Nem baj, ha a magyar iskolába kell mennem. Ott is tudok németül számolni...
Óvodalátogatás:
- Na, Bence tetszett az ovi?
- Igen, jó vót! Jó vót az ovi.
- És van kedved jönni nyáron?
- Nem, nem oviba megyünk megint
Marci, jössz kalózni?
- Akarok Piros Verdát nézni.
- Szeretnék...
- Szeretnék, akarok Piros Verdát nézni.
Ho-hóó, a nénik, a bácsik úsznak a kemencében!
(Bence jön ki a konyhába segíteni) "Ne félj, Anya, itt vagyok!"
(Bence a kislétra tetején)
- Én elmentem a repülőtérre, Anya. És repülök és szárnyalok. Tudunk repülni, Anya!
- Gondolod, hogy tudunk?
- Igen, gondolom!
2012. február 28., kedd
2012. február 20., hétfő
Márton hétéves - folyt.
És eljöve a Nagy Nap, amit annyira vártunk. Márton kb. négynapos kialvatlansággal vágott neki a bulinak, mázli, hogy még nem tud borostás lenni... Szerencsére Bencének megadatott a lehetőség, hogy kimaradjon a partiból, hogy, hogy nem pont a nagyszülők németországi látogatására szerveződött rá az esemény - hogy milyen véletlenek vannak! Utólag aztán többízben bizonyossá vált ezen döntés helyessége, például amikor nyolc darab hétévest kellett kergetni a negyvenezres stadion lelátójának jeges lépcsőin - onnan tényleg már csak Bence hiányzott!
De ne szaladjunk ennyire előre!
A különleges izgalom okozója az alapstresszen kívül (hétévesek, fiúk nagyobb számban, születésnap, idegen hely/kultúra/nyelv, eljönnek-e, jól érzik-e magukat, tényleg kapnak-e enni, inni a megbeszéltek szerint, stb) az az apró intermezzo is borzolta a kedélyeket, hogy a meghívók átnyújtásakor az osztálytársak egyhangú fújolásba (errefelé Buuuu) kezdtek az Eintracht logó láttán - lévén ebben az országban, lakhelytől és származástól függetlenül minden 12 év alatti Bayern München drukker. Ezek után megkönnyebbülés volt, hogy az ünneplő közönségből mindössze egy gyerek jelent meg Bayern München logós sapkában és a többiek is csak néhány esetben fújoltak az Eintracht nevének említésekor - ezeket különben a Múzeum dolgozói elnéző mosollyal nyugtáztak. Lehet, hogy nem először futottak bele hétéves német kisiskolásokba...És elkezdődött a körbevezetés. A múzeumlátogatást meglepő figyelemmel és fegyelmezettséggel abszolválta a kis csapat, néhány vitrint toltak csak arrébb, viszonylag keveset ordibáltak, egészen figyelmesen hallgatták, az amúgy birkatürelmű vezetőt, kellő áhítattal csodálták meg a kupákat és hatalmas ujjongásban törtek ki, amikor az 1932-es felvételen a Bayern München 2:0 arányban legyőzte az Eintracht Frankfurtot.
A kultúra után aztán jöhetett végre az érdemi szórakozás, egy rövid versenyfutással egybekötött őrjöngés a bejárat előtt, majd a várva-várt stadionlátogatás. Lelátó felülről, kissé deres sajtóhelyek, jeges lépcsők némi csúszásgátlóval. Nyolc darab hétéves, amint rohangál fel-le, ide-ül, oda-ül, sajtópáholyból "közvetít", székeket próbál ki és beszél-beszél-beszél. Aztán jött a sajtószoba, öltöző. Itt ki ül? Ott ki ül? Nem felmászni a masszázsasztalra, lábakat az ülésekre nem feltenni, nem beleugrani a kádakba, kinyitni a csapokat, nem hozzányúlni a zuhanyozóhoz, nem kergetőzni a folyosón az éppen forgatni készülő stáb már felállított kamerái és világítótestei között! Majd a játékoskijáró, a kispad, a PÁLYA, a lelátó alulról. Mint az az első e-mail váltás során kiderült, a "szent fűre" nem szabad rálépni, nem lehet rajta rúgni egyet, csak egyetlen egyet, és erre a meghívók hivatottak előre figyelmeztetni a meghívottakat (na, majd legközelebb...)
