Einsulung

Egyes hangok szerint az óvodai ballagás kissé nevetséges és meglehetős túlzás, úgysem emlékszik majd a bizonyos óvodás semmire a későbbiekben. Ezek a hangok viszont nagy valószínűséggel még soha nem vettek részt egy rendes német beiskolázási ünnepségen.

Marci a Tütével, nem sokat ért

Tekintve, hogy Márton otthon még nem járt iskolába jár neki a beiskolázási ceremónián való részvétel, annak ellenére, hogy az osztálya már a második évet tapossa. Különben is a bizonyos ünnepségen az ő osztálytársai adták a műsort, így a nagyon kedves igazgatónő javaslatára Marci a leendő elsősökkel együtt iskolázódott be.

A beiskolázás egyik legfontosabb kelléke egy nagy varázsló-sapka szerű karton süveg (lánykori nevén Tüte), amit ajándékokkal kell megtölteni - régebben írószerekkel és iskolai kellékekkel, manapság inkább édességgel, apró meglepetésekkel. Nyilván volt idő, amikor a süvegek - miként a ballagási csokrok és lufik - normális méretet öltöttek - ezek az idők azonban elmúltak. A mai "tüték" gyermek-nagyságúak és díszesek, dinoszauruszok, kalózok és dartvéderek tarkítják őket. A lányka-tütékről nem is beszélve, melyek habosak, tüllösek és rózsaszínűek.

A második számú legfontosabb kellék az iskolatáska. Természetesen a frissiben "bevándorló" új gyerek nem rohangálhat egy akármilyen iskolatáskával, különös tekintettel Királykő/Königstein közönségére, így Márton iskolatáskája nemes egyszerűséggel a frappáns LouisVuitton becenevet kapta a pénztártól való távozás után. Amúgy nem eredeti bőrből van, de vannak rajta pókhálók és piros pókok, sötétben világító elemek, van hozzá eső-bugyi és hozzáillő tolltartó és tornazsák is. Ha egy vak báró meglátná...

Volt pár nap, amikor úgy tűnt, hogy a beiskolázási ünnepség első felét, az ökumenikus istentiszteletet a katolikus templomban el lehet sunnyogni, de aztán rövid 

úton kiderült, hogy igazából nem nagyon. Nem rábeszéléssel vagy erőszakkal, csak a puszta tényközléssel, hogy az nagyon fontos és remek dolog és akkor ott találkozunk. Így a szűkebb kiscsalád, szerencsére Bence értő társasága nélkül, felkerekedett egy keddi napon és minden jobb meggyőződése ellenére végighallgatta a ökumenikus istentiszteletet a katolikus templomban a lelkes német anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik és egyéb rokonok körében. Volt szó tengerről, hajóról, boldogságról, nehézségről, Jézusról és a család erejéről. Amúgy lényegesen kevesebb ájtatossággal, mint arra előre számítani lehetett.

Az osztálytársak műsora

Ezek után a díszes társaság összes autóikkal átvonult az iskolába, ahol a beiskolázandókat felsőbb éves "patrónusaik" fogadták leendő osztályaik szimbólumaival (varázslósapka és kutya), majd a másodikos gyerekek énekben mondták el, hogy mi minden vár a leendő elsősökre az iskolában (ami jó), és ezt helyes, saját készítésű rajzokkal, poszterekkel illusztráltak. Ezek után az igazgatónő, aki maga is osztálytanító (!) bemutatta a tantestületet és a szülői munkaközösséget és egyletet (!) és igazán megfelelő rövidséggel köszöntötte a gyerekeket és szüleiket. És vége.

Márton az egész másfél-két órás procedúrát hősies türelemmel csinálta végig, különös tekintettel arra, hogy a) tulajdonképpen nem neki szólt, lévén ő már másodikos b) egy árva hangot nem értett az egészből.

A tüte amúgy azóta az édességraktár szinonimája lett, Hünyők minden vacsora után"tütézni" indulnak és tulajdonképpen ez lett Bence első német szava.