Parti-arcok

Az elmúlt néhány hét során Mártonnak sikerült három óvodai születésnapi parti vendéglistájára is felkerülnie - hiába, no, népszerű a gyerek... - és ezzel Bencét is bejuttatta a tutiba, mint az a bizonyos skót.

A legújabb trendek szerint a születésnapi bulikat ugyanis hatalmas játszóházakban tartják (-juk!), ahol a gyermekek több száz négyzetméteren őrjöngenek megközelítőleg három órán keresztül, néha vonulnak csak vissza az erre kijelölt termecskébe melegszendvicsezni, tortázni, esetleg megünnepelni az születésnapost.

Márton ezekre a születésnapokra már napokkal előre készül, számolja, hogy hányat kell aludni, számon tartja, hogy kik lesznek ott és terveket sző a saját születésnapi bulijára vonatkozóan - függetlenül attól, hogy ez megközelítőleg tíz hónap múlva lesz, azaz kb 307-et kell még addig aludni.

A megérkezés második pillanatában aztán Marci szőrén-szálán eltűnik, néha lehet csak egy villanásnyi időre látni amint éppen csúszik, kúszik, mászik, csüng, ugrik, de leginkább rohan. Néha bekap egy falat melegszendvicset vagy pogácsát és rengeteg gyümölcslevet dönt magába. A tortáktól általában távol tartja magát, bár hősiesen énekel és remekül ad át ajándékot. Pár percnyi megállást csak a méltán népszerű arcfesték felvitele jelenthet (minden kevésbé gyakorlott szörnyülködő megnyugtatására: ez szappanos vízzel nyom nélkül eltávolítható). Tulajdonképpen szülői szempontból remek a program, három óra trécselés, bámészkodás - is lehetne...

Bencével kiegészülve ugyanez már kicsit mozgalmasabb. Gyakorlatilag egy másodpercre sem lehet szem elől téveszteni, ez ugyanis fél órás keresést jelenthet a három-bencényi gyerekekkel zsúfolt ugrálóvárak, égig érő mászókák, giga-csúszdák és mélységesen mély labdamedencék tengerében, hangos és teljesen felesleges "Benő, hol vagy?" felkiáltásokkal tarkítva a rohangálást.
Megkönnyítette a helyzetet, hogy Bence, apja nagy örömére, az utóbbi két alkalommal kinézte magának a Barbie-rózsaszínre festett lányszobát, ahol felfedezett egy méretben hozzá hasonló Mickey Egér figurát (nevezett "Egéke"), amit aztán Gulliverként megetetett a kisszékben a kisasztalnál, majd kiszívta az orrát a kis rózsaszín porszívóval, hogy ezután elvigye sétálni a rózsaszín kiskocsiban körbe-körbe játszóház-szerte. Amikor aztán Egéke megunta a sétát, egy megfelelően férfias motort kiválasztva, Bence egyedül indult felfedező útra egy apart kis rózsaszín táska társaságában.

Kevésbé szociális lévén Bence egyelőre a közös evés-ivásban és ünneplésben nem vett részt és énekelni sem énekelt. Így azt a tíz perc szabadidőt sem engedélyezi, amit ilyenkor lopni lehetne.

Annak ellenére, hogy Márton szinte egyáltalán nem igényel felnőtt részvételt, a születésnapi zsúr látogatás mégis két emberes feladat. Hacsak az ember nem akar három - három és fél órán keresztül gyakorlatilag megállás, evés, ivás és egyéb vegetatív funkciók ellátása nélkül körbe-körbe rohangálni, miközben a hozzá beszélő szülőtársaknak egy-egy szót vagy fél mondatot odavakkant, maximálisan lemaradva így a jobbnál jobb óvodai pletykákról.

Tanuljunk bencéül - 2. lecke

• kész
• gu - joghurt
• egéke - Mickey Egér
• didá - vége
• Á Bá - Marci
• ba - banán
• kesz - keksz
• kaka - kacsa (!)
• gaka - gatya
• Po - Pocoyo

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban V

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Nyugat-Ausztrália - a világ végétől kicsit balra

Mivel az időjárás nem teljesen az elvárásoknak megfelelően alakult, 30 fok helyett 25, szélcsend helyett szél, a strandolós nyaraló programokat némi környékbejárással kellett helyettesíteni. Természetesen figyelembe véve a kiskorúak igényeit.
Sajnálatos módon az óceánban való fürdőzés nem bizonyult megfelelő gyerekprogramnak, lévén a hullámok partközelben már két-marcinyi magasságokba csaptak. Szemben a fagyizóba oltott játszótérrel, ami minden szempontból meglehetős lelkesedést váltott ki, és nem csak a gyerekek körében.
Márton megközelítőleg egy órát töltött azzal, hogy az akkor éppen 35 fokos melegben, egy lejtő és emelkedő gerendasoron végigegyensúlyozzon, mialatt Bence ki- és bepakolta a homokot egy erre alkalmas vödörből és -be.

