Repülés - A Nagy Utazás kritikus pontja.
A legrémesebb utasTöbbekben felmerült a kérdés, hogy hogy fog egy másfél éves kibírni / végigcsinálni egy olyan repülőutat, amely még egy felnőtt számára is megterhelő. - Úgy, hogy még jobban leterheli a vele utazó felnőtteket. Bárki, aki úgy érzi, hogy hosszú repülőutakon unatkozik, vigyen magával egy másfél évest, jó társaságban garantáltan elrepül az idő (is).
A Budapest-London viszonylat két és fél órája relatíve eseménytelenül telt (a brit repülőtársaság reggeli szendvicseiről ne ejtsünk szót!), Bence még talán aludt is kicsit, biztatóan indu
lt a kaland. Londonban aztán a K227-es és a Z385-ös gate-ek között, egy, az almalé tartalékok feltöltésére irányuló hadművelet során a korábban már emlegetett Spongya Bobnak sajnálatos módon nyoma veszett, bendőjében nagy értékű extrudált kukoricapehellyel. Az eset tragédiáját némileg enyhíti, hogy nevezett hátizsák valószínűleg a One World VIP várójában tengeti napjait azóta is - ha fel nem robbantották, mint gyanús töltetű elhagyott csomagot :-(. Utólag elmondhatjuk, hogy S.B. volt a Nagy Utazás első és legértékesebb vezéráldozata (ez különben jónak mondható statisztika)
- A képen kisBence a nagyHeathrow-n, még S.B. társaságában.Az első hosszabb távú tétel előtt meglehetősen sok szervezést és energiát kellett befektetni a földi személyzet meggyőzésébe, hogy bár Bence valóban elmúlt másfél éves, olyannyira, hogy 19 hónapos is megvan, mégis biztosítsanak olyan ülőhelyet, ahol van "gyerekágy". Ez az egység egy, a repülőgépek belső "falára" szerelt lenyitható bölcsőszerűség, amely hosszában valóban nem felel meg a 19 hónapos korosztálynak, viszont egy másfél évesnek pont ugyanannyira kicsi, amennyiben a másfél éves nem 8 hónapos. Leszerelhető viszont az egyik oldala, ahol a delikvens alkalom adtán kényelmesen kidughatja 22-es lábait. Sajnálatos módon a London-Hongkong útvonal személyzete, az utasok átállását megkönnyítendő, az út nagy részére teljes elsötétítést alkalmazott, hogy amikor majd a londoni déli indulás után másnap délelőtt megérkeznek Hongkongba frissek és kipihentek legyenek. De egy másfél évest nem lehet holmi sötétítéssel átverni! Bence egészen pontosan tudatában volt, hogy most nappal van és ennek megfelelően is viselkedett - élénk volt. Történt, hogy mégis elaludt ölben, ám ekkor naiv és óvatlan szülei megpróbálták belehelyezni az erre kialakított, nagy nehezen kialkudott készségbe. Ezt persze nem tűrhette. Megörült viszont a lehetőségnek, hogy megfelelő rálátást biztosító szögből idézhet szózatot a repülőgép népéhez és függetlenül attól, hogy a nagyközönség közönyösen tovább aludt (mert semmi érzékük...) hosszasan kifejtette véleményét erős gesztikulációkkal kísérve mondandóját (az előadás témája sajnos ismeretlen).
Minden további elalvási kísérletnél aztán arra jött egy kedves légiutaskísérő egy tálca itallal, almával vagy csokival és éles fejlámpával. Alvásnak annyi. Mikor Bence már-már elszunyókált volna biztos, hogy Mártonnak hirtelen ki kellett mennie, műsort kellett váltania, meg kellett keresnie elgurult ceruzáit. Vagy ha más nem, hát megjött a reggeli. Bébi végül a hongkong-i repülőtér felett 15000 méterrel aludt el és a szállodáig fel sem ébredt, inkluzíve a leszállás, kiszállás, útlevél-ellenőrzés, csomagvárás, babakocsi-reklamálás, taxi keresés, taxizás.
A Hongkong-Sydney út Bence számára ezek után ujjgyakorlatnak bizonyult, kilenc órás, nappali repülőutakkal, mindössze három óra időkülönbséggel nem foglalkozunk... A sydney-i repülőtér csomagváróját a két gyerek mindenesetre fényesre csúszta-mászta.
Sydney és Perth között minden simán ment volna, ha az utolsó húsz percben, az övek bekapcsolását jelző fény felkapcsolása előtt (vagy után ?) másfél perccel Bence nem dönt úgy, hogy sürgős pelenkacserére sarkallja a vele egy légtérben ülőket.
