A Nagy Utazás - avagy Márton és Bence kalandjai a nagyvilágban V

Mottó: Mindenki őrült, aki nem indul neki egy másfél évessel Ausztráliának...

Nyugat-Ausztrália - a világ végétől kicsit balra

Mivel az időjárás nem teljesen az elvárásoknak megfelelően alakult, 30 fok helyett 25, szélcsend helyett szél, a strandolós nyaraló programokat némi környékbejárással kellett helyettesíteni. Természetesen figyelembe véve a kiskorúak igényeit.
Sajnálatos módon az óceánban való fürdőzés nem bizonyult megfelelő gyerekprogramnak, lévén a hullámok partközelben már két-marcinyi magasságokba csaptak. Szemben a fagyizóba oltott játszótérrel, ami minden szempontból meglehetős lelkesedést váltott ki, és nem csak a gyerekek körében.
Márton megközelítőleg egy órát töltött azzal, hogy az akkor éppen 35 fokos melegben, egy lejtő és emelkedő gerendasoron végigegyensúlyozzon, mialatt Bence ki- és bepakolta a homokot egy erre alkalmas vödörből és -be.

Rejtélyes okoknál fogva a híres Margaret River régió kiváló vörösborai, illetve a borászatok építészeti sajátosságai és nagyszabású rózsakertjei nem izgatták fel túlságosan a figyelembe veendő kiskorúak kedélyét. A négy pincészetből kettőt hősiesen végigőrjöngtek, különös tekintettel Bencére, mígnem egy idő után sajnálatos módon elfogyott a türelem, valamint a ropi és az almalé utánpótlás. Ekkor Márton és Bence a nagyszülők oldalán visszavonultak átmeneti rezidenciájukba, szerencsére a pár száz négyzetméteren volt lehetőség az átmozgatásra.
A világítótorony megtekintése a világ végén már érdekesebb programnak bizonyult. Bence nyilván rendkívül lelkes volt, hogy az Indiai-óceán és a Déli-tenger találkozásánál időzhet, bár benyomásainak hangot adni, legalábbis érthetően, még nem tudott, a lépcsőzés lehetősége viszont kifejezetten felizgatta. Márton ezzel szemben valós érdeklődést mutatott a földrajz tudományok eme látványossága iránt és a két tenger közötti határvonalat is látni vélte.
A legizgalmasabb kalandnak végül mégis a kenguru "vadászat" bizonyult. Alkonyatkor ugyanis a kenguruk megtámadják a helyi házak veteményeseit és földjeit, hozzátéve, hogy ettől a jelenségtől a helyi erők nem annyira lelkesek, mint az európai látogatók. Elsősorban persze Márton, aki minden bátorságát összeszedve lopakodott a szabadon legelésző kenguruk felé, meg-meg torpanva, ha valamelyik megmozdult. Nehéz volt eldönteni, hogy ki tart jobban a másiktól. Bence eközben, midőn az izgalom a tetőfokára hágott, a kocsiban aludt.
Az ausztrál kaland méltó lezárásaként végül Márton és Bence még megtekintették a perth-i állatkert kínálatát is, újabb koalákkal, kengurukkal és emukkal gazdagítva a tapasztalati gyűjteményüket, kizárólag persze a komparatív analízis kedvéért.