Rejtélyes okoknál fogva a híres Margaret River régió kiváló vörösborai, illetve a borászatok építészeti sajátosságai és nagyszabású rózsakertjei nem izgatták fel túlságosan a figyelembe veendő kiskorúak kedélyét. A négy pincészetből kettőt hősiesen végigőrjöngtek, különös tekintettel Bencére, mígnem egy idő után sajnálatos módon elfogyott a türelem, valamint a ropi és az almalé utánpótlás. Ekkor Márton és Bence a nagyszülők oldalán visszavonultak átmeneti rezidenciájukba, szerencsére a pár száz négyzetméteren volt lehetőség az átmozgatásra.
A világítótorony megtekintése a világ végén már érdekesebb programnak bizonyult. Bence nyilván rendkívül lelkes volt, hogy az Indiai-óceán és a Déli-tenger találkozásánál időzhet, bár benyomásainak hangot adni, legalábbis érthetően, még nem tudott, a lépcsőzés lehetősége viszont kifejezetten felizgatta. Márton ezzel szemben valós érdeklődést mutatott a földrajz tudományok eme látványossága iránt és a két tenger közötti határvonalat is látni vélte.
A legizgalmasabb kalandnak végül mégis a kenguru "vadászat" bizonyult. Alkonyatkor ugyanis a kenguruk megtámadják a helyi házak veteményeseit és földjeit, hozzátéve, hogy ettől a jelenségtől a helyi erők nem annyira lelkesek, mint az európai látogatók. Elsősorban persze Márton, aki minden bátorságát összeszedve lopakodott a szabadon legelésző kenguruk felé, meg-meg torpanva, ha valamelyik megmozdult. Nehéz volt eldönteni, hogy ki tart jobban a másiktól. Bence eközben, midőn az izgalom a tetőfokára hágott, a kocsiban aludt.
Az ausztrál kaland méltó lezárásaként végül Márton és Bence még megtekintették a perth-i állatkert kínálatát is, újabb koalákkal, kengurukkal és emukkal gazdagítva a tapasztalati gyűjteményüket, kizárólag persze a komparatív analízis kedvéért.

