Bence nem alszik

Az egész nemalvás úgy kezdődött újra, hogy Bence megfázott. Ennek a súlyos kórnak a történetét már ismeri a jeles olvasóközönség, kúp, orrszívás, köhögés, párásítás, stb. A betegség folyományaként viszont, vagy egészen más okból kifolyólag, Bence elkezdett ismét 2-3 óránként kelni éjjelente, szülei nem nagy örömére. Kezdetben persze volt rohanás a gyerekszobába, nem lázas-e, kap-e levegőt, van-e elég pára, nincs-e túl melege, elég melege van-e, stb. A konklúzió általában az volt, hogy nyilván kiszáradt a torka, merthogy nem kap levegőt az orrán, egyen-igyon hát kicsit. Ez ellen persze sosem volt kifogása, annyira azért nem volt beteg - hál'isten.
Aztán persze, ahogy ez a bizonyos Nagykönyvben írva vagyon, Bence rászokott az éjszakai nassolásra. A karácsonyi "őrület" meg az utazás is közbejött, idegen helyen szegény gyerek, egy szobában a forgolódó szülőkkel, hát kel, persze hogy! Aztán, itthon újra akklimatizálódni kellett, ki van zökkentve szegény gyerek, meg még mindig krahácsol - és nyilván éhes is. Ám a múlt éjszaka betette a kaput. A fél kilences fekvés után Bence fél tizenegykor kelt, kapott is enni - nyilván éhes, hiszen belealudt a vacsorába. Eszik és vissza az ágyba, alvás. Aztán rikoltozás fél egykor is, éhes ugyan nem lehet, de hátha újra belealszik a szopizásba. Bébi lelkes a potya kajától, visszaaludni viszont egyáltalán nincs kedve. Inkább mulatna, hangosan kurjongat, gőzik, göcög, vigyorog. Rutinos szülők nem mennek bele a játékba, nincs villany, nincs beszélgetés, nincs móka, ahogy ezeket a legfőbb nevelési irányelveket a bizonyos Nagykönyv egyértelműen lefekteti; éjszaka éjszaka van, nappal nappal - ez amúgy is cáfolhatatlan tény.
A háromnegyed egyes ötlet, hogy majd a nagyágyban Bence is megnyugszik, elalszik a meleg és a szuszogás közepette. De Bence mégis inkább mulatna, imádja az árnyékokat a falon, a kockás párnát, nyálas kezecskéket dugdos a szülők összes szájába, egyszóval remekül szórakozik - ennek persze hangot is ad. Ez esetben akár a saját ágyában is zizeghet. Nyomás!
Újabb negyed órán keresztül csak elégedett gagyogás hallik, aztán egy óra négy perckor kitör a botrány. Bébi kinyomja magát köldökig, látványosan kiköpi a cumit és ordításba fog. Nem is hagyja abba a következő 40 percben. De rutinos szülők ilyet már láttak - hallottak (úgy négy éve)! Tíz percenként megjelenünk nála, cumi be, elmagyarázzuk, hogy éjszaka van és aludni kell. (ld. Nagykönyv) Cumi ki, fej fel, ordítás. Az aggodalom, hogy Márton majd felébred az első 5 perc után elmúlik, Marci alszik, mint a tej, nem hagyja magát néhány decibeltől zavartatni. Bence tovább ordít. M levonul megnézni a méltán izgalmas Chelsea - Totenham meccs ismétlését. Bence tovább ordít. Aztán egy óra negyvennégykor egyszer csak csend lesz. Kész. Elaludt. Már csak a szobaajtót kell majd kinyitni, hogy menjen be némi levegő reggelig.
Ha harc, hát legyen harc!

