Azért jó, ha az ember egy kezdő általános iskolással évente kétszer költözik, mert háromszor lehet végigcsinálni az iskolaválasztás szörnyű kínjait.
Először, midőn az ember még bizonytalan a következő pár hónap országválasztásában és igyekszik az itthoni nem túl bőséges és kevéssé biztató kínálatból a legkisebb kompromisszumok árán a legmegfelelőbbet kiválasztani. A kritériumok ismertek, az eredmény nem tükrözi a korábbiakban felvázolt feltételrendszer gyakorlatilag egyetlen pontját sem. A tanítónéni kedves ugyan, az iskola sincs nagyon messze, csak éppen a legnagyobb reggeli dugó vonalán helyezkedik el. A többiről nem beszélünk... de mindegy is, mert Márton magántanuló lesz és Németországban kezdi meg az első osztályt.
Azaz, csak elméletileg az elsőt. Miután Németországban mind a kéttannyelvű magánintézmény, mind a körzetes iskola feltételül szabta a német nyelv ismeretét, Márton - mint ismeretes - egy speciális, öt éves korban kezdődő általános iskola második évfolyamában találta magát. Ennél az intézménynél viszont még választani sem lehetett volna jobbat.
Miután Marci felfoghatatlan profizmussal beilleszkedett a német iskolába, focicsapatba, születésnapi bulik rendjébe és barátokat is szerzett, akikkel az utolsó időben már gyakorta és nagy lelkesedéssel összejárt, egy hirtelen huszárvágással ismét szembe kellett néznie egy újabb iskolaválasztási procedúrával.
A kritériumok hasonlóak hozzátéve, hogy a megszerzett német tudás el-nem-felejtését is biztosítani kell. Na, ilyen iskola itthon már tényleg nincs.
Így történt, hogy Márton az Első Óbudai Általános Iskola - Erste Altofener Grundschule (!) polgára lett, egy két tanítási nyelvű, hatalmas, téglaépületes, nem is nagyon közel eső, teljesen hagyományos rendszerű iskoláé. A tanítónéni viszont (no. 3) továbbra is helyes - Mártontól holtversenyben megkapta az első helyet Frau Erken mellett.
És Marci ismét döbbenetes alkalmazkodókészségről tett - immár teljes tudatossággal - tanúbizonyságot. Augusztus 29-én kijelentette, hogy "Anya, én úgy fogok illeszkedni az új iskolában, ahogy tavaly Németországban."
És így is tett. Hajlandó volt egész nyáron a magyar folyóírást gyakorolni. Az első tanítási héten az udvari szünetekben rohangált körbe-körbe, meg-megállva és saját elmondása szerint "megfigyelte, hogy hogy játszanak a gyerekek", majd a második héten már beállt kidobósozni, focizni, rohangálni. Kedvence továbbra is a tornaóra és a matek, meg persze a német, ahol komoly sikerei vannak, amire nagyon büszke. Már szeptemberben részt vett az első születésnapi bulin és lelkesen cserélgeti a Németországból importált focista-kártyákat az itthon kapható EB válogatottak gyöngyszemeire. Jár sakkszakkörre, teniszezni és persze focizni is. Mennek a napközivel moziba, színházba, kiállításra és kirándulni és ugyanúgy nem eszi meg az ebédet, ahogy a többiek...
...csak a főneveket írja még mindig nagybetűvel.
2012. október 11., csütörtök
2012. szeptember 12., szerda
Új Élet - részmunkaidő
Egy új munkakör felvételét mindenképpen érdemes a nyári szünet vége előtti pár hétre időzíteni. Egyrészt, hogy az iskola- / óvodakezdési kérdések és intéznivalók még folyamatban legyenek. Másrészt, hogy az átvételi időszak alatt - amikor még lassabban mennek a feladatmegoldások, sokat kell utánajárni mindennek és negyvenháromszor átnézni azt, ami az ember kezén átmegy - mindenképpen mindkét gyerek legyen otthon. (még így sem lebecsülve a nagyszülői segítséget, ami Németországban pl. nemigen adatott meg)
Vegyünk egy, az átlagosnál csak valamivel zűrösebb napot augusztus utolsó hetéből:
Reggel gyors e-mail, bank, telefon, amíg tart a Minimax varázsa, Marci bármeddig bírná, de Benő rajzfilm-befogadási képessége véges. Közben reggeli, pisilés (ez Bence esetében különös fontossággal bír), fogmosás, öltözés, összepakolás (szigorúan csak a legszükségesebbek egy kisebb sporttáska méretű egységbe gyömöszölve).
