Síelés II.

Bence, a hütte bajnok

A hüttézést sem lehet elég korán kezdeni. Van aki forralt borozik, van aki rántott húst eszik és van, aki tápszert, esetleg anyatejet fogyaszt. Bence ez utóbbi körhöz tartozik, egészen pontosan ahhoz a körhöz, aki egy bizonyos hőfokú langyos tápszerre esküszik - ha nincs más.
A hüttézés ugyanakkor kevés számú, de meglehetősen jelentős hátránnyal is bír, miszerint rengetegen vannak, nagy bakancsokkal dobognak a fapadlón és rémes zene üvölt. Ezért Bence csak abban az esetben volt hajlandó hüttézni, amikor levonult a nagy ebédidős zűrzavar és végre szűk családi, baráti körben tölthette az időt, míg a többiek síeltek. A rumlit inkább a hüttén kívül, a babakocsiban ringattatva magát vészelte át.
Bébi felvonózni is remekül tud. Igaz, hogy Murau-ban nem volt elég egy felnőtt, hogy babakocsistól feljusson a csúcsra, tekintve, hogy a babakocsit csak becsukva lehetett a liften szállítani. Csakhogy amíg az ember, esetünkben k. Apuka, becsukja a babakocsit nem tudja hova tenni a gyereket, illetve, amíg a gyereket fogja, nem tudja becsukni a babakocsit. Ördögi kör...
A lift tetején aztán már egyszerű az élet, a pár centis hóban el kell juttatni a babakocsit, gyerekestül az étteremig, nehezítő körülmény lehet a lejtő vagy domb, a szűzhó és az ezerrel száguldó síelők - de k. Apuka ezt is ügyesen megoldotta.
Nagy általánosságban elmondható, hogy Bence és M kapcsolatának kifejezetten jót tett a síelés - nem mintha erre külön szükség lett volna, de a hét végére egészen összeszokott kis felvonózó-hüttéző csapatot alkottak. Nem is beszélve a kora reggeli, pékségbe vezető túrákról és az altató jellegű több órás sétákról. Merthogy Bence továbbra sem alvóbajnok...