A mester-terv szerint 23-án, kedden kellett volna születnie, programozott császárral, jó előre lezsírozva az időpontot, orvossal, műtővel, iskolai, óvodai programokkal. Ez esetben pénteken haza is lehet vonulni az újszülöttel, ami ideális abból a szempontból, hogy Marci vasárnap indul az egyhetes iskolai táborba, tehát még pont megtekintheti újdonsült húgát, másfél nap alatt rájön, hogy jobb lesz neki Városlődön a haverokkal, szombaton még be lehet szerezni a hiányzó tételeket (merthogy Lili beleszületett a vasárnapi zárvatartás kínos időszakába), aztán vasárnap uzsgyi a táborba. Az első hétre már sikerült egy gyereket elpasszolni, ovi meg még van, Bence majd ott mulat napközben.
De Lili nem így döntött. Inkább elindult már hétfőn. Semmi vész, a terv tartható, sőt. De Lili nem így döntött. Inkább jól besárgult már az első 24 órában és úgy határozott, hogy életének első pár napját kék fény alatt piheni ki. Aztán a péntekhez képest még 24 órát kellett bent maradni, ugrott a hazamenetel. Aztán még 24-et, a szombati hazamenetel is ugrott. Aztán még 24-et, így lett a hétfő. Marci némi kétségek közt, hogy ez jó döntés-e, de végül elment a táborba vasárnap, anélkül, hogy találkozott volna személyesen az újdonsült húggal.
A hétfői hazamenetel egész flottul sikerült, az ezt megelőző küzdelem a magyar egészségüggyel egy másik blog tárgya kell, hogy legyen.
Az otthon töltött első pár nap ezután szinte eseménytelenül telt, ha nem számítjuk, hogy Marcinak hirtelen látens torokgyulladása és valódi honvágya támadt, így a táborozást félbe kellett szakítania és gyorsan hazajönnie ellenőrizni, hogy minden rendben megy-e. Bence végül az öt napból négyet az óvodában töltött, ami szintén jelentős könnyebbségnek számított az adott helyzetben.
Lili pedig elkezdett kisárgulni, szépen, lassan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése