Múltkorjában a játszótéren egy anyuka-társ jóvoltából kiderült, hogy létezik csecsemő-jelbeszéd. Jeles anyuka gyermekei például ennek segítségével már hat hónapos korukban kiválóan tudtak szüleikkel kapcsolatot teremteni.
Jókat dumálhattak...
Ezenkívül arra is fény derült, hogy a módszernek hála mindketten maximum egy-másfél évesek lehettek, amikor már szobatiszták voltak. Az Unilever mindenesetre nem fogja támogatni a csecsemő jelbeszéd terjesztését...
Másrészről a verbális kommunikáció elsajátítása láthatóan erősen visszavethette a két kisfiú fejlődését, mert az indulásra felszólító utasítás-sorozatot például egyértelműen nem értették.
Mivel Bencének nem adatott meg egy fejlesztő pedagógus anyuka, ő kénytelen a saját kis primitív eszközeivel kommunikálni - megjegyzendő, ebben elég sikeres, a végén általában az történik, amit ő akar.
Verbális és non-verbális kommunikációjának legfontosabb mérföldköve az ennivalóért való küzdelem. Függetlenül attól, hogy mikor és mennyit evett előzőleg, ha valakit enni lát, nem ismer tréfát. Reggelente a dohányzóasztalnál állva nézi ki apja szájából a falatot, ez pont kényelmes, könyöklő magasság számára, ahhoz, hogy megfelelő erővel csapkodhassa az asztalt és kiabáljon, hogy (h)ada (h)ada (a h néma marad). Ez esetben még a leggyengébb kommunikációs képességgel bíró szülők is egyértelműen vennék az adást, márpedig M nem tartozik ezek közé, így aztán nagy egyetértésben csócsálják a szénhidrátszegény zsírégető kenyérmorzsákat a továbbiakban.
Hasonló jelenetek játszódnak Márton vacsorájánál is, mikor is Marci nagy műgonddal kiválogatott és összegyúrt gusztusos kis kenyérgalacsinokat juttat öccsének (aki akkorra már túl van némi főzeléken és tejen).
A csapkodás és kiabálás mégis azon esetekben éri el csúcspontját, mikor Bence már az etetőszékben ücsörög, de a papi még nincs kész. Bébi általában függetleníti magát attól a ténytől, hogy miatta nem tudott elkészülni az ebéd és haragosan veszekszik, döntően a mikróval vagy a botmixerrel (szerencséje, hogy csak ezekkel...).
Amikor Bence éppen nem az éhhalál szélén táncol, de mégis úgy érzi, hogy a társaság kicsit hanyagolja, hangos bábábá kiáltásokkal hívja fel magára a figyelmet, majd ha valaki végre ránéz bájosan mosolyogva kattog, illetve csettinget és jobb kezét felemelve ökölbe szorított kezét nyitogatja ütemesen mintegy integetésképpen. Ezzel a módszerrel bárkit bármikor meg lehet fűzni, amivel egy tízhónapos már teljesen tisztában van és tudatosan él vele, akkor például, ha valami turpisságon kapják (növényt tépdes, tévét kapcsolgat, telefont rág).
Az avatatlan szem számára amúgy üdvözlésnek tűnő gesztust sokszor és szívesen alkalmazza, kivéve azon eseteket, ha valaki megjön vagy elmegy. Ilyenkor a pápá felszólításra Bence kedvesen mosolyog vagy nem nagyon okosan néz, majd mikor a távozók már Budakalászon vannak, lelkesen integetni kezd. Leginkább persze Marci érkezésének szokott örülni. Mikor bátyja hazaér az óvodából lelkesedésében kezeivel és lábaival kapál, hangosan kurjongat és komoly fizikai erő kell hozzá, hogy szó szerint ne ugorjon Márton nyakába.
Összességében Bence minden csecsemő-verbális és non-verbális eszközt bevet, hogy érvényre juttassa akaratát és kifejezze tetszését vagy nem tetszését, sőt egyértelműen jelzi, ha úgy érzi pelenkacserére van szüksége. Lehet, hogy mégis tud csecsemő-jelül?!
2010. április 23., péntek
2010. április 16., péntek
Márton a kétkerekűn
Tavaly, hosszas mérlegelés után, a Felnőttek Tanácsa úgy határozott, hogy Márton ráér tavasszal megtanulni kétkerekűzni ezzel a döntéssel sikeresen elodázva egy nagyobb falatnak tűnő feladatot. A határozatnak megfelelően aztán, gondos előkészítés és kutatómunka után Marci a születésnapjára megkapta első "igazi" kétkerekű biciklijét , ami azon melegében betárolódott a nagyszülők garázsába.