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban IV

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Sydney

Első élményként Mártonnak és Bencének sikerült négykézláb, esetenként hason csúszva fényesre csiszatolnia a sydney-i repülőtér érkezési oldalának csomagváróját, beleértve a nem működő csomagszállító szalagokat, hogy aztán némi izgalom után arra is fény derüljön, hogy a babakocsi nem veszett el ismét, csak valahol a terminál másik végében kell összeszedni. Ezek után sikerült letagadni, majd átcsempészni a karanténon Bébi két heti tápszeradagját és sutty, már meg is érkeztünk a nagy Ausztráliába.
Az ausztráliai tartózkodás egyik legelső és legfontosabb tanulsága Bence számára, hogy kiderült, hogy Peti, alias Pepa, aki normál körülmények között a számítógépben lakik, mégsem egy, a virtuális térben mozgó és ténykedő lapos figura, hanem egy 3D-ben létező, nagyon is élő, két lábon járó mókagyár. Tud berregni, kukucsolni, huhúzni, höc-höcölni, szájat pörgetni és egyéb látványos és kevéssé szalonképes trükköket bemutatni és legfőképpen megtanítani! Bence már nem utazott huszonórát hiába!
Mártonnak azért már ennél több agysejtje funkcionál, meglepve nem volt, de azért ő is nagyon örült, hogy Peti és Eszter élőben is hajlandó órákat Fekete Péterezni, a medencében ázni és a vadonatúj elektromos kütyükkel játszani, nem elfelejtve, hogy a Skype-dominózás is persze jó móka - ha nincs más. Ahogy már itthon is, Marcit ott is az időeltolódás problémája izgatta a leginkább, míg eddig azt számolta, hogy Petiék mikor alszanak és mikor vannak ébren, most azt kalkulálgatta, hogy otthon mi lenne a helyzet.
Kellő előképzettség birtokában, miszerint Eszter és Peti jóvoltából már az utazás előtt többször áttanulmányoztuk Fergus, a sydney-i komp kalandjait, Marci ismerősként tekintett mind az Operaházra, mind a Harbour Bridge-re, így lelkesen és hősien végigjárta az összes kilátóhelyet, kilátást nyújtó helyet és kilátást ígérő helyet (merthogy pára is akadt).
Az állatkertbe tartó kompon aztán igaziból is kiderült, hogy sokat emlegetett Fergus milyen utakon halad és, hogy alulról, a tengerről nézve az Operaház tulajdonképpen a cápa nyitott szájára emlékeztet. Ezek után hab a tortán, hogy az állatkert bejáratához a komp kikötőből libegő visz fel, a közlekedési eszköz repertoár megkoronázásaként, lábunk alatt az állatok, hátunk mögött a kilátás.
Elképzelhető, hogy az állatkertben előre értesültek Bence jöveteléről és úgy döntöttek, hogy aki minden egyes állatra közli, hogy "va-va", annak nem érdemes... így aztán belefogtak egy nagyobb méretű átalakításba, melynek során gyakorlatilag az állatok 70%-át átköltöztették valahova máshova, a kifutókat és ketreceket sűrű zöld hálóval takarva, különös tekintettel az ausztrál őshonos különlegességekre. Ez az európai turisták számára nem túl lelkesítő gyakorlat, mégis pár órás keringés árán sikerült azért elcsípni egy-egy koalát, kengurut és tazmán ördögöt.
Az akváriumban aztán már nem voltak ennyire élelmesek az üzemeltetők vagy nem hitték, hogy Bence a halakra is meri mondani, hogy va-va. Marci kedvencei a ráják és cápák és "cáparáják" voltak, na meg a pattogatott kukorica, míg Bence a kisebb de nagyon színes halakért rajongott, hosszan, boldog sikongatások közepette üldözve őket a medence egyik falától a másikig.
A legnagyobb vonzerejű látnivaló mégis Zsuzsa és Péter házának úszómedencéje volt, ahol végre a 30 fokos nyárban a fülfájás kockázata nélkül lehetett a háton és a víz alatti úszást gyakorolni, ugrálni és dobáltatni magát. Mindeközben Bence a parton a család nem éppen ifjonc, az azóta sajnálatosan az örök vadászmezőkre távozott cicáját próbálta rávenni a levélrágásra, illetve a cumi kipróbálására - ettől általában egy felnőtt közbenjárása mentette meg szegény macskát.
Marci további kedvenc medence-parti programja a Hongkongból importált távirányítós helikopter reptetése volt, ami természetesen Mártonnak ment a legjobban, noha a felnőttek csak alkalmanként engedték gyakorolni. Igaz a helikopter nem az ő tulajdonát képezte, ő ugyanis egy falra is mászó távirányítós autóra tett szert, ami különben sokkal jobb, mert nem csak repülni tud, hanem falon is ÉS földön is tud menni - de ezt a Petinek ne áruljuk el, nehogy szomorú legyen.
Összességében Marci és Bence ausztrál élményei nem annyira ország-, mint inkább társaság-specifikusak, de ez volt a cél.

