Márton, a nagyágyú

Bodeni-tói megfázása óta Márton kissé süket lett. Ez különbözőképpen nyilvánul meg. Ha nem arra fordul, ahonnan szólnak hozzá, észre sem veszi, hogy valaki beszél. A tévét állandóan hangosítani kell. Ha nyilvánvalóan hozzá beszélnek, akkor vagy visszakérdez kétszer (Miii? - Nem mi, hanem tessék!) vagy az adott szituáció alapján megtippeli, hogy miről is lehet szó. Így fordulhatnak elő a következőhöz hasonló párbeszédek:
Este az ágyban, M az ajtóból elköszön: "Szia, Marci, jó pihenést", mire Márton: "Igen, csukd be!"
Ezek utólag ugyan viccesek, de menet közben kicsit aggasztóak. Mindenesetre az ügy megért egy Bethesda-menetet: fülorrgége - audiológia - fülorrgége - röntgen - fülorrgége -> másfél óra (szerencsére Bence nélkül). Az audiológus szerint Marci úgy hall, mintha épp vízből bukkant volna elő. A diagnózis középfül- és arcüreg gyulladás. Se láz, se fájdalom, se takony... teljesen látens középfülgyulladás, egy közepesen süket szülő tán észre sem veszi...
Az eredmény óvodamegvonás és egy rakat gyógyszer, hogy jól kioltsák egymás (mellék)hatásait.
Egy gyerek gyógyszerezése persze nem úgy néz ki, mint egy felnőtté, hogy bekapom, lenyelem, megiszom, bedöntöm és kész. Marci granulátum-bevétele megközelítőleg 10-15 perc: "Idd meg, nincs rossz íze.", "Idd már, így sosem fog elfogyni!", "Igyad, almalé, nem érezni mást benne!", "Idd meg, így nem fogsz meggyógyulni!" és végül "Addig nem kapsz reggelit, míg meg nem iszod". Mindez háromféle gyógyszerrel, naponta kétszer. Ezen kívül már csak az antibiotikum kiszipkázása és az orrcsepp háromszori "túlélése" a napi rutin, persze nem mindegy, hogy mi van evés előtt, után és étkezések között - kell a napirend a hűtőszekrény ajtajára! Ha minden megvan, jöhet az infralámpa, szigorúan nem levegőre menés előtt, a "ne nyisd ki a szemed", "ne hajolj túl közel", "ne menj túl messze" utasítás-sorozat gyakori ismételgetése mellett.
Ezután Bence napi 3-5-szöri spriccelés, lefogás, orrszívás, orrcsepp tortúrája már csak hab a tortán...
Mindehhez - szerencsére - egyiken sem látszik semmi egyéb tünet, csak az ősz jött meg.

Bence beteg

Na, nincs dráma! ahogy a méltán népszerű színésznő a margarinreklámban mondja. Bence valahol megfázott. Köhécsel, folyik az orra, olykor kis lázat is fel tud mutatni - ezt lehetőleg éjjel. Aludni lehetőleg éjjel nem alszik, inkább nyöszörög, tekergeti magát, panaszkodik - enni azért tud. Ha nagyon tukmálják.
Legfőbb tünete, hogy rossz kedvű, már magához képest. Nincs rikkangatás, gurgulázás, göcögés, fáradt mosollyal veszi tudomásul, ha valaki kedveskedik, bohóckodik neki "Nagyon édes vagy, hogy így próbálkozol, de én most nem vagyok nagyon jól" - ezt lehet kiolvasni a szeméből.
Az orrszívó-porszívó se a kedvence, komoly apai erőfölénnyel lehet csak elérni, hogy viszonylag nyugton maradjon. Minden erejével küzd az életben maradásért, mérgesen ordít, tekereg, panaszkodik, koordinálatlanul kapkod, szorítja a csövet. Azért egyelőre a családtagok döntő többsége erőfölényben van, kiszívjuk az orrát, ha a fene fenét eszik is. (Bence még nem tudja, de a fülszúrásnál pl sokkal jobb) Utána bezzeg szép az élet! Akkor már nincs panasz, amikor kap levegőt és enni tud. Mégis, valahogy ez az összefüggés nem áll össze neki, marad a küzdelem.
A lázmérést és a kúpot viszont jól tűr. Éjjel egykor göcögve beszélget apjával, játszik az órával a lázmérés alatt, ha kiszabadul a fogásból lábaival az ég felé kalimpál. Aztán mire rájön, hogy mekkora méltánytalanság érte a kúp-üggyel, már késő, elfelejtett sírni, kész. Ezután még megnézi az aktuális tévéműsor végét, kicsit ringattatja magát, majd elalszik, hogy két óra múlva ébreszthesse az ügyeletes személyzetet. Mert enni azért kell!