Útlevél

Bence ma hatalmas lépést tett. Az emberiségnek talán kicsi, de a családnak hatalmas. Útlevelet csináltattunk neki, ez pedig nem kis szervezést igényel. Nem elég, hogy meg kell küzdeni az okmányirodával, de mindkét szülő jelenléte szükséges - nehogy valamelyikünk kilopja a gyereket az országból - súlyosbítva az oviszünetet élvező Mártonnal. Időpontot foglalni persze nem tudtunk, mert nekünk adjuramistendemost kell az útlevél (értsd 5 munkanap), úgyhogy Müli nyitás előtt egy órával odament az okmányirodához számot húzni, ezt követően Bencével nyitásra elegánsan bevonultunk Márton kíséretében. Röpke újabb óra után be is jutottunk a szentélybe. Innen már gördülékenyen folyt minden, az igénylő fotójának elkészítése volt csak kicsit zűrös. Nem lehet ugyanis ölbe venni a gyereket, a szülő mellkasa nem szerepelhet a képen! Ezért, a fejét pár hete nagyjából tartani tudó bébit be kell lógatni a fotófülkébe oly módon, hogy a szülő keze ne látszódjék. Ekkor azonban a nem túl lelkes Igénylő felfelé néz és tekergeti a nyakát, ami nem jó. A kamerába kell nézni! Erre kell a másik szülő, aki bekucorodik a fotófülke aljába és cuppogtat, csettinget, szólítgatja az Igénylőt, hogy az kicsit lefelé nézzen. Azt a pillanatot kell az okmányiroda munkatársának elkapnia, amikor Igénylő kicsit lejjebb néz, de még nem ordít - gyorsnak kell lenni. Na, ezt mind megugrottuk, lesz útlevél.