Iskolaválasztás

Pici aktuálpolitikai felhanggal

Marci szeptembertől iskolába megy. Nagyfiú. Az iskola kiválasztása nem könnyű feladat. Mindenkinek megvan a szempontja, hogy szerinte mi szerint válasszunk.

"Legfontosabb a tanítónéni!"

"Legfontosabb a környezet! Hogy legyen zöld is!"

"Legfontosabb, hogy közel legyen! Tudjon majd egyedül közlekedni! A közelben legyenek a barátai"

stb.

Az összes tanácsot megfontolva rájöttünk, hogy nekünk pedig tulajdonképpen mindegy...

...mindegy csak gyerekközpontú legyen és ne zárja ki teljesen a szülőket a gyerek iskolai életéből, kedves legyen a tanítónéni, de azért tudjon hatni a gyerekekre, ne legyen túl sok gyerek az osztályban, de ne is álljon az iskola a megszűnés szélén

...mindegy, csak lehetőleg ne a pomázi iskola legyen, de ne is túl messze, ne a Duna túloldalán és ne is Buda másik végén, hogy ne kelljen reggelente másfél órát állni a dugóban és előbb-utóbb tudjon egyedül közlekedni

...mindegy, csak viszonylag rendezettek legyenek a viszonyok, tiszta mosdókkal, ne adj' isten papírral, esetleg szappannal, talán egy-egy digitális táblával - iskolánként, de legalább mágnessel felszerelt táblával, hogy ne kelljen celluxozni kis papírkákat a táblára

...mindegy, csak nyitott iskola legyen, liberális, differenciált oktatással, projektalapú képzéssel, képességfejlesztéssel a középpontban, arányaiban megfelelő frontális óravezetéssel

...mindegy, csak érezze majd jól magát a gyerek, "éljen és ne az életre készüljön", szeressen iskolába járni, mert sokáig fog még

Hát olyan nagy kérés ez?!

UI: A sors fintora folytán Márton augusztusban egy vadidegen frankfurti állami Grundschule-ban kezdi meg tanulói pályafutását

Bence tanulmányai 8

Ehelyt talán már nem is lehet tanulmányokról beszélni, inkább Bence szellemi és érzelmi előmeneteléről, ami nem összehasonlítható a járás vagy az ülés elsajátításával.

Minthogy az összefüggéseket szinte teljesen pontosan érti, Bence elkezdte felhasználni ezen tudását és önálló döntéseket hozva, önállóan cselekszik. Ez elsősorban az evés és a vetkőzés terén mutatkozik meg. A "Kérsz joghurtot?" kérdésre még mindig azonnal a hűtőhöz rohan, megvárja míg megkapja a poharat, majd ezzel a fiókhoz teper, kirámolja a szalvétákat és addig kutat a feje fölött, az evőeszközök között míg egy kanálra nem lel. Ezután befészkeli magát a fotelbe és, ha az ember nem elég fürge kinyitja magának a joghurtot, nagy részét kitálalva az ülőgarnitúrára. A kanalazás is egész jól megy, 80 %-ban sikerül a szájába juttatni a falatot, arra kell csak ügyelni, hogy ne lóbáljon rajta egyet-kettőt - már amennyiben az ember a hátsó falat kímélni akarja. Hasonló a helyzet a vacsora esetén, mert a párizsis kiflit, illetve a párizsit külön és utána a kiflit, kizárólag villával lehet enni - úriember nem csibész! Gondoskodóbb napjain Bence Mártonnak is leszállít egy villát a szendvicshez, amit Marci elnéző mosollyal nyugtáz, más esetben kevésbé elnézően rákérdez, hogy "Ezt meg minek hoztad?"

A vetkőzésben is jeleskedik Bence, elsősorban a cipő és zokni levevésben, ezt napjában többször is gyakorolja, de nadrágot letolni is elég kiválóan tud. A kantáros nadrág iránt különben is ősi gyűlöletet táplál, ami némileg érthetetlen, lévén sokkal kényelmesebbnek kellene lennie, mint a derékban "szoros" változat. Ez már már elvezet Bence kényszerességéhez, mert a dolgoknak megvan a maguk rendje és helye a világban.

