Borkóstoló II.

avagy látogatás a Heimann vidámparkban

Nagyon fontos, hogy a gyerekek már zsenge ifjúságukban megszeressék a borkóstolás és a bortúra műfaját. A bort is megpróbálhatják megszeretni, de ez ráér. Márton például egy meglehetősen jó nevű és nem is túl olcsó vörös cuvée-re közölte fintorogva, hogy nem nagyon finom.
Az egyik legjobb módja mindenesetre a gyermekkori borkultúra fejlesztésnek egy, a Heimann pincében tett vizit, már akinek megadatik. Marcinak megadatott. A borüzemben tett látogatást úgy kezdte, hogy a Mikulásra erősen emlékeztető, nagyon kedves házigazda, Mártonnak csak per Zoli, már a bejáratnál felszólította, hogy álljon fel a kiskocsira, amit majd ő húz. És húzta. Ezek után Marci belemászott egy üres acéltartályba és ott trappolt körbe-körbe néha kikémlelve egy-egy kimenő vagy bejövő nyíláson. A pincében aztán a hordók között megkereste a rosszabb időkre elraktározott sonkákat, felállt a nagy forgóasztal közepére forogni, bebújt a nagy hordó mögötti titkos kamrába és megszámolta az összes fellelhető hordót.
A borkóstolás alatt leiskolázta a feleket Fekete Péterben és Verdás Melyik betű hiányzik a szóból? játékban és fél percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már vissza a pincébe.
Ebédre aztán megevett majd' fél kiló lókolbászt - azt nem tartotta senki szükségesnek, hogy ennek az eredetét hosszasan ecsetelje - aztán főfogásként elcsócsált egy kis bélszín-hamburgert, rokfort szószt nem kért rá, mert a sajtot nem szereti... Nehéz gyerekkora van, nna.

Lévén ebédidő, ezen a kóstoláson már a kisebbek is aktívabban részt tudtak venni, Miska jó érzékkel ráhajtott a háziasszonyra - nem kis sikereket elérve. Bence pedig tornaórát tartott az egybegyűlteknek, hangsúlyt fektetve a derék és hasizom tájékra (miszerint mindent ledobott a földre, ami a keze ügyébe került). Reméljük pár év múlva ők is részt vehetnek a pince-élménytúrán és nem lesz kifogásuk a lókolbász ellen sem.

Összességében senki nem állíthatja, hogy gyerek nem való bortúrára... a fent említettek legalábbis valók.