Első pont, irány a Heim Pál - Bence bőrgyógyászati kontrollja a feladat. Útközben az Alanyt meg kell győzni, hogy a doktornéni már alig várja őt, hogy nem fog fájni, hogy gyorsan végzünk és hogy aki ügyes, az igen, kap valami jutalmat is (és igen, a bátyja is). Az indulás sikerül, parkolóhely is akad az Üllői úton, van a nyárnak, negyven foknak előnye. A bejelentkezés zökkenőmentes, egy pillantás a papírokba az üvegen túlról és az is kiderül, hogy Bencéé a harmadik időpont, még ha csúsznak is, ez jól néz ki... Még arra is van idő, hogy Hünyők biztonsági-pisilést eszközöljenek a rendelőintézet Csak Ne Nyúlj Semmihez!!! mosdójában.
Végül sikerül belőni a megfelelő szobát is, ajtaja fölött, a kóbor apácák megtévesztésére, a "Sebészet" felirat található - de hát értjük a bennszülöttek nyelvét. Pár méterrel arrébb hely is van, jöjjön a Pijos Vejda kalandjai!
A rendelés kezdése sajnálatos módon csúszik, a doktornő nem végzett még az osztályon a vizittel, de végül háromnegyed óra múlva befut és behívják az első delikvenst. Ez az a történelmi pillanat, amikor Marci közli, hogy neki wc-re kell mennie. "De nem bírod ki még egy kicsit? - Nem." Rohanás a folyosó túlvégére, közben Benő lepasszolása a szomszédos szimpatikus-anyukának-nagylánnyal, gyors wc takarítás, legfontosabb irányelvek megosztása ("De semmiképp ülj rá!"), sajnos muszáj Mártont egyedül hagyni a problémával és egy adag egyéb papírkellékkel. Vissza Benőhöz, hátha még nem csúsztunk le a harmadik helyről - és nem! Szupergyorsan vissza lehet még hívni az informatikust jelszavakat és telepítendő szoftvereket egyeztetni, mikor is felhangzik a varázslatos Müller Bence hívószó, eddigre Marci is visszaér, állítólag minden rendben. Benő kicsit húzódozik a rendelőbe lépés okán, de az elmúlt hónapok fehér-köpenyes hisztijeihez képest ez csak jókedvű csevej. Kell majd még valami krém hatására várni - vissza a folyosóra Pijos Vejdához. Közben Bencének kell pisilni - folyosó vége, szokásos... Aztán két órai wc-re járás, Verda olvasás és bátorság próba után szabadon távozhat a kis csapat. Már csak a kórház gyógyszertárába kell beugrani kenőcsért.
Közben a negyven fokban folyóssá olvad a táskában az eldugott jutalom, még a meglepetést se lehet kinyerni belőle - sebaj, majd otthon lefagyasztjuk. Nem akkora a csalódás, mint várni lehetett.
Kezdődhet a nap további programjainak lebonyolítása, a nehezén talán túl vagyunk.
Irány az iroda, pár nagyon fontos dolgot meg kell beszélni, el kell intézni még aznap délelőtt, nem tűr halasztást, és össze is kell szedni a felturbózott, telepített, jelszavasított gépet. Eközben M veszi át az ügyeletet, 40 fokban, ingben, hosszú nadrágban tereli a két gyereket. Márton ipadezik - mert még ez is belefért szupertáskába - Bence a flipchartot firkálja össze (ez nem a táskából jött) - gyerekbarát iroda... Néha eltűnnek a mosdók irányában...
Másfél óra elteltével már nehéz eldönteni, hogy Benő éhesebb vagy fáradtabb, de jöhet végre a jól megérdemelt ebéd a Sárgában, szósszal, ajándékkal, szívószállal, majd negyedóra őrjöngés a gyorsétterem dühöngőjében - amíg tart a kávé.
Következő programpont, irány az iskola - tankönyvvásár van, csak ma, csak most. Talán a tanítónénit is el lehet kapni - a nyár folyamán szintén csak ma, csak most - hátha csepegtet bármi kicsi infót az iskolakezdésről. Némi sorban állás után kiderül, hogy Ja, Mártonnak egyáltalán nem rendeltek könyveket, mert február 28-án, amikor a rendelést le kellett adni, még nem volt beíratva - hát tényleg nem...
"Meg lehet esetleg kapni a könyveket máshol? - Meg, csak drágább - Sebaj. Tankönyvlista van-e? - Ja, az nincs, majd az első tanítási napon adunk. - És akkor nem lesz könyve az első pár napon, héten? - Hát nem. - Értem. És a tanítónéni bent van-e? - Háromkor?! Nincs! - Esetleg az e-mail címét megkaphatom, hogy megtudjam mire van szüksége a gyereknek a három nap múlva kezdődő tanításhoz? - Nincs e-mailje (különben van), tessék telefonon keresni az iskolában!"