A szökés

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban III

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Hongkong

Az utóbbi időben hallható hírek szerint Hongkong belföldi turizmusa jelentős fejlődésnek indult. Állítólag minden kínai turista egy cuki szőke, bongyor hajú kisfiút akar látni, szürke tornacipőben. Igen, ez Bence. Azok a szerencsések, akik jókor voltak jó helyen le is fotózhatták, ha elég fürgék voltak(és voltak ilyenek bőven). Rossz nyelvek szerint a szürke tornacipő (Decathlon 2800 Ft) azért volt oly népszerű a helyiek körében, mert egyes szorgos kezek saját munkájuk gyümölcsét vélték felfedezni benne. Hogy a bence-jelenség miért volt olyan népszerű - rejtély, talán csak a nagymamák tudnának kielégítő, objektív magyarázattal szolgálni.
A kaland úgy kezdődött, hogy Bence a repülőgép landolása közben aludt el, majd átaludta a szállodáig az egész megérkezési procedúrát, ami nem kis dolog, különös tekintettel arra, hogy Londonban elfelejtették felrakni a babakocsiját a Hongkongba tartó járatra, így karban, félig lógó fejjel és teljesen lógó kezekkel és lábakkal szunyált - tulajdonképpen az elkövetkező két nap során végig, nem kis izomlázat okozva apjának és nagyapjának. Aludt a taxikban, a buszokon, séta közben, a mozgójárdákon és -lépcsőkön, a siklón, a kávézóban, nagyon igyekezett behozni a lemaradást.
Mártonnak eközben minden tetszett, a felhőkarcolók, a hidak, a hajók, a kikötő, a kínai írásjelek, a meredek sikló, az elektronikus játékok dömpingje, a kilátóteraszok, a játszótér, a mozgójárdák és mozgólépcsők, az angol pubok, egyszóval elégedett volt Hongkonggal. Egyetlen dolog nem nyerte meg a tetszését, a kínai gasztronómia. Az első nap után úgy határozott, hogy megmarad a jól bevált sajtburger-krumpli párosításnál, legyen az bár kínai készítésű. A második nap után aztán a társaság több tagja csatlakozott ehhez a gasztronómiai irányzathoz...
Miután nem maradt felhőkarcoló megtekintetlenül és mozgólépcső kipróbálatlanul, Márton és Bence a kínai paparazzóktól kísérve felszálltak a steakek hazájába tartó gépre.

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban II.

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Repülés - A Nagy Utazás kritikus pontja.

