kellett adni, még nem volt beíratva - hát tényleg nem...
"Meg lehet esetleg kapni a könyveket máshol? - Meg, csak drágább - Sebaj. Tankönyvlista van-e? - Ja, az nincs, majd az első tanítási napon adunk. - És akkor nem lesz könyve az első pár napon, héten? - Hát nem. - Értem. És a tanítónéni bent van-e? - Háromkor?! Nincs! - Esetleg az e-mail címét megkaphatom, hogy megtudjam mire van szüksége a gyereknek a három nap múlva kezdődő tanításhoz? - Nincs e-mailje (különben van), tessék telefonon keresni az iskolában!"
A nem kifejezetten konstruktív beszélgetés kb. közepénél Bence közli, hogy kéri a pelenkát, így további információszerzésre akkor sem lenne mód, ha a másik fél hajlamos lenne az átadásra. Rohanás a kocsihoz, de mire kiérünk kicsit késő, gyors átöltöztetés a csomagtartóban, szatyor keresés a levetett cuccoknak, kezd elég lenni a napból.
Hazafelé Bence már nem tud aludni az autóban, a délutánja nem lesz egyszerű... levetkőzés, uzsonna, könyörgés, hogy "Játsszatok egy kicsit valamit csendben!" - végül elektro-bébiszitter.
Eljött a délután öt óra, kezdődhet a részmunkaidő...

A hazatérés

avagy egy év németországi kiküldetés hünyői hozadéka nagyvonalakban

- Legelső sorban említendő persze, hogy Márton megtanult németül, viszonylag sok szóval, kevés nyelvtannal, meglehetősen ösztönösen és enyhe hesseni kiejtéssel. Ahhoz mindenesetre elég magabiztos, hogy a szóvégi ER-eket elharapva és nem is hallva, hosszas vitába bonyolódjon szüleivel a német helyesírást illetően
- Bence nem tanult meg ugyan németül, de érti, hogy vannak akik más, kissé idegenül ható nyelven beszélnek - igaz ez nem akadályozza meg abban, hogy kedvesen cseverésszen mindenkivel magyarul legyen az orvos, bolti eladó vagy a játszótéren játszó iskoláscsapat valamely tagja
- Márton különleges lexikális tudásra tett szert a német bajnokság (ú.n. Bundesliga) csapatairól, állásáról, meccseiről, játékosairól és egyáltalán hogyanjáról és mikéntjéről, valamint egy hivatalos szurkolóval gazdagodott az Eintracht Frankfurt méltán népszerű klubja is, sajnálatos módon éppen a másodosztályban való szereplést időzítették Márton ott-tartózkodása idejére, így az elsőosztályból kénytelen a Bayern Münchennek szurkolni - de ezzel nem dicsekszünk
- Szintén a fenti labdajátékhoz köthető Marci hazaköltözésének egyik legfájóbb pontja, a schneidhain-i GJunior focicsapat elhagyása - sovány vigasz, hogy a klub idén már létszámhiány miatt nem indítja ezt a korosztályt - nekik is pont Márton hiányzik...
- Bence rajongása a várak, tv-tornyok (egyéb adó- és vevőtornyok) és kukásautók iránt a kint töltött egy év alatt alapozódott meg és azóta is tart. Sajnos a budai vár nem elég várszerű, bár a Parlament megteszi, a kukásautók itthon is remekek, viszont a tv-tornyoknak inkább a mennyisége, mint a minősége hasonlatos - a ciklámenre világított Frankfurti Spárgával nincs, ami vetekedhet.
- Bence főző és takarítótudománya is sokat fejlődött az egy év alatt. Vásárolni viszont, ha nem is megszeretett, de bizonyos időpontok, bizonyos helyzetek és bizonyos körülmények együttállása esetén tűr.
- Végül Hünyők mindketten megtanultak több ezer kilométereket autózni, gyakorlatilag zokszó nélkül, igaz némi elektronikus szórakoztatóegységekkel, játszóterekkel tarkított ebédelésekkel kiegészítve, és meglehetős mennyiségű enni- és innivaló társaságában. Márton, ha filmet nézhet vagy "békásozhat" (Ipad-en játszhat) valószínűleg New York-ig is elautózna - Bence azért addig talán mégsem.

Internet

Marci focieredményeket böngész a neten: "Apa, ki az a Kattincs?"

Gyorsjelentés a frontvonalból

Miután Bence összekeverte és széthordta a szortírozott és bedobozolt játékokat, fejjel beleesett a félig becsomagolt porcelános dobozba, minek következtében kalimpáló lábaival felrúgta az üres-üveges kosarat.

Az anyagi kár nem jelentős, csapataink tovább küzdenek.