A nem kifejezetten konstruktív beszélgetés kb. közepénél Bence közli, hogy kéri a pelenkát, így további információszerzésre akkor sem lenne mód, ha a másik fél hajlamos lenne az átadásra. Rohanás a kocsihoz, de mire kiérünk kicsit késő, gyors átöltöztetés a csomagtartóban, szatyor keresés a levetett cuccoknak, kezd elég lenni a napból.
Hazafelé Bence már nem tud aludni az autóban, a délutánja nem lesz egyszerű... levetkőzés, uzsonna, könyörgés, hogy "Játsszatok egy kicsit valamit csendben!" - végül elektro-bébiszitter.
Eljött a délután öt óra, kezdődhet a részmunkaidő...
Vegyünk egy, az átlagosnál csak valamivel zűrösebb napot augusztus utolsó hetéből:
Reggel gyors e-mail, bank, telefon, amíg tart a Minimax varázsa, Marci bármeddig bírná, de Benő rajzfilm-befogadási képessége véges. Közben reggeli, pisilés (ez Bence esetében különös fontossággal bír), fogmosás, öltözés, összepakolás (szigorúan csak a legszükségesebbek egy kisebb sporttáska méretű egységbe gyömöszölve).
Első pont, irány a Heim Pál - Bence bőrgyógyászati kontrollja a feladat. Útközben az Alanyt meg kell győzni, hogy a doktornéni már alig várja őt, hogy nem fog fájni, hogy gyorsan végzünk és hogy aki ügyes, az igen, kap valami jutalmat is (és igen, a bátyja is). Az indulás sikerül, parkolóhely is akad az Üllői úton, van a nyárnak, negyven foknak előnye. A bejelentkezés zökkenőmentes, egy pillantás a papírokba az üvegen túlról és az is kiderül, hogy Bencéé a harmadik időpont, még ha csúsznak is, ez jól néz ki... Még arra is van idő, hogy Hünyők biztonsági-pisilést eszközöljenek a rendelőintézet Csak Ne Nyúlj Semmihez!!! mosdójában.
Végül sikerül belőni a megfelelő szobát is, ajtaja fölött, a kóbor apácák megtévesztésére, a "Sebészet" felirat található - de hát értjük a bennszülöttek nyelvét. Pár méterrel arrébb hely is van, jöjjön a Pijos Vejda kalandjai!
A rendelés kezdése sajnálatos módon csúszik, a doktornő nem végzett még az osztályon a vizittel, de végül háromnegyed óra múlva befut és behívják az első delikvenst. Ez az a történelmi pillanat, amikor Marci közli, hogy neki wc-re kell mennie. "De nem bírod ki még egy kicsit? - Nem." Rohanás a folyosó túlvégére, közben Benő lepasszolása a szomszédos szimpatikus-anyukának-nagylánnyal, gyors wc takarítás, legfontosabb irányelvek megosztása ("De semmiképp ülj rá!"), sajnos muszáj Mártont egyedül hagyni a problémával és egy adag egyéb papírkellékkel. Vissza Benőhöz, hátha még nem csúsztunk le a harmadik helyről - és nem! Szupergyorsan vissza lehet még hívni az informatikust jelszavakat és telepítendő szoftvereket egyeztetni, mikor is felhangzik a varázslatos Müller Bence hívószó, eddigre Marci is visszaér, állítólag minden rendben. Benő kicsit húzódozik a rendelőbe lépés okán, de az elmúlt hónapok fehér-köpenyes hisztijeihez képest ez csak jókedvű csevej. Kell majd még valami krém hatására várni - vissza a folyosóra Pijos Vejdához. Közben Bencének kell pisilni - folyosó vége, szokásos... Aztán két órai wc-re járás, Verda olvasás és bátorság próba után szabadon távozhat a kis csapat. Már csak a kórház gyógyszertárába kell beugrani kenőcsért.
Közben a negyven fokban folyóssá olvad a táskában az eldugott jutalom, még a meglepetést se lehet kinyerni belőle - sebaj, majd otthon lefagyasztjuk. Nem akkora a csalódás, mint várni lehetett.
Kezdődhet a nap további programjainak lebonyolítása, a nehezén talán túl vagyunk.
Irány az iroda, pár nagyon fontos dolgot meg kell beszélni, el kell intézni még aznap délelőtt, nem tűr halasztást, és össze is kell szedni a felturbózott, telepített, jelszavasított gépet. Eközben M veszi át az ügyeletet, 40 fokban, ingben, hosszú nadrágban tereli a két gyereket. Márton ipadezik - mert még ez is belefért szupertáskába - Bence a flipchartot firkálja össze (ez nem a táskából jött) - gyerekbarát iroda... Néha eltűnnek a mosdók irányában...