A legnagyobb sikere persze mind közül a kispadnak volt mindenki kipróbálta a (fűthető!) üléseket, mindenkinek kijárt a gólöröm. A múzeumba visszafele menet azért elcsíphető volt egy-egy elismerő sóhaj is az ifjú Bayern drukkerek ajkáról.A neheze tehát megvolt, jött az ajándékbontás, virsli evés, gyertya, torta, némi csocsózás és gombfoci ráadásnak - ez az etap már viszonylagos nyugalomban telt - elfáradtak talán kicsit a fiatalok. A német anyukák percre pontosan érkeztek a Mercedes kisbusszal, a szállításra nekik rendelt gyerekekért, akik a búcsúcsomagban rejlő Eintracht Frankfurt játékosok dedikált képeit nem azonnal tépték szét. (A klubtól még nem jött meg a hálálkodó e-mail...)
Kész! Jövő februárig...
...hogy a Sportszelet ízlett-e, azt sajnos soha nem fogjuk megtudni.
Extra feladvány: Mi "nem illik" a képbe?
Köszönet Gabinak a szuper képekért!
2012. február 15., szerda
Márton hétéves
Azon kívül, hogy hogy rohan az idő, és hét évvel ezelőtt ilyenkor mi történt és mit nem, és ilyesmi, Márton születésnapjának évek óta állandó sarkalatos pontja a születésnapi zsúr, esetünkben Geburtstagsparty.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.
Folyt. köv.
Persze otthon, ahol az ember ismeri a terepviszonyokat és szokásjogokat "könnyű" volt bulit szervezni. Arra kellett csak koncentrálni, hogy ne a hétszázhuszadik születésnap legyen ugyanazon a helyen, ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanabban az évben. De hát Budapest világváros! Szemben mondjuk Königstein-nel. A lehetőségek széles tárháza adott.
Mindenesetre isteni szerencse, hogy Marci nem szeptemberi gyerek, így februárra már sikeresen túl vagyunk három születésnapi buli részvételen. Ez azt jelenti, hogy már három meghívót láttunk, három ajándékozási cirkuszt éltünk meg és három helyszínt ismerünk, nem is beszélve arról, hogy azt is tudjuk kiket kell meghívni. Ez utóbbi különben a legegyszerűbb rész - az összes fiút az osztályból, tehát a fiúkat és csak a fiúkat.
Nem túl bonyolult errefelé az ajándékozás kérdése sem. Az ember besétál a helyi érdekeltségű játékboltba és egy erre kijelölt, az ünnepelt nevével ellátott, kosárba összeszedi a különféle termékeket, amiket a vele válogató gyermek megkíván - mondjuk, 15 Euro értékig bezárólag, majd a meghívóra ráragaszt egy matricát, miszerint az ominózus játékboltban fellelhető a bizonyos kosár. Ennyi. Semmi telefonálgatás, hogy a te gyereked mit szeretne, semmi alullövés és felüllövés, félresikerült meglepetés - meglepetés speciel az egyáltalán nincs...
A legnehezebb választás ezekután a helyszín és a tematika. A h... külföldi legfontosabb szempontja egyértelműen, hogy semmi szín alatt ne kelljen személyesen szórakoztatnia 8 db német hétévest!
A helyszínválasztási kritérium-rendszer első helyén tehát, a német nyelvű animátor aktív jelenléte szerepel (koszt vasz koszt), úgy, hogy a németül nem feltétlenül mindent értő ünnepelt is élvezze a mókát (Természettudományi Múzeum kilőve). Második feltétel az időjáráshoz való alkalmazkodás (szabadtér kilőve), harmadik a Königsteintől való távolság (Frankfurt nagy része kilőve), negyedik a mulattatási faktor (hétéves szemmel) és csak az ötödik az ismétlés elkerülése. Alapul vehetők tehát az eddigi születésnapi zsúrok.
