Politika

Nem lehet megúszni...
A kilencéves Márton életébe beúszott a mindennapi politika. Az normál ügymenet, hogy otthon a politikai hírműsor láttán minden este felteszi a nagy kérdést, hogy "Ezt nagyon nézitek?". Értsd, át lehet-e kapcsolni valami értelmesebbre, úgyis mint rajzfilm. Általában azért át lehet.
Az viszont már koránt sincs rendben, hogy az iskolában a haver a Legrosszabbik mellett agitál, enyhén sztereotip történettel megtámogatva, hogy miért is kell rövidre zárni bizonyos kérdéseket, miszerint amikor az ő apukája kiadta a lakását tudjukkiknek akkor ők tudjukmitcsináltak benne és még kiköltöztetni sem lehetett őket. Ezért aztán gyorsan, hamar meg kellene oldani ezt az egész ügyet, amire csak egyvalakik hivatottak. E helyt azért röviden, de határozottan, külön-külön és együtt elmagyaráztuk szegény Marcinak, hogy hogy is van ez a szélsőjobboldallal és annak megoldási javaslataival. Ezek után, kizárólag külön kérdésre, azt is kifejtettük nagyvonalakban, hogy miből lehet választani a mai magyar politikai palettán és, hogy mi kinek "drukkolunk", ahogy ő fogalmaz. Feltehetőleg megértette a lényeget, mert legközelebb amikor arról a szintén nem ideális megoldásról esett szó, miszerint a kormány a helyén marad, közölte, hogy "Ezek legalább nem akarnak kinyiffantani."
Múlt héten az iskolába menet az óriásplakátokat vette sorra Marci, a szokott útvonalon haladva 16 db hirdetményt látott, saját számítása szerint ebből 9-en O.V., 4-en a narancssárga szín dominált. Elkerülhetetlennek látszott a kérdés, hogy hol vannak a többiek. Újfent röpke értekezés következett a sajtószabadság, az esélyegyenlőség és a korrupció/haverok óriásplakátjai témakörben, mire Márton hosszas megfontolás után így összegezte a hallottakat: "Akkor ez csalás, nem?" - kezdi érteni...

Kerületi német vers- és prózamondó, ill. kisjelenet verseny

Ugorjunk vissza az időben kicsit - úgy 25-30 évet.
Vegyük egy lakótelepi iskola színháztermét, famintázatú lambériával, dobogó, recsegő színpaddal, kötelezően pislákoló neonnal, nagy, nehéz, fekete függönnyel, amit a szélről kell húzni, nagyon erősen. Vegyünk továbbá egy zsűriasztalt középen, három székkel, zöld abrosszal, kerek alumínium tálcán három lefelé fordított vizespohárral. Cseréljük le a vizeskancsót ásványvizes pet palackra bubival, a nézők számára fenntartott tornapadokat fehér műanyag kerti székekre és a zsűrielnök kontyát középhosszú festett vörösre. Kész. Megvan a helyszín.

Kasperle 1

Történt ugyanis, hogy Márton osztálya továbbjutott a kerületi Német vers- és prózamondó, ill. kisjelenet versenyre, amely egy hasonszőrű általános iskolában került megrendezésre Békásmegyer szívében. Volt obligát Piroska és a Farkas - nevezett Rotkeapchen, Holle Anyó és Hófehérke, egy állatos mese, ahol a főszereplők piknikezni mentek, majd rejtélyes körülmények között epret szedtek a végén. A nyertes, egy modern, társadalmi problémákat boncolgató szocio-darab lett, amely során egy elhidegült házaspár veszekedés közben a parkban felejt egy babakocsit babástól - életszerű... mindenesetre a kilencévesek viccesnek találták.

Kasperle 3 az orvosnál

Marciék osztálya az előkelő második helyért forradalmasította a színjátszás műfaját, melynek során a címszereplőt három gyerek alakította gyors egymásutánban, ugyanabban a zekében - ezt a csavart a kontytalan zsűri az értékelés során külön kiemelte. Marci volt Kasperle 1, aki bevásárolni indul, de mindent elfelejt és összekeveri a mennyiségegységeket (1 kg olaj, 1 liter vaj, stb)- ehelyt kellett volna a közönségnek harsány kacagásban kitörnie, de, fájdalom, kevesen értették a poént - vagy nyelvi vagy matematikai előképzettség híján. Ezután jött Kasperle 2, aki a tényleges vásárlást bonyolítja és szintén mindent összekever, de a jó közönség kisegíti - a nem túl kooperatív közönség helyett inkább az osztálytársak hada skandálta a megfelelő mennyiségeket és egységeket. Végül Kasperle 3, aki túl sok csokit vett magához a jól sikerült vásárlókörút megünneplése okán, ezért hasfájással orvoshoz kerül, de az injekció elől szerencsésen elmenekül. Finálé!

A zsűri, értékelésében, a nagyszerű színészi teljesítményre, a remek jelmezekre és a sok munkára helyezte a hangsúlyt - a többiről nem beszélünk...

Szembesítés

Bence óvodai karrierje a második év elején kis hullámvölgybe került. Ez abban nyilvánul meg, hogy reggel mikor kinyitja a szemét, száját nyavalygásra tátja és közli, hogy "Nem akaroook óvodááába járni!" - nem menni! járni! Majd ezt ismételgeti fogmosás, öltözés, kakaóivás, reggelizés, indulás közben szakadatlanul, folyamatosan, hangosan és panaszosan.
Mindez adhatna okot aggodalomra, amennyiben az oviban egész nap, egyedül a sarokban ülve sírdogálna, de messze nem ez a helyzet. A intézményben kifogástalanul viselkedik, inkább több mint kevesebb lelkesedéssel részt vesz a programokon, lovagol, néptáncol, tornázik, kirándul, úszik, nemebédel angolul - és magyarul (sem) és legfőképpen játszik. Délután meg alig akar hazajönni - klasszikus.
Aztán másnap reggel kezdődik az egész elölről, és k. Szülők sztoikus nyugalommal hallgatják a nyirvákolást - és húzzuk-vonjuk, fürdőszobából öltözni, öltözésből kakaózni, kakaóból reggelizni, miközben néha közöljük vele, hogy "Igen, tudjuk" vagy, hogy "tegnapaztmondtadhogyjóvolt" - amire egyébként a sztenderd válasz, hogy "Cak vicceltem".
És akkor jött a Nagy Ötlet. Felvenni Bencét videóra délután a szuper-okos telefonnal, mikor azzal fogad, hogy "Nem isz olyan rossz az ovi. - És akkor jössz holnap is? - Hát pejsze!" Majd másnap reggel lejátszani, kvázi objektívan szembesíteni vele, hogy az egész cirkusz alaptalan...
És akkor eljöve a reggel, és a gyerek nem nyavalyog, nem rimánkodik, nem csinál jelenetet, fogat mos, öltözik, kakaózik és indul. A Nagy Szembesítés így ezúttal elmaradt...

Hünyők és a Balaton

Marci imádja. Akkor is lelkes, ha hideg, örül, ha "jó meleg". Leginkább labdázni szeret, cicázni, egyik kedvence a halacskázás, csak Benő sajnos nem bírja őt el. Átúszik a gumimatrac alatt, talpast ugrik a csónakból, háton szépen úszik, gyorsban kicsit kapkodva, de biztosan. Lebukik az iszapért, amit magára ken, hínárokra vadászik. Gumicsónakokat és matracokat tologat lelkiismeretesen. És soha nem akar kijönni.

Bence is kedveli a Balatont, főleg ha nem hideg. Utálja viszont az algát ("aktát"), a stégen át kell emelni a "zöld lépcsőkön", a hínártól undorodik, a lábát csak két hét után volt hajlandó letenni az iszapba. A vizet imádja, a kék-sárga úszógumiban fergeteges tempóban kutyázik, forog és rengeteg vizet nyel, mert folyamatosan vigyorog vagy beszél/énekel. Felszólításra, hogy csukja be a száját, a szemét is becsukja. Hanyatt fekve lebeg a vízen úszógumi nélkül is, a csípőközépig érő "pocsolyából" alig lóg ki a feje. Balatonbapisilni csak lehúzott gatyával hajlandó. Úriember nem csibész...

Na, ilyenkor mi a megfelelő szülői reakció?

avagy Szemelvények a mai magyar közoktatás állapotáról

- Marci kettest kapott a hetes szorzótáblából... A dolgozat lényege, hogy a tanárnéni kiáll az osztály elé és beszédtempóban lediktál 14-16 darab szorzást és osztást az adott témában. A megfejtéseket gyors egymásutánban kell a füzetbe vésni, vesszővel elválasztva a feladatokat, aki elakad, lemarad. Sorry, kettes.
Marci ezúttal az első feladatok egyikénél akadt el, megpróbálta kiszámolni, hogy mennyi 8x7, de erre nem volt idő, kívülről kellett volna tudni...

- Egyik nap fejlógatva jön le az iskola lépcsőin: "Van egy nagyon rossz hírem. Kaptam egy feketepontot?"
Az ebédlőből vonult az osztály felfelé a lépcsőn, kettes sorban. Marci beszélgetett a mellette lépdelő barátjával. Az osztályterem elé érve a tanítónéni felelősségre vonta a társaságot; hallotta, hogy valakik beszélgettek. Ki volt az? Marci jelentkezett. Fekete pont!
(Hozzá kell tenni, az igazságosság kedvéért, hogy ugyanez a tanítónéni folyton dicséri és biztatja Marcit rajzai és készítményei okán, ami, finoman szólva is, erős pedagógiai érzékre vall)

- Mostanában, ha Bence rossz fát tesz a tűzre Márton viccesen megdorgálja: "Bence! Ezért igazgatói intőben részesítelek!"
(mire Bence vigyorogva: Jó, részeszíccsél!)


és Hittan még nincs is...

Sára - az első találkozás

Hát ez is megvolt.
Hünyők végre személyesen is megismerhették Sárát, egyetlen unokahúgukat a messzi Ausztráliából. Skype-on persze már "ismerték" egymást, de élőben mégiscsak más. Nyúzhatóbb.
Bence lelkesedett... Megágyazott a szobájában egy játékosdobozban, hogy ha Sára itt alszik, legyen helye. Félretetette kinőtt (enyhén avétos) pólóit Sára számára. Ragaszkodott hozzá, hogy a pelusokat, amikre neki ugye már nincs szüksége(!), Sára hazavigye Ausztráliába (nagy titok, de nem vitte, az ágyneműtartóban vannak...). Az egyetlen az ivóka volt, amiről még Sára kedvéért sem mondott le.
A két hét alatt, amíg Sára itt volt, folyton a Prés utcába vágyott, amikor végre ott volt nagy lendülettel (olykor kicsit túl naggyal) hurcolta a játékokat Sárának: "Sája, játszol velem? Hmm? Nézd! Játszol velem?"
Marci a maga visszafogott (láthatatlan) módján örült. Elnéző mosollyal nyugtázta Bence (és a család) túltengését. Kedvesen integetett Sárának, ha megjött és mikor ment és örült a produkciónak, ha pacsit kapott. Még a fényképezést is egész jól tűrte - valószínűleg kizárólag Sára kedvéért.

Foglalkozása...