A repülőutak negatív csúcspontjára Perth és Szingapúr között került sor. Bence mentségére legyen mondva, hogy második napja enyhe hasmenéssel küzdött, különben sem volt jó passzban, a repülőtérre menet sajnálatosan kialudta magát - félig, ráadásul a leszállás után 20-30 percig nem lehetett elhagyni a gépet, viszont a légbefúvást sajnálatosan beszüntették (30 fok, 80% páratartalom). Ez volt az a pont, amikor Bébi először és utoljára komolyan kiakadt. Tekergette magát ordított, sem karban tartani, sem letenni nem lehetett és minden, a megnyugtatására tett kísérletet erőteljes karlendítésekkel és felháborodott kiabálással utasított vissza. Mivel a kapitány közlését, hogy mi is történik valójában nem lehetett hallani, Bence viselkedése akár pánikra is okot adhatott volna, szerencsére ez elmaradt. Ha a földi személyzetnek rálátása van a gép belsejében történtekre, biztosan jobban csipkedik magukat.
A legnagyobb kihívásnak tekintett éjszakai Szingapúr Frankfurt járaton viszont mind Bence mind Marci, több széken kényelmesen elnyúlva, várakozáson felüli majd' kilenc órát aludt, hogy aztán Frankfurtban az ötórás átszállást frissen és üdén végigrohangálják, folyamatosan mozgásban és ébren tartva kissé csüggedt szüleiket és nagyszüleiket.
Ezek után a budapesti úton Bence a géphez szállító buszon már elaludt és csak a reggelire ébredt fel, de a másfél órás utakat nem is számítjuk.
Összességében Bence főbb tevékenységei a repülőutak alatt a következőkben foglalhatók össze: a távirányító gombjainak nyomkodása (az utaskísérőt hívó gomb takarandó), filmnézés, az övcsat ki- és becsatolása, a fülhallgató bedugása és kihúzása, filmnézés, az érintőképernyő lábbal való kezelése, ivás, filmnézés, sétálás, wc ajtók kaparászása, filmnézés, rajzolás és folyamatos hablatyolás.
A legkulturáltabb utasA fentiekkel ellentétben Mártonról nincs sok beszámolni való. Aludt, ha kellett, evett, ha kellett, játszott, ha kellett. Megnézte 123-szor a gyerektévék kínálatát, a Disney meséket angolul és a Nickelodeon idevágó kínálatát. Játszott parkolósat, megfejtette a kapott rejtvényeket, biliárdozott M-mel, amőbázott a Nagymamával, mindenféle állatokat animált mindenféle utasításokra a kütyüvel. Az étkezésekkel sem volt gond, a Q biztosra ment, a gyerekmenü rendszerint Bolognai spagetti vagy csirkefalatok volt, a salátákat udvariasan átengedte a felnőtteknek. Egyszóval Marcival bárhova, bármikor el lehet utazni. Persze egy egyéni szórakoztató rendszer nem árt...
Mivel az időjárás nem teljesen az elvárásoknak megfelelően alakult, 30 fok helyett 25, szélcsend helyett szél, a strandolós nyaraló programokat némi környékbejárással kellett helyettesíteni. Természetesen figyelembe véve a kiskorúak igényeit.
Márton megközelítőleg egy órát töltött azzal, hogy az akkor éppen 35 fokos melegben, egy lejtő és emelkedő gerendasoron végigegyensúlyozzon, mialatt Bence ki- és bepakolta a homokot egy erre alkalmas vödörből és -be.
Rejtélyes okoknál fogva a híres Margaret River régió kiváló vörösborai, illetve a borászatok építészeti sajátosságai és nagyszabású rózsakertjei nem izgatták fel túlságosan a figyelembe veendő kiskorúak kedélyét. A négy pincészetből kettőt hősiesen végigőrjöngtek, különös tekintettel Bencére, mígnem egy idő után sajnálatos módon elfogyott a türelem, valamint a ropi és az almalé utánpótlás. Ekkor Márton és Bence a nagyszülők oldalán visszavonultak átmeneti rezidenciájukba, szerencsére a pár száz négyzetméteren volt lehetőség az átmozgatásra.
A világítótorony megtekintése a világ végén már érdekesebb programnak bizonyult. Bence nyilván rendkívül lelkes volt, hogy az Indiai-óceán és a Déli-tenger találkozásánál időzhet, bár benyomásainak hangot adni, legalábbis érthetően, még nem tudott, a lépcsőzés lehetősége viszont kifejezetten felizgatta. Márton ezzel szemben valós érdeklődést mutatott a földrajz tudományok eme látványossága iránt és a két tenger közötti határvonalat is látni vélte.