Az első jelölt így egy, a közelben elhelyezkedő játszóház. Megtekintés céljából a kiscsalád egy januári hétvége szombat délelőttjén ellátogatott az objektumba, ahol éppen, mily mázli (!), születésnapra készültek - 13-ra párhuzamosan. Képzeljünk magunk elé egy nagyobb iskolai ebédlőt 10-15 fős asztalokkal, bohócos műanyag terítővel, hozzá passzoló szalvétával, papírtányérral és műanyag pohárral megterítve. Az asztalok között kabátokkal tömött fogasok. Minden hosszú asztal, egy-egy születésnapi zsúr, arra vár, hogy a 2000 nm-es játéktérben őrjöngő gyermekek leüljenek a releváns asztalhoz és méltóképpen megemlékezzenek az ünnepeltről. Érdekes adat lenne, hogy hány gyerek ül le olyan születésnapos asztalához, akit nem ismer.
Nos, erről az ünneplési verzióról viszonylag gyorsan lemondtunk. Arról nem is beszélve, hogy hogy szedi össze az ember a nyolc db német ajkú kisiskolást, akikből jó esetben kettőt ismer, beleértve a saját, nem német ajkú gyerekét.
A következő lopható ötlet egy fedett műfüves focipálya bérlése lett volna, de M nagyon határozottan visszautasította, hogy három órán át focizzon a csimótákkal. Így ez az ötlet is nagy tempóban lekerült a napirendről. Kár, pedig vittem volna nekik pogácsát meg muffint a félidőre...
Aztán felmerült még az otthoni házibuli ötlete, mint minden évben, de ez több szempontból sem tűnt elfogadhatónak, ezek hosszas ecsetelésére nincs is e helyt szükség.
A közelben található, amúgy rendkívül szimpatikus, nem mellesleg Herr Opel által alapított, állatkert grillparti ajánlata sem tűnt valahogy elég vonzónak.
És ekkor! hosszas internetezés, keresgélés, utánaolvasás és hezitálás után, megszületett a nagy ötlet. A születésnapi zsúr ezúttal az Eintracht Frankfurt nevű, méltán népszerű, jelenleg - szigorúan a véletlen folytán másodosztályú - futball-klub múzeumában, illetve stadionjában kerül megrendezésre.
Folyt. köv.
2012. február 5., vasárnap
Küldjetek tiszit!
Aki hallja, adja át! Bence kéj szépen tiszit!
A "tiszi" mibenléte az elmúlt pár hét alatt sajnálatos módon még nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy feltehetőleg ennivaló és, ha van itthon, akkor a konyhában, a kenyértartó polcán a helye, ha mégsem, akkor esetleg a spájzban.
Bence az utóbbi időben alkalmanként kaján vigyorral közli, hogy kér szépen tiszit. Majd a következő párbeszéd után...
"Bence, mi az a tiszi?" - "Tiszi!" - " Bence, mit kérsz? kekszet kérsz? kiflit? muffint? maceszt? bogyót? mogyorót? ropit? stb."
...az ominózus konyhapolchoz vezet, felfelé mutogat és fejét rázva kijelenti, hangosan, hogy a hülyék is meghallják, hogy "NEEEM, TISZIT! "
Amennyiben pedig, emelés hatására, a konyhapolccal egy szintre kerül gondosan körülnéz, mindent alaposan megvizsgál, majd ellentmondást nem tűrően közli, hogy "Pájzba nézzük!", ahol természetesen szintén nem találja, amit keres. Ebben az esetben, és csak ebben az esetben, hajlandó Bence elfogadni valami fajta vigaszdíjat, pl. kekszet, kiflit, muffint, mogyorót, különös tekintettel arra, hogy sajnos a tiszit pótolni nem áll módunkban, lévén nem értjük, hogy mi az...
Ja! és nem, nem kifli!
Szóval, aki tud, küldjön egyet!
A "tiszi" mibenléte az elmúlt pár hét alatt sajnálatos módon még nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy feltehetőleg ennivaló és, ha van itthon, akkor a konyhában, a kenyértartó polcán a helye, ha mégsem, akkor esetleg a spájzban.
Bence az utóbbi időben alkalmanként kaján vigyorral közli, hogy kér szépen tiszit. Majd a következő párbeszéd után...
"Bence, mi az a tiszi?" - "Tiszi!" - " Bence, mit kérsz? kekszet kérsz? kiflit? muffint? maceszt? bogyót? mogyorót? ropit? stb."
