Formaidőzítés II. – Bad practice

A már sokat emlegetett formaidőzítés legfontosabb eleme a pontos tervezés. Elvi irányok nélkül felét nem éri az egész. Az alsó-ausztriai odaút terve is napokkal korábban megszületett, természetesen magasabb szempontrendszerek alapján. Egyrészről a szállást csak délután négytől lehet elfoglalni és az út, az útvonaltervező alapján 4-4,5 óra, ez a kiscsaládnak tehát kb. 5-5,5 lesz. Másrészről a kedd munkanap, reggel úgyis korai a kelés, tehát indokolt a reggeli pakolás – ráadásul rengeteg dolgot kell vinni, ami még az éjszaka használatban van (összes alvóka, légzésfigyelő, hálózsák, miegyebek). Ezeken kívül figyelembe kell még venni Márton és Bence alvási szokásait. Ha tehát 11 körül van az indulás, ez pont Bence délelőtti alvásideje, eszik indulás előtt, alszik a kocsiban két-három órát, Márton ezalatt filmet néz, játszik. Ezután Bencének úgyis megint ennie kell, ami pont a család többi tagjának az ebédideje. Ha olyan helyen van az ebédszünet, ahol Marci kicsit ugrálhat, játszhat (ilyet találni Ausztriában nem gond), akkor amíg Bence ebédel, Márton fárad, ebéd után tehát alszik kicsit a kocsiban és kész, odaértünk. Tiszta ügy!

De…

Bence a tervekkel szöges ellentétben, ébredés után nagyon hamar beadta a kulcsot és még itthon az ágyában elaludt (természetesen az elpakolni való légzésfigyelőn). Muszáj volt viszont még leugrani a patikába beadni a recepteket, hogy jövő hétre meglegyen és reggelire valót is venni kellett, mert ez az előző nap nem jött össze. Ezek után az indulás csúszott egy órát, dél lett belőle, nade ez még nem a világ vége. Már az autópálya elején kiderült, hogy tankolni kell és akkor már matricát venni, ráadásul mindenki éhes – fél egy. Most már nem megállni, menni – legyen tehát drive-in, Márton legalább lelkes nagyon. Egy-két tételt leszámítva pontosan érkezik a rendelés, van játék is a Boldog Falatokhoz, irány Ausztria. Ebéd után Bence és Marci tervszerűen el is alszanak, de a szülő is ember, muszáj megállni. A motor le nem állítása ellenére is felébred Márton, aki a pisilés elleni tiltakozás hevében felébreszti Bencét. Akkor viszont bébinek ennie kell, de izibe – már Bábolnánál járunk. Hála Schengennek a határon való átjutás legalább nem akadály, Parndorfnál viszont újra meg kell állni, Mártonra is ráfér a mozgás, a dvd lejátszó is lemerült – akkor viszont körül is lehet nézni kicsit. Végülis mindegy, hogy az ember ötre vagy hétre ér a szállásra, így is úgy is sötét lesz. A vásárlás legalább sikeres, egy-két elengedhetetlen dologra sikerül szert tenni, Bence is csak az utolsó pár boltot érzi túlzásnak. Vissza a kocsiba, bébi Schwechatnál kezd újra üvölteni – éhes, Marci is harapna valami uzsonnát, de előbb ki kell keveredni a Bécset elkerülő autópálya-halmazból – benzinkút, szendvics, szoptatás. Most aztán már irány Litschau. Közben besötétetik, jön a hat órás kiakadás, az út vége istenesen kanyargós, lassan lehet csak menni, a Citroen sem nagyon bírja az emelkedőket – úgy látszik mégsem sikerült megjavítaniuk a szervízben. Már látszik, hogy kései érkezés lesz ebből, úgyhogy vacsorára is szert kell tenni, egyértelmű, hogy egy vendéglátóipari egységben elköltött vacsora ki van zárva. Billa, pelenkacsere, Márton szórakoztatás. Este nyolcra érkezünk meg, az utolsó fél óra idegölő, Bence ordít, Márton panaszkodik.

Ember tervez…

UI: A hazafele út 4 és fél óra volt, egyszeri pelenkázós, etetős megállással, minden különösebb sírás vagy panaszkodás nélkül. Márton filmet nézett, olvasott, mesét hallgatott, aludt. Bence aludt, aludt, tehénkézett, Tökfejezett, beszélgetett Buzz-zal, aludt.