Menyhárt király live

A gyermektelen felnőttek jogos kérdésére, hogy mi a jó az óvodai ünnepségekben, az egyértelműnek látszó válasz, hogy gyakorlatilag semmi!
Az előzmények nagyjából ismertek, Menyhárt király jelmez jól sikerült, a saját kézzel gyártott ajándék megfestve, becsomagolva, az előző nap este sütött süti finom lett, Bence elpasszolása megoldott. A szülő egy kellemesnek induló decemberi szombat helyett reggel megpróbálja időre összeszedni magát és összes gyerekeit, miután előző éjjel, lefekvés után, még sütit is sütött a bulira. A reggeli őrület közepette kiderül persze, hogy az ötéves, nem négyéves, a tavalyi ünneplő nadrág abszolút kicsi rá, szerencsére az ing még jó. Fekete nadrág helyett meg a sötét farmer tökéletes. Indulás, mert még le kell adni bébit, jóllakottan ráadásul.
Az érkezés az óvodába viharos - szó szerint, tombol az orkán erejű szél, minden csúszik. A kezdetek kb. mint Halloween-kor, az-óvodai-öltözőben-kétszáz-másik-gyerek-társaságában levetkőzés, pisilés, sütemény átadása a dadusoknak, ajándék a fenyőfa alá, gyerek a gyerekekhez az utolsó eligazításra, szülők a szobába helyet foglalni. Versenykuporgás a mini IKEÁs székeken, apukáknak tülekedés az első sorokban, hogy minél jobb fénykép-videó pozícióba kerüljenek. Beáramlik egy csomó nagymama és nagypapa is, az ember igazságérzete meg hőzöng, hogy hát a mi nagyszüleink akkor miért nem. A harminc négyzetméteres szoba egyik felében így is vagy negyven felnőtt tolong, és az ovisok még be se jöttek. Aztán végre megérkeznek, szépen libasorban, mindegyik fegyelmezetten leül a kis székecskéjére, mint a 20 törpe az ominózus mesében.

Ezúttal van köztük hópehely, pásztor (ld. Marci tavaly), három királyok (ld. Marci idén), a kovács, a kovács lánya, Mária, József, angyalok meg doszt. Középen kisjézus a bölcsőben, körülötte szalma, mellette bárány vagy birka vagy kinek mi. Idilli a kép. A gyerekek felállnak, belekezdenek egy kis dalocskába, elő a fényképezőgéppel, az elem egyből lemerül m

ár a nulladik képnél. Sebaj, erre jó a hiperszuper telefon, csakhogy nem sikerül kioldani a

billentyűket, új a készülék, a Tudor meg valahol hátul kamerázik. Ezzel a

problémával gyorsan elszalad az első pár perc. Gyerekek felállnak, leülnek, énekelnek, szavalnak, közösen, egyedül, magyarul angolul. Márton az angol egysorost is nagyon szépen mondja, három hétig tartott, míg megértettük, hogy mi a szöveg, elmondattuk vele napjában százszor. Aztán elindul Mária és József, a kovács meg persze nem ad nekik szállást, szakadjon rá a ház, kivéve a hableányát. Aztán megszületik a kisjézus is, ez nincs részletezve, jönnek a három királyok. Az elején van némi kis zavar, hogy ki hova álljon, de ez gyorsan megoldódik, az óvónénik súgnak a háttérből, Marci persze jó helyre áll, a többiek keveregnek, így egy kicsit aztán ő is elveszti a fonalat, de végül meglesz a kívánt alakzat. Marcinak a legnehezebb a dolga, ő kezd, de simán veszi az akadályt, annak ellenére, hogy monológja közben valami kistestvér folyamatosan karattyol. Mert vannak, akik kistestvéreket is hoznak... Ezután már csak pár dalocska van hátra, a végzős ovisok egy-egy idézet kíséretében gyertyát visznek az anyukájuknak, de ezen majd sírunk jövőre.

Az ajándékozás is viszonylag flottul megy, természetesen a kisfiú, aki Mártont húzta nem jött el, viszont nem is hozott ajándékot. Az óvónénik rutinos gyorsasággal ismerik fel a helyzetet, Marci megkapja a kisfiúnak szánt ajándékot, akit különben egy kislány húzott, aki szintén nem jött, de az ajándékot ők behozták. Ezt röviden el is magyarázza az óvónéni, harmadnapra aztán leesik, hogy mi történt, akkor ott helyben egy szó sem jutott át. Lényeg, hogy van csomag a kezünkben, jöhet a sütemény, üdítő büfé a másik 25 négyzetméteres szobában. A rengeteg házi sütemény közül Márton magához szólít némi chips-et és ropit, majd leül sakkozni a haverokkal a mini székekkel körülvett mini asztalhoz. A szülők eközben ténferegnek bután, az ajándékot, kamerát, táskát, pulcsit, koronát, palástot szorongatva, kedvesen beszélgetve a szülőtársakkal míg fel nem csillan a hazamenetel lehetősége. Az-óvodai-öltözőben-kétszáz-másik-gyerek-társaságában felöltözés viszonylag fájdalommentes, a következő etetésre épp hazaérünk.

