Dzsúdó

Ezúton internetbe véssük az utókor számára, hogy mi sok mindent megpróbáltunk!
Pénteken például elmentünk Mártonnal megtekinteni egy dzsúdóedzést. A siker érdekében bevetettük minden fortélyos pedagógiai ravaszságunkat: Bence nélkül mentünk - ez már önmagában nem kis szervezés; Barnus szüleivel összebeszélve, közösen mentünk - hogy majd a két jóbarát együtt, stb, stb.; olyan helyre mentünk, ahova egy kicsit idősebb óvodástárs jár - példakép elmélet; elmeséltük, hogy ki mindenki dzsúdózik, hogy mennyire erős és ügyes lesz az ember fia, hogy milyen klassz ruhájuk van a dzsúdósoknak és hogy mekkora mulatság is ez. Aztán odaértünk, megálltunk a lépcső tetején és figyeltünk. A két hőscincér (Márton és Barnabás) annyira volt hajlandó, hogy leültek a lépcsőfordulóban és néztek - nem nagyon figyelmesen. A cipőjüket nem voltak hajlandóak levenni, hogy kicsit közelebb lehessen menni a tatamihoz, a beállásról meg egyáltalán szó sem lehetett. Kb 40 perc után aztán eljöttünk, Marci szerint ez a dzsúdó dolog "nagyon veszélyes".
Annyi előnyt kovácsoltunk az eseményekből, hogy lehet, hogy mégegyszer elmegyünk megnézni a focit - ezúttal Barnussal.