A tavasz közeledtével aztán kialakulni látszott az oktatási terv is, miszerint először roller, aztán kétkerekű pedál nélküli kisbicikli, majd kétkerekű pedálos kisbicikli, ezután jöhet az "igazi, nagyfiús" bringa.
A roller bejött, lassan le is válthatja a városnéző műanyag motort, kis helyen elfér, csomagtartóban, babakocsi aljában, praktikusan összecsukható és villog is. Egyedül az udvari "randalírozás" esetében tartja még magát a lábbalhajtós klasszikus.
Mint kiderült, a következő fázis, a kisbiciklin való tanulás legfőbb akadálya, hogy a kisbicikli a földszinti tárolóban lakik és ahhoz, hogy a pótkerekektől meg tudjon szabadulni vagy le kell vinni a szerszámokat (ki tudja milyet) vagy fel kell hozni a biciklit. Mindkettő nehéz ügy, nem beszélve a ház urának, a szerelés iránti affinitásáról.
Végül a múlt heti esős, szeles szombaton (mert mostanság ilyenek a szombatok), nagy lélegzetvétel után feljutott a kisbicikli élete csúcsára, a második emeletre, egyenesen az előszobába, és megkezdődött a kerékfosztás. Szerencsére még időben érkezett a segítség Pali papa személyében, így a kétkerekűsítés, bár közepesen indult, jól végződött. Olyannyira, hogy nem kicsit lelkes Márton azon "melegében" megtanult biciklizni, csak belső pulóverrel megakadályozható szél általi fagyási sérüléseket okozva a Nagypapának, aki egy ideig testmozgás-szerűen futott a bicikliző gyerek mellett, ám a nebuló, egy idő után sajnálatosan lehagyta mesterét. Ezután már csak induláskor kellett kicsit egyensúlyban tartani és kapacitálni Marcit, hogy Pomáz méltán népszerű millenniumi emlékművét ne csak jobbról balra, de balról jobbra is kerülgesse.
Másnap aztán Márton megtanult elindulni is a kisbiciklin és minden irányból minden irányba remekül kacsázik. Nem tartott tovább, mint a sífelvonózás elsajátítása.
Jöhet a nagybicikli, ami persze még mindig a nagyszülők garázsában van, még mindig pótkerekestül...
A tavasz közeledtével aztán kialakulni látszott az oktatási terv is, miszerint először roller, aztán kétkerekű pedál nélküli kisbicikli, majd kétkerekű pedálos kisbicikli, ezután jöhet az "igazi, nagyfiús" bringa.
A roller bejött, lassan le is válthatja a városnéző műanyag motort, kis helyen elfér, csomagtartóban, babakocsi aljában, praktikusan összecsukható és villog is. Egyedül az udvari "randalírozás" esetében tartja még magát a lábbalhajtós klasszikus.
Mint kiderült, a következő fázis, a kisbiciklin való tanulás legfőbb akadálya, hogy a kisbicikli a földszinti tárolóban lakik és ahhoz, hogy a pótkerekektől meg tudjon szabadulni vagy le kell vinni a szerszámokat (ki tudja milyet) vagy fel kell hozni a biciklit. Mindkettő nehéz ügy, nem beszélve a ház urának, a szerelés iránti affinitásáról.
Végül a múlt heti esős, szeles szombaton (mert mostanság ilyenek a szombatok), nagy lélegzetvétel után feljutott a kisbicikli élete csúcsára, a második emeletre, egyenesen az előszobába, és megkezdődött a kerékfosztás. Szerencsére még időben érkezett a segítség Pali papa személyében, így a kétkerekűsítés, bár közepesen indult, jól végződött. Olyannyira, hogy nem kicsit lelkes Márton azon "melegében" megtanult biciklizni, csak belső pulóverrel megakadályozható szél általi fagyási sérüléseket okozva a Nagypapának, aki egy ideig testmozgás-szerűen futott a bicikliző gyerek mellett, ám a nebuló, egy idő után sajnálatosan lehagyta mesterét. Ezután már csak induláskor kellett kicsit egyensúlyban tartani és kapacitálni Marcit, hogy Pomáz méltán népszerű millenniumi emlékművét ne csak jobbról balra, de balról jobbra is kerülgesse.