Lépcsőn lefelé csak egy bizonyos oldalon lehet menni, ez minden lépcső esetén más és más. Az utolsó lépcsőfokról viszont csak egyedül lehet lelépni.

A lépcső rácsát mindig be kell csukni magunk után, lehetőleg úgy, hogy a kísérő felnőtt a túloldalon maradjon.

A pelenkázóasztalon szigorúan nem lehet semmi "fölösleges".

Csak Bence kezdheti meg a joghurtot, ez az első kanál joga.

Homokozni úgy kell, hogy az ember keze ne legyen homokos.

Hazafelé jövet mindig meg kell nyomni a csengőt - különben is meg kell nyomni minden gombot, ami szembejön.

Autóba beszállni csak a csomagtartó érintésével lehet, hátha előkerül a motor.

És így tovább.

Bence ugyanakkor kicsit hirtelen haragú. Igaz, hisztizni csak akkor hisztizik, ha nyomós oka van rá, ha...
nem kapja meg a cumiját,
az ember nem pattan az első felszólításra,
nem mehet ki az esőbe homokozni,
el kell jönni az óvodából reggel Marcit hátrahagyva,
el kell jönni az óvodából Marcit elhozva,
a bevásárlókocsiban,
másfele menne, mint amerre kellene,
...és ha hidegfront jön.


Bence egyéb viselt dolgai
Legfőképpen rengeteget "beszél", magyaráz, előad. Felmászik valami magaslatra, kislétrára, sámlira, lépcsőre és onnan osztja az észt, hosszasan, gesztikulálva. Két kezét széttárja, az égnek emeli és néha rázza a fejét.
Meg is kell mindent gondosan számolni: egy-egy-egy...
Rajzolni is nagyon szeret, A4-es oldalak sokaságát tudja telefirkálni, az utolsó sarokig betöltve a helyet. Szigorúan egy színnel.
Kedvenc elfoglaltsága még a virágöntözés, kis kannával, nagy kannával vagy közepes kannával, mindegy, de víz legyen benne, és ne ám csak félig!
Természetesen a motorozás sem maradhat ki a kedvencek közül, ezt is csak abbahagyni nehéz.


Bence összességében rendkívül szórakoztató figura, és majdnem pont ugyanennyire fárasztó is - de csak majdnem.

Vidám(?)park

Miután Hünyők, de Márton mindenképpen, már fél Nyugat- és Dél-Európa vidámparkjainak nem kis hányadát bejárták, ideje volt, hogy a Budapesti Vidámpark is a komparatív analízis tényezőjévé váljon. Mely nap is lehetne alkalmasabb a vizsgálatra, mint egy napsütötte Nagypéntek!

Az internet csodájának hála gyorsan kiderült, hogy a szórakoztató egység nyitva van már az évnek ebben a szakában, sőt mindenféle új játékkal is rendelkezik - többek közt olyan típusúakkal is, amely Mártont, esetleg még Bencét is érdekelheti. Mi több belépő jegyet is "lehet" váltani - ennek ára egy négyfős családra számítva sokkolólag hat ugyan, de ha az ember gyorsan euróra váltja, akkor az is feltűnik, hogy ugyanannyi mint Európa szerencsésebb végein. Ráadásul Bence, nem lévén 90 cm magas (mély), ingyenesen bejut - ez mondjuk máshol is így van.

Rövid kutatómunkánk során azonban nem tűnt fel előre, az az utólag csapdának bizonyuló helyzet, hogy Bence semmire nem fog tudni felülni sem egyedül, sem kísérővel, lévén nincs meg 90 cm (csak 86), noch dazu vagy éppen ezért nincs belépő karszalagja - így már nem is tűnik oly nagyvonalúnak az ingyenes bejutás - ez mondjuk sehol máshol nincs így.