Másfél óra elteltével már nehéz eldönteni, hogy Benő éhesebb vagy fáradtabb, de jöhet végre a jól megérdemelt ebéd a Sárgában, szósszal, ajándékkal, szívószállal, majd negyedóra őrjöngés a gyorsétterem dühöngőjében - amíg tart a kávé.
Következő programpont, irány az iskola - tankönyvvásár van, csak ma, csak most. Talán a tanítónénit is el lehet kapni - a nyár folyamán szintén csak ma, csak most - hátha csepegtet bármi kicsi infót az iskolakezdésről. Némi sorban állás után kiderül, hogy Ja, Mártonnak egyáltalán nem rendeltek könyveket, mert február 28-án, amikor a rendelést le kellett adni, még nem volt beíratva - hát tényleg nem...
"Meg lehet esetleg kapni a könyveket máshol? - Meg, csak drágább - Sebaj. Tankönyvlista van-e? - Ja, az nincs, majd az első tanítási napon adunk. - És akkor nem lesz könyve az első pár napon, héten? - Hát nem. - Értem. És a tanítónéni bent van-e? - Háromkor?! Nincs! - Esetleg az e-mail címét megkaphatom, hogy megtudjam mire van szüksége a gyereknek a három nap múlva kezdődő tanításhoz? - Nincs e-mailje (különben van), tessék telefonon keresni az iskolában!"
A nem kifejezetten konstruktív beszélgetés kb. közepénél Bence közli, hogy kéri a pelenkát, így további információszerzésre akkor sem lenne mód, ha a másik fél hajlamos lenne az átadásra. Rohanás a kocsihoz, de mire kiérünk kicsit késő, gyors átöltöztetés a csomagtartóban, szatyor keresés a levetett cuccoknak, kezd elég lenni a napból.
Hazafelé Bence már nem tud aludni az autóban, a délutánja nem lesz egyszerű... levetkőzés, uzsonna, könyörgés, hogy "Játsszatok egy kicsit valamit csendben!" - végül elektro-bébiszitter.
Eljött a délután öt óra, kezdődhet a részmunkaidő...
2012. szeptember 6., csütörtök
A hazatérés
avagy egy év németországi kiküldetés hünyői hozadéka nagyvonalakban
- Legelső sorban említendő persze, hogy Márton megtanult németül, viszonylag sok szóval, kevés nyelvtannal, meglehetősen ösztönösen és enyhe hesseni kiejtéssel. Ahhoz mindenesetre elég magabiztos, hogy a szóvégi ER-eket elharapva és nem is hallva, hosszas vitába bonyolódjon szüleivel a német helyesírást illetően
- Bence nem tanult meg ugyan németül, de érti, hogy vannak akik más, kissé idegenül ható nyelven beszélnek - igaz ez nem akadályozza meg abban, hogy kedvesen cseverésszen mindenkivel magyarul legyen az orvos, bolti eladó vagy a játszótéren játszó iskoláscsapat valamely tagja
- Márton különleges lexikális tudásra tett szert a német bajnokság (ú.n. Bundesliga) csapatairól, állásáról, meccseiről, játékosairól és egyáltalán hogyanjáról és mikéntjéről, valamint egy hivatalos szurkolóval gazdagodott az Eintracht Frankfurt méltán népszerű klubja is, sajnálatos módon éppen a másodosztályban való szereplést időzítették Márton ott-tartózkodása idejére, így az elsőosztályból kénytelen a Bayern Münchennek szurkolni - de ezzel nem dicsekszünk
- Szintén a fenti labdajátékhoz köthető Marci hazaköltözésének egyik legfájóbb pontja, a schneidhain-i GJunior focicsapat elhagyása - sovány vigasz, hogy a klub idén már létszámhiány miatt nem indítja ezt a korosztályt - nekik is pont Márton hiányzik...
- Bence rajongása a várak, tv-tornyok (egyéb adó- és vevőtornyok) és kukásautók iránt a kint töltött egy év alatt alapozódott meg és azóta is tart. Sajnos a budai vár nem elég várszerű, bár a Parlament megteszi, a kukásautók itthon is remekek, viszont a tv-tornyoknak inkább a mennyisége, mint a minősége hasonlatos - a ciklámenre világított Frankfurti Spárgával nincs, ami vetekedhet.
- Bence főző és takarítótudománya is sokat fejlődött az egy év alatt. Vásárolni viszont, ha nem is megszeretett, de bizonyos időpontok, bizonyos helyzetek és bizonyos körülmények együttállása esetén tűr.
- Végül Hünyők mindketten megtanultak több ezer kilométereket autózni, gyakorlatilag zokszó nélkül, igaz némi elektronikus szórakoztatóegységekkel, játszóterekkel tarkított ebédelésekkel kiegészítve, és meglehetős mennyiségű enni- és innivaló társaságában. Márton, ha filmet nézhet vagy "békásozhat" (Ipad-en játszhat) valószínűleg New York-ig is elautózna - Bence azért addig talán mégsem.