Fociiiii

Aki eddig azt hitte, hogy Márton foci iránti lelkesedése az állandó labdázással, foci edzésre járással és egyesületi tagsággal elérte határait, az nagyon téved! Igaz, nehéz egy olyan országban hűvös kívülállással tekinteni az eseményekre, ahol minden második autón és házon nemzetiszín zászló lobog és minden első autó visszapillantó-tükrén nemzetiszín "zokni" illetve "bugyi" vagyis ráhúzható védő található. Nehéz egy olyan országban, ahol a futball EB idejére felfüggesztenek gyakorlatilag minden egyéb irányú témát, műsort, akciót és viccet (ráadásul a viccel amúgy sem állnak a helyzet magaslatán).
A fenti eseményekre mindenesetre kétféle reakció képzelhető el, a teljes dac és tagadás, illetve a teljes odaadás. A hétéves Marci, mily meglepő!, a legteljesebb mértékig, maximális fogékonysággal bonyolódott bele az őt körülvevő őrületbe és ennek több szintjét is bejárja.
Kezdő lökésnek elkezdte gyűjteni az egyik élelmiszerbolt-láncolat által kínált játékos-kártyákat. Első lépésként kettő és fél euróért bárki hozzájuthat egy nagyszerű műanyag albumhoz, amibe majd azokat a kártyákat gyűjtheti, amiből potom 10 Euro értékű vásárlása után egy, azaz egy darabot kap. A kártyákon természetesen a német válogatott méltán népszerű tagjai szerepelnek, az edzők és a kabalafigura. A legnagyobb játékosokról pedig, kis szerencsével, 3D-ben készült képet is össze lehet szedni - azaz, ahogy Marci mondaná drájdé.
Namármost, vannak figurák, akikből Dunát (vagy Majnát) lehet rekeszteni, ilyen pl. a méltán neves Grosskreuz nevű középpályás, és vannak, akikből oly nagy a hiány, hogy internetes feláruk az árverési portálokon megközelíti az öt eurót. A legnagyobb őrület az egészben, hogy az iskolában persze minden fiúnak van albuma, így a szünetekben, az udvaron hatalmas üzletelések, üzérkedések zajlanak, hol kedvező, hol kissé fájó kimenettel, sokszor az üzletfelek életkorától, azaz a korkülönbségüktől függően. Mártonról mindenesetre elmondható, hogy nem egy született kereskedő (bármily meglepő is ez), viszont fejlődőképes. Egyelőre még az olcsón venni, drágán eladni alapelvet nem teljesen tette magáévá, de az utóbbi időben már nem cserél el olyat, ami szívének nagyon kedves, olyanra, ami már megvan neki... A gyűjtőszenvedély további folyománya, hogy a lágyszívű szülők nem a 20%-kal olcsóbb földszinti diszkont egységben, hanem a játékban részt vevő első emeleti üzletben vásárolnak, némileg pluszban terhelve ezzel a családi költségvetést - bár Marci olvasatában a kártyákért nem kell fizetni, hiszen azokat ingyen adják. Szerencsére a napokban véget ért az akció, mindenki kedve szerint költheti a pénzét, mindenféle kötelezettség nélkül. Elkezdődött ugyan valamilyen fajta matrica-gyűjtési akció is azonos szereplőkkel, de szerencsére egyelőre nem tudjuk, hogy ehhez mely termékeket kell megvásárolni, mely boltokban, és ez talán jól is van így - erre a kis időre.
A mindent elsöprő szenvedély további tünete a napi harc az esti meccsnézésekért illetve a lelkes tippjáték és számolgatás. Márton egy egész délutánt töltött tippjeinek elhelyezésével, gyöngybetűkkel karmolászva, a szintén az albumhoz mellékelt, EB menetrend megfelelő rubrikáiba (már meg is érte a két és fél euró). Az adekvát tippek elhelyezése után Marci nagy lelkesedéssel nekiállt a negyeddöntő résztvevőit is ex-has / szimpátia alapján megnevezni, miszerint a "ruszlandiak" biztosan továbbjutnak majd, de a "kroátok" nem, és csak némi győzködés után volt hajlandó belátni, hogy az esetleges továbbjutókat leginkább a tippek alapján készített, hosszas számolgatás után lehet csak megjelölni, a győzelmek, vereségek, döntetlenek és gólkülönbségek alapján.
Mégis, minden felkészültségbeli hiányossága ellenére, vagy talán éppen ennek köszönhetően, Marci meglepő módon egészen sok eredményt, de legalább kimenetet jól tippelt, bár Csehország és Görögország továbbjutását még ő sem láthatta előre. Hogy Márton kit gondol a 2012-es EB dobogójának tetejére, azt fedje egyelőre jótékony homály...
A tippjátéknak persze megvan a maga hátránya is, lévén, hogy az ember néha szembekerül önnön magával. Nem könnyű eldönteni, hogy adott esetben minek drukkoljon a lelkes szurkoló, annak-e, hogy a kiválasztott csapat nyerjen, vagy annak-e, hogy a jól átgondolt és gondosan elhelyezett tippje találjon. Szörnyű dilemma, amelynek egyetlen feloldása, ha a német válogatott a pályán van.
Ennél már csak annak a szülőnek van nehezebb dolga, aki maga is tippelt, maga is szurkol valakinek, de nagyon szeretné, ha hétéves gyermeke kedvelt csapata nyerne, anélkül, hogy a nevezett gyermek a tippelős játék sikerélményétől megfosztassék - a csillagok elég ritka együttállása ez.

A csoportmeccsek után újabb totójáték következik. Hajrá Márton!

A vár, a tv-torony és egyéb magasságok

A kukásautón túl Bence másik mániája és egyben legkedvesebb épülettípusa a mindenféle vár, a különböző tv-tornyok, templomtornyok, világítótornyok, végső esetben a messze eső villanyoszlopok. Mindegy, csak magas legyen és nyúlánk - reméljük ez nem vetít előre semmit...

Nagy mázli, hogy Königsteinben és Frankfurt környékén mind várból, mind tv-toronyból megfelelő számú egyed áll rendelkezésre, így Bence kedvére élvezkedhet a kocsiban utazva. Szerencsére az iskolába vezető úton rendkívül jó rálátás esik a königstein-i várra, valamint egy ismeretlen székhelyű tv-toronyra, jobbra elől, a dombon. Ezen építmény a keresztségben a "másik tv-torony" nevet kapta, merthogy ez nem az eredeti, a fhankfuhti, ami nem mellesleg esténként ciklámen színben tündököl. Az autóban ülve, az iskola felé Bence minden két-házközben látni véli a kibukkanó várat, amit hangos "Ottaváj, ottaváj! Anya, ottaváj!" felkiáltásokkal jelez, egészen addig ismételve ezt, amíg meg nem kapja a kielégítő megerősítést, hogy "Igen, Bence, ott a vár!"... és ez a következő sarkon kezdődik újra.
Amennyiben Marci is az autóban ül, hazafelé legfőképpen, a játék még érdekesebb. Két lehetőség van, vagy minél gyorsabban kell mondani / kiabálni, hogy "Ottavá-ottavá-ottavá!" - ebben általában a hétéves felülkerekedik a háromévesen, a másik verzió, hogy aki rosszkor mondja, amikor nem is látszik a vár igazából - ez szinte minden esetben Bence - az sárga/piros/színes/fekete lapot kap Marcitól. Végső esetben kiesik az egész játékból: "Én pijos lap vagyok? Pijos lap?"

