Utazás repülővel

A kisgyerekkel repülésnek kevés látható előnye van, az egyik mégis, hogy míg balga türelmetlenek 20 Euro-ért váltják meg az örökkévalósággal felérő "priority boarding"-ot (értsd elsőbbséget élveznek a beszállásnál), addig a kisgyerekkel utazók automatikusan elsőbbséget élveznek. Ezzel az előnyök nem hosszú sora nagyjából le is zárult.

Addig azonban, míg az ember abba a kivételezett helyzetbe kerül, hogy beszállhat - elsőként - a repülőgépbe, hosszú út vezet. A repülőtérre kijutás nem nagy ügy, az ember bepakolja kis kocsijába a pár bőröndöt, hátizsákot, babakocsit, majd kimegy a reptérre. Itt a két gyerek és Felnőtt 1 kiszáll és fél órát sétafikál, uzsonnázik, nézelődik, telefonál mialatt Felnőtt 2 elviszi az autót a parkolóba, majd a csomagok zömével visszafuvaroztatja magát az indulási oldalra. Ekkor jön a check-in, lévén XXI. század, ez már interneten elintézve, pikk-pakk be lehet adni a bőröndöket, maximum húsz perc a sorbanállás - hiába nem mindenki internet-függő.

Ezután irány a biztonsági ellenőrzés - na, ez a gyerekkel repülés netovábbja. Tekintve, hogy mindent át kell világítani, kipakolni, feltenni, levenni és átmenni, ez a fázis alapos szervezést igényel. Vegyük Felnőtt 1-et, aki a két gyerekeket "intézi", azaz felteszi a szalagra a gyerek-súlyú hátizsákot (telepakolva szigorúan a legszükségesebbekkel), majd a gyerekről lefejtve a kisautóval teli kis hátizsákot, mindezt egyik kezével, míg a másikkal a bébit fogja és az ötévest terelgeti, és eközben még belekóstol a cumisüveg tartalmába, amitől nevezett Bébi meglehetősen zord hangulatba kerül - lévén ő nem kap belőle.

Eközben Felnőtt 2 lekapkodja magáról az összes fémet, eddigre persze már telefon és apró nincs a zsebében, így csak az öv és az óra marad, kipakolja a babakocsiból a takarót és az esővédő fóliát, a tálcába helyezi a család négy kabátját, kirámolja a notebook táskát, összecsukja a babakocsit, majd átvonul a kapun.

A kapu túloldalán villám pakolás együtt, egy kézben bébi, ötévest a falhoz támasztani, babakocsi kinyit, visszapakol, óra, öv, kistáska, nagytáska, notebook - és kész! Jöhet az elsőbbségi beszállás! (egy gyors pisilés, pelenkacsere után)

Repülés.

Kifelé aztán már semmi az egész, mindössze a két bőröndöt kell még hozzácsapni a csomagok sorához. A csomagolásnál otthon gondosan elvégzett kinek-hány-keze-van-ami-hány-csomagot/gyereket-bír-el számítás most jól jön. Jól jön akkor is, mikor kiderül, hogy lángelméjű olasz barátaink egy Alfa Romeo sportváltozattal lepték meg a deklaráltan két gyerekkel utazó négyfős kis csapatot. Mindenesetre este tízkor, egy órányi autóútra a szállástól, két gyerekkel az ember nem áll le autót cserélni - inkább küzd. Kb negyedórányi ki-be pakolászás, számolgatás, méricskélés után bent van a két bőrönd és az egy babakocsi az autóban, igaz a nagyobbik bőrönd a két gyerek közé szorul - mint utóbb kiderült nem is haszontalanul.

Külön köszönet a kedves hangú gps-es "hölgynek" a kiváló útbaigazításért, azért, hogy nem kellett egész Emilia Romagna-t végigbolyongani a szállásig.

Anyák napja

Volt némi esély, hogy tekintettel arra, hogy Bence tavalyhoz képest már kívül tartózkodik - olyannyira, hogy Pomázon maradt az ünnepség idejére - idén nem kell majd annyira sírdogálni az óvodai anyák napi műsoron. Nem így lett, kellett.
A nagy napot hatalmas várakozás előzte meg, a műsort óriási titok lengte körül, Márton gyakorlatilag azt sem volt hajlandó elmondani, hogy mi volt az oviban az ebéd, nehogy elszólja magát. Aztán egy héttel az ominózus szombat előtt kiderült, hogy Dani anyukája tud valamit - dráma! Honnan tudhatja?! A felvetésre, hogy nyilván Dani elszólta magát felháborodott tiltakozás volt a válasz - Dani soha nem mesélné el a kalapokat - hoppá, de csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.
Az utolsó pénteken Márton komoran jött haza, általánosságban nem jól sikerült a próba. Még a főpróba-előadás viszonylatának közhelye sem dobta fel, mi lesz szombaton?! "Tuti nem fogom tudni a szerepemet..." Mindenesetre meg kellett ígérni, hogy semmilyen körülmények között nem fogok copfot viselni másnap – ez különben nem okozott nagy nehézséget.
Szombat reggel süteménnyel és narancslével felfegyverkezve gyülekezett a tömeg az óvoda előtt, a gyerekek talpig ünneplőben izgultak. Kék szoba, zöld szoba, rózsaszín szoba, pisilés, cipő csere, stb. Mindenkinek és mindennek megvolt a kijelölt helye, anyukák az első két sorba, apukák, nagyszülők hátra, kistestvérek a másik szobába, narancslé a harmadikba.
Az előadás kezdete előtt az első két sorban ülő mamák árgus szemekkel figyelték, hogy hol ül várandós anyuka, az a sarok tuti sírós lesz. Vihogás a reggeli sminkelésről, tavalyi, karácsonyi sztorik, az óvónénik közben gondosan körbeadtak egy zsepivel teli kosárkát. Végül a jelenlévő nagymamák is kiharcoltak maguknak székeket - bár csak a harmadik sor jutott nekik – zsöllye.
Majd jött az előadás, huszonpár három-hat éves gyerek vonult be színes papírmasé kalapokban a Mamma mia slágert énekelgetve, táncolva, majd mindenki megállt egy-egy kisszék előtt és kezdődött a show. A keretjáték szerint egy kalapszalonban a házaspár új kalapot választana a férjnek, meglévő baseball sapkája helyett. A gyerekek egyenként mutatják be a modelleket, amiket a vevők mind visszautasítanak, míg végül kiválasztják az eredeti sapkát - mindezt ékes angol nyelven. A modellek pörögnek, forognak a zenére, kínálgatják fejfedőiket, a műsor-rész végén természetesen a gyerekek anyukáiknak adják a kalapokat - no comment.
Ezután még minden gyerek szaval egy-egy versikét magyarul is. Márton szépen, érthetően mondja a magáét Barnussal az oldalán, természetesen nem bakizott, nem hibázott és nem felejtette el a szöveget sem (sosem szokta...)
Minden más esetben a kritika hatásvadász, giccsbe hajló amerikai álomról szólna - de a mi gyerekeink mások, ők tényleg nagyon helyesek!

Bence tanulmányai 6

Miután fizikai tanulmányaiban Bence az elmúlt időben jó tempóban tudott haladni, belehúzott kicsit szellemi fejlődés területén is.
Legújabb felnőtt-fűző mutatványa a tapsikolás. Mint minden korabeli csecsemő, Bence is nyújtott, szétfeszített ujjakkal, széles mosollyal, párhuzamosra állított tenyérrel tapsol. Természetesen, többek között, a méltán népszerű tapsi-tapsi felszólításra, illetve bizonyos zeneszámok végén. Ezenkívül akkor kezd lelkes figyelem-elterelő tapsikolásba, amikor valami rossz fát tesz a tűzre és lebukás fenyegeti - konnektorban kotorászik, elektromos berendezéseken matat, zoknit húz le. Ezt a típusú bájolgást a pápá integetéssel kombinálva is elő tudja vezetni - de akkor már tényleg valami nagyon gyanúsat művel.
Esetenként viszont a pápá felszólításra lelkes tapsikolásba fog, illetve fordítva, néha összeakad még a rendszer...

Mostanság Bence kedvelt tornagyakorlata a mindenféle lépcsőn való felmászás. Hatalmas lelkesedéssel indul neki a lépcsőfokoknak, popsiját az égnek tolva mászik és mászik, hangos kurjongatások közepette. Egyetlen apró hiba van a mutatványban, hogy olykor lelkesedésében hátrafordul és a mélybe veti magát - résen kell lenni. A legurulás megakadályozására két módszer van, az egyik, hogy az ember szoros emberfogással követi bébit felfelé - ez kissé macerás. Illetve, hogy a szobában fellelhető bútorok egy halmazával elbarikádozza a lépcsőt, állandó átmeneti jelleget kölcsönözve ezzel a lakásnak.
Itthon a barikád nemes feladatát a járóka és a puff látja el, a Prés utcában például egy fotel, két szék és egy napozóágy párna.
Lassanként a felülés is valahogy kialakult. Míg Marci félévesen hetekig gyakorolta, hogy popsi fel, oldalra leejt, félkönyökkel feltápászkodik, örül, addig Bence tíz hónaposan, miután megtanult felállni és innen letérdelni / fenékre huppanni, egyszer csak tudott felülni is. Senki nem látta, hogy történt, mikor és hogyan, egyszer csak megtört a jég, azóta jön-megy, felül, feláll, leül - egész álló nap, miközben folyamatosan kommentálja minden ilyen irányú - és egyéb - tevékenységét.
Jól láthatólag Bence következő, nem kis, projektje a járás elsajátítása lesz. Eddig az asztal körül oldalazásig jutott, elsősorban persze erős motiváció hatására - ez döntően Márton játéka vagy vacsorája, aki korához képest amúgy remekül tűr.