Másnap aztán Márton megtanult elindulni is a kisbiciklin és minden irányból minden irányba remekül kacsázik. Nem tartott tovább, mint a sífelvonózás elsajátítása.
Jöhet a nagybicikli, ami persze még mindig a nagyszülők garázsában van, még mindig pótkerekestül...
2010. április 9., péntek
Belátó-e egy ötéves?
Nem, de nagyon igyekszik.
Ez a hét ismét a két gyerek társaságában telt, Marci ahelyett, hogy kullancsoltást kapott volna kedden, inkább itthon marasztalódott középfül majdnem-gyulladással egész hétre. Bence meg a szokásos obstruktív bronchitis-szel küzd, lázas, taknyos, köhög.
Természetesen munka is döntően akkor torlódik fel, ha mindkét gyerek otthon sündörög - de ez egy másik, döntően a nagyszülőkről szóló, poszt tárgya.
1.
Vendégek jönnek, kellene kicsit készülődni, rendet rakni. M főz. Bence nyűgös, csak kézben hajlandó létezni, dobálja a cumiját, nem nagyon hajlandó enni. Természetesen zuhog az eső, nem lehetett délelőtt Marcit levinni fárasztani. Nagy nehezen végül sikerül rávenni, hogy autózzon egy kicsit egyedül, Bencét is eltávolítjuk, hogy ne falja fel az összes versenyautót és ne tépje ki a földön heverésző bátyja haját - mert Márton a szobájában persze nem hajlandó játszani, csak a nappaliban. Tíz perc elteltével már meg is jelenik Marci:
- Anya, nézd meg, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t!
- Ne haragudj, most nem érek rá, később megnézem.
- Jó, akkor Apa nézze meg.
- Most ő sem ér rá, ebédet főz.
- Jó, addig gyakorolnak.
Egy perc elteltével:
- Anya, már jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Mindjárt megnézem, csak megetetem Bencét, kicsit rendet rakok, megterítek és megpucolom a cukkinit. Utána jövök.
- Jó.
Fél perc múlva:
- Anya, kész vagy? Jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Marci, még mindig nem tudok jönni, rendet rakok, megterítek, megpucolom még a cukkinit és jövök.
- De mennyi ideig tart a cukkinipucolás?
- Nem sokáig, de még megterítek és rendet rakok kicsit.
- Jó. Akkor most jössz?
- Jövök. (és Massa tényleg megelőzte Barrichello-t)
2.
- Marci,többször kértük, hogy ne hagyd elől a lego-autókat, mert Bence lenyeli a pici alkatrészeket. Most is a szőnyegen találtam egyet.
- Nekem nem baj. Van másik is.
3.
Bence lázas, nem tud aludni, ölben is kínlódik. Marci igazából jól van, élvezi, hogy otthon lehet:
- Anya, hozol nekem inni?
- Mindjárt hozok, csak megpróbálom elaltatni Bencét.
- De nagyon szomjas vagyok.
- Egy kicsit kibírod.
- Nem bírom ki, szorít a torkom.
Kap almalevet.
- Én nem almalevet kértem, hanem narancsot!
- Anya, társasozunk?
- Most nem tudok, mert Bence nincs jól, ha elalszik majd társasozunk.
- Miért, a másik kezeddel tudsz játszani!
4.
- Anya, lemegyünk biciklizni?
- Most nem tudunk, mert Bence még lázas volt, fúj a szél, nem tudjuk levinni.
- Akkor hívjunk valakit, aki levisz engem, vagy vigyáz rá, amíg lemegyünk.
Figyelmeztetés!
Mindezekkel együtt és ellenére egyelőre nem szükséges a gyámügyhöz szaladni, akadnak Mártonnak olyan kívánságai is, amik teljesülnek záros határidőn belül.
Ez a hét ismét a két gyerek társaságában telt, Marci ahelyett, hogy kullancsoltást kapott volna kedden, inkább itthon marasztalódott középfül majdnem-gyulladással egész hétre. Bence meg a szokásos obstruktív bronchitis-szel küzd, lázas, taknyos, köhög.
Természetesen munka is döntően akkor torlódik fel, ha mindkét gyerek otthon sündörög - de ez egy másik, döntően a nagyszülőkről szóló, poszt tárgya.
1.