- Legelső sorban említendő persze, hogy Márton megtanult németül, viszonylag sok szóval, kevés nyelvtannal, meglehetősen ösztönösen és enyhe hesseni kiejtéssel. Ahhoz mindenesetre elég magabiztos, hogy a szóvégi ER-eket elharapva és nem is hallva, hosszas vitába bonyolódjon szüleivel a német helyesírást illetően
- Bence nem tanult meg ugyan németül, de érti, hogy vannak akik más, kissé idegenül ható nyelven beszélnek - igaz ez nem akadályozza meg abban, hogy kedvesen cseverésszen mindenkivel magyarul legyen az orvos, bolti eladó vagy a játszótéren játszó iskoláscsapat valamely tagja
- Márton különleges lexikális tudásra tett szert a német bajnokság (ú.n. Bundesliga) csapatairól, állásáról, meccseiről, játékosairól és egyáltalán hogyanjáról és mikéntjéről, valamint egy hivatalos szurkolóval gazdagodott az Eintracht Frankfurt méltán népszerű klubja is, sajnálatos módon éppen a másodosztályban való szereplést időzítették Márton ott-tartózkodása idejére, így az elsőosztályból kénytelen a Bayern Münchennek szurkolni - de ezzel nem dicsekszünk
- Szintén a fenti labdajátékhoz köthető Marci hazaköltözésének egyik legfájóbb pontja, a schneidhain-i GJunior focicsapat elhagyása - sovány vigasz, hogy a klub idén már létszámhiány miatt nem indítja ezt a korosztályt - nekik is pont Márton hiányzik...
- Bence rajongása a várak, tv-tornyok (egyéb adó- és vevőtornyok) és kukásautók iránt a kint töltött egy év alatt alapozódott meg és azóta is tart. Sajnos a budai vár nem elég várszerű, bár a Parlament megteszi, a kukásautók itthon is remekek, viszont a tv-tornyoknak inkább a mennyisége, mint a minősége hasonlatos - a ciklámenre világított Frankfurti Spárgával nincs, ami vetekedhet.
- Bence főző és takarítótudománya is sokat fejlődött az egy év alatt. Vásárolni viszont, ha nem is megszeretett, de bizonyos időpontok, bizonyos helyzetek és bizonyos körülmények együttállása esetén tűr.
- Végül Hünyők mindketten megtanultak több ezer kilométereket autózni, gyakorlatilag zokszó nélkül, igaz némi elektronikus szórakoztatóegységekkel, játszóterekkel tarkított ebédelésekkel kiegészítve, és meglehetős mennyiségű enni- és innivaló társaságában. Márton, ha filmet nézhet vagy "békásozhat" (Ipad-en játszhat) valószínűleg New York-ig is elautózna - Bence azért addig talán mégsem.
2012. július 12., csütörtök
2012. június 27., szerda
Gyorsjelentés a frontvonalból
Miután Bence összekeverte és széthordta a szortírozott és bedobozolt játékokat, fejjel beleesett a félig becsomagolt porcelános dobozba, minek következtében kalimpáló lábaival felrúgta az üres-üveges kosarat.
Az anyagi kár nem jelentős, csapataink tovább küzdenek.
Az anyagi kár nem jelentős, csapataink tovább küzdenek.
2012. június 19., kedd
Fociiiii
Aki eddig azt hitte, hogy Márton foci iránti lelkesedése az állandó labdázással, foci edzésre járással és egyesületi tagsággal elérte határait, az nagyon téved! Igaz, nehéz egy olyan országban hűvös kívülállással tekinteni az eseményekre, ahol minden második autón és házon nemzetiszín zászló lobog és minden első autó visszapillantó-tükrén nemzetiszín "zokni" illetve "bugyi" vagyis ráhúzható védő található. Nehéz egy olyan országban, ahol a futball EB idejére felfüggesztenek gyakorlatilag minden egyéb irányú témát, műsort, akciót és viccet (ráadásul a viccel amúgy sem állnak a helyzet magaslatán).
A fenti eseményekre mindenesetre kétféle reakció képzelhető el, a teljes dac és tagadás, illetve a teljes odaadás. A hétéves Marci, mily meglepő!, a legteljesebb mértékig, maximális fogékonysággal bonyolódott bele az őt körülvevő őrületbe és ennek több szintjét is bejárja.
Kezdő lökésnek elkezdte gyűjteni az egyik élelmiszerbolt-láncolat által kínált játékos-kártyákat. Első lépésként kettő és fél euróért bárki hozzájuthat egy nagyszerű műanyag albumhoz, amibe majd azokat a kártyákat gyűjtheti, amiből potom 10 Euro értékű vásárlása után egy, azaz egy darabot kap. A kártyákon természetesen a német válogatott méltán népszerű tagjai szerepelnek, az edzők és a kabalafigura. A legnagyobb játékosokról pedig, kis szerencsével, 3D-ben készült képet is össze lehet szedni - azaz, ahogy Marci mondaná drájdé.
Namármost, vannak figurák, akikből Dunát (vagy Majnát) lehet rekeszteni, ilyen pl. a méltán neves Grosskreuz nevű középpályás, és vannak, akikből oly nagy a hiány, hogy internetes feláruk az árverési portálokon megközelíti az öt eurót. A legnagyobb őrület az egészben, hogy az iskolában persze minden fiúnak van albuma, így a szünetekben, az udvaron hatalmas üzletelések, üzérkedések zajlanak, hol kedvező, hol kissé fájó kimenettel, sokszor az üzletfelek életkorától, azaz a korkülönbségüktől függően. Mártonról mindenesetre elmondható, hogy nem egy született kereskedő (bármily meglepő is ez), viszont fejlődőképes. Egyelőre még az olcsón venni, drágán eladni alapelvet nem teljesen tette magáévá, de az utóbbi időben már nem cserél el olyat, ami szívének nagyon kedves, olyanra, ami már megvan neki... A gyűjtőszenvedély további folyománya, hogy a lágyszívű szülők nem a 20%-kal olcsóbb földszinti diszkont egységben, hanem a játékban részt vevő első emeleti üzletben vásárolnak, némileg pluszban terhelve ezzel a családi költségvetést - bár Marci olvasatában a kártyákért nem kell fizetni, hiszen azokat ingyen adják. Szerencsére a napokban véget ért az akció, mindenki kedve szerint költheti a pénzét, mindenféle kötelezettség nélkül. Elkezdődött ugyan valamilyen fajta matrica-gyűjtési akció is azonos szereplőkkel, de szerencsére egyelőre nem tudjuk, hogy ehhez mely termékeket kell megvásárolni, mely boltokban, és ez talán jól is van így - erre a kis időre.
A mindent elsöprő szenvedély további tünete a napi harc az esti meccsnézésekért illetve a lelkes tippjáték és számolgatás. Márton egy egész délutánt töltött tippjeinek elhelyezésével, gyöngybetűkkel karmolászva, a szintén az albumhoz mellékelt, EB menetrend megfelelő rubrikáiba (már meg is érte a két és fél euró). Az adekvát tippek elhelyezése után Marci nagy lelkesedéssel nekiállt a negyeddöntő résztvevőit is ex-has / szimpátia alapján megnevezni, miszerint a "ruszlandiak" biztosan továbbjutnak majd, de a "kroátok" nem, és csak némi győzködés után volt hajlandó belátni, hogy az esetleges továbbjutókat leginkább a tippek alapján készített, hosszas számolgatás után lehet csak megjelölni, a győzelmek, vereségek, döntetlenek és gólkülönbségek alapján.
Mégis, minden felkészültségbeli hiányossága ellenére, vagy talán éppen ennek köszönhetően, Marci meglepő módon egészen sok eredményt, de legalább kimenetet jól tippelt, bár Csehország és Görögország továbbjutását még ő sem láthatta előre. Hogy Márton kit gondol a 2012-es EB dobogójának tetejére, azt fedje egyelőre jótékony homály...
A tippjátéknak persze megvan a maga hátránya is, lévén, hogy az ember néha szembekerül önnön magával. Nem könnyű eldönteni, hogy adott esetben minek drukkoljon a lelkes szurkoló, annak-e, hogy a kiválasztott csapat nyerjen, vagy annak-e, hogy a jól átgondolt és gondosan elhelyezett tippje találjon. Szörnyű dilemma, amelynek egyetlen feloldása, ha a német válogatott a pályán van.
Ennél már csak annak a szülőnek van nehezebb dolga, aki maga is tippelt, maga is szurkol valakinek, de nagyon szeretné, ha hétéves gyermeke kedvelt csapata nyerne, anélkül, hogy a nevezett gyermek a tippelős játék sikerélményétől megfosztassék - a csillagok elég ritka együttállása ez.
A csoportmeccsek után újabb totójáték következik. Hajrá Márton!
A fenti eseményekre mindenesetre kétféle reakció képzelhető el, a teljes dac és tagadás, illetve a teljes odaadás. A hétéves Marci, mily meglepő!, a legteljesebb mértékig, maximális fogékonysággal bonyolódott bele az őt körülvevő őrületbe és ennek több szintjét is bejárja.