...az ominózus konyhapolchoz vezet, felfelé mutogat és fejét rázva kijelenti, hangosan, hogy a hülyék is meghallják, hogy "NEEEM, TISZIT! "
Amennyiben pedig, emelés hatására, a konyhapolccal egy szintre kerül gondosan körülnéz, mindent alaposan megvizsgál, majd ellentmondást nem tűrően közli, hogy "Pájzba nézzük!", ahol természetesen szintén nem találja, amit keres. Ebben az esetben, és csak ebben az esetben, hajlandó Bence elfogadni valami fajta vigaszdíjat, pl. kekszet, kiflit, muffint, mogyorót, különös tekintettel arra, hogy sajnos a tiszit pótolni nem áll módunkban, lévén nem értjük, hogy mi az...
Ja! és nem, nem kifli!
Szóval, aki tud, küldjön egyet!
2012. január 30., hétfő
Márton és Bence aranyköpései III
- "Hány éves vagy, Bence?" - "Félóra."
- Ez miez? Paliszőnyeg?
- Bence rajzfilmet néz: "Nédd, Anya, nédd, letört a feje!"
- "Apa, levehetem a kezemet?" - "A kezedet nem tudod levenni, Bence" - "Akkor eltörik?"
- Én átmegyek a Pali szobájába! (napPali)
- Marci, nézd meg nekem légy szíves, hogy jön-e onnan autó!
- Nem, nem jön... csak egy biciklis.
2012. január 22., vasárnap
Katimama - Dédi
Kevés gyereknek adatik meg, hogy három dédnagymamája legyen, és valószínűleg még kevesebbnek, hogy emlékezzen rájuk felnőttkorában. Márton talán már abban a szerencsés helyzetben van, hogy emlékezni fog Katimamára, ha nem is konkrét élményekre, eseményekre, de helyzetekre, villanásnyi emlékképekre.
Lehet, hogy emlékezni fog, hogy Katimamánál mindig volt pattogatott kukorica és csokis mézessütemény - mert azt mindenki szereti. Biztosan sokszor hallotta és hallja majd, hogy Zamárdi Katimamáé, és hogy Anya meg Peti milyen sokat nyaraltak ott a Nagymamával és az unokatestvérekkel, hogy itt volt a bolt, ott meg a fagyizó és kár, hogy nincs már meg a homokozó ott elöl. Mesélni fogja, bár nem emlékezhet pontosan, hogy háromévesen Zamárdiban törte ki a fogát és a hazafele úton Katimama ült vele hátul a Hondában és fogta a kezét, és hősiesen végigcsinálta a balatoni ügyelet, hazaút, gyerekfogászat kört. Pedig ez bőven nyolcvankilenc alatt is stresszes. Nem fog emlékezni, de mindig "sztori" lesz, hogy Katimamánál kiabálni kellett kicsit, és bár Márton hangfekvését semmilyen hangerővel nem értette a Nagymama, Marci hősiesen ordított óvodáról, születésnapi bulikról, Németországról. Olyanannyira, hogy a következő dédnagymama-megállóban, Editmamánál, rendszeresen folytatta a kiabálást, holott arrafelé erre nincs igazán szükség.
Bencének már persze nem lesznek saját emlékei, nem fog emlékezni, hogy hogy autózott körbe-körbe a régi fotelek között és alatt, hogy hogy gurította az autókat az előszobában a nappalitól a konyháig és vissza - húszszor, hogy hogy táncolt a negyven négyzetméteren a lufikat kergetve, hogy órákig krákogott és köhögött a pattogatott kukorica maradványaitól... És nem fog emlékezni, hogy Katimama a fotelben ücsörgött és "mozizott", ahogy Ő fogalmazott, és szinte alig lehetett hozzászólni, úgy elmerült abban, hogy az örökmozgó gyerekeket nézte.
Mindig mindketten tudni fogják viszont, hogy a sámlit a labdázó gyerekekkel, a kulcstartót a padon ülő családdal, a kis kép-sorozatot Anyával-Apával és Anyával-Apával-Babával és Nagymamával-Nagypapával és sok unokával és dédunokával Katimama festette nekik, amikor megszülettek.
