Síelés I.

Márton, a síbajnok

Eddig is gyanús volt, de most már egészen bizonyosnak tűnik, hogy a síelést gyerekkorban kezdők nagyon gyorsan megtanulják, készséggé fejlesztik ezt a sportot.
Hosszas tépelődés, gondolkodás, számolgatás, elvi és gyakorlati megfontolások mérlegelése után a kis családi kupaktanács úgy határozott, hogy ahelyett, hogy a barátainkkal mennénk a jól bevált, jól megszokott, kedvelt sítúrára, az ovis szervezésű oktatással egybekötött utazást választjuk. Mégiscsak az a jó a gyereknek, ha a saját barátaival, ismerős oktatóktól tanul síelni. És tényleg ez volt a jó neki!
Az első óra bemutatkozó síelésén három méteren kettőt esett a bébi pályán. Délután már egyedül felvonózott a köteles felvonón.
A második nap délelőtt a kék pályán síeltek, délután már egyedül ment a csákányos felvonón.
Harmadik nap lezúztak a középfelvonóhoz, másnap már bottal gyakoroltak.
Az ötödik napon köd volt és hóvihar. Míg a szülők a hüttében próbálták átvészelni az oktatás időtartamát, az ötévesek szép libasorban kanyarogtak Atesz, az oktató után, miközben Virág, aki hátulról biztosította a különítményt, összeszedte a hóban hentergőket.
A négyórás síelés és az esti, Barnussal egyeztetett levezető mozgás eredményeképpen (értsd: rohangálás az apartmanban) Marci minden nap bevágott egy adag wiener sniclit sültkrumplival, soha meg nem unva ezt az összeállítást.
Esténként aztán Márton szárazföldi bemutatót is tartott, az apartman parkettás talaján szimulálta az eséseket és felállásokat, a csúszást és a kanyarodást is, majd később, az ágyból, megtekintette a téli olimpia idevágó közvetítéseit és megígérte apjának, hogy jövőre mindenképpen megtanítja síelni.
Majdnem mindegy, hogy jövőre mire fog emlékezni a tanultakból, de síelni már biztosan szeret.