Kezdő lökésnek elkezdte gyűjteni az egyik élelmiszerbolt-láncolat által kínált játékos-kártyákat. Első lépésként kettő és fél euróért bárki hozzájuthat egy nagyszerű műanyag albumhoz, amibe majd azokat a kártyákat gyűjtheti, amiből potom 10 Euro értékű vásárlása után egy, azaz egy darabot kap. A kártyákon természetesen a német válogatott méltán népszerű tagjai szerepelnek, az edzők és a kabalafigura. A legnagyobb játékosokról pedig, kis szerencsével, 3D-ben készült képet is össze lehet szedni - azaz, ahogy Marci mondaná drájdé.
Namármost, vannak figurák, akikből Dunát (vagy Majnát) lehet rekeszteni, ilyen pl. a méltán neves Grosskreuz nevű középpályás, és vannak, akikből oly nagy a hiány, hogy internetes feláruk az árverési portálokon megközelíti az öt eurót. A legnagyobb őrület az egészben, hogy az iskolában persze minden fiúnak van albuma, így a szünetekben, az udvaron hatalmas üzletelések, üzérkedések zajlanak, hol kedvező, hol kissé fájó kimenettel, sokszor az üzletfelek életkorától, azaz a korkülönbségüktől függően. Mártonról mindenesetre elmondható, hogy nem egy született kereskedő (bármily meglepő is ez), viszont fejlődőképes. Egyelőre még az olcsón venni, drágán eladni alapelvet nem teljesen tette magáévá, de az utóbbi időben már nem cserél el olyat, ami szívének nagyon kedves, olyanra, ami már megvan neki... A gyűjtőszenvedély további folyománya, hogy a lágyszívű szülők nem a 20%-kal olcsóbb földszinti diszkont egységben, hanem a játékban részt vevő első emeleti üzletben vásárolnak, némileg pluszban terhelve ezzel a családi költségvetést - bár Marci olvasatában a kártyákért nem kell fizetni, hiszen azokat ingyen adják. Szerencsére a napokban véget ért az akció, mindenki kedve szerint költheti a pénzét, mindenféle kötelezettség nélkül. Elkezdődött ugyan valamilyen fajta matrica-gyűjtési akció is azonos szereplőkkel, de szerencsére egyelőre nem tudjuk, hogy ehhez mely termékeket kell megvásárolni, mely boltokban, és ez talán jól is van így - erre a kis időre.
A mindent elsöprő szenvedély további tünete a napi harc az esti meccsnézésekért illetve a lelkes tippjáték és számolgatás. Márton egy egész délutánt töltött tippjeinek elhelyezésével, gyöngybetűkkel karmolászva, a szintén az albumhoz mellékelt, EB menetrend megfelelő rubrikáiba (már meg is érte a két és fél euró). Az adekvát tippek elhelyezése után Marci nagy lelkesedéssel nekiállt a negyeddöntő résztvevőit is ex-has / szimpátia alapján megnevezni, miszerint a "ruszlandiak" biztosan továbbjutnak majd, de a "kroátok" nem, és csak némi győzködés után volt hajlandó belátni, hogy az esetleges továbbjutókat leginkább a tippek alapján készített, hosszas számolgatás után lehet csak megjelölni, a győzelmek, vereségek, döntetlenek és gólkülönbségek alapján.
Mégis, minden felkészültségbeli hiányossága ellenére, vagy talán éppen ennek köszönhetően, Marci meglepő módon egészen sok eredményt, de legalább kimenetet jól tippelt, bár Csehország és Görögország továbbjutását még ő sem láthatta előre. Hogy Márton kit gondol a 2012-es EB dobogójának tetejére, azt fedje egyelőre jótékony homály... A tippjátéknak persze megvan a maga hátránya is, lévén, hogy az ember néha szembekerül önnön magával. Nem könnyű eldönteni, hogy adott esetben minek drukkoljon a lelkes szurkoló, annak-e, hogy a kiválasztott csapat nyerjen, vagy annak-e, hogy a jól átgondolt és gondosan elhelyezett tippje találjon. Szörnyű dilemma, amelynek egyetlen feloldása, ha a német válogatott a pályán van.
Ennél már csak annak a szülőnek van nehezebb dolga, aki maga is tippelt, maga is szurkol valakinek, de nagyon szeretné, ha hétéves gyermeke kedvelt csapata nyerne, anélkül, hogy a nevezett gyermek a tippelős játék sikerélményétől megfosztassék - a csillagok elég ritka együttállása ez.
A csoportmeccsek után újabb totójáték következik. Hajrá Márton!
2012. június 6., szerda
A vár, a tv-torony és egyéb magasságok
A kukásautón túl Bence másik mániája és egyben legkedvesebb épülettípusa a mindenféle vár, a különböző tv-tornyok, templomtornyok, világítótornyok, végső esetben a messze eső villanyoszlopok. Mindegy, csak magas legyen és nyúlánk - reméljük ez nem vetít előre semmit...