Erre az európai megoldás rendszerre mi is csak akkor jöttünk rá, mikor közvetlenül a beléptető kapu előtt kisegítettünk egy szerencsétlen külföldi turistát, aki megpróbálta megértetni angolul a Vidámparkban dolgozó(?), egyébként nulla nyelvet beszélő, egyetemistákkal, hogy akar egy karszalagot venni a másfél éves gyerekének, akire a bejáratnál azt mondták, hogy nem kell neki karszalag, most viszont emiatt nem engedik fel a játékokra. Nem hiszem, hogy értette, hogy felesleges vennie egy gyerekbelépőt, mert a kisfiút semmiképpen nem fogják felengedni még a bébijátékokra sem, mivel A) nincs meg 90 cm, B) kísérővel a bébijátékokra nem lehet felülni, merthogy felnőttnek nem szabad, C) nincs karszalagja, mert nincs 90 cm, ezért egyedül nem ülhet fel amúgy sem. Ezen a ponton kezdett gyanússá válni, hogy Bence vidámparki szórakozása sem lesz felhőtlen. Nem baj, majd rohangál, tologatja a kiskocsit, játszik a játszótéren - ami nyilván van!

Ehhez képest a Budapesti Vidámparknál veszélyesebb helyet egy majd' kétéves számára nehezen lehetne találni, talán csak egy víruskutató laboratórium raktárhelyisége. A hely szinte színtiszta beton, erős szintkülönbségekkel, keresztül-kasul futó csövekkel, slagokkal és vezetékekkel, lerobbant házakkal és a ház mögötti rozsdás vashulladék és szemétlerakatokkal. Bence majdnem annyit hallotta a "Nem szabad!", "Ne nyúlj hozzá!" és "Óvatosan!" felszólításokat, mintha a pécsi Zsolnay gyárba vittük volna kirándulásra. Az egyetlen játszótérnek látszó egység (akár karszalag nélkül is használható) egy akkora mászóka volt, amire még Márton is csak kisebb nehézségek árán tudta felküzdeni magát. Bence az első lépcsőfokot nyújtózkodva sem érte el - szerencsére.

Marci azért persze jól érezte magát. Rengeteget dodzsemezett, a nagy dodzsemen M-mel, a kicsin egyedül, bukósisakban szelte a poros köröket a Buggyban, felmerészkedett a hullámvasútra (amire inkább a muzeális emlék meghatározás illik, lévén kevéssé emlékeztet a mai kor hullámvasút ideáljára, bár ez nem feltétlenül válik hátrányára). Többször átrobogott a tükör labirintuson, egy kicsit félt az elvarázsolt kastélyban és hatalmasakat zakózott a forgó hordóban - bár ezt ő személy szerint nem tartotta annyira viccesnek. Kétszer is türelmesen megvárta míg körbeér az óriáskerék, miközben megtekintette az M3-as autópálya bevezetőjének látványosságait, és kifejezetten lelkes volt a csokoládé ízű gépi fagyitól.

Márton állhatatos ragaszkodása a Forma 1-hez mindenesetre nem múlik el nyomtalanul. A Buggy circuit-ben (ami egyébiránt nincs benne a horribilis belépőjegyben) az oly nagyrabecsült Massát is megszégyenítve vette be a kanyarokat, tartotta az íveket és utolsó pozícióból indulásból is utolérte a többi versenyzőt, hogy a végén még az amúgy nem túl kedves játékmester is megdicsérje.

Összességében, a kirándulás végére mindkét gyerek elfáradt annyira, hogy alig bírjanak elvonszolódni a Városliget túlfelén parkoló autóig. Bencének nem ez volt élete nagy napja, de Marci jól érezte magát, a hatévesek nem oly kritikusak, a kétéveseknek meg még legalább egy évig nem való a Budapesti Vidámpark.

A Vidámpark / Nagycirkusz / Állatkert tengely parkolási lehetőségeinek tárgyalása, valamint, hogy mit tegyen a szülő, akinek botor módon van egy kisebb meg egy nagyobb gyereke, nos ezek egy másik blog másik posztjai lehetnének.