Másik Bence és Müller Majom a várban

Mint pár hónap megfeszített kutatómunka során kiderült, Bence a vár alatt kizárólag a magas tornyot érti, ezért a königstein-i várban tett számos, és nem kifejezetten ingyenes, látogatás alkalmával a várfalon sétálás, kilátás nézegetés, épületre felmászás, barlangba, alagútba bemászás nem elégíti ki, addig mondogatja, hogy "De menjünk a vájba!" amíg a belső udvaron álló toronyhoz nem ér - innentől aztán már jó, bent van a tutiban!
Amennyire fárasztó ugyanakkor ez a ragaszkodás a mindennapokban - például a tizenöt-perces útból tizenhárom percig hallgatni, amint Bence fejhangon visítva kommentálja a látottakat, mármint a várat és a tv-tornyot - annyira hasznos az utazások és hosszabb autóutak során. Lehet például versenyt rendezni, hogy az autópályán ki látja meg előbb a várat / templomtornyot / tv-tornyot - ez a móka akár 20 percig is működik, ami pont egyharmincada a Frankfurt-Budapest viszonylatnak. Ezenkívül a célállomáson nyomást lehet gyakorolni a gyerekre, miszerint, ha ezt meg azt csinálja / nem csinálja, akkor másnap megtekintjük a helyi várat (ez tetszőlegesen lehet rom, óratorony, bazilika, zsinagóga, egy nagyobb villa vagy egy díszesebb parlament épület, lényeg, hogy tornya legyen)

Május elseje

Jobb híján (Városliget, sör, kolbász) idén kénytelenek voltunk a május elsejei felvonulást Frankfurt City-ben abszolválni. Mivel errefelé, a Taunus régióban, óriási bicikliversennyel ünnepelnek a népek, aminek köszönhetően gyakorlatilag az egész környéket lezárják több-kevesebb időre, valamint az ügyből kifolyólag, hogy Márton régi vágya a hajókázás, a munka ünnepének méltó megemlékezése-képpen igénybe vettük a német tömegközlekedés több elemét. Első körben vonattal beutaztunk Frankfurt városába, majd metróval megközelítettük a belvárost és a hajókikötőt. A hajózás a Majnán talán valamivel kevésbé nevezhető izgalmas látványnak, mint mondjuk a Buda és Pest közötti szakasz a Dunán, ámde nem elhanyagolható látnivalók azért itt is akadnak, úgy-s-mint hidak, kikötők, daruk, egyéb hajók és vontatók, valamint felhőkarcolók. A gyerekeknek speciel tetszett. A fedélzeti búzasör meg nem volt rossz.

Szemben a belvárosban zajló szakszervezeti összeröffenéssel, ahol is Bence a spanyol-ajkú kommunista koncerttől, Márton a német punk zenekartól akadt ki. Épphogy elfogadták a német gasztro-szakszervezet héliumos lufijait, aztán hatalmas menekülésbe kezdtünk babakocsistul, majmostul, lufistul. Mondjuk, lett volna a négyesfogatból pár tag, akit érdekelt volna a német kommunizmus térnyerése a banki felhőkarcolók árnyékában, de majd legközelebb...
Ezek után nyugodtabb vizekre eveztünk, a bicikliverseny befutójánál a Régi Operaház előtt meglehetős népünnepély várta a hősöket. Lehetett kapura rúgni, gokartot vezetni, volt ingyen kulacs és tapsoló-lufi, valamint hatalmas felfújható integető-kéz. Ezt már jobban bevette a kiskorúak gyomra. Sört meg itt is adtak, bár a fellépők azért hagytak némi kívánnivalót maguk után, sehol nem voltak a dél-amerikai kommunista vendégművészekhez képest.
A bicikliverseny befutója viszont kifejezetten izgalmasra sikeredett, sajnálatos módon azonban az olasz versenyző nyert.
Végülis az évi rendes sörmennyiséget, népsűrűséget és május elsejei hőséget sikerült reprodukálni, egyedül a zsíros kolbász hiánya volt fájó, amit a méltán népszerű pizza gyorsétterem Cézár salátája sem tudott pótolni.

Kukásautó

Bence régóta különleges vonzalommal bír a kukásautók irányában.
A Kukásautó egy napja című, méltán híres, gyermekdoku-t naponta többször is meg tudja tekinteni, teljes figyelemmel követve és kommentálva az eseményeket. "Mit csinál a kukásbácsi?" "Hova megy a kukásautó?""Ajjaj, hol a kuka?" - és így tovább.
A család Königstein egész hulladékszállítási naptárát követi; hétfőn viszik el a szemetet Schneidhainból, az iskola körzetéből, minden második kedden ugyaninnen a sárga zsákokat, amibe a csomagolóanyagokat kell pakolni, a belvárosban kedden jár a begyűjtőkocsi, otthon csütörtökönként jön a kukásautó és minden második csütörtökön még a sárga zsákokat is elszállítják, tehát duplán jönnek, ráadásul havonta egyszer szerdán a papírt is viszik! Ezenkívül van néha zöldhulladék begyűjtés és lomtalanítás is.
Nagy mázli esetén el lehet csípni a schneidhain-i kukásautót 11 és fél 1 között, amikor Bence szokásos napi játszóterezését, majd iskolajáratát abszolválja. Különösen nagy szerencse, ha hazafelé lehet egy pár utcán át követni a szemétszállítókat, megtekinteni, hogy hogy emelik fel a kukákat és pattannak fel a fellépőkére. (Ilyenkor a Honda mögött araszoló autók vezetői nyilván erősen szitkozódnak, hogy ez a külföldi liba mér' nem kerüli már ki a kukásautót, mit ácsorog mögötte, ennél jobban félrehúzódni nem lehet???!!!) Ezen esetekben Márton a hátsó ülésről pikírt megjegyzéseket tesz, hogy minek kell állandóan a kukásautót nézni, mi abban az érdekes, mintha neki nem lennének mániái! De Bence nem zavartatja magát, rajong.
Az utcánkat érintő szemétszállítási napokon minden erőteljesebb motorhangra az ablakhoz rohanunk, hogy vajon..., illetve külön ünnep, ha sikerül autóval beragadni a kukásautó mögé, amely csak tolatva, sípolva fér be a zsákutcába és pont az ablak alatt áll meg a hátával. A legjobb szög! Ha pont ilyenkor tudunk elindulni valahova, garantáltan végigszedjük az egész utcát "együtt", néha gyalog is követve a szemétszállítást. Szüret!

