Dolgozó nők

Eljött a másfél éve rettegve várt pillanat. Márton hazafelé az oviból megkérdezte az Üröm-Budakalász, Budakalász-Üröm viszonylatban az útszélén tangában ácsorgó hölgyekre célozva, hogy "Miért állnak ezek mindig itt az esernyő (értsd: napernyő) alatt?"
Másfél év alatt sem sikerült frappánsabb választ kitalálni erre a kérdésre, mint, hogy napoznak - ez persze a nyári verzió. Namármost, tekintve, hogy azt kérdezte, hogy miért vannak az ernyő alatt, ez nem teljesen kielégítő magyarázat, így hát imprózni kellett: "Hát napoznak, és ha melegük van behúzódnak az árnyékba, az ernyő alá" Mire Márton: "Én az esernyő (értsd: napernyő) alatt biztos inkább lecsücsülnék" - szerencsére ezután már nem firtattuk tovább a kérdést, talán van egy kis időnk felkészülni további válaszokkal.

Idényzáró teraszbuli

Több hétnyi tipródás után végre sikerült kijelölni egy vasárnapot, amikor a meteorológusok egész héten kitartottak abbeli véleményük mellett, hogy a hétvégén jó idő lesz. Ebben a reményben hívtuk meg a család összes mobilis, itthon tartózkodó tagját egy, előreláthatólag ebben a szezonban az utolsó, teraszos grillezésre. Márton persze teljesen be volt zsongva már jó előre, imádja a nagyobb összejöveteleket, tulajdonképpen függetlenül a társaság korosztályos megoszlásától. Az is csak picit zavarja, hogy már nem teljesen ő a középpont, bár mindig mindenki becsülettel figyel rá, hogy ne legyen elhanyagolva - azért egy bébi az mégiscsak egy bébi.
Míg szombaton megjártuk az óbudai piac berkeit M-mel, a fiúkat sikeresen leparkíroztuk a Töhötöm utcában a nagyszülőknél - Bencét szó szerint parkíroztuk, babakocsistul, hogy aztán a tőle megszokott, rendkívül korrekt módon végigaludja az ott-tartózkodást. A "tőle megszokott" kitételre persze a nagyszülők és M másnap rácáfoltak , amikor felváltva mesélték, hogy kinek mennyit üvöltött, amikor a "múltkor" a gondjukra volt bízva. Mindenesetre Márton megint remekül szórakozott a "Töhötömben" - focizott, társasozott, autózott, bábozott.
Vasárnap aztán Bence ismét rendkívüli együttműködésről tett tanúbizonyságot, a délelőtti előkészületeket végigaludta, mialatt Márton vonatozott, autózott, mesét nézett - ezúttal egyedül. Aztán a vendégsereg megérkeztével profi animátorokat megszégyenítő módon szervezte a szórakoztatást, volt csocsó-bajnokság a fiúknak, mindenki megtekinthette Thomas legújabb sínpályáját, a lányoknak pedig külön kuglizást rendezett az előszobában - hátha nem akarnak csocsózni. A végén egy kis társasjátékozással lazítottunk. Enni mondjuk nemigen volt ideje sűrű elfoglaltságai közepette.
Este levezetésképpen megnéztük a szingapúri Forma 1-es futamot. Még szerencse, hogy Marci mindig is Hamiltonnak drukkolt...

Sándor Csikar visszatér

Nem adjuk fel! A remény hal meg utoljára.
Mielőtt fél évvel eltoltuk volna a sport-projektet, csütörtökön, pedagógice, ismét elmentünk foci edzésre, ezúttal Barnussal felvértezve. Ez talán kevésbé veszélyes, mint a dzsúdó...
Biztatóan is indult a dolog, a fiúk beálltak futkározni, labdázni, amíg az edző meg nem jött. Akkor aztán Barnabás bátor, már-már vakmerő, módon beállt a többiek közé és igyekezett végrehajtani, az amúgy nagyon is játékos feladatokat. Nemígy Márton Vitéz, aki azonnal leült a pálya szélére és nem mozdult anyja fehér farmerje mellől. E ponton M, meglehetősen morózus hangulatban inkább hazavitte Bencét, mondván, hogy majd ő vigyáz rá.
Ekkor kezdődött az Anya-Fia kettős jól felépített pedagógiai harca! Volt itt minden...
- Menj, nézd meg, hogy kell csinálni, aztán megtaníthatod nekem is!
- Dönci papa nagyon büszke lesz rád, hogy ezt mind megtanulod.
- Ha megtanulod ezt a cselt, mindig nyerni fogsz Dönci papa és Apa ellen.
- Ha fáradt vagy most focizni, akkor menjünk haza, hagyjuk itt Barnust, és feküdj le aludni.
- Ha nem szeretsz focizni, akkor szóljunk Dönci papának, hogy nem akarsz többet játszani vele a kertben.
- Én nem tudok focizni, nem vagyok olyan ügyes, mint te.
... és így tovább, félórán át.
Aztán jött a "Gyere, csináljuk együtt itt a pálya szélén! Nem kell odamenni a többiekhez" - és elkezdtünk cseleket gyakorolni - én kellemes kis papucs-cipőben - egyre közelebb és közelebb a többiekhez. És egyszercsak megtört a jég, a bólyák között már nem kellett a papucs-cipőnek végigvezetni a labdát - és jöttek a hatalmas gólok. Vivát!
Otthon aztán Márton mennybe ment - M meg örült. (Bence ordított)
Apró kis siker, most úgy fest megyünk kedden is (biztos majd akkor lesz, ha hazajöttünk) - a dzsúdót meg ejtjük egy időre.