Parti-arcok

Az elmúlt néhány hét során Mártonnak sikerült három óvodai születésnapi parti vendéglistájára is felkerülnie - hiába, no, népszerű a gyerek... - és ezzel Bencét is bejuttatta a tutiba, mint az a bizonyos skót.

A legújabb trendek szerint a születésnapi bulikat ugyanis hatalmas játszóházakban tartják (-juk!), ahol a gyermekek több száz négyzetméteren őrjöngenek megközelítőleg három órán keresztül, néha vonulnak csak vissza az erre kijelölt termecskébe melegszendvicsezni, tortázni, esetleg megünnepelni az születésnapost.

Márton ezekre a születésnapokra már napokkal előre készül, számolja, hogy hányat kell aludni, számon tartja, hogy kik lesznek ott és terveket sző a saját születésnapi bulijára vonatkozóan - függetlenül attól, hogy ez megközelítőleg tíz hónap múlva lesz, azaz kb 307-et kell még addig aludni.

A megérkezés második pillanatában aztán Marci szőrén-szálán eltűnik, néha lehet csak egy villanásnyi időre látni amint éppen csúszik, kúszik, mászik, csüng, ugrik, de leginkább rohan. Néha bekap egy falat melegszendvicset vagy pogácsát és rengeteg gyümölcslevet dönt magába. A tortáktól általában távol tartja magát, bár hősiesen énekel és remekül ad át ajándékot. Pár percnyi megállást csak a méltán népszerű arcfesték felvitele jelenthet (minden kevésbé gyakorlott szörnyülködő megnyugtatására: ez szappanos vízzel nyom nélkül eltávolítható). Tulajdonképpen szülői szempontból remek a program, három óra trécselés, bámészkodás - is lehetne...

Bencével kiegészülve ugyanez már kicsit mozgalmasabb. Gyakorlatilag egy másodpercre sem lehet szem elől téveszteni, ez ugyanis fél órás keresést jelenthet a három-bencényi gyerekekkel zsúfolt ugrálóvárak, égig érő mászókák, giga-csúszdák és mélységesen mély labdamedencék tengerében, hangos és teljesen felesleges "Benő, hol vagy?" felkiáltásokkal tarkítva a rohangálást.
Megkönnyítette a helyzetet, hogy Bence, apja nagy örömére, az utóbbi két alkalommal kinézte magának a Barbie-rózsaszínre festett lányszobát, ahol felfedezett egy méretben hozzá hasonló Mickey Egér figurát (nevezett "Egéke"), amit aztán Gulliverként megetetett a kisszékben a kisasztalnál, majd kiszívta az orrát a kis rózsaszín porszívóval, hogy ezután elvigye sétálni a rózsaszín kiskocsiban körbe-körbe játszóház-szerte. Amikor aztán Egéke megunta a sétát, egy megfelelően férfias motort kiválasztva, Bence egyedül indult felfedező útra egy apart kis rózsaszín táska társaságában.

Kevésbé szociális lévén Bence egyelőre a közös evés-ivásban és ünneplésben nem vett részt és énekelni sem énekelt. Így azt a tíz perc szabadidőt sem engedélyezi, amit ilyenkor lopni lehetne.

Annak ellenére, hogy Márton szinte egyáltalán nem igényel felnőtt részvételt, a születésnapi zsúr látogatás mégis két emberes feladat. Hacsak az ember nem akar három - három és fél órán keresztül gyakorlatilag megállás, evés, ivás és egyéb vegetatív funkciók ellátása nélkül körbe-körbe rohangálni, miközben a hozzá beszélő szülőtársaknak egy-egy szót vagy fél mondatot odavakkant, maximálisan lemaradva így a jobbnál jobb óvodai pletykákról.