Nagyi! A kórházból küldött lufik megint nagy sikert arattak!
Lehet, hogy emlékezni fog, hogy Katimamánál mindig volt pattogatott kukorica és csokis mézessütemény - mert azt mindenki szereti. Biztosan sokszor hallotta és hallja majd, hogy Zamárdi Katimamáé, és hogy Anya meg Peti milyen sokat nyaraltak ott a Nagymamával és az unokatestvérekkel, hogy itt volt a bolt, ott meg a fagyizó és kár, hogy nincs már meg a homokozó ott elöl. Mesélni fogja, bár nem emlékezhet pontosan, hogy háromévesen Zamárdiban törte ki a fogát és a hazafele úton Katimama ült vele hátul a Hondában és fogta a kezét, és hősiesen végigcsinálta a balatoni ügyelet, hazaút, gyerekfogászat kört. Pedig ez bőven nyolcvankilenc alatt is stresszes. Nem fog emlékezni, de mindig "sztori" lesz, hogy Katimamánál kiabálni kellett kicsit, és bár Márton hangfekvését semmilyen hangerővel nem értette a Nagymama, Marci hősiesen ordított óvodáról, születésnapi bulikról, Németországról. Olyanannyira, hogy a következő dédnagymama-megállóban, Editmamánál, rendszeresen folytatta a kiabálást, holott arrafelé erre nincs igazán szükség.
Bencének már persze nem lesznek saját emlékei, nem fog emlékezni, hogy hogy autózott körbe-körbe a régi fotelek között és alatt, hogy hogy gurította az autókat az előszobában a nappalitól a konyháig és vissza - húszszor, hogy hogy táncolt a negyven négyzetméteren a lufikat kergetve, hogy órákig krákogott és köhögött a pattogatott kukorica maradványaitól... És nem fog emlékezni, hogy Katimama a fotelben ücsörgött és "mozizott", ahogy Ő fogalmazott, és szinte alig lehetett hozzászólni, úgy elmerült abban, hogy az örökmozgó gyerekeket nézte.
Mindig mindketten tudni fogják viszont, hogy a sámlit a labdázó gyerekekkel, a kulcstartót a padon ülő családdal, a kis kép-sorozatot Anyával-Apával és Anyával-Apával-Babával és Nagymamával-Nagypapával és sok unokával és dédunokával Katimama festette nekik, amikor megszülettek.
Nagyi! A kórházból küldött lufik megint nagy sikert arattak!
2012. január 16., hétfő
Itthon otthon - Karácsony
Meglepően gyorsan, de ismét eljött a hazalátogatás időszaka. Ráadásul ezúttal a karácsonyi szezon, ami külön izgalmat jelent gyereknek, felnőttnek egyaránt, bár határozottan más aspektusból.
A karácsony, elsősorban az ajándékozások menedzselése alapesetben sem egyszerű ügy, 1000 km-ről meg még egy kicsit bonyolódik. Természetesen minden ajándékozó a k. szülőktől vár segítséget, ihletet és ötletet, és ezekből nincs is hiány. Amíg liba van... A gyerekeknek pedig természetesen mindig őrült szüksége van valami Nagyon Hasznosra!
Sajnos Bencének kicsit kevésbé, mert ő az összes Nagyon Hasznosat örökli Marcitól, úgyhogy neki tényleg gyakorlatilag mindene van. Ilyenkor jön jól a négy év korkülönbség, kicsit változtak a játék-trendek, újak a mese-figurák, Verdákból pl. már a Verdák 2 fut (hiába no, öregszünk), ennek a figuráit és játékait lehet megvásárolni. Ég és föld! Ráadásul Németországban még sokkalta nagyobb a játék-dömping, még többfélét, még többféle színben és még többféle méretben és árkategóriában lehet kapni. Nehéz a választás...
További megoldandó probléma, hogy hogy vásárol az ember meglepetést a két gyereknek, ha a két gyerek utánfutóként hozzá van kapcsolva. Nélkülük sehova.
Ez a kérdés aztán a nagyszülők áldásos látogatásaival, az internetes áruház csodájával kiegészülve persze megoldódott.
