Politika

Nem lehet megúszni...
A kilencéves Márton életébe beúszott a mindennapi politika. Az normál ügymenet, hogy otthon a politikai hírműsor láttán minden este felteszi a nagy kérdést, hogy "Ezt nagyon nézitek?". Értsd, át lehet-e kapcsolni valami értelmesebbre, úgyis mint rajzfilm. Általában azért át lehet.
Az viszont már koránt sincs rendben, hogy az iskolában a haver a Legrosszabbik mellett agitál, enyhén sztereotip történettel megtámogatva, hogy miért is kell rövidre zárni bizonyos kérdéseket, miszerint amikor az ő apukája kiadta a lakását tudjukkiknek akkor ők tudjukmitcsináltak benne és még kiköltöztetni sem lehetett őket. Ezért aztán gyorsan, hamar meg kellene oldani ezt az egész ügyet, amire csak egyvalakik hivatottak. E helyt azért röviden, de határozottan, külön-külön és együtt elmagyaráztuk szegény Marcinak, hogy hogy is van ez a szélsőjobboldallal és annak megoldási javaslataival. Ezek után, kizárólag külön kérdésre, azt is kifejtettük nagyvonalakban, hogy miből lehet választani a mai magyar politikai palettán és, hogy mi kinek "drukkolunk", ahogy ő fogalmaz. Feltehetőleg megértette a lényeget, mert legközelebb amikor arról a szintén nem ideális megoldásról esett szó, miszerint a kormány a helyén marad, közölte, hogy "Ezek legalább nem akarnak kinyiffantani."
Múlt héten az iskolába menet az óriásplakátokat vette sorra Marci, a szokott útvonalon haladva 16 db hirdetményt látott, saját számítása szerint ebből 9-en O.V., 4-en a narancssárga szín dominált. Elkerülhetetlennek látszott a kérdés, hogy hol vannak a többiek. Újfent röpke értekezés következett a sajtószabadság, az esélyegyenlőség és a korrupció/haverok óriásplakátjai témakörben, mire Márton hosszas megfontolás után így összegezte a hallottakat: "Akkor ez csalás, nem?" - kezdi érteni...