A legrémesebb utas
Többekben felmerült a kérdés, hogy hogy fog egy másfél éves kibírni / végigcsinálni egy olyan repülőutat, amely még egy felnőtt számára is megterhelő. - Úgy, hogy még jobban leterheli a vele utazó felnőtteket. Bárki, aki úgy érzi, hogy hosszú repülőutakon unatkozik, vigyen magával egy másfél évest, jó társaságban garantáltan elrepül az idő (is).
A Budapest-London viszonylat két és fél órája relatíve eseménytelenül telt (a brit repülőtársaság reggeli szendvicseiről ne ejtsünk szót!), Bence még talán aludt is kicsit, biztatóan indult a kaland. Londonban aztán a K227-es és a Z385-ös gate-ek között, egy, az almalé tartalékok feltöltésére irányuló hadművelet során a korábban már emlegetett Spongya Bobnak sajnálatos módon nyoma veszett, bendőjében nagy értékű extrudált kukoricapehellyel. Az eset tragédiáját némileg enyhíti, hogy nevezett hátizsák valószínűleg a One World VIP várójában tengeti napjait azóta is - ha fel nem robbantották, mint gyanús töltetű elhagyott csomagot :-(. Utólag elmondhatjuk, hogy S.B. volt a Nagy Utazás első és legértékesebb vezéráldozata (ez különben jónak mondható statisztika) - A képen kisBence a nagyHeathrow-n, még S.B. társaságában.
Az első hosszabb távú tétel előtt meglehetősen sok szervezést és energiát kellett befektetni a földi személyzet meggyőzésébe, hogy bár Bence valóban elmúlt másfél éves, olyannyira, hogy 19 hónapos is megvan, mégis biztosítsanak olyan ülőhelyet, ahol van "gyerekágy". Ez az egység egy, a repülőgépek belső "falára" szerelt lenyitható bölcsőszerűség, amely hosszában valóban nem felel meg a 19 hónapos korosztálynak, viszont egy másfél évesnek pont ugyanannyira kicsi, amennyiben a másfél éves nem 8 hónapos. Leszerelhető viszont az egyik oldala, ahol a delikvens alkalom adtán kényelmesen kidughatja 22-es lábait. Sajnálatos módon a London-Hongkong útvonal személyzete, az utasok átállását megkönnyítendő, az út nagy részére teljes elsötétítést alkalmazott, hogy amikor majd a londoni déli indulás után másnap délelőtt megérkeznek Hongkongba frissek és kipihentek legyenek. De egy másfél évest nem lehet holmi sötétítéssel átverni! Bence egészen pontosan tudatában volt, hogy most nappal van és ennek megfelelően is viselkedett - élénk volt. Történt, hogy mégis elaludt ölben, ám ekkor naiv és óvatlan szülei megpróbálták belehelyezni az erre kialakított, nagy nehezen kialkudott készségbe. Ezt persze nem tűrhette. Megörült viszont a lehetőségnek, hogy megfelelő rálátást biztosító szögből idézhet szózatot a repülőgép népéhez és függetlenül attól, hogy a nagyközönség közönyösen tovább aludt (mert semmi érzékük...) hosszasan kifejtette véleményét erős gesztikulációkkal kísérve mondandóját (az előadás témája sajnos ismeretlen).
Minden további elalvási kísérletnél aztán arra jött egy kedves légiutaskísérő egy tálca itallal, almával vagy csokival és éles fejlámpával. Alvásnak annyi. Mikor Bence már-már elszunyókált volna biztos, hogy Mártonnak hirtelen ki kellett mennie, műsort kellett váltania, meg kellett keresnie elgurult ceruzáit. Vagy ha más nem, hát megjött a reggeli. Bébi végül a hongkong-i repülőtér felett 15000 méterrel aludt el és a szállodáig fel sem ébredt, inkluzíve a leszállás, kiszállás, útlevél-ellenőrzés, csomagvárás, babakocsi-reklamálás, taxi keresés, taxizás.
A Hongkong-Sydney út Bence számára ezek után ujjgyakorlatnak bizonyult, kilenc órás, nappali repülőutakkal, mindössze három óra időkülönbséggel nem foglalkozunk... A sydney-i repülőtér csomagváróját a két gyerek mindenesetre fényesre csúszta-mászta.
Sydney és Perth között minden simán ment volna, ha az utolsó húsz percben, az övek bekapcsolását jelző fény felkapcsolása előtt (vagy után ?) másfél perccel Bence nem dönt úgy, hogy sürgős pelenkacserére sarkallja a vele egy légtérben ülőket.
A repülőutak negatív csúcspontjára Perth és Szingapúr között került sor. Bence mentségére legyen mondva, hogy második napja enyhe hasmenéssel küzdött, különben sem volt jó passzban, a repülőtérre menet sajnálatosan kialudta magát - félig, ráadásul a leszállás után 20-30 percig nem lehetett elhagyni a gépet, viszont a légbefúvást sajnálatosan beszüntették (30 fok, 80% páratartalom). Ez volt az a pont, amikor Bébi először és utoljára komolyan kiakadt. Tekergette magát ordított, sem karban tartani, sem letenni nem lehetett és minden, a megnyugtatására tett kísérletet erőteljes karlendítésekkel és felháborodott kiabálással utasított vissza. Mivel a kapitány közlését, hogy mi is történik valójában nem lehetett hallani, Bence viselkedése akár pánikra is okot adhatott volna, szerencsére ez elmaradt. Ha a földi személyzetnek rálátása van a gép belsejében történtekre, biztosan jobban csipkedik magukat.
A legnagyobb kihívásnak tekintett éjszakai Szingapúr Frankfurt járaton viszont mind Bence mind Marci, több széken kényelmesen elnyúlva, várakozáson felüli majd' kilenc órát aludt, hogy aztán Frankfurtban az ötórás átszállást frissen és üdén végigrohangálják, folyamatosan mozgásban és ébren tartva kissé csüggedt szüleiket és nagyszüleiket.
Ezek után a budapesti úton Bence a géphez szállító buszon már elaludt és csak a reggelire ébredt fel, de a másfél órás utakat nem is számítjuk.
Összességében Bence főbb tevékenységei a repülőutak alatt a következőkben foglalhatók össze: a távirányító gombjainak nyomkodása (az utaskísérőt hívó gomb takarandó), filmnézés, az övcsat ki- és becsatolása, a fülhallgató bedugása és kihúzása, filmnézés, az érintőképernyő lábbal való kezelése, ivás, filmnézés, sétálás, wc ajtók kaparászása, filmnézés, rajzolás és folyamatos hablatyolás.

A legkulturáltabb utas
A fentiekkel ellentétben Mártonról nincs sok beszámolni való. Aludt, ha kellett, evett, ha kellett, játszott, ha kellett. Megnézte 123-szor a gyerektévék kínálatát, a Disney meséket angolul és a Nickelodeon idevágó kínálatát. Játszott parkolósat, megfejtette a kapott rejtvényeket, biliárdozott M-mel, amőbázott a Nagymamával, mindenféle állatokat animált mindenféle utasításokra a kütyüvel. Az étkezésekkel sem volt gond, a Q biztosra ment, a gyerekmenü rendszerint Bolognai spagetti vagy csirkefalatok volt, a salátákat udvariasan átengedte a felnőtteknek. Egyszóval Marcival bárhova, bármikor el lehet utazni. Persze egy egyéni szórakoztató rendszer nem árt...