lehet, hogy Bencéből hulladékgazdálkodási szakember lesz...

Ui: Köszönjük, van már kukásautónk, Lego-ból, Lego Duplo-ból utcaseprő géppel, Playmobilból szelektív szemétgyűjtővel és egyéb kínai kivitelben is. Van dvd-nk, könyveink és füzeteink és kukásbácsiaink, kukáink és seprűnk is.

Ez meg az Bencétől

Születésnapi kívánság
- Bentének isz születésznapja van!
- És mit szeretnél a születésnapodra, Bence?
- Boldog Karácsonyt!

Kis magyar nyelvtan
- Most menj oda Marcihoz és mondd neki, hogy bocsánat Marci, többet nem verekszem!
- Botánat, Majci. Anya nem vejekszik többet!

Alexander Tschicar újra száguld

Röpke két és fél évvel azután, hogy Márton először fociedzésen vett részt a pomázi pampákon, hosszas szervezés, kérdezősködés és tanakodás után csütörtök délután beállt a BW (Blau-Weiss!!!) Schneidhain 2005/2006-os korosztály edzésére.
Marci lába még nem érintette a műfüvet, amikor odament hozzá egy szimpatikus kor- és sporttárs (Bogdan - M szerint nyilván valami külföldi h.gyerek lehet...) és közölte vele, hogy azonnal húzzon le a pályáról, mert itt abszolút semmi keresnivalója nincs. Na, annyira jól ért Márton németül, hogy ezt azonnal fogta és már-már kezdett komolyabban elszontyolodni (bár küzdött derekasan), mikor is befutott Ben, az osztálytárs, aki azonnal a nyakába ugrott és nem is engedte el egy méternél messzebb magától az edzés végéig.
A tréning amúgy ezután már igazán jó hangulatban zajlott, volt futás, szlalomozás labdával, passzolgatás, stb., aztán a második részben sor került az elmaradhatatlan meccsre is, amely során Márton gólt szerzett az uv-sárga mellényes csapatnak. ("Ezek a németek túl sokat cselezgetnek, így elvittem a labdát a szélre") Vivát!
Közben M "felszedett néhány kilót" a pálya szélén az egyik segédedző és sportszövetség vezetőjének párbeszédét (ki)hallgatva, mely szerint " Ez egy új gyerek? " - "Igen, én ismerem az iskolából a Martont, nagyon ügyes" - "Hú, akkor gyorsan igazoljuk le!"
Így most a jövő héten azért "megtekintjük" még egyszer az edzést, mert láttunk mi már karón varjút... de ha minden jól megy a húsvéti szünet utánra Marci a német Bundesliga 268-ad osztályú bajnokság schneidhain-i csapatának oszlopos tagja lesz (némi papírmunka a leigazoláshoz, egy kevés hozzájárulás a sportszövetségnek, biztosítás kötése után - mert a németek nem viccelnek!)
Mindezek fényében úgy tűnik a magyar labdarúgás utánpótlás nevelés szintje mélyen alulértékelt, ha már két pomázi féledzés után így kapkodnak a német klubok a gyerek után.

Hajrá Schneidhain sálakra, kereplőkre és mezekre rendelést felveszünk...

Márton és a német nyelv

Fogas kérdés... Hogy Márton az elmúlt fél év alatt mennyire tanult meg németül, azt csak találgatni lehet. Íme a kirakós néhány eleme, aztán ítélje meg aki tudja...

• Legfontosabb elemként Marci az iskolában láthatólag mindent ért, pontosan tudja, hogy mi a házi feladat, mit kell vinni másnap, miről volt szó az órán, ki mit csinált a hétvégén - ez irányú passzív tudása tehát jónak tűnik
• A fogadóórán elhangzottak szerint az órán jelentkezik, elmeséli, hogy mit csinált a hétvégén, aktív, a matekórán kifejezetten aktív. Olvasni németül (is) folyékonyan olvas, olvasókörökben többször őt kérik meg a gyerekek, hogy felolvasson, hogy mennyire pontosan érti, amit olvas, az rejtély - a német gyerekek számára biztosan.
• A gyerekekkel jóban van - most már lányokkal is. Az egyik tanítónéni szerint nem beszél túl sokat, inkább hallgatja a többieket, kicsit forszírozni kellene, hogy beszéljen, a másik tanítónéni szerint teljesen megfelelő mennyiséget beszél, ő nem lát ezzel problémát. Márton persze magyarul sem egy szószátyár típus. Mindenesetre a gyerekekkel hatalmas uzsonnacsencselésben van, pontosan tudja, hogy mi a legmenőbb játék, részt vesz az udvari fogócskában, fociban és tisztában van vele, hogy ki melyik csapatnak drukkol.
• A reggeli kedvenc rádióadását csak foltokban érti. Kedvenc pár perce a "Dánielnek van egy madara" etűd, mikor is nevezett műsorvezető telefonos tréfákat visz véghez egy Herkules nevű "papagáj" segítségével. Márton minden reggel remekül szórakozik, de állítása szerint nem érti, hogy miről folyik a diskurzus, az csak a lényeg, hogy az alany "bevette-e". A meséket a tévében viszont úgy tűnik tökéletesen követi, válaszol is a feltett kérdésekre - németül persze, nem szempont, hogy a dvd magyarul vagy németül beszél.
• A szobájában játszott focimeccseket németül kommentálja, a gólösszefoglalót érteni látszik, a forma 1-es közvetítést nem.
• A játékboltban és a cukrászdában németül kér és kérdez, de a feltett kérdésre általában nem tud válaszolni - zavarba jön, vagy nem ért bizonyos szavakat. Úgy tűnik attól még nem tud elvonatkoztatni, ha csak pár szót nem ért. Ha egyet nem ért, az egészet nem érti. A szomszédokkal viszont kedélyesen elbeszélget - a maga módján persze: "Hogy vagy? - Jól. - Jó volt az iskolában? - Jó. - Melyik a kedvenc tantárgyad? - A sport és a matek. Viszlát."
• A születésnapi bulin láthatólag jól értett majdnem mindent, válaszolgatott a kérdésekre, nevetett a többiekkel, egy-egy szót bekiabált, de poénjainak legnagyobb része metakommunikatív - igaz így is rendkívül sikeres.
• Néha nehéz megítélni, hogy mennyit ért, hiszen a fordítással természetesen nehézségei vannak, az olvasókönyv fordítása közben nem találja a magyar szavakat, az olyan ritkaságokat, mint például ajtó, tyúk vagy füzet. Az iskolában történteket félig németül adja elő, az ott tanult szavakat magyar igékkel társítva. A magyar szavak írásánál a z-t s-nek, az sz-et s-nek írja, a c-t z-nek stb.
• Kiejtése dél-hesseni - a helyiek szerint ún. Hochdeutsch, e betűi zártak, az r-eket a torkában pörgeti, a szavak végét döntően elnyeli - ennél fogva nem is tudja leírni, csak a szótöveket. Ezügyben különben, például, hogy van-e a szó végér r, vérre menő vitákba bocsátkozik szüleivel, akik ha kiejteni nem is, leírni azért még le tudják az ominózus kifejezéseket (vagy ha más nem, birtokában vannak a szótárazás művészetének)...
• A hírhedt der, die, das kérdésben viszont a legritkább esetben téved.

Összességében Márton közel egyéves németországi tartózkodása során láthatólag eljut abba az idillikus állapotba, hogy németül még nem megfelelően, magyarul már nem tökéletesen fog tudni.

Márton és Bence aranyköpései V.

- Jó, hogy eljöttünk megnézni ezt a várat, most legalább tudjuk, hogy unalmas.

- A lányok megrázódnak a Bifitől, úgy szeretik.

- Anya! Leges-leges-utolsó!

- Bence ül a lépcsőházban a lépcsőn, nem akar elindulni Marciért. "Itt maradok anya, csak csücsülök és nézem a dolgokat."

- Marci meglepetésszerűen klasszikus balettet néz a tévében.
"Marci, mit nézel?"
"A Diótörőt."
"És honnan tudod, hogy ez a Diótörő?"
"Megismertem a csaj ruháját."

- Bence húzogatja az ujját a tükrön.
"Dolgozom. És benne van a Bence a számítógépben."

- Bence a kamrában van, túl nagy csöndben.
"Mit csinálsz, Bence? "
"Pakolászok"

"Anya, levehetem a sapkámat?"
"Leveheted."
"És Anya, levehetem a kezemet?"
"Leveheted."
 "Nem tudom levenni, oda van ragasztva."

Bréking nyúz - Kiderült!

Megvan! Vége az álmatlan éjszakáknak, a hajnali hánykolódásoknak.
Ma, egy nagyobb bevásárlóközpont gondolái közt bóklászva fény derült a tiszi mibenlétére. A tiszi, az chips, méghozzá Pringles márkájú chips.
És nem kell, hogy küldjetek, van itt is bőven, csak jó helyen kell keresni! (és ez sajna nem a konyhapolc...- vagyis most már igen)


Zsófinak és Kornélnak megint igaza volt, csak nem németül, hanem angolul kellett volna próbálkozni...

Bence és a német egészségügy

Hát, eddig bírtuk, 7 hónap gyerekorvos nélkül - nem is rossz! Most viszont elérkezett a vizit ideje, Bence láza nem a szokásos tempóban múlt el és egyéb tünet híján a gyerek Gyanúsnak minősíttetett. Így hát némi tépelődés után, és a közelgő hétvégére való különös tekintettel megkíséreltük a lehetetlent - bejelentkezni a gyerekorvoshoz.
Augusztusban, gondos szülők módjára, felvetettük Hünyőket a gyerekorvosi rendelő számítógépes rendszerébe, hogy majdan, mikor szükségünk lesz rájuk (7 hónappal később) ne érje őket derült égből villámcsapásként a két kis "idegen" megjelenése. Miután ez az akció sok napi telefonálás után úgy jött össze, hogy M egyszerűen beverekedte magát a rendelőbe és erőnek erejével beszélgetésre bírta a vonakodó asszisztenciát, nem volt hatalmas meglepetés, hogy a tájékoztatóban megadott reggel nyolc és nyolc óra kettő perc közötti időpontban nem sikerült a telefonos időpont-egyeztetés - és utána még a következő félórában sem. Ekkor M a szokásos módszert követve, az iskolából hazafelé besétált a rendelőbe, ahol a három (!) db káoszban kapkodó asszisztens közül az egyiktől kapott is délutánra terminust. Bingo!
A rendelő amúgy egy gyermek háziorvosi vagy házi gyermekorvosi "közösség", értsd, két orvos összeáll és kész is a rendelő, amely intézmény leginkább egy rengeteg helyiséges irodához hasonlatos. A belépő egy viszonylag nagy méretű fogadópulttal találja szembe magát, kettő közepesen kedves asszisztenssel és egy közepesen kedves gyakornokkal. A szokásos megérkezési szertartást (Jó napot kívánok! 15:50-re van időpontunk, stb, stb) gyorsan félbeszakították a nem elhanyagolható kérdéssel, miszerint "Neve?" (itt a gyerek nevére tippeltem - bejött). Ezután az erősen vonakodó Bencével felsőbb utasításra bevonultunk a váróba, ami egy kb. 20 nm-es padlószőnyeges gyerekjátszó, csúszdával, könyvekkel, építőkockákkal, lábbal hajtós autóval, hintalóval és a szülők számára ismeretterjesztő prospektusokkal felszerelve (ebből rögtön a Miért nem alszik a gyerek éjszaka címűt magunkhoz is ragadtuk). Amúgy az egész rendelő - amennyit láttunk belőle padlószőnyeggel van borítva, amitől a szakemberek higiéniai szempontok alapján most nyilván a szívükhöz kapnak, de a hangulatot mégis kifejezetten jó irányba befolyásolja.
Némi játszadozás után aztán a közepesen bájos gyakornok kislány szólított minket és bekísért egy üres rendelőszobába, majd Bence erős tiltakozását látva eggyel bájosabb fokozatban újabb három játékot helyezett a gyerek keze ügyébe. Ezek után, a már előre megnyitott Müller Bence profiloldalra felvitte a panaszokat, remélhetőleg a megfelelő névelőket használva az elhangzottak helyett..., majd biztosított minket, hogy azonnal jön az orvos, aki ha nem is azonnal, de jött. Rutinos anyuka úgysem vetkőzteti le teljesen a gyereket, amíg fel nem tűnik valaki egy sztetoszkóppal, bármit is javasol a közepesen bájos gyakornok kislány. A vizit amúgy sok meglepetéssel nem szolgált, csodák nincsenek, Bence már otthon közölte - meglehetős határozottsággal - hogy ő bizony doktorbácsihoz nem megy, és ehhez a hozzáálláshoz végig szikla szilárdan tartotta magát, annak ellenére, hogy a doktorbácsiról végül kiderült, hogy néni. Ezek után volt szerencsénk még 10-15 percet a váróban játszani az eredményekre várva, mikor is a gyakornok útján értesített minket a doktornő, hogy a torokváladék vizsgáló eszköz nem működött megfelelően, úgyhogy a vételi műveltet sajnos meg kell ismételni. (Véletlenül sem a sztetoszkópos hallgatózásos részt!) Mondjuk ezen a ponton, mind az asszisztencia, mind a doktornő meglehetős kéztördelések közepette kért elnézést, de Bébit ezzel nem lehetett meghatni! Újabb 10-15 perc után azzal a megnyugtató diagnózissal távoztunk, hogy vírus, tessék csillapítani a lázat meg a fájdalmat, nem baj, ha nem eszik, igyon!

Tanulságképpen viszont egy új nyelvvizsgatételt kérnénk felvetetni a Rigó utcával:
Üvöltő két és fél évest öltöztetve orvosi diagnózist meghallgatni, megérteni, értelmesnek tűnően reagálni, esetleg kérdezni idegen nyelven, további teendőket, kezelést felfogni, memorizálni és véghezvinni választott nyelven.

Márton és Bence aranyköpései IV

Nem baj, ha a magyar iskolába kell mennem. Ott is tudok németül számolni...

Óvodalátogatás:
- Na, Bence tetszett az ovi?
- Igen, jó vót! Jó vót az ovi.
- És van kedved jönni nyáron?
- Nem, nem oviba megyünk megint

Marci, jössz kalózni?

- Akarok Piros Verdát nézni.
- Szeretnék...
- Szeretnék, akarok Piros Verdát nézni.

Ho-hóó, a nénik, a bácsik úsznak a kemencében!

(Bence jön ki a konyhába segíteni) "Ne félj, Anya, itt vagyok!"

(Bence a kislétra tetején)
- Én elmentem a repülőtérre, Anya. És repülök és szárnyalok. Tudunk repülni, Anya!
- Gondolod, hogy tudunk?
- Igen, gondolom!

Márton hétéves - folyt.

 
 És eljöve a Nagy Nap, amit annyira vártunk. Márton kb. négynapos kialvatlansággal vágott neki a bulinak, mázli, hogy még nem tud borostás lenni... Szerencsére Bencének megadatott a lehetőség, hogy kimaradjon a partiból, hogy, hogy nem pont a nagyszülők németországi látogatására szerveződött rá az esemény - hogy milyen véletlenek vannak! Utólag aztán többízben bizonyossá vált ezen döntés helyessége, például amikor nyolc darab hétévest kellett kergetni a negyvenezres stadion lelátójának jeges lépcsőin - onnan tényleg már csak Bence hiányzott!
De ne szaladjunk ennyire előre!

Ott tartunk, hogy hosszas e-mail váltások után, kialakult a múzeumi/stadionbeli összejövetel koreográfiája, miután több levélben egyértelműen biztosíttattuk magunkat, hogy a szórakoztatás nem a szülők feladata lesz, biztosítottuk őket, hogy minden gyerek eszik virslit disznóhúsból (az egyik k. anyuka kommentárja szerint "Persze! Hiszen mi keresztények vagyunk!"), és biztosítottuk a szülőket hogy egy Mercedes kisbusz be tud állni a parkolóba. Azt is tisztáztuk, hogy a Múzeum által biztosított búcsúajándékos csomagocskához hozzácsaphatunk egy igazi magyar Sportszeletet.
A különleges izgalom okozója az alapstresszen kívül (hétévesek, fiúk nagyobb számban, születésnap, idegen hely/kultúra/nyelv, eljönnek-e, jól érzik-e magukat, tényleg kapnak-e enni, inni a megbeszéltek szerint, stb) az az apró intermezzo is borzolta a kedélyeket, hogy a meghívók átnyújtásakor az osztálytársak egyhangú fújolásba (errefelé Buuuu) kezdtek az Eintracht logó láttán - lévén ebben az országban, lakhelytől és származástól függetlenül minden 12 év alatti Bayern München drukker. Ezek után megkönnyebbülés volt, hogy az ünneplő közönségből mindössze egy gyerek jelent meg Bayern München logós sapkában és a többiek is csak néhány esetben fújoltak az Eintracht nevének említésekor - ezeket különben a Múzeum dolgozói elnéző mosollyal nyugtáztak. Lehet, hogy nem először futottak bele hétéves német kisiskolásokba...
És elkezdődött a körbevezetés. A múzeumlátogatást meglepő figyelemmel és fegyelmezettséggel abszolválta a kis csapat, néhány vitrint toltak csak arrébb, viszonylag keveset ordibáltak, egészen figyelmesen hallgatták, az amúgy birkatürelmű vezetőt, kellő áhítattal csodálták meg a kupákat és hatalmas ujjongásban törtek ki, amikor az 1932-es felvételen a Bayern München 2:0 arányban legyőzte az Eintracht Frankfurtot.
A kultúra után aztán jöhetett végre az érdemi szórakozás, egy rövid versenyfutással egybekötött őrjöngés a bejárat előtt, majd a várva-várt stadionlátogatás. Lelátó felülről, kissé deres sajtóhelyek, jeges lépcsők némi csúszásgátlóval. Nyolc darab hétéves, amint rohangál fel-le, ide-ül, oda-ül, sajtópáholyból "közvetít", székeket próbál ki és beszél-beszél-beszél. Aztán jött a sajtószoba, öltöző. Itt ki ül? Ott ki ül? Nem felmászni a masszázsasztalra, lábakat az ülésekre nem feltenni, nem beleugrani a kádakba, kinyitni a csapokat, nem hozzányúlni a zuhanyozóhoz, nem kergetőzni a folyosón az éppen forgatni készülő stáb már felállított kamerái és világítótestei között! Majd a játékoskijáró, a kispad, a PÁLYA, a lelátó alulról. Mint az az első e-mail váltás során kiderült, a "szent fűre" nem szabad rálépni, nem lehet rajta rúgni egyet, csak egyetlen egyet, és erre a meghívók hivatottak előre figyelmeztetni a meghívottakat (na, majd legközelebb...)
A legnagyobb sikere persze mind közül a kispadnak volt mindenki kipróbálta a (fűthető!) üléseket, mindenkinek kijárt a gólöröm. A múzeumba visszafele menet azért elcsíphető volt egy-egy elismerő sóhaj is az ifjú Bayern drukkerek ajkáról.

A neheze tehát megvolt, jött az ajándékbontás, virsli evés, gyertya, torta, némi csocsózás és gombfoci ráadásnak - ez az etap már viszonylagos nyugalomban telt - elfáradtak talán kicsit a fiatalok. A német anyukák percre pontosan érkeztek a Mercedes kisbusszal, a szállításra nekik rendelt gyerekekért, akik a búcsúcsomagban rejlő Eintracht Frankfurt játékosok dedikált képeit nem azonnal tépték szét. (A klubtól még nem jött meg a hálálkodó e-mail...)

Kész! Jövő februárig...

...hogy a Sportszelet ízlett-e, azt sajnos soha nem fogjuk megtudni.





Extra feladvány: Mi "nem illik" a képbe?








Köszönet Gabinak a szuper képekért!

Márton hétéves

Azon kívül, hogy hogy rohan az idő, és hét évvel ezelőtt ilyenkor mi történt és mit nem, és ilyesmi, Márton születésnapjának évek óta állandó sarkalatos pontja a születésnapi zsúr, esetünkben Geburtstagsparty.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.

Folyt. köv.

Küldjetek tiszit!

Aki hallja, adja át! Bence kéj szépen tiszit!

A "tiszi" mibenléte az elmúlt pár hét alatt sajnálatos módon még nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy feltehetőleg ennivaló és, ha van itthon, akkor a konyhában, a kenyértartó polcán a helye, ha mégsem, akkor esetleg a spájzban.
Bence az utóbbi időben alkalmanként kaján vigyorral közli, hogy kér szépen tiszit. Majd a következő párbeszéd után...
"Bence, mi az a tiszi?" - "Tiszi!" - " Bence, mit kérsz? kekszet kérsz? kiflit? muffint? maceszt? bogyót? mogyorót? ropit? stb."
...az ominózus konyhapolchoz vezet, felfelé mutogat és fejét rázva kijelenti, hangosan, hogy a hülyék is meghallják, hogy "NEEEM, TISZIT! "
Amennyiben pedig, emelés hatására, a konyhapolccal egy szintre kerül gondosan körülnéz, mindent alaposan megvizsgál, majd ellentmondást nem tűrően közli, hogy "Pájzba nézzük!", ahol természetesen szintén nem találja, amit keres. Ebben az esetben, és csak ebben az esetben, hajlandó Bence elfogadni valami fajta vigaszdíjat, pl. kekszet, kiflit, muffint, mogyorót, különös tekintettel arra, hogy sajnos a tiszit pótolni nem áll módunkban, lévén nem értjük, hogy mi az...
Ja! és nem, nem kifli!
Szóval, aki tud, küldjön egyet!

Márton és Bence aranyköpései III

• "Hány éves vagy, Bence?" - "Félóra."
• Ez miez? Paliszőnyeg?
• Bence rajzfilmet néz: "Nédd, Anya, nédd, letört a feje!"
• "Apa, levehetem a kezemet?" - "A kezedet nem tudod levenni, Bence" - "Akkor eltörik?"
• Én átmegyek a Pali szobájába! (napPali)

M tolat.
- Marci, nézd meg nekem légy szíves, hogy jön-e onnan autó!
- Nem, nem jön...  csak egy biciklis.

Katimama - Dédi

Kevés gyereknek adatik meg, hogy három dédnagymamája legyen, és valószínűleg még kevesebbnek, hogy emlékezzen rájuk felnőttkorában. Márton talán már abban a szerencsés helyzetben van, hogy emlékezni fog Katimamára, ha nem is konkrét élményekre, eseményekre, de helyzetekre, villanásnyi emlékképekre.
Lehet, hogy emlékezni fog, hogy Katimamánál mindig volt pattogatott kukorica és csokis mézessütemény - mert azt mindenki szereti. Biztosan sokszor hallotta és hallja majd, hogy Zamárdi Katimamáé, és hogy Anya meg Peti milyen sokat nyaraltak ott a Nagymamával és az unokatestvérekkel, hogy itt volt a bolt, ott meg a fagyizó és kár, hogy nincs már meg a homokozó ott elöl. Mesélni fogja, bár nem emlékezhet pontosan, hogy háromévesen Zamárdiban törte ki a fogát és a hazafele úton Katimama ült vele hátul a Hondában és fogta a kezét, és hősiesen végigcsinálta a balatoni ügyelet, hazaút, gyerekfogászat kört. Pedig ez bőven nyolcvankilenc alatt is stresszes. Nem fog emlékezni, de mindig "sztori" lesz, hogy Katimamánál kiabálni kellett kicsit, és bár Márton hangfekvését semmilyen hangerővel nem értette a Nagymama, Marci hősiesen ordított óvodáról, születésnapi bulikról, Németországról. Olyanannyira, hogy a következő dédnagymama-megállóban, Editmamánál, rendszeresen folytatta a kiabálást, holott arrafelé erre nincs igazán szükség.
Bencének már persze nem lesznek saját emlékei, nem fog emlékezni, hogy hogy autózott körbe-körbe a régi fotelek között és alatt, hogy hogy gurította az autókat az előszobában a nappalitól a konyháig és vissza - húszszor, hogy hogy táncolt a negyven négyzetméteren a lufikat kergetve, hogy órákig krákogott és köhögött a pattogatott kukorica maradványaitól... És nem fog emlékezni, hogy Katimama a fotelben ücsörgött és "mozizott", ahogy Ő fogalmazott, és szinte alig lehetett hozzászólni, úgy elmerült abban, hogy az örökmozgó gyerekeket nézte.
Mindig mindketten tudni fogják viszont, hogy a sámlit a labdázó gyerekekkel, a kulcstartót a padon ülő családdal, a kis kép-sorozatot Anyával-Apával és Anyával-Apával-Babával és Nagymamával-Nagypapával és sok unokával és dédunokával Katimama festette nekik, amikor megszülettek.

Nagyi! A kórházból küldött lufik megint nagy sikert arattak!

Itthon otthon - Karácsony

Meglepően gyorsan, de ismét eljött a hazalátogatás időszaka. Ráadásul ezúttal a karácsonyi szezon, ami külön izgalmat jelent gyereknek, felnőttnek egyaránt, bár határozottan más aspektusból.
A karácsony, elsősorban az ajándékozások menedzselése alapesetben sem egyszerű ügy, 1000 km-ről meg még egy kicsit bonyolódik. Természetesen minden ajándékozó a k. szülőktől vár segítséget, ihletet és ötletet, és ezekből nincs is hiány. Amíg liba van... A gyerekeknek pedig természetesen mindig őrült szüksége van valami Nagyon Hasznosra!
Sajnos Bencének kicsit kevésbé, mert ő az összes Nagyon Hasznosat örökli Marcitól, úgyhogy neki tényleg gyakorlatilag mindene van. Ilyenkor jön jól a négy év korkülönbség, kicsit változtak a játék-trendek, újak a mese-figurák, Verdákból pl. már a Verdák 2 fut (hiába no, öregszünk), ennek a figuráit és játékait lehet megvásárolni. Ég és föld! Ráadásul Németországban még sokkalta nagyobb a játék-dömping, még többfélét, még többféle színben és még többféle méretben és árkategóriában lehet kapni. Nehéz a választás...
További megoldandó probléma, hogy hogy vásárol az ember meglepetést a két gyereknek, ha a két gyerek utánfutóként hozzá van kapcsolva. Nélkülük sehova.
Ez a kérdés aztán a nagyszülők áldásos látogatásaival, az internetes áruház csodájával kiegészülve persze megoldódott.

Ezek után már csak a logisztikai feladatok megszervezése maradt hátra. Azaz, hogy a) Hogy jutnak Magyarországra titkosan a szerzemények, b) Hogy jutnak haza egyáltalán, különös tekintettel a fapados járatok szigorú csomagfelvételi szabályaira, illetve az egyéb légitársaságok eléggé el nem ítélhető súlykorlátaira? és ha ez mind megoldódott, akkor c) Hogy jutnak vissza a már megszerzett ajándékok Königsteinbe.
A titkos csomagolás és elszállítás remekül ment. Szerepelt benne pince, üres bőrönd álcázva és nagy ikeás papírtáska teljes inkognitóban. A hazaszállítás is megoldódott. Részben a kézicsomagok számának és méretének növelésével, részben a bőröndök számának emelésével. Így lett a karácsonyi hazamenetel mérlege három nagybőrönd, egy cipőstáska, egy pelenkás táska, egy notebook táska, két gyerekhátizsák és két gyerek - és vissza.
A hazaszállítás meg szinte gyerekjáték volt - a szó szoros értelmében. Szerencsére a gyári csomagolások meglehetősen nagyvonalúak, sok a dobozokban az ingyen-levegő, így történhetett, hogy a kalóz-vár dobozába bőven befért még egy hajó és egész mentőosztag garázsa, liftestül, tűzoltóstul. Tiszta helyspórolás.
Karácsonykor persze kiderült, hogy érdemes volt küzdeni. Pótolhatatlan látni, hogy Marci és Bence nem tudnak hova kapni lelkesedésükben.
Azt kicsit nehéz eldönteni, hogy Marci örül-e jobban Bence ajándékainak vagy Bence Marciéinak.