A különbség a gyerekesek és nem-gyerekesek között, hogy a gyerekesek sosem kérdeznék meg, hogy mi a jó az óvodai ünnepélyben - mert szuper helyes az egész. Elsősorban persze a MI gyerekünk.

Bence tanulmányai 3

Most, hogy a hasról hátra, hátról hasra fordulást Bence már tökélyre fejlesztette, jöhetnek a következő megoldandó problémák. Aktuálisan ebből az egyik elméleti, a másik gyakorlati kérdés, de természetesen van összefüggés köztük. Az elméleti kérdés fizikai jellegű, a távolság meghatározására épül.
Adva van egy cumi, legyen mondjuk sárga, vagy nem is, inkább kék. Amennyiben ezt hanyatt fekve mindkét kezünkbe fogjuk és jól kinyújtózunk a karunkkal felfelé, a cumi eltávolodik, ha viszont a két karunkat egy gyors mozdulattal könyöktől behajlítjuk a cumi hirtelen orrba vág, így már könnyen szájba tehető. Ezzel szemben, ha ugyanezt a cumit hanyatt fekvésben az egyik kezünkbe fogjuk és jól kinyújtjuk oldalra a karunkat, akkor a másik kezünkkel hiába kalimpálunk mérgesen, csak akkor fogjuk elérni a sárga, illetve kék cumit, ha oldalra fordulunk. A távolság növelésére, illetve csökkentésére jelenleg ez a két módszer áll rendelkezésünkre.
Aztán itt van még a hason fekve játszás gyakorlati problematikája. Amennyiben a hasunkon fekve játszunk a szőnyegen, a játékok orvul elindulnak az ellenkező irányba - különösen a labdák alattomosak ilyen szempontból. A felháborító az egészben, hogy hiába kalimpálunk kezünkkel, lábunkkal kutyaúszást imitálva, sem kedves kérésre, sem figyelmeztető kiabálásra nem jönnek vissza kartávolságon belülre. Jelen helyzetben úgy tűnik, az egyetlen megoldás, hogy nagyon hangosan és panaszosan sivítani kell, hogy a személyzet egy tagja rendreutasítsa az adott készséget és visszahelyezze azt a megfelelő távolságba.
Az utolsó említendő eset, ami még némi magyarázatra szorul, hogy ha az ember valakinek az ölében ül és elkezd kapálni a lábaival, akkor a lábfeje egyszer csak megjelenik az orra előtt, hogy aztán eltűnjön újra. Ennek az összefüggésnek a feltérképezése azonban már egy következő tanulmány témája.

Bence beteg

Na, nincs dráma! ahogy a méltán népszerű színésznő a margarinreklámban mondja. Bence valahol megfázott. Köhécsel, folyik az orra, olykor kis lázat is fel tud mutatni - ezt lehetőleg éjjel. Aludni lehetőleg éjjel nem alszik, inkább nyöszörög, tekergeti magát, panaszkodik - enni azért tud. Ha nagyon tukmálják.
Legfőbb tünete, hogy rossz kedvű, már magához képest. Nincs rikkangatás, gurgulázás, göcögés, fáradt mosollyal veszi tudomásul, ha valaki kedveskedik, bohóckodik neki "Nagyon édes vagy, hogy így próbálkozol, de én most nem vagyok nagyon jól" - ezt lehet kiolvasni a szeméből.
Az orrszívó-porszívó se a kedvence, komoly apai erőfölénnyel lehet csak elérni, hogy viszonylag nyugton maradjon. Minden erejével küzd az életben maradásért, mérgesen ordít, tekereg, panaszkodik, koordinálatlanul kapkod, szorítja a csövet. Azért egyelőre a családtagok döntő többsége erőfölényben van, kiszívjuk az orrát, ha a fene fenét eszik is. (Bence még nem tudja, de a fülszúrásnál pl sokkal jobb) Utána bezzeg szép az élet! Akkor már nincs panasz, amikor kap levegőt és enni tud. Mégis, valahogy ez az összefüggés nem áll össze neki, marad a küzdelem.
A lázmérést és a kúpot viszont jól tűr. Éjjel egykor göcögve beszélget apjával, játszik az órával a lázmérés alatt, ha kiszabadul a fogásból lábaival az ég felé kalimpál. Aztán mire rájön, hogy mekkora méltánytalanság érte a kúp-üggyel, már késő, elfelejtett sírni, kész. Ezután még megnézi az aktuális tévéműsor végét, kicsit ringattatja magát, majd elalszik, hogy két óra múlva ébreszthesse az ügyeletes személyzetet. Mert enni azért kell!

Mikulás

A világ dolgaira olykor szkeptikusan tekintő szülők kezdetben majdnem teljesen biztosak benne, hogy ők ebben a Mikulás (nagyátkosban Télapó) marhaságban nem fognak részt venni. Biztosan nem fognak bemesélni, amúgy értelmes, csemetéjüknek olyan abszurdumokat, mint hogy a Mikulás Lappföldön él a manókkal (vagy krampuszokkal), ide kell neki minden évben levelet írni, rénszarvas szánon közlekedik az égbolton és az éj leple alatt ajándékokat tesz a kis csizmákba - mellesleg az ablakon keresztül (!). Aztán kiderül, hogy egyrészről nem olyan egyszerű kimaradni az össznépi butításból (v.ö. fogyasztói társadalom), másrészről a gyerek imádja a sztorit és minden egyes tételt simán "benyel", illetve nem foglalkozik azokkal a részletekkel, amik ellentmondásba ütközhetnek a globális Mikulás-elmélettel.
Így Mártont sem zavarta cseppet sem, hogy december 4-én, pénteken délután érkezett a Mikulás az óvodába (aki mellesleg nagyon megdicsérte, hogy sokat fejlődött a rajzolásban, merthogy tavaly ugyanez (?) a Mikulás azt mondta, hogy kéne kicsit gyakorolni). Aztán 5-én, szombaton, mikor a nagyszülők átjöttek, hozták magukkal a Mikulás ajándékát, amit az a Töhötöm utcában hagyott Mártonnak és Bencének - ezúttal egy éjszakával korábban, mint "normális".
Szombat este aztán hatalmas lelkesedéssel és műgonddal tettük ki a teraszajtó elé Marci és Bence cipőit, miközben Márton megígérte, hogy majd ő segít kibontani Bence ajándékait - de tényleg. E helyt aztán felvillant mégis némi realizmus a lila ködön keresztül, Márton ugyanis egyrészről a csizmákat a teraszra, kintre akarta kitenni - az elérés megkönnyítése végett, másrészről hamar megfogalmazódott benne az ötlet, hogy az újonnan kapott lábbeliket kell kirakni, lévén azokat nem kell pucolni.
Vasárnap délelőtt arra is fény derült, hogy a Télapó a Visegrádi utcába is ellátogatott, nyomokat hagyva Edit mamánál. Ezek után a délutáni találkozás a Mikulással a Decathlonban magától értetődő volt. Aztán szintén vasárnap, este, még az is kiderült, hogy a Télapónak volt annyi esze, hogy az üres Prés utcai lakás helyett Tapolcára menjen, a Hunguest Hotel 322-es szobájához, hogy ott is hagyjon némi ajándékot Marci és Bence számára, amit aztán a nagyszülők kézbesíthettek.
Tulajdonképpen alig kellett magyarázni, hogy a fenti rengeteg feladat és helyszín hogy fér bele valakinek a programjába, ráadásul úgy, hogy az összes többi gyerek is kap ajándékokat valamint, hogy ha már levelet kell írni a Mikulásnak a kívánságokkal, akkor miért nem azt hozza, amit kér az ember (fia). Mindenesetre, amikor vasárnap reggel hétkor Márton az izgalomtól elfúló hangon rohant be a hálószobába, hogy "Apa, Anya, gyertek, mutatok valamit!", mert egyedül nem bontja ki a meglepetést, de várni már egy percet sem tudott, nos akkor megint csak úgy tűnt, hogy megérte pár héten keresztül "vetíteni" és összefüggéseket gyártani abszurdnak tűnő helyzetek sorozatára.
Azért Józsika-ügyben továbbra is tagadásban maradunk...

Fog 2

Végül eljött a szomorú, de elkerülhetetlen pillanat, amikor fájdalmas búcsút kellett vennünk Fog 2-től is. Egész sokáig bírta, bár az utóbbi időben elég rosszul állt a szénája, az pedig végképp betett neki, hogy Marci az oviban ráharapott vele a "somkás" kenyérre - ettől aztán Fog 2 komoly mozgásba lendült. Tulajdonképpen meg sem várta, hogy eljussunk a fogorvosig, kiesett szerdán magától. Márton szerint a tea miatt, amit éppen ivott. Mindezek ellenére kis fogorvos-látogató különítményünk ismét nekivágott a Szentkirályi utcának, hamár volt időpontunk, hogy megmutassuk a doktornéninek a foghíjat.
Okulva Fog 1 tanulságos történetén, ezúttal időben indultunk, hogy ne késsünk el és ne legyen idegeskedés sem. Így esett, hogy a decemberben várható szokásos forgalom fájó hiánya okán fél órával előbb értünk a tett színhelyére, ahol majdnem a bejárat előtt találtunk parkolóhelyet - egyből. Fogtuk hát hordozhatatlan hordozókát és fogatlan gyereket, majd bepréseltük magunkat a már jól ismert 2 nm-es liftbe. Ide, egy egész emelet erejéig, még egy kedves fogbetegtárs is benyomakodott, vészesen Bence feje fölött lóbálva a táskáját, vihorászva, hogy milyen kicsi a lift. Mondjuk, nem kifejezetten mi kértük, hogy szálljon be. A maradék négy emeletet szerencsére már édes négyesben tölthettük. A rendelőben semmi izgalom nem történt, a doktornéni a lényegre tapintva konstatálta, hogy kiesett a másik egyeske is - sebaj, majd kinő a maradó, úgy két-három év múlva, a kellemetlenség esztétikai csupán. Az egész történet már senkit nem rázott meg, Marcit a legkevésbé, legalább nem kell többet vigyáznia erre a kettőre, az esztétika meg, bármi legyen is az, nem annyira érdekli úgyse.
Mindeközben Bébi türelmesen várt kint a folyosón a nagymamával, ahol is egy szemfüles fogorvostan-hallgató szinte rögtön rájött, hogy ezúttal biztos nem Bence a fogorvosi páciens. Nem hiába taníttatjuk őket...
Tekintettel a közelgő Mikuláshoz kapcsolódó meglepetés-sorozatra, valamint a dupla adventi-kalendárium nyújtotta ajándék és csoki dömpingre a vigaszdíj választás ezúttal elmaradt, ráadásul most amúgy sem volt szükség vigaszra. Fogelvesztő rutinunk már-már felülmúlhatatlan.

Menyhárt király

Megkezdődtek az oviban a karácsonyi műsor próbái. A tavalyi pásztor 4 - álomszerep után Márton a Menyhárt király méltán megbecsült figuráját kapta, József Attilával természetesen. A szerecsen király Barnus lett. Ez azért is praktikus, mert tuti, hogy Marci nem hagyná befesteni az arcát - bár a mamája szerint ezért Barnabás sem rajong - oda az autentikusság. Ez utóbbit különben az is rombolja, hogy a napkeleti bölcsek királyoknak álcázzák majd magukat, semmi kaftán és arafatos fejfedő, palást lesz és korona.
Mint a múltkorjában, hazafelé az autóban kiderült, Márton számára több pontos is homályos a betlehemi sztori. Nem érti egyrészt, hogy ha Ákos a kovács, aki nem ad szállást Máriának, hogy lehet, hogy Ágika az ő "hableánya", amikor Ákos és Ágika valójában testvérek. Ezt rövidre zártuk azzal, hogy tulajdonképpen ő sem Menyhárt király igazából, tehát ez a fura, mesebeli rokoni összekapcsolódás benne van a pakliban. Ezek után felmerült, hogy amikor Menyhárt király azt kiáltja, hogy "Segíts, édes Istenem" akkor hogy lehet, hogy senki nem jön segíteni, sőt mindenki visszaül a helyére. Ez a probléma már kicsit messzebbre vitt, megpróbáltuk a Budakalász - Pomáz viszonylaton tisztázni Isten mibenlétét és szerepkörét, valamint kitértünk kicsit a fohász definíciójára is. Ezek után már csak arra maradt idő hazáig, hogy röviden érintsük azt a kérdést, hogy József miért akarja földig rombolni (romboltatni) a kovács házát (az akkor még nem keresztényi, inkább talán felebaráti szeretet jegyében).
Mindenesetre a kitételen, hogy "Nem vagyunk mi vén papok" a három királyok (Marci, Dani és Barnus) napról-napra jobban szórakoznak, a többi még tisztázatlan probléma meg csak megoldódik valahogy.