Ezek után már csak a logisztikai feladatok megszervezése maradt hátra. Azaz, hogy a) Hogy jutnak Magyarországra titkosan a szerzemények, b) Hogy jutnak haza egyáltalán, különös tekintettel a fapados járatok szigorú csomagfelvételi szabályaira, illetve az egyéb légitársaságok eléggé el nem ítélhető súlykorlátaira? és ha ez mind megoldódott, akkor c) Hogy jutnak vissza a már megszerzett ajándékok Königsteinbe.
A titkos csomagolás és elszállítás remekül ment. Szerepelt benne pince, üres bőrönd álcázva és nagy ikeás papírtáska teljes inkognitóban. A hazaszállítás is megoldódott. Részben a kézicsomagok számának és méretének növelésével, részben a bőröndök számának emelésével. Így lett a karácsonyi hazamenetel mérlege három nagybőrönd, egy cipőstáska, egy pelenkás táska, egy notebook táska, két gyerekhátizsák és két gyerek - és vissza.
A hazaszállítás meg szinte gyerekjáték volt - a szó szoros értelmében. Szerencsére a gyári csomagolások meglehetősen nagyvonalúak, sok a dobozokban az ingyen-levegő, így történhetett, hogy a kalóz-vár dobozába bőven befért még egy hajó és egész mentőosztag garázsa, liftestül, tűzoltóstul. Tiszta helyspórolás.
Karácsonykor persze kiderült, hogy érdemes volt küzdeni. Pótolhatatlan látni, hogy Marci és Bence nem tudnak hova kapni lelkesedésükben.
Azt kicsit nehéz eldönteni, hogy Marci örül-e jobban Bence ajándékainak vagy Bence Marciéinak.
A karácsony, elsősorban az ajándékozások menedzselése alapesetben sem egyszerű ügy, 1000 km-ről meg még egy kicsit bonyolódik. Természetesen minden ajándékozó a k. szülőktől vár segítséget, ihletet és ötletet, és ezekből nincs is hiány. Amíg liba van... A gyerekeknek pedig természetesen mindig őrült szüksége van valami Nagyon Hasznosra!
Sajnos Bencének kicsit kevésbé, mert ő az összes Nagyon Hasznosat örökli Marcitól, úgyhogy neki tényleg gyakorlatilag mindene van. Ilyenkor jön jól a négy év korkülönbség, kicsit változtak a játék-trendek, újak a mese-figurák, Verdákból pl. már a Verdák 2 fut (hiába no, öregszünk), ennek a figuráit és játékait lehet megvásárolni. Ég és föld! Ráadásul Németországban még sokkalta nagyobb a játék-dömping, még többfélét, még többféle színben és még többféle méretben és árkategóriában lehet kapni. Nehéz a választás...
További megoldandó probléma, hogy hogy vásárol az ember meglepetést a két gyereknek, ha a két gyerek utánfutóként hozzá van kapcsolva. Nélkülük sehova.
Ez a kérdés aztán a nagyszülők áldásos látogatásaival, az internetes áruház csodájával kiegészülve persze megoldódott.
A titkos csomagolás és elszállítás remekül ment. Szerepelt benne pince, üres bőrönd álcázva és nagy ikeás papírtáska teljes inkognitóban. A hazaszállítás is megoldódott. Részben a kézicsomagok számának és méretének növelésével, részben a bőröndök számának emelésével. Így lett a karácsonyi hazamenetel mérlege három nagybőrönd, egy cipőstáska, egy pelenkás táska, egy notebook táska, két gyerekhátizsák és két gyerek - és vissza.
A hazaszállítás meg szinte gyerekjáték volt - a szó szoros értelmében. Szerencsére a gyári csomagolások meglehetősen nagyvonalúak, sok a dobozokban az ingyen-levegő, így történhetett, hogy a kalóz-vár dobozába bőven befért még egy hajó és egész mentőosztag garázsa, liftestül, tűzoltóstul. Tiszta helyspórolás.Karácsonykor persze kiderült, hogy érdemes volt küzdeni. Pótolhatatlan látni, hogy Marci és Bence nem tudnak hova kapni lelkesedésükben.
Azt kicsit nehéz eldönteni, hogy Marci örül-e jobban Bence ajándékainak vagy Bence Marciéinak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)