Nagy mázli, hogy Königsteinben és Frankfurt környékén mind várból, mind tv-toronyból megfelelő számú egyed áll rendelkezésre, így Bence kedvére élvezkedhet a kocsiban utazva. Szerencsére az iskolába vezető úton rendkívül jó rálátás esik a königstein-i várra, valamint egy ismeretlen székhelyű tv-toronyra, jobbra elől, a dombon. Ezen építmény a keresztségben a "másik tv-torony" nevet kapta, merthogy ez nem az eredeti, a fhankfuhti, ami nem mellesleg esténként ciklámen színben tündököl. Az autóban ülve, az iskola felé Bence minden két-házközben látni véli a kibukkanó várat, amit hangos "Ottaváj, ottaváj! Anya, ottaváj!" felkiáltásokkal jelez, egészen addig ismételve ezt, amíg meg nem kapja a kielégítő megerősítést, hogy "Igen, Bence, ott a vár!"... és ez a következő sarkon kezdődik újra.
Amennyiben Marci is az autóban ül, hazafelé legfőképpen, a játék még érdekesebb. Két lehetőség van, vagy minél gyorsabban kell mondani / kiabálni, hogy "Ottavá-ottavá-ottavá!" - ebben általában a hétéves felülkerekedik a háromévesen, a másik verzió, hogy aki rosszkor mondja, amikor nem is látszik a vár igazából - ez szinte minden esetben Bence - az sárga/piros/színes/fekete lapot kap Marcitól. Végső esetben kiesik az egész játékból: "Én pijos lap vagyok? Pijos lap?"
Mint pár hónap megfeszített kutatómunka során kiderült, Bence a vár
alatt kizárólag a magas tornyot érti, ezért a königstein-i várban tett
számos, és nem kifejezetten ingyenes, látogatás alkalmával a várfalon sétálás, kilátás nézegetés, épületre felmászás, barlangba, alagútba bemászás nem elégíti ki, addig mondogatja, hogy "De menjünk a vájba!" amíg a belső udvaron álló toronyhoz nem ér - innentől aztán már jó, bent van a tutiban!
Amennyire fárasztó ugyanakkor ez a ragaszkodás a mindennapokban - például a tizenöt-perces útból tizenhárom percig hallgatni, amint Bence fejhangon visítva kommentálja a látottakat, mármint a várat és a tv-tornyot - annyira hasznos az utazások és hosszabb autóutak során. Lehet például versenyt rendezni, hogy az autópályán ki látja meg előbb a várat / templomtornyot / tv-tornyot - ez a móka akár 20 percig is működik, ami pont egyharmincada a Frankfurt-Budapest viszonylatnak. Ezenkívül a célállomáson nyomást lehet gyakorolni a gyerekre, miszerint, ha ezt meg azt csinálja / nem csinálja, akkor másnap megtekintjük a helyi várat (ez tetszőlegesen lehet rom, óratorony, bazilika, zsinagóga, egy nagyobb villa vagy egy díszesebb parlament épület, lényeg, hogy tornya legyen)
Amennyiben Marci is az autóban ül, hazafelé legfőképpen, a játék még érdekesebb. Két lehetőség van, vagy minél gyorsabban kell mondani / kiabálni, hogy "Ottavá-ottavá-ottavá!" - ebben általában a hétéves felülkerekedik a háromévesen, a másik verzió, hogy aki rosszkor mondja, amikor nem is látszik a vár igazából - ez szinte minden esetben Bence - az sárga/piros/színes/fekete lapot kap Marcitól. Végső esetben kiesik az egész játékból: "Én pijos lap vagyok? Pijos lap?"
 | |
| Másik Bence és Müller Majom a várban |
Amennyire fárasztó ugyanakkor ez a ragaszkodás a mindennapokban - például a tizenöt-perces útból tizenhárom percig hallgatni, amint Bence fejhangon visítva kommentálja a látottakat, mármint a várat és a tv-tornyot - annyira hasznos az utazások és hosszabb autóutak során. Lehet például versenyt rendezni, hogy az autópályán ki látja meg előbb a várat / templomtornyot / tv-tornyot - ez a móka akár 20 percig is működik, ami pont egyharmincada a Frankfurt-Budapest viszonylatnak. Ezenkívül a célállomáson nyomást lehet gyakorolni a gyerekre, miszerint, ha ezt meg azt csinálja / nem csinálja, akkor másnap megtekintjük a helyi várat (ez tetszőlegesen lehet rom, óratorony, bazilika, zsinagóga, egy nagyobb villa vagy egy díszesebb parlament épület, lényeg, hogy tornya legyen)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)