Vendégek jönnek, kellene kicsit készülődni, rendet rakni. M főz. Bence nyűgös, csak kézben hajlandó létezni, dobálja a cumiját, nem nagyon hajlandó enni. Természetesen zuhog az eső, nem lehetett délelőtt Marcit levinni fárasztani. Nagy nehezen végül sikerül rávenni, hogy autózzon egy kicsit egyedül, Bencét is eltávolítjuk, hogy ne falja fel az összes versenyautót és ne tépje ki a földön heverésző bátyja haját - mert Márton a szobájában persze nem hajlandó játszani, csak a nappaliban. Tíz perc elteltével már meg is jelenik Marci:
- Anya, nézd meg, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t!
- Ne haragudj, most nem érek rá, később megnézem.
- Jó, akkor Apa nézze meg.
- Most ő sem ér rá, ebédet főz.
- Jó, addig gyakorolnak.
Egy perc elteltével:
- Anya, már jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Mindjárt megnézem, csak megetetem Bencét, kicsit rendet rakok, megterítek és megpucolom a cukkinit. Utána jövök.
- Jó.
Fél perc múlva:
- Anya, kész vagy? Jössz megnézni, hogy Massa, hogy előzte meg Barrichello-t?!
- Marci, még mindig nem tudok jönni, rendet rakok, megterítek, megpucolom még a cukkinit és jövök.
- De mennyi ideig tart a cukkinipucolás?
- Nem sokáig, de még megterítek és rendet rakok kicsit.
- Jó. Akkor most jössz?
- Jövök. (és Massa tényleg megelőzte Barrichello-t)
2.
- Marci,többször kértük, hogy ne hagyd elől a lego-autókat, mert Bence lenyeli a pici alkatrészeket. Most is a szőnyegen találtam egyet.
- Nekem nem baj. Van másik is.
3.
Bence lázas, nem tud aludni, ölben is kínlódik. Marci igazából jól van, élvezi, hogy otthon lehet:
- Anya, hozol nekem inni?
- Mindjárt hozok, csak megpróbálom elaltatni Bencét.
- De nagyon szomjas vagyok.
- Egy kicsit kibírod.
- Nem bírom ki, szorít a torkom.
Kap almalevet.
- Én nem almalevet kértem, hanem narancsot!
- Anya, társasozunk?
- Most nem tudok, mert Bence nincs jól, ha elalszik majd társasozunk.
- Miért, a másik kezeddel tudsz játszani!
4.
- Anya, lemegyünk biciklizni?
- Most nem tudunk, mert Bence még lázas volt, fúj a szél, nem tudjuk levinni.
- Akkor hívjunk valakit, aki levisz engem, vagy vigyáz rá, amíg lemegyünk.
Figyelmeztetés!
Mindezekkel együtt és ellenére egyelőre nem szükséges a gyámügyhöz szaladni, akadnak Mártonnak olyan kívánságai is, amik teljesülnek záros határidőn belül.
2010. április 3., szombat
Bence tanulmányai 5
Bence ma felállt. Nem lépcsőnél, nem emberen, nem kézbe kapaszkodva. Felállt a kis asztalnál, a járókában, a járókán kívül, a puffnál, a tv állványnál - természetesen a dvd lejátszóba és a műhold vevőbe kapaszkodva és különben mindenhol, ahol kapaszkodás esett.
Nem, felülni még mindig nem tud. LEülni viszont igen. És nézzünk mélyen magunkba, hányszor fordul elő, hogy a földön fekvésből fel kell ülnünk és hányszor, hogy állásból kell leülnünk. Akkor, ugye, most melyik a hasznosabb tudás?! Bence egyszerűen pragmatista.
A család meg kezdi lepakolni az alsó polcokat, kis asztalokat, puffokat.
Nem, felülni még mindig nem tud. LEülni viszont igen. És nézzünk mélyen magunkba, hányszor fordul elő, hogy a földön fekvésből fel kell ülnünk és hányszor, hogy állásból kell leülnünk. Akkor, ugye, most melyik a hasznosabb tudás?! Bence egyszerűen pragmatista.
A család meg kezdi lepakolni az alsó polcokat, kis asztalokat, puffokat.
2010. március 31., szerda
2010. március 26., péntek
Borkóstoló II.
avagy látogatás a Heimann vidámparkban
Nagyon fontos, hogy a gyerekek már zsenge ifjúságukban megszeressék a borkóstolás és a bortúra műfaját. A bort is megpróbálhatják megszeretni, de ez ráér. Márton például egy meglehetősen jó nevű és nem is túl olcsó vörös cuvée-re közölte fintorogva, hogy nem nagyon finom.
Az egyik legjobb módja mindenesetre a gyermekkori borkultúra fejlesztésnek egy, a Heimann pincében tett vizit, már akinek megadatik. Marcinak megadatott. A borüzemben tett látogatást úgy kezdte, hogy a Mikulásra erősen emlékeztető, nagyon kedves házigazda, Mártonnak csak per Zoli, már a bejáratnál felszólította, hogy álljon fel a kiskocsira, amit majd ő húz. És húzta. Ezek után Marci belemászott egy üres acéltartályba és ott trappolt körbe-körbe néha kikémlelve egy-egy kimenő vagy bejövő nyíláson. A pincében aztán a hordók között megkereste a rosszabb időkre elraktározott sonkákat, felállt a nagy forgóasztal közepére forogni, bebújt a nagy hordó mögötti titkos kamrába és megszámolta az összes fellelhető hordót.
A borkóstolás alatt leiskolázta a feleket Fekete Péterben és Verdás Melyik betű hiányzik a szóból? játékban és fél percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már vissza a pincébe.
Ebédre aztán megevett majd' fél kiló lókolbászt - azt nem tartotta senki szükségesnek, hogy ennek az eredetét hosszasan ecsetelje - aztán főfogásként elcsócsált egy kis bélszín-hamburgert, rokfort szószt nem kért rá, mert a sajtot nem szereti... Nehéz gyerekkora van, nna.
Lévén ebédidő, ezen a kóstoláson már a kisebbek is aktívabban részt tudtak venni, Miska jó érzékkel ráhajtott a háziasszonyra - nem kis sikereket elérve. Bence pedig tornaórát tartott az egybegyűlteknek, hangsúlyt fektetve a derék és hasizom tájékra (miszerint mindent ledobott a földre, ami a keze ügyébe került). Reméljük pár év múlva ők is részt vehetnek a pince-élménytúrán és nem lesz kifogásuk a lókolbász ellen sem.
Összességében senki nem állíthatja, hogy gyerek nem való bortúrára... a fent említettek legalábbis valók.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek már zsenge ifjúságukban megszeressék a borkóstolás és a bortúra műfaját. A bort is megpróbálhatják megszeretni, de ez ráér. Márton például egy meglehetősen jó nevű és nem is túl olcsó vörös cuvée-re közölte fintorogva, hogy nem nagyon finom.
Az egyik legjobb módja mindenesetre a gyermekkori borkultúra fejlesztésnek egy, a Heimann pincében tett vizit, már akinek megadatik. Marcinak megadatott. A borüzemben tett látogatást úgy kezdte, hogy a Mikulásra erősen emlékeztető, nagyon kedves házigazda, Mártonnak csak per Zoli, már a bejáratnál felszólította, hogy álljon fel a kiskocsira, amit majd ő húz. És húzta. Ezek után Marci belemászott egy üres acéltartályba és ott trappolt körbe-körbe néha kikémlelve egy-egy kimenő vagy bejövő nyíláson. A pincében aztán a hordók között megkereste a rosszabb időkre elraktározott sonkákat, felállt a nagy forgóasztal közepére forogni, bebújt a nagy hordó mögötti titkos kamrába és megszámolta az összes fellelhető hordót.
A borkóstolás alatt leiskolázta a feleket Fekete Péterben és Verdás Melyik betű hiányzik a szóból? játékban és fél percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már vissza a pincébe.
Ebédre aztán megevett majd' fél kiló lókolbászt - azt nem tartotta senki szükségesnek, hogy ennek az eredetét hosszasan ecsetelje - aztán főfogásként elcsócsált egy kis bélszín-hamburgert, rokfort szószt nem kért rá, mert a sajtot nem szereti... Nehéz gyerekkora van, nna.
Lévén ebédidő, ezen a kóstoláson már a kisebbek is aktívabban részt tudtak venni, Miska jó érzékkel ráhajtott a háziasszonyra - nem kis sikereket elérve. Bence pedig tornaórát tartott az egybegyűlteknek, hangsúlyt fektetve a derék és hasizom tájékra (miszerint mindent ledobott a földre, ami a keze ügyébe került). Reméljük pár év múlva ők is részt vehetnek a pince-élménytúrán és nem lesz kifogásuk a lókolbász ellen sem.
Összességében senki nem állíthatja, hogy gyerek nem való bortúrára... a fent említettek legalábbis valók.
2010. március 24., szerda
Borkóstoló I.
Komoly társadalmi kérdés, hogy a kisgyerekes szülőknek van-e joga borkóstoláson részt venni. Tegyük fel, hogy lehetősége van.
Szerintünk joga is, a másik, a múlt hétvégi borkóstoláson szintén részt vevő, megközelítőleg harminc huszonéves véleménye itt most nem számít.
Tény, hogy a kisgyerekes szülők közül általában az egyik nem iszik - jelen esetben az anya. Tény továbbá, hogy a másik szülő is igyekszik a lehetőségekhez mérten keveset inni - jelesül az apa. A borásznak így már biztosan megéri. Tény továbbá, hogy a gyerekek általában felforgatnak egy ilyen eseményt - de nem Márton és Bence, na és persze Miska.
A négyhónapos Mihályról gyorsan kiderült, hogy ő igazából egy nyári borkóstoló, mert korrektül elaludt odafelé a kenguruban, de mivel hatszáz réteg ruha volt rajta, így inkább először kint-, majd végül távolmaradt az eseménytől. Így persze egy anyukával máris kevesebb vett részt az ominózus borkóstoláson. Rutinos Bence csak addig aludt, amíg a huszonévesek utolsóként szállingózó tagjai, röpke egy órás késéssel befutottak. Ez alatt az idő alatt Márton nagy lelkesedéssel megivott egy forró csokit, a rozéból nem kért. Mire a borkóstoló elkezdődött a kakaó is elfogyott, Bence is felébredt, Miska is hazaért. Kezdődhetett a móka. A röpke másfél órás borbemutató alatt Bébi kiválóan elücsörgött apja ölében, csörgette a csörgetnivalókat, rágta a rágnivalókat és elcsipegette a borkorcsolyának szánt pogácsa neki vetett morzsáit (mert glutént, ugye még nem eszik). Marci ezalatt meghallgatta Pom-pom meséit, benyomott egy kosár pogácsát, mert ő eszik glutént, nem is olyan röpke látogatást tett a női mosdóban (ezzel egy vörösbor megkóstolásától megkímélve anyukáját), majd mindenkit megvert Fekete Péterben. A huszonéves társaságban sajnos kevés volt a hölgyvendég, így a Bence - M párosnak csak hármat sikerült befűznie az este folyamán, a vendéglátó csodálatát viszont mindkét gyerek bezsebelte - asszem ilyet még ő sem lőtt.
Szerintünk joga is, a másik, a múlt hétvégi borkóstoláson szintén részt vevő, megközelítőleg harminc huszonéves véleménye itt most nem számít.
Tény, hogy a kisgyerekes szülők közül általában az egyik nem iszik - jelen esetben az anya. Tény továbbá, hogy a másik szülő is igyekszik a lehetőségekhez mérten keveset inni - jelesül az apa. A borásznak így már biztosan megéri. Tény továbbá, hogy a gyerekek általában felforgatnak egy ilyen eseményt - de nem Márton és Bence, na és persze Miska.
A négyhónapos Mihályról gyorsan kiderült, hogy ő igazából egy nyári borkóstoló, mert korrektül elaludt odafelé a kenguruban, de mivel hatszáz réteg ruha volt rajta, így inkább először kint-, majd végül távolmaradt az eseménytől. Így persze egy anyukával máris kevesebb vett részt az ominózus borkóstoláson. Rutinos Bence csak addig aludt, amíg a huszonévesek utolsóként szállingózó tagjai, röpke egy órás késéssel befutottak. Ez alatt az idő alatt Márton nagy lelkesedéssel megivott egy forró csokit, a rozéból nem kért. Mire a borkóstoló elkezdődött a kakaó is elfogyott, Bence is felébredt, Miska is hazaért. Kezdődhetett a móka. A röpke másfél órás borbemutató alatt Bébi kiválóan elücsörgött apja ölében, csörgette a csörgetnivalókat, rágta a rágnivalókat és elcsipegette a borkorcsolyának szánt pogácsa neki vetett morzsáit (mert glutént, ugye még nem eszik). Marci ezalatt meghallgatta Pom-pom meséit, benyomott egy kosár pogácsát, mert ő eszik glutént, nem is olyan röpke látogatást tett a női mosdóban (ezzel egy vörösbor megkóstolásától megkímélve anyukáját), majd mindenkit megvert Fekete Péterben. A huszonéves társaságban sajnos kevés volt a hölgyvendég, így a Bence - M párosnak csak hármat sikerült befűznie az este folyamán, a vendéglátó csodálatát viszont mindkét gyerek bezsebelte - asszem ilyet még ő sem lőtt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)