(A kép tavalyelőtti)

Jóga

Próbálkozhatunk bármivel, az ovi a nyerő.
Márton hétfő reggel panaszkodik: "Ma jóga lesz az oviban, akkor én most mihez kezdjek?!" Ez persze apjának tetszik nagyon. Mi az, hogy a gyerek jógázik, ahelyett, hogy üvöltve csapatostul kergetne egy kerek, guruló egységet vagy társainak esve, egymás ruháját cibálva birkózna a földön.
A kérdésre, hogy mit csinálnak jógán válasz helyett Márton az autósülésben elkezdi gyömöszölni lábait keresztbe kasul - valljuk be, tényleg nem egy jógi alkat. Ezenkívül kifejti, hogy csukott szemmel kell ülni és a napsütésre gondolni - találó összefoglaló. Délután aztán órákig gyakorolja az egy lábon állást, miközben egy messzi pontra fixál (!).
Azért a fociedzést is megnézzük majd mégegyszer.

Dzsúdó

Ezúton internetbe véssük az utókor számára, hogy mi sok mindent megpróbáltunk!
Pénteken például elmentünk Mártonnal megtekinteni egy dzsúdóedzést. A siker érdekében bevetettük minden fortélyos pedagógiai ravaszságunkat: Bence nélkül mentünk - ez már önmagában nem kis szervezés; Barnus szüleivel összebeszélve, közösen mentünk - hogy majd a két jóbarát együtt, stb, stb.; olyan helyre mentünk, ahova egy kicsit idősebb óvodástárs jár - példakép elmélet; elmeséltük, hogy ki mindenki dzsúdózik, hogy mennyire erős és ügyes lesz az ember fia, hogy milyen klassz ruhájuk van a dzsúdósoknak és hogy mekkora mulatság is ez. Aztán odaértünk, megálltunk a lépcső tetején és figyeltünk. A két hőscincér (Márton és Barnabás) annyira volt hajlandó, hogy leültek a lépcsőfordulóban és néztek - nem nagyon figyelmesen. A cipőjüket nem voltak hajlandóak levenni, hogy kicsit közelebb lehessen menni a tatamihoz, a beállásról meg egyáltalán szó sem lehetett. Kb 40 perc után aztán eljöttünk, Marci szerint ez a dzsúdó dolog "nagyon veszélyes".
Annyi előnyt kovácsoltunk az eseményekből, hogy lehet, hogy mégegyszer elmegyünk megnézni a focit - ezúttal Barnussal.

Kiderült

Az autó az...
Ezúton értesítünk minden Kedves Érdeklődőt, hogy annak kell drukkolni, aki a Massa autójában ül, legyen az Massa, Badoer vagy éppen Fisichella. Az utolsó körnél aztán kiderül, hogy mi a "hivatalos" verzió - mi mindig is a nyertesért szorítottunk!

Kultúra

Elhatároztuk, hogy a Magyar Dal Napja rendezvénysorozat keretein belül ma délelőtt adunk a kultúrának és elvisszük Mártont - természetesen Bence kíséretében - Kaláka koncertre, a Főtérre. Kivételesen nem lett igazuk a meteorológusoknak és jó idő volt a hétvégén, így hát alkalmasnak tűnt minden körülmény a családi kiránduláshoz. Bence etetési időpontjainak némi befolyásolása után (ez néha éheztetést, néha kicsit sűrűbb etetést jelent), összepakoltuk a kiscsaládot és elindultunk, a kezdéshez képest némi késéssel. Rejtélyes oknál fogva volt parkolóhely egész közel. Ezután az üres babakocsit tolva megközelítettük az objektumot, lévén Bence nem szereti a zötykölődést, így ő kézben "sétált", a babakocsi üresen zötyögött a történelmi macskaköveken.
Régi rajongók lévén már napokkal előre örültünk, hogy Kaláka koncertre mehetünk megint, ráadásul megmutathatjuk hőn szeretett gyermekeinknek is, hogy mitől döglik a légy. A klasszikus megoldást alkalmazva M nyakába vette Mártont, hogy jól lássa fiatalságunk "hőseit" - meg különben is koncertekre így kell gyereket vinni!
Igazából már a kocsinál gyanakodnunk kellett volna, amikor ahelyett, hogy áhítattal hallgatta volna az ismerős taktusokat, Marci rögtön a közeli játszótér felől kezdett érdeklődni. De nem gyanakodtunk. Aztán amikor halálosan sértődött arckifejezéssel, fejét mélyen lehajtva ült az apja nyakában és néha közölte, hogy ez túl hangos, akkor kezdtük sejteni, hogy a büdös kölyök nem élvezni a Kaláka koncertet! Na, ilyen nincs, a liberális nevelésnek is vannak határai! Ottmaradtunk és végighallgattuk akár tetszik neki, akár nem, negyven percet féllábon is ki lehet bírni. (a végére különben már-már megszokta)
Ez utóbbi halvány fénysugarat sikerként elkönyvelve barangoltunk még egy kicsit a Főtéren, vettünk kárpótlásul házi juhsajtot - a büdös kölök persze ezt sem szereti, meg egy perecet, mert azt viszont igen. Majd minden mindegy alapon ottmaradtunk meghallgatni a következő fellépőt. Ekkor indult be Márton igazán! Piros kulaccsal és pereccel a kezében lelkesen nyomta és rázta Ferenczi György és a Rackajam blues-rock koncertjére.
Azért majd Kalákára is megyünk még...