Új Élet - részmunkaidő

Egy új munkakör felvételét mindenképpen érdemes a nyári szünet vége előtti pár hétre időzíteni. Egyrészt, hogy az iskola- / óvodakezdési kérdések és intéznivalók még folyamatban legyenek. Másrészt, hogy az átvételi időszak alatt - amikor még lassabban mennek a feladatmegoldások, sokat kell utánajárni mindennek és negyvenháromszor átnézni azt, ami az ember kezén átmegy - mindenképpen mindkét gyerek legyen otthon. (még így sem lebecsülve a nagyszülői segítséget, ami Németországban pl. nemigen adatott meg)
Vegyünk egy, az átlagosnál csak valamivel zűrösebb napot augusztus utolsó hetéből:
Reggel gyors e-mail, bank, telefon, amíg tart a Minimax varázsa, Marci bármeddig bírná, de Benő rajzfilm-befogadási képessége véges. Közben reggeli, pisilés (ez Bence esetében különös fontossággal bír), fogmosás, öltözés, összepakolás (szigorúan csak a legszükségesebbek egy kisebb sporttáska méretű egységbe gyömöszölve).
Első pont, irány a Heim Pál - Bence bőrgyógyászati kontrollja a feladat. Útközben az Alanyt meg kell győzni, hogy a doktornéni már alig várja őt, hogy nem fog fájni, hogy gyorsan végzünk és hogy aki ügyes, az igen, kap valami jutalmat is (és igen, a bátyja is). Az indulás sikerül, parkolóhely is akad az Üllői úton, van a nyárnak, negyven foknak előnye. A bejelentkezés zökkenőmentes, egy pillantás a papírokba az üvegen túlról és az is kiderül, hogy Bencéé a harmadik időpont, még ha csúsznak is, ez jól néz ki... Még arra is van idő, hogy Hünyők biztonsági-pisilést eszközöljenek  a rendelőintézet Csak Ne Nyúlj Semmihez!!! mosdójában.
Végül sikerül belőni a megfelelő szobát is, ajtaja fölött, a kóbor apácák megtévesztésére, a "Sebészet" felirat található - de hát értjük a bennszülöttek nyelvét. Pár méterrel arrébb hely is van, jöjjön a Pijos Vejda kalandjai!
A rendelés kezdése sajnálatos módon csúszik, a doktornő nem végzett még az osztályon a vizittel, de végül háromnegyed óra múlva befut és behívják az első delikvenst. Ez az a történelmi pillanat, amikor Marci közli, hogy neki wc-re kell mennie. "De nem bírod ki még egy kicsit? - Nem." Rohanás a folyosó túlvégére, közben Benő lepasszolása a szomszédos szimpatikus-anyukának-nagylánnyal, gyors wc takarítás, legfontosabb irányelvek megosztása ("De semmiképp ülj rá!"), sajnos muszáj Mártont egyedül hagyni a problémával és egy adag egyéb papírkellékkel. Vissza Benőhöz, hátha még nem csúsztunk le a harmadik helyről - és nem! Szupergyorsan vissza lehet még hívni az informatikust jelszavakat és telepítendő szoftvereket egyeztetni, mikor is felhangzik a varázslatos Müller Bence hívószó, eddigre Marci is visszaér, állítólag minden rendben. Benő kicsit húzódozik a rendelőbe lépés okán, de az elmúlt hónapok fehér-köpenyes hisztijeihez képest ez csak jókedvű csevej. Kell majd még valami krém hatására várni - vissza a folyosóra Pijos Vejdához. Közben Bencének kell pisilni -  folyosó vége, szokásos... Aztán két órai wc-re járás, Verda olvasás és bátorság próba után szabadon távozhat a kis csapat. Már csak a kórház gyógyszertárába kell beugrani kenőcsért.
Közben a negyven fokban folyóssá olvad a táskában az eldugott jutalom, még a meglepetést se lehet kinyerni belőle - sebaj, majd otthon lefagyasztjuk. Nem akkora a csalódás, mint várni lehetett.
Kezdődhet a nap további programjainak lebonyolítása, a nehezén talán túl vagyunk.
Irány az iroda, pár nagyon fontos dolgot meg kell beszélni, el kell intézni még aznap délelőtt, nem tűr halasztást, és össze is kell szedni a felturbózott, telepített, jelszavasított gépet. Eközben M veszi át az ügyeletet, 40 fokban, ingben, hosszú nadrágban tereli a két gyereket. Márton ipadezik - mert még ez is belefért szupertáskába - Bence a flipchartot firkálja össze (ez nem a táskából jött) - gyerekbarát iroda... Néha eltűnnek a mosdók irányában...
Másfél óra elteltével már nehéz eldönteni, hogy Benő éhesebb vagy fáradtabb, de jöhet végre a jól megérdemelt ebéd a Sárgában, szósszal, ajándékkal, szívószállal, majd negyedóra őrjöngés a gyorsétterem dühöngőjében - amíg tart a kávé.
Következő programpont, irány az iskola - tankönyvvásár van, csak ma, csak most. Talán a tanítónénit is el lehet kapni - a nyár folyamán szintén csak ma, csak most - hátha csepegtet bármi kicsi infót az iskolakezdésről. Némi sorban állás után kiderül, hogy Ja, Mártonnak egyáltalán nem rendeltek könyveket, mert február 28-án, amikor a rendelést le kellett adni, még nem volt beíratva - hát tényleg nem...
"Meg lehet esetleg kapni a könyveket máshol? - Meg, csak drágább - Sebaj. Tankönyvlista van-e? - Ja, az nincs, majd az első tanítási napon adunk. - És akkor nem lesz könyve az első pár napon, héten? - Hát nem. - Értem. És a tanítónéni bent van-e? - Háromkor?! Nincs! - Esetleg az e-mail címét megkaphatom, hogy megtudjam mire van szüksége a gyereknek a három nap múlva kezdődő tanításhoz? - Nincs e-mailje (különben van), tessék telefonon keresni az iskolában!"
A nem kifejezetten konstruktív beszélgetés kb. közepénél Bence közli, hogy kéri a pelenkát, így további információszerzésre akkor sem lenne mód, ha a másik fél hajlamos lenne az átadásra. Rohanás a kocsihoz, de mire kiérünk kicsit késő, gyors átöltöztetés a csomagtartóban, szatyor keresés a levetett cuccoknak, kezd elég lenni a napból.
Hazafelé Bence már nem tud aludni az autóban, a délutánja nem lesz egyszerű... levetkőzés, uzsonna, könyörgés, hogy "Játsszatok egy kicsit valamit csendben!" - végül elektro-bébiszitter.
Eljött a délután öt óra, kezdődhet a részmunkaidő...

Bence és a német egészségügy

Hát, eddig bírtuk, 7 hónap gyerekorvos nélkül - nem is rossz! Most viszont elérkezett a vizit ideje, Bence láza nem a szokásos tempóban múlt el és egyéb tünet híján a gyerek Gyanúsnak minősíttetett. Így hát némi tépelődés után, és a közelgő hétvégére való különös tekintettel megkíséreltük a lehetetlent - bejelentkezni a gyerekorvoshoz.
Augusztusban, gondos szülők módjára, felvetettük Hünyőket a gyerekorvosi rendelő számítógépes rendszerébe, hogy majdan, mikor szükségünk lesz rájuk (7 hónappal később) ne érje őket derült égből villámcsapásként a két kis "idegen" megjelenése. Miután ez az akció sok napi telefonálás után úgy jött össze, hogy M egyszerűen beverekedte magát a rendelőbe és erőnek erejével beszélgetésre bírta a vonakodó asszisztenciát, nem volt hatalmas meglepetés, hogy a tájékoztatóban megadott reggel nyolc és nyolc óra kettő perc közötti időpontban nem sikerült a telefonos időpont-egyeztetés - és utána még a következő félórában sem. Ekkor M a szokásos módszert követve, az iskolából hazafelé besétált a rendelőbe, ahol a három (!) db káoszban kapkodó asszisztens közül az egyiktől kapott is délutánra terminust. Bingo!
A rendelő amúgy egy gyermek háziorvosi vagy házi gyermekorvosi "közösség", értsd, két orvos összeáll és kész is a rendelő, amely intézmény leginkább egy rengeteg helyiséges irodához hasonlatos. A belépő egy viszonylag nagy méretű fogadópulttal találja szembe magát, kettő közepesen kedves asszisztenssel és egy közepesen kedves gyakornokkal. A szokásos megérkezési szertartást (Jó napot kívánok! 15:50-re van időpontunk, stb, stb) gyorsan félbeszakították a nem elhanyagolható kérdéssel, miszerint "Neve?" (itt a gyerek nevére tippeltem - bejött). Ezután az erősen vonakodó Bencével felsőbb utasításra bevonultunk a váróba, ami egy kb. 20 nm-es padlószőnyeges gyerekjátszó, csúszdával, könyvekkel, építőkockákkal, lábbal hajtós autóval, hintalóval és a szülők számára ismeretterjesztő prospektusokkal felszerelve (ebből rögtön a Miért nem alszik a gyerek éjszaka címűt magunkhoz is ragadtuk). Amúgy az egész rendelő - amennyit láttunk belőle padlószőnyeggel van borítva, amitől a szakemberek higiéniai szempontok alapján most nyilván a szívükhöz kapnak, de a hangulatot mégis kifejezetten jó irányba befolyásolja.
Némi játszadozás után aztán a közepesen bájos gyakornok kislány szólított minket és bekísért egy üres rendelőszobába, majd Bence erős tiltakozását látva eggyel bájosabb fokozatban újabb három játékot helyezett a gyerek keze ügyébe. Ezek után, a már előre megnyitott Müller Bence profiloldalra felvitte a panaszokat, remélhetőleg a megfelelő névelőket használva az elhangzottak helyett..., majd biztosított minket, hogy azonnal jön az orvos, aki ha nem is azonnal, de jött. Rutinos anyuka úgysem vetkőzteti le teljesen a gyereket, amíg fel nem tűnik valaki egy sztetoszkóppal, bármit is javasol a közepesen bájos gyakornok kislány. A vizit amúgy sok meglepetéssel nem szolgált, csodák nincsenek, Bence már otthon közölte - meglehetős határozottsággal - hogy ő bizony doktorbácsihoz nem megy, és ehhez a hozzáálláshoz végig szikla szilárdan tartotta magát, annak ellenére, hogy a doktorbácsiról végül kiderült, hogy néni. Ezek után volt szerencsénk még 10-15 percet a váróban játszani az eredményekre várva, mikor is a gyakornok útján értesített minket a doktornő, hogy a torokváladék vizsgáló eszköz nem működött megfelelően, úgyhogy a vételi műveltet sajnos meg kell ismételni. (Véletlenül sem a sztetoszkópos hallgatózásos részt!) Mondjuk ezen a ponton, mind az asszisztencia, mind a doktornő meglehetős kéztördelések közepette kért elnézést, de Bébit ezzel nem lehetett meghatni! Újabb 10-15 perc után azzal a megnyugtató diagnózissal távoztunk, hogy vírus, tessék csillapítani a lázat meg a fájdalmat, nem baj, ha nem eszik, igyon!

Tanulságképpen viszont egy új nyelvvizsgatételt kérnénk felvetetni a Rigó utcával:
Üvöltő két és fél évest öltöztetve orvosi diagnózist meghallgatni, megérteni, értelmesnek tűnően reagálni, esetleg kérdezni idegen nyelven, további teendőket, kezelést felfogni, memorizálni és véghezvinni választott nyelven.