Márton, a sportember

A végén csak kialakul...
A héten úgy tűnik megtaláltuk azt a sportot, ami Márton ízlésének is megfelel, nem veszélyes, mint a dzsúdó és nincsen rengeteg - idegen - gyerek, mint a focin. Vagy, eltelt a bizonyos fél év, aminek el kellett telnie. Mindenesetre a teniszezés egyelőre nyerőnek tűnik. Szerencsés alakulása a folyamatoknak, illetve gondos szervezés eredménye, hogy az öt fős csoportból hárman ovistársak, az edző pedig az ovis síoktató - telente. (nem mellesleg akg-s testnevelőink fia - de ez már igazán csak hab a tortán).
Marci egyelőre nagy lelkesedéssel vágott bele a heti két edzésbe, még rövidújjú pólót is hajlandó volt felvenni ezen jeles alkalommal - márpedig ezt minden tavasszal hosszas csatározások eredményeképpen lehet csak elérni nála. Még az sem zavarja, ha nem sikerül eltalálnia vagy átütnie a labdát, de ha mégis, akkor lelkesen rohan át a túlsó térfélre összeszedni, a partvonalon ülő szülők hangos ovációjától kísérve, büszke félmosollyal az arcán. Amúgy is majdnem az egyetlen a csapatban, aki szinte kizárólag futva közlekedik. Az egyensúlyozási feladatokat kellő fifikával oldja meg, ahelyett, hogy a labdát az ütőn egyensúlyozná miközben a pályán köröz, rájött, hogy ha beteszi az ütő fejének és szárának háromszög alakú találkozási pontjába, akkor nem esik le és lehet tempósan haladni - akár másokat megelőzve. A teniszütős léggitározást is már mesterien űzi, természetesen a saját ritmusérzékének megfelelően.
Bence mindeközben a sportolás jegyében, a babakocsiban ülve elfogyaszt egy megfelelő adag gyümölcs pempőt, 5-10 dkg apróra vágott trappista sajtot, némi almalevet, két csörgőt, egy Elmo babát és amikor már minden elfogyott a kistestvér-kolléga bébikekszét. Bébi is kedveli a teniszleckéket...
Ezzel az átütően sikeres választással Marci hete sport szempontjából immár teljesnek mondható. Hétfőn jógázik az oviban és teniszezik délután, kedden úszás, szerdán lovaglás az oviban és tenisz délután, csütörtökön ovis torna és néptánc, a péntek a jól megérdemelt pihenés napja - némi óvodai rohangálással, mászókázással.
Természetesen azért délutánonként az oviból, teniszről hazajövet még lent kell maradni az udvaron motorozni, biciklizni kicsit, hogy a napi energiaszint maradéka is biztosan elfogyjon.

Bence, a nagy kommunikátor

Múltkorjában a játszótéren egy anyuka-társ jóvoltából kiderült, hogy létezik csecsemő-jelbeszéd. Jeles anyuka gyermekei például ennek segítségével már hat hónapos korukban kiválóan tudtak szüleikkel kapcsolatot teremteni.
Jókat dumálhattak...
Ezenkívül arra is fény derült, hogy a módszernek hála mindketten maximum egy-másfél évesek lehettek, amikor már szobatiszták voltak. Az Unilever mindenesetre nem fogja támogatni a csecsemő jelbeszéd terjesztését...
Másrészről a verbális kommunikáció elsajátítása láthatóan erősen visszavethette a két kisfiú fejlődését, mert az indulásra felszólító utasítás-sorozatot például egyértelműen nem értették.
Mivel Bencének nem adatott meg egy fejlesztő pedagógus anyuka, ő kénytelen a saját kis primitív eszközeivel kommunikálni - megjegyzendő, ebben elég sikeres, a végén általában az történik, amit ő akar.
Verbális és non-verbális kommunikációjának legfontosabb mérföldköve az ennivalóért való küzdelem. Függetlenül attól, hogy mikor és mennyit evett előzőleg, ha valakit enni lát, nem ismer tréfát. Reggelente a dohányzóasztalnál állva nézi ki apja szájából a falatot, ez pont kényelmes, könyöklő magasság számára, ahhoz, hogy megfelelő erővel csapkodhassa az asztalt és kiabáljon, hogy (h)ada (h)ada (a h néma marad). Ez esetben még a leggyengébb kommunikációs képességgel bíró szülők is egyértelműen vennék az adást, márpedig M nem tartozik ezek közé, így aztán nagy egyetértésben csócsálják a szénhidrátszegény zsírégető kenyérmorzsákat a továbbiakban.
Hasonló jelenetek játszódnak Márton vacsorájánál is, mikor is Marci nagy műgonddal kiválogatott és összegyúrt gusztusos kis kenyérgalacsinokat juttat öccsének (aki akkorra már túl van némi főzeléken és tejen).
A csapkodás és kiabálás mégis azon esetekben éri el csúcspontját, mikor Bence már az etetőszékben ücsörög, de a papi még nincs kész. Bébi általában függetleníti magát attól a ténytől, hogy miatta nem tudott elkészülni az ebéd és haragosan veszekszik, döntően a mikróval vagy a botmixerrel (szerencséje, hogy csak ezekkel...).

Amikor Bence éppen nem az éhhalál szélén táncol, de mégis úgy érzi, hogy a társaság kicsit hanyagolja, hangos bábábá kiáltásokkal hívja fel magára a figyelmet, majd ha valaki végre ránéz bájosan mosolyogva kattog, illetve csettinget és jobb kezét felemelve ökölbe szorított kezét nyitogatja ütemesen mintegy integetésképpen. Ezzel a módszerrel bárkit bármikor meg lehet fűzni, amivel egy tízhónapos már teljesen tisztában van és tudatosan él vele, akkor például, ha valami turpisságon kapják (növényt tépdes, tévét kapcsolgat, telefont rág).
Az avatatlan szem számára amúgy üdvözlésnek tűnő gesztust sokszor és szívesen alkalmazza, kivéve azon eseteket, ha valaki megjön vagy elmegy. Ilyenkor a pápá felszólításra Bence kedvesen mosolyog vagy nem nagyon okosan néz, majd mikor a távozók már Budakalászon vannak, lelkesen integetni kezd. Leginkább persze Marci érkezésének szokott örülni. Mikor bátyja hazaér az óvodából lelkesedésében kezeivel és lábaival kapál, hangosan kurjongat és komoly fizikai erő kell hozzá, hogy szó szerint ne ugorjon Márton nyakába.
Összességében Bence minden csecsemő-verbális és non-verbális eszközt bevet, hogy érvényre juttassa akaratát és kifejezze tetszését vagy nem tetszését, sőt egyértelműen jelzi, ha úgy érzi pelenkacserére van szüksége. Lehet, hogy mégis tud csecsemő-jelül?!

Márton a kétkerekűn

Tavaly, hosszas mérlegelés után, a Felnőttek Tanácsa úgy határozott, hogy Márton ráér tavasszal megtanulni kétkerekűzni ezzel a döntéssel sikeresen elodázva egy nagyobb falatnak tűnő feladatot. A határozatnak megfelelően aztán, gondos előkészítés és kutatómunka után Marci a születésnapjára megkapta első "igazi" kétkerekű biciklijét , ami azon melegében betárolódott a nagyszülők garázsába.
A tavasz közeledtével aztán kialakulni látszott az oktatási terv is, miszerint először roller, aztán kétkerekű pedál nélküli kisbicikli, majd kétkerekű pedálos kisbicikli, ezután jöhet az "igazi, nagyfiús" bringa.
A roller bejött, lassan le is válthatja a városnéző műanyag motort, kis helyen elfér, csomagtartóban, babakocsi aljában, praktikusan összecsukható és villog is. Egyedül az udvari "randalírozás" esetében tartja még magát a lábbalhajtós klasszikus.
Mint kiderült, a következő fázis, a kisbiciklin való tanulás legfőbb akadálya, hogy a kisbicikli a földszinti tárolóban lakik és ahhoz, hogy a pótkerekektől meg tudjon szabadulni vagy le kell vinni a szerszámokat (ki tudja milyet) vagy fel kell hozni a biciklit. Mindkettő nehéz ügy, nem beszélve a ház urának, a szerelés iránti affinitásáról.
Végül a múlt heti esős, szeles szombaton (mert mostanság ilyenek a szombatok), nagy lélegzetvétel után feljutott a kisbicikli élete csúcsára, a második emeletre, egyenesen az előszobába, és megkezdődött a kerékfosztás. Szerencsére még időben érkezett a segítség Pali papa személyében, így a kétkerekűsítés, bár közepesen indult, jól végződött. Olyannyira, hogy nem kicsit lelkes Márton azon "melegében" megtanult biciklizni, csak belső pulóverrel megakadályozható szél általi fagyási sérüléseket okozva a Nagypapának, aki egy ideig testmozgás-szerűen futott a bicikliző gyerek mellett, ám a nebuló, egy idő után sajnálatosan lehagyta mesterét. Ezután már csak induláskor kellett kicsit egyensúlyban tartani és kapacitálni Marcit, hogy Pomáz méltán népszerű millenniumi emlékművét ne csak jobbról balra, de balról jobbra is kerülgesse.
Másnap aztán Márton megtanult elindulni is a kisbiciklin és minden irányból minden irányba remekül kacsázik. Nem tartott tovább, mint a sífelvonózás elsajátítása.
Jöhet a nagybicikli, ami persze még mindig a nagyszülők garázsában van, még mindig pótkerekestül...

Belátó-e egy ötéves?

Nem, de nagyon igyekszik.

Ez a hét ismét a két gyerek társaságában telt, Marci ahelyett, hogy kullancsoltást kapott volna kedden, inkább itthon marasztalódott középfül majdnem-gyulladással egész hétre. Bence meg a szokásos obstruktív bronchitis-szel küzd, lázas, taknyos, köhög.
Természetesen munka is döntően akkor torlódik fel, ha mindkét gyerek otthon sündörög - de ez egy másik, döntően a nagyszülőkről szóló, poszt tárgya.

1.
Vendégek jönnek, kellene kicsit készülődni, rendet rakni. M főz. Bence nyűgös, csak kézben hajlandó létezni, dobálja a cumiját, nem nagyon hajlandó enni. Természetesen zuhog az eső, nem lehetett délelőtt Marcit levinni fárasztani. Nagy nehezen végül sikerül rávenni, hogy autózzon egy kicsit egyedül, Bencét is eltávolítjuk, hogy ne falja fel az összes versenyautót és ne tépje ki a földön heverésző bátyja haját - mert Márton a szobájában persze nem hajlandó játszani, csak a nappaliban. Tíz perc elteltével már meg is jelenik Marci:
- Anya, nézd meg, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t!
- Ne haragudj, most nem érek rá, később megnézem.
- Jó, akkor Apa nézze meg.
- Most ő sem ér rá, ebédet főz.
- Jó, addig gyakorolnak.
Egy perc elteltével:
- Anya, már jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Mindjárt megnézem, csak megetetem Bencét, kicsit rendet rakok, megterítek és megpucolom a cukkinit. Utána jövök.
- Jó.
Fél perc múlva:
- Anya, kész vagy? Jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Marci, még mindig nem tudok jönni, rendet rakok, megterítek, megpucolom még a cukkinit és jövök.
- De mennyi ideig tart a cukkinipucolás?
- Nem sokáig, de még megterítek és rendet rakok kicsit.
- Jó. Akkor most jössz?
- Jövök. (és Massa tényleg megelőzte Barrichello-t)

2.
- Marci,többször kértük, hogy ne hagyd elől a lego-autókat, mert Bence lenyeli a pici alkatrészeket. Most is a szőnyegen találtam egyet.
- Nekem nem baj. Van másik is.

3.
Bence lázas, nem tud aludni, ölben is kínlódik. Marci igazából jól van, élvezi, hogy otthon lehet:
- Anya, hozol nekem inni?
- Mindjárt hozok, csak megpróbálom elaltatni Bencét.
- De nagyon szomjas vagyok.
- Egy kicsit kibírod.
- Nem bírom ki, szorít a torkom.
Kap almalevet.
- Én nem almalevet kértem, hanem narancsot!

- Anya, társasozunk?
- Most nem tudok, mert Bence nincs jól, ha elalszik majd társasozunk.
- Miért, a másik kezeddel tudsz játszani!

4.
- Anya, lemegyünk biciklizni?
- Most nem tudunk, mert Bence még lázas volt, fúj a szél, nem tudjuk levinni.
- Akkor hívjunk valakit, aki levisz engem, vagy vigyáz rá, amíg lemegyünk.

Figyelmeztetés!
Mindezekkel együtt és ellenére egyelőre nem szükséges a gyámügyhöz szaladni, akadnak Mártonnak olyan kívánságai is, amik teljesülnek záros határidőn belül.