Tanuljunk bencéül - 2. lecke

• kész
• gu - joghurt
• egéke - Mickey Egér
• didá - vége
• Á Bá - Marci
• ba - banán
• kesz - keksz
• kaka - kacsa (!)
• gaka - gatya
• Po - Pocoyo

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban V

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Nyugat-Ausztrália - a világ végétől kicsit balra

Mivel az időjárás nem teljesen az elvárásoknak megfelelően alakult, 30 fok helyett 25, szélcsend helyett szél, a strandolós nyaraló programokat némi környékbejárással kellett helyettesíteni. Természetesen figyelembe véve a kiskorúak igényeit.
Sajnálatos módon az óceánban való fürdőzés nem bizonyult megfelelő gyerekprogramnak, lévén a hullámok partközelben már két-marcinyi magasságokba csaptak. Szemben a fagyizóba oltott játszótérrel, ami minden szempontból meglehetős lelkesedést váltott ki, és nem csak a gyerekek körében.
Márton megközelítőleg egy órát töltött azzal, hogy az akkor éppen 35 fokos melegben, egy lejtő és emelkedő gerendasoron végigegyensúlyozzon, mialatt Bence ki- és bepakolta a homokot egy erre alkalmas vödörből és -be.

Rejtélyes okoknál fogva a híres Margaret River régió kiváló vörösborai, illetve a borászatok építészeti sajátosságai és nagyszabású rózsakertjei nem izgatták fel túlságosan a figyelembe veendő kiskorúak kedélyét. A négy pincészetből kettőt hősiesen végigőrjöngtek, különös tekintettel Bencére, mígnem egy idő után sajnálatos módon elfogyott a türelem, valamint a ropi és az almalé utánpótlás. Ekkor Márton és Bence a nagyszülők oldalán visszavonultak átmeneti rezidenciájukba, szerencsére a pár száz négyzetméteren volt lehetőség az átmozgatásra.
A világítótorony megtekintése a világ végén már érdekesebb programnak bizonyult. Bence nyilván rendkívül lelkes volt, hogy az Indiai-óceán és a Déli-tenger találkozásánál időzhet, bár benyomásainak hangot adni, legalábbis érthetően, még nem tudott, a lépcsőzés lehetősége viszont kifejezetten felizgatta. Márton ezzel szemben valós érdeklődést mutatott a földrajz tudományok eme látványossága iránt és a két tenger közötti határvonalat is látni vélte.
A legizgalmasabb kalandnak végül mégis a kenguru "vadászat" bizonyult. Alkonyatkor ugyanis a kenguruk megtámadják a helyi házak veteményeseit és földjeit, hozzátéve, hogy ettől a jelenségtől a helyi erők nem annyira lelkesek, mint az európai látogatók. Elsősorban persze Márton, aki minden bátorságát összeszedve lopakodott a szabadon legelésző kenguruk felé, meg-meg torpanva, ha valamelyik megmozdult. Nehéz volt eldönteni, hogy ki tart jobban a másiktól. Bence eközben, midőn az izgalom a tetőfokára hágott, a kocsiban aludt.
Az ausztrál kaland méltó lezárásaként végül Márton és Bence még megtekintették a perth-i állatkert kínálatát is, újabb koalákkal, kengurukkal és emukkal gazdagítva a tapasztalati gyűjteményüket, kizárólag persze a komparatív analízis kedvéért.

A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban IV

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Sydney

Első élményként Mártonnak és Bencének sikerült négykézláb, esetenként hason csúszva fényesre csiszatolnia a sydney-i repülőtér érkezési oldalának csomagváróját, beleértve a nem működő csomagszállító szalagokat, hogy aztán némi izgalom után arra is fény derüljön, hogy a babakocsi nem veszett el ismét, csak valahol a terminál másik végében kell összeszedni. Ezek után sikerült letagadni, majd átcsempészni a karanténon Bébi két heti tápszeradagját és sutty, már meg is érkeztünk a nagy Ausztráliába.
Az ausztráliai tartózkodás egyik legelső és legfontosabb tanulsága Bence számára, hogy kiderült, hogy Peti, alias Pepa, aki normál körülmények között a számítógépben lakik, mégsem egy, a virtuális térben mozgó és ténykedő lapos figura, hanem egy 3D-ben létező, nagyon is élő, két lábon járó mókagyár. Tud berregni, kukucsolni, huhúzni, höc-höcölni, szájat pörgetni és egyéb látványos és kevéssé szalonképes trükköket bemutatni és legfőképpen megtanítani! Bence már nem utazott huszonórát hiába!
Mártonnak azért már ennél több agysejtje funkcionál, meglepve nem volt, de azért ő is nagyon örült, hogy Peti és Eszter élőben is hajlandó órákat Fekete Péterezni, a medencében ázni és a vadonatúj elektromos kütyükkel játszani, nem elfelejtve, hogy a Skype-dominózás is persze jó móka - ha nincs más. Ahogy már itthon is, Marcit ott is az időeltolódás problémája izgatta a leginkább, míg eddig azt számolta, hogy Petiék mikor alszanak és mikor vannak ébren, most azt kalkulálgatta, hogy otthon mi lenne a helyzet.
Kellő előképzettség birtokában, miszerint Eszter és Peti jóvoltából már az utazás előtt többször áttanulmányoztuk Fergus, a sydney-i komp kalandjait, Marci ismerősként tekintett mind az Operaházra, mind a Harbour Bridge-re, így lelkesen és hősien végigjárta az összes kilátóhelyet, kilátást nyújtó helyet és kilátást ígérő helyet (merthogy pára is akadt).
Az állatkertbe tartó kompon aztán igaziból is kiderült, hogy sokat emlegetett Fergus milyen utakon halad és, hogy alulról, a tengerről nézve az Operaház tulajdonképpen a cápa nyitott szájára emlékeztet. Ezek után hab a tortán, hogy az állatkert bejáratához a komp kikötőből libegő visz fel, a közlekedési eszköz repertoár megkoronázásaként, lábunk alatt az állatok, hátunk mögött a kilátás.
Elképzelhető, hogy az állatkertben előre értesültek Bence jöveteléről és úgy döntöttek, hogy aki minden egyes állatra közli, hogy "va-va", annak nem érdemes... így aztán belefogtak egy nagyobb méretű átalakításba, melynek során gyakorlatilag az állatok 70%-át átköltöztették valahova máshova, a kifutókat és ketreceket sűrű zöld hálóval takarva, különös tekintettel az ausztrál őshonos különlegességekre. Ez az európai turisták számára nem túl lelkesítő gyakorlat, mégis pár órás keringés árán sikerült azért elcsípni egy-egy koalát, kengurut és tazmán ördögöt.
Az akváriumban aztán már nem voltak ennyire élelmesek az üzemeltetők vagy nem hitték, hogy Bence a halakra is meri mondani, hogy va-va. Marci kedvencei a ráják és cápák és "cáparáják" voltak, na meg a pattogatott kukorica, míg Bence a kisebb de nagyon színes halakért rajongott, hosszan, boldog sikongatások közepette üldözve őket a medence egyik falától a másikig.
A legnagyobb vonzerejű látnivaló mégis Zsuzsa és Péter házának úszómedencéje volt, ahol végre a 30 fokos nyárban a fülfájás kockázata nélkül lehetett a háton és a víz alatti úszást gyakorolni, ugrálni és dobáltatni magát. Mindeközben Bence a parton a család nem éppen ifjonc, az azóta sajnálatosan az örök vadászmezőkre távozott cicáját próbálta rávenni a levélrágásra, illetve a cumi kipróbálására - ettől általában egy felnőtt közbenjárása mentette meg szegény macskát.
Marci további kedvenc medence-parti programja a Hongkongból importált távirányítós helikopter reptetése volt, ami természetesen Mártonnak ment a legjobban, noha a felnőttek csak alkalmanként engedték gyakorolni. Igaz a helikopter nem az ő tulajdonát képezte, ő ugyanis egy falra is mászó távirányítós autóra tett szert, ami különben sokkal jobb, mert nem csak repülni tud, hanem falon is ÉS földön is tud menni - de ezt a Petinek ne áruljuk el, nehogy szomorú legyen.
Összességében Marci és Bence ausztrál élményei nem annyira ország-, mint inkább társaság-specifikusak, de ez volt a cél.