Új Élet - Iskola

Azért jó, ha az ember egy kezdő általános iskolással évente kétszer költözik, mert háromszor lehet végigcsinálni az iskolaválasztás szörnyű kínjait.
Először, midőn az ember még bizonytalan a következő pár hónap országválasztásában és igyekszik az itthoni nem túl bőséges és kevéssé biztató kínálatból a legkisebb kompromisszumok árán a legmegfelelőbbet kiválasztani. A kritériumok ismertek, az eredmény nem tükrözi a korábbiakban felvázolt feltételrendszer gyakorlatilag egyetlen pontját sem. A tanítónéni kedves ugyan, az iskola sincs nagyon messze, csak éppen a legnagyobb reggeli dugó vonalán helyezkedik el. A többiről nem beszélünk... de mindegy is, mert Márton magántanuló lesz és Németországban kezdi meg az első osztályt.
Azaz, csak elméletileg az elsőt. Miután Németországban mind a kéttannyelvű magánintézmény, mind a körzetes iskola feltételül szabta a német nyelv ismeretét, Márton - mint ismeretes - egy speciális, öt éves korban kezdődő általános iskola második évfolyamában találta magát. Ennél az intézménynél viszont még választani sem lehetett volna jobbat.
Miután Marci felfoghatatlan profizmussal beilleszkedett a német iskolába, focicsapatba, születésnapi bulik rendjébe és barátokat is szerzett, akikkel az utolsó időben már gyakorta és nagy lelkesedéssel összejárt, egy hirtelen huszárvágással ismét szembe kellett néznie egy újabb iskolaválasztási procedúrával.
A kritériumok hasonlóak hozzátéve, hogy a megszerzett német tudás el-nem-felejtését is biztosítani kell. Na, ilyen iskola itthon már tényleg nincs.
Így történt, hogy Márton az Első Óbudai Általános Iskola - Erste Altofener Grundschule (!) polgára lett, egy két tanítási nyelvű, hatalmas, téglaépületes, nem is nagyon közel eső, teljesen hagyományos rendszerű iskoláé. A tanítónéni viszont (no. 3) továbbra is helyes - Mártontól holtversenyben megkapta az első helyet Frau Erken mellett.
És Marci ismét döbbenetes alkalmazkodókészségről tett - immár teljes tudatossággal - tanúbizonyságot. Augusztus 29-én kijelentette, hogy "Anya, én úgy fogok illeszkedni az új iskolában, ahogy tavaly Németországban."
És így is tett. Hajlandó volt egész nyáron a magyar folyóírást gyakorolni. Az első tanítási héten az udvari szünetekben rohangált körbe-körbe, meg-megállva és saját elmondása szerint "megfigyelte, hogy hogy játszanak a gyerekek", majd a második héten már beállt kidobósozni, focizni, rohangálni. Kedvence továbbra is a tornaóra és a matek, meg persze a német, ahol komoly sikerei vannak, amire nagyon büszke. Már szeptemberben részt vett az első születésnapi bulin és lelkesen cserélgeti a Németországból importált focista-kártyákat az itthon kapható EB válogatottak gyöngyszemeire. Jár sakkszakkörre, teniszezni és persze focizni is. Mennek a napközivel moziba, színházba, kiállításra és kirándulni és ugyanúgy nem eszi meg az ebédet, ahogy a többiek...

...csak a főneveket írja még mindig nagybetűvel.

A hazatérés

avagy egy év németországi kiküldetés hünyői hozadéka nagyvonalakban

- Legelső sorban említendő persze, hogy Márton megtanult németül, viszonylag sok szóval, kevés nyelvtannal, meglehetősen ösztönösen és enyhe hesseni kiejtéssel. Ahhoz mindenesetre elég magabiztos, hogy a szóvégi ER-eket elharapva és nem is hallva, hosszas vitába bonyolódjon szüleivel a német helyesírást illetően
- Bence nem tanult meg ugyan németül, de érti, hogy vannak akik más, kissé idegenül ható nyelven beszélnek - igaz ez nem akadályozza meg abban, hogy kedvesen cseverésszen mindenkivel magyarul legyen az orvos, bolti eladó vagy a játszótéren játszó iskoláscsapat valamely tagja
- Márton különleges lexikális tudásra tett szert a német bajnokság (ú.n. Bundesliga) csapatairól, állásáról, meccseiről, játékosairól és egyáltalán hogyanjáról és mikéntjéről, valamint egy hivatalos szurkolóval gazdagodott az Eintracht Frankfurt méltán népszerű klubja is, sajnálatos módon éppen a másodosztályban való szereplést időzítették Márton ott-tartózkodása idejére, így az elsőosztályból kénytelen a Bayern Münchennek szurkolni - de ezzel nem dicsekszünk
- Szintén a fenti labdajátékhoz köthető Marci hazaköltözésének egyik legfájóbb pontja, a schneidhain-i GJunior focicsapat elhagyása - sovány vigasz, hogy a klub idén már létszámhiány miatt nem indítja ezt a korosztályt - nekik is pont Márton hiányzik...
- Bence rajongása a várak, tv-tornyok (egyéb adó- és vevőtornyok) és kukásautók iránt a kint töltött egy év alatt alapozódott meg és azóta is tart. Sajnos a budai vár nem elég várszerű, bár a Parlament megteszi, a kukásautók itthon is remekek, viszont a tv-tornyoknak inkább a mennyisége, mint a minősége hasonlatos - a ciklámenre világított Frankfurti Spárgával nincs, ami vetekedhet.
- Bence főző és takarítótudománya is sokat fejlődött az egy év alatt. Vásárolni viszont, ha nem is megszeretett, de bizonyos időpontok, bizonyos helyzetek és bizonyos körülmények együttállása esetén tűr.
- Végül Hünyők mindketten megtanultak több ezer kilométereket autózni, gyakorlatilag zokszó nélkül, igaz némi elektronikus szórakoztatóegységekkel, játszóterekkel tarkított ebédelésekkel kiegészítve, és meglehetős mennyiségű enni- és innivaló társaságában. Márton, ha filmet nézhet vagy "békásozhat" (Ipad-en játszhat) valószínűleg New York-ig is elautózna